2011. február 8., kedd

Nigella után szabadon

Elméletileg ez egy kreatív blog is, de az utóbbi napokban komolyan elgondolkodtam rajta, hol is található ez igazán benne. Mert az, hogy meghímzek egy mintát a mintaív alapján még alapjában véve csak kézimunka, a kreativitásnak egy falatnyi köze sincs hozzá, legfejlebb a kézügyességnek. Egy babát megvarrni a megadott szabásminta alapján még mindig nem olyan nagy művészet, úgy értem ebben sincs semmi olyan, amit én találnék ki saját magamtól. A foltvarrásban már látok némi fantáziát ilyen térem, a különböző techninák elsajátításával és ötvözésével, az anyagok kiválasztásával már igenis lehet valami újat vagy legalábbis valami újszerűt alkotni. De vajon el fogok-e én valaha jutni odáig? Netán odáig is, hogy az eddig kipróbált és megkedvelt technikák ötvözésével valami egyedit hozzak létre, ami igazán rám jellemző? Azt hiszem, erre a kérdésre még nem mostanában fogom megtalálni a választ, mert még magam is keresem azoknak a jellemzőknek az összeségét, vagy még inkább összeérését, amitől rögtön tudni lehet, hogy igen, ezt én alkottam. (És ki tudja, bekövetkezik-e ez még ebben az életemben...)

A főzésben is hasonlót érzek, általában ragaszkodom a recpetekhez és nehezen találok ki valami újat, mert nem igazán tudom, hogy mit mivel érdemes összeházasítani... a gyakorlat mellett azt hiszem, ehhez is kell valamiféle érzék. Ma viszont, mondjuk, hogy szabadjára engedtem a fantáziámat, tehát jó néhány összetevőt arra cseréltem, ami volt itthon. Azt hiszem, a són és a ruccolán kívül nem is igen volt más, ami receptben szerepelt, így a rómaiköményes sherrys csicseriborsó helyett köményes vermuthos fehérbabot készítettem. Könnyen elképzelhető, hogy az eredeti recept jobb lett volna, de így egészen passzoltak egymáshoz az ízek. :) Biztosan lesznek még próbálkozásaim, ettől most kevésbé érzem magam elveszettnek.

3 gondolat:

Dora írta...

:-D Tetszett a főzés :)

sárgavirág írta...

és hol a fotó? Meg a recept? :DDDD

Anita írta...

Dora :)

Klaudia, melyik receptre gondoltál? Ha megcsinálom még egyszer, akkor fotózok, ígérem. :)