Bent Creek - Welcome Knocker

Nem is tudnám megmondani, hogy hány éve készülök ennek a mintának a kihímzésére, össze volt hozzá készítve minden, az anyag, a fonalak, a minta is lemásolva, ha firkálni szeretném... de mostoha módon kezeltem és nem került rá sor.

Most viszont kaptam az alkalmon, elkészítem rendes kopogtatónak a tesóm 30. születésnapjára (ha már a Snappers-t nem kezdtem el idejében, az az egyik nagy kedvence). Szóval most be kell érje ezzel, de nekem továbbra is tetszik, villámgyorsan készen lett, ezért nem kizárt, hogy ez az egy példány készült belőle.

Légy üdvözölve, azaz velkami, ahogy a kis vietnámiak mondták a munkahelyén.

Esküvőre :)

Nos úgy alakult, hogy május 25-én az öcsém és a barátnője összeházasodtak. Én olyan túlságosan nem örülök neki, hogy pont ezt a lányt választotta véglegesre, de szerencsére nem nekem kell vele élnem, nekik viszont kívánom, hogy boldogok legyenek. :)

Felajánlottam, hogy készítek nekik gyűrűpárnát ami teljesen beleillik a tervezett teremdíszítésbe és mivel nem szerettem volna nagyon mellétrafálni kértem egy képet, ami tükrözi az elképzelésüket. Vagyis leginkább Eszterét, mert a tesómat ez olyan nagyon nem érdekelte, mint általában a férfiakat az ilyesmi. :) Tervezgettem, szabtam, varrtam és még kicsit hímeztem is, aminek végül ez lett az eredménye:

Sok szeretettel! :)

Őszi séta

Hosszabb kirándulásra most nem futotta a hosszú hétvégén (cserében viszont egész tisztaság lett a lakószinten és főztem szappant, meg fúrtunk és faragtunk), viszont  a családi ebéd előtt sétáltunk egyet közösen anyósomékkal és sogoromékkal. Az idő rendkívül kellemes volt, szerencsére sütött a nap így szép képeket lehetett készíteni, mert azért lássuk be egy 22 hónapos fiatalemberrel még nem lehet hatalmas távokat megtenni, így talán az erdő feléig sem jutottunk, de azt legalább élveztük.Válogattam néhányat a képek közül, természetesen nem én készítettem őket, úgyhogy Andris tollával ékeskedem, de ezeket szerintem nagyon eltalálta. :)

Íme a kedvenceim:

Piros, piros, piros...

Vettem táskát, pirosat! :) Vettem kesztyűt, pirosat! :) Most már csak a sál és a sapka hiányzik, de az még kicsit ráér, mert most állítólag tél jön és akkor a szövetkabátom talonba kerül, mert belefagyok. Tegnap erre remek példa mutatkozott. (Később tervezek a szerzeményekről fotót, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.)

Tegnap voltunk csokifondüzni, nekem nagyon bejött. Maga a hely is tetszett, kedvesek voltak a kiszolgálók és a csoki is mennyei volt a gyümölcsökkel. Mindkettőnknek az eper vitte a pálmát. :) Aztán átballagtunk a Zöld Teknős Teaházba, vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött. Vagyis a tea finom volt, csak nagyon hamar kihűlt és nem volt, amit elsőre választottam volna, az étel finom volt, de rengeteg - én szabályosan szédelegtem hazafelé - a helység hangulatos volt, de kicsit túldíszített és hideg. A görbe délután azért mindettől függetlenül jó volt, bár spontaneitásán lehet még csiszolni egy hangyányit.

Anya és tesó csütörtök este jött, tesó mosott és péntek reggel ment, anya maradt szombat reggelig. A péntek délutánt a sárga-kék áruházban töltöttük, bár nekünk lett volna jobb elképzelésünk is Andrissal, de elkísértük anyát. Aztán persze én hagytam ott a legtöbb pénzt, az úgyis te fizetsz után ugyanis szárnyakra kaptam. Rengeteg időt eltöltöttünk a bóklászással és válogatással, közben véletlenül összefutottunk Petivel, Zsófival és Vilikével - látszott rajta, hogy tart az idegenektől és egyre szégyellősebb, de a nyakláncom most is rögtön elbűvölte és minden elfelejtett. Vettünk lámpákat, komódot, ágyneműt (mert abból ugye sosem elég), függönyre valót, fali fogas félét, kis asztalt, a fotelok még maradtak, azzal aszondta Andris várjunk még. De nagyon kényemlesek, úgyhogy gyanítom csak idő kérdése és velünk jönnek azok is egy cipőtárolós leülőkével együtt. Ugyanis azt találtam ki, hogy mivel hülye helyre vagyis a nappaliba jön fel a lépcső a garázsból, kellene egy másik előszobaféleség is a garázsba, ehhez kellene a kellékek. A pihenőfotelek persze a szaunához, de az még ráér. Szóval szükséges a másik előszoba, mert nem szimpatikus, hogy a fél házon végig mászok ilyenkor télvíz meg ősszel-tavasszal a sáros lábbelimmel a fél házon. Hamarosan megvalósul. :)

Szauna napolva, mert állítólag kevés az alapanyag... csak akkor miért vállalta 3 hétre a szállítást, miközben nem tudja teljesíteni? Még akkor is, ha szép lesz. Most persze vehetünk ki szabadságot, mert a hétvégében nem tudtunk egyezségre jutni. Na nem mintha nem örülnék, hogy meghosszabbítjuk a soron következő hétvégét egy nappal, de ezt egy kicsit pofátlanságnak tartom. De ha már otthon maradunk, kicsit körül kellene nézni kandalló ügyben is, jó lenne, ha meg tudnánk csináltatni az idén, mert ilyen gáz és villany árak mellett, jól jönne egy kis besegítés.

Legyezőfátylas hastáncóra. Nem is tudom, hol kezdjem... maga a legyezőfátylas tánc tetszik, de rengeteg gyakorlást igényel, mire szépen tudja kivitelezni az ember lánya, ha valamilyen oknál fogva Isten adta tehetség híján van. Az óraadó (szándékos nem tanárt írtam) nem könnyítette meg a helyzetet, a koreográfiát csak azok tudták teljesen elsajátítani, akik tényleg tehetségesek a táncban. Vannak olyan mozdulatok, amelyek a rövid fátyollal abszolút nem mutatnak jól. Nem mindegy, hogy milyen minőségű a legyeződ, mert a jobbakat csak az egyik irányba lehet kinyitni és fontos, hogy legyen az anyag szegve, különben foszlik. A szűk 4 óra mozgás elfárasztott, de koránt sem volt olyan felemelő, mint amihez eddig szoktam, talán az óraadó személyének köszönhetően, akiből a női báj és kecsesség jócskán hiányzott, minden mozdulata szabályozott és irányított volt, holott ennek szívből kellene jönnie. Na de ez az én egyéni meglátásom. Miden esetre az eszköz és a vele való munka tetszik, szóval alapvetően nem bántam meg, de sokkal jobbat is el tudtam volna képzelni. 

Szerda délutánig szalma vagyok, igyekszem okosan kihasználni. 

Holnap reggel kapok okostelefont.

Szombaton...

... a kék-sárga áruház körbejárása után babáztunk is egy kicsit, Andris szüleinél ebédeltünk össznépileg. Annyira gyorsan telik az idő és ez most Vilikén látszik a legjobban, már 9 és fél hónapos. És persze zabálni való, okos, ügyes és nappal keveset alvó (de ezt egyre több gyereknél hallom, hogy viszonylag hamar végigalussza az éjszakát, de nappal semmi érdekesről nem hajlandó lemaradni). Azért egy rövid alvás csak összejött, amíg elmentünk négyesben az óbudai temetőbe.

 A nyakláncom bűvöletében, imádja főleg húzgálni bármelyik van rajtam, de azt azért ritkán hagyom neki.

Keresztszülőkkel játék közben a világ nagy dolgairól elmélkedve...

Kirándulásbeszámoló V. - Szeged

Május közepén Szegeden jártunk az öcséméknél, hogy megnézzük a lakásukat. Hívtak már korábban is minket, de abban maradtunk, hogy megvárjuk a szép időt, amikor már érdemes esetleg a Füvészkertben is egy sétát tenni, így esett a választás erre a hétvégére (azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a hétvége volt szabad nekünk is és nekik is).

Szombat reggel indultunk és mivel nem koránkelők, éppen akkor érkeztünk, mire mindketten összeszedték magukat. Volt jó néhány tervünk, hogy mit kellene megnézni, de végül idő hiányában nem mindent jártunk be. Szombaton a vadasparkban tettünk egy látogatást, aztán megnéztük a lakásukat, mert szállásunk az Eszter szüleinek házában volt, mivel a szülők épp nyaralni voltak, ők látták el a ház felügyeletét és leginkább a házőrző óriáspamacs etetését. Nem mondom, hogy teljesen összebarátkoztunk, de egy idő után már legalább nem féltem tőle… egyedül minden esetre nem mertem kilépni az ajtón és be a kapun. A lakásnál nem értek ekkora atrocitások, mert nekik csak egy macskájuk van, aki remekül érzi magát a kertben is, szóval épp csak üdvözölte a gazdikat, aztán tovább is állt a napi rutinköreit folytatni. Eszternek persze volt egy húzása, amit nem igazán értettem, hogy miért pont akkor és ott kellett bizonyos téli holmikat kicipelni a garázsba és ott feltenni az emeletre, de azért kibírható volt, ezt leszámítva egészen normálisan viselkedett.

A vadaspark nagyon tetszett, sokféle állat lakik benne és nincsenek összezsúfolva egyáltalán. Egy-két állat nem volt csak a helyén, hiába kerestük a kiírásnál, de a vidráról például kiderült, hogy azért volt akkor éppen kilakoltatva, mert a medencéjének üvege nem volt elég törésbiztos, így várnia kellett a cserére. A zsiráfok voltak az egyik kedvenceim, ők nem olyan régen kaptam új kifutót és egészen a fejmagasságukban figyelhettük őket – egészen más volt így, mint a földről nézve. Csak néhány kép a teljesség igénye nélkül:

Mivel épp borfesztivál volt a városban, úgy döntöttünk, hogy este teszünk egy sétát a belváros felé, és belevetjük magunkat a forgatagba. Szerencsére a szülői ház csak 15-20 percnyi sétára van a belvárostól, így gyalog indultunk neki, hogy mindenki kedvére kóstolhassa a bort, na meg parkolni úgysem tudtunk volna hol és egyébként is fel volt túrva a fél város, nem lehetett a megszokott útvonalakon közlekedni. Kóstoltunk egy néhány féle bort, a bátrabbak pálinkát is, én azt inkább kihagytam. Vettünk borlekvárt, amiről még sosem hallottam eddig, de nagyon ízlett, így beruháztunk egy üvegre. Az eperbor tetszett még nagyon, de azt nem akartuk végigcipelni a városon, így arról lemaradtam, be kellett érnem a kóstolóval. Vacsora gyanánt beültünk egy olasz pizzériába, nem is tudom, mikor ettem utoljára ilyen finom pizzát! És mi tagadás, leülni is jól esett már, mert a borfesztiválon akkora volt a tömeg, hogy könnyebb lett volna egy gombostűt megtalálni, mint ülőhelyet szerezni.

Vasárnap kora délutánra terveztük a haza utat, így a Füvészkerti séta mellett döntöttünk, mint program. Lehet, hogy nem a legjobb időpontban érkeztünk, mert a tavaszi virágok már mind elvirítottak, az egy nyáriak még sehol és a rózsakert is csak bimbókkal volt zsúfolva, de azért így is láttunk szépségeket pl. az orchidea házban, a kaktuszok is hatalmasak voltak és a tavirózsák is csodás látványt nyújtottak.

A gyors ebédet követően indultunk haza és egy kellemes hétvégét tudhattunk magunk mögött.

Keresztelő képekben

Néhány kép tegnapról csak az emlékek kedvéért...

A maci és boldog tulajdonosa :)

 

Vízkeresztségben...

 

Családi kör

Keresztelőre

A hímzés részével már nagyon-nagyon régen elkészültem, de a doboz festése, bélelése, díszítése igencsak elhúzódott... a lényeg azonban, hogy időben elkészült. Vagyis tegnap. :) Ma ugyanis keresztszülők lettünk, Vilike most már hivatalosan is keresztfiunkká avanzsált. Nagyon jól viselte a procedúrát, bár 5 percnél többet ritkán töltött bármelyikünk ölében az anyukáját kivéve. A pap vagy ki a csoda - nem tudom, hogy hívják ezt a tisztséget katolikuséknál, mert nem vagyok benne biztos, hogy pap volt, mert a misét nem ő tartotta - jó hosszúra nyújtotta a mondókáját, helyben meg is tartotta az oktatást, amit a keresztelő előtt elmulasztottunk. És a szokásos locsoláson kívül még többször keresztet is rajzoltak a homlokára, nekem ez furcsa volt a református egyház puritánságához képest. A pap mondanivalója egyébként egész megszívelelendő volt a misén, de ha már templomba megyek hitet gyakorolni, akkor maradok annál, ahol a keresztséget kaptam.

No de vissza az ajándékokhoz, készítettem még gyorsan egy kis macit is pihe-puha polár anyagból és hozzájárultunk az etetőszék beszerzéséhez is (annyi funkciója van, hogy még megjegyezni is nehéz, de szerintem használni a legnehezebb, vagy csak én vagyok béna ezekhez a zárakhoz).

Könnyedén kitalálható, hogy az ihlet maga Barbitól származik, de igyekeztem sajátosság tenni amennyire csak lehet. A maci már most Vilike kedvence lett, a szalagot percek alatt kibogozt a nyakában, de idővel remélem, a doboz is igazi kincsesládájává válik majd.

Babanézőben

Szombaton babanézőben jártunk, Andris két hetes unokaöccsét látogattuk meg. Nekem még fárasztó volt a kiruccanás, de megérte, mert zabálnivaló a fiatalember. :)

Ursula

Íme Ursula, ez a név már rajta ragadt. :) 

Tegnap átadtam anyának, ma reggel pedig már meg is találta a helyét:

Ezer éve nem írtam már megint...

Egyfolytában úton vagyok, vagy éppen dolgozom, így az utóbbi két hétben eszembe sem jutott, hogy írni kellene esetleg valamit. Pedig lenne miről, csak nem mindent kívánok belőle közhírré tenni (röviden és tömören, aki teheti kerülje a magyar egészségügyet, bár ezt sokan biztosan maguktól is tudják).

Ma szinte derült égből villámcsapás szerűen megjött a menzeszem, és gyanítom, hogy nem fog hasonlítani az eddigiekre... jobban szerettem más állapotban lenni a rosszullétek ellenére is. Talán jövőre már lehet következő, sajnos rajtam kívülálló körülményektől is függ, lásd feljebb.

Ha van egy kis időm otthon, akkor azért hímezgetek, a vonaton meg természetesen elmaradhatatlan. Így esett, hogy egy harangnyi kontúr híján készen vagyok a karácsonyi asztalközéppel. A futóba még nem kezdtem bele, mert még osztok-szorzok, hogy milyen sűrűséggel hímezzem a mintát, hogy jól mutasson az asztalon is, meg magán az anyagon is. A dilemma ugyanis abból fakad, hogy eredetileg 3x3 szálon kellene 4 szállal hímzeni a minta szerint, így viszont kb. 140cm hosszú lenne a minta, az asztal pedig csak 120cm, vagyis 10-10 centi lógna le a mintából, ami nem feltétlenül szerencsés, arról meg nem is beszélve, hogy mennyi fonalat fog ez felemészteni... viszont így mutatna jól az anyagon a kép szerint. Ha 2x2 szálon hímzek 2 szállal, akkor nem fog annyira fedni a fonal és nem is lesz akkora a minta, simán elférne az asztalon, viszont nem mutatna a kis keskeny motívum az anyagon. Látom már, kell az a próbahímzés... egyedül a fémes fonalat nem tudom elképzelni 4 szállal hímezve, de csak menni fog.

A vonaton a megkezdett Winter Welcome képet hímzem, nem volt kedvem és ihletem mást összeválogatni, így ezt dobtam be gyorsan a táskámba az RR kendő után. Erre inkább azt mondanám, hogy csak haladgatok vele, nem érzem, hogy rohamtempóban készülni a mű, ennek egyik oka a sok szürke szín lehet, nem valami üdítő velük hímezni. Igyekszem azért néha váltani, de egy téli képen túl sok vidám színt ugye ne várjon az ember lánya.

És természetesen újba is kezdtem, nehogy véletlenül csappanjon a lista ott az oldalsávban. :) Dóránál láttam a majdnem kész Butterfly Fairy-t és ez adta meg a végső lökést, hogy én is belekezdjek végre a Mirabilia SAL-ba. Annyira nem is vagyok lemaradva, mert még négy nőci van hátra a kilencből, én pedig összesen négyet szeretnék meghímezni, tehát harcra fel, gondoltam. Elkezdtem hímezni a kereteket, amitől annyira tartottam, de haladok velük, mint a villám egy este alatt egy simán elkészül. Ráadásul igazán számolni csak az elsőnél kellett, ha jó irányba kezdem, akkor a többinél csak a tetejénél kell figyelni. Viszonylag közel áll a vászon és a keret színe egymáshoz, de nekem nagyon tetszik, hogy éppen csak ott van a keret... nem hivalkodóan, hanem finom fogja majd körbe a hölgyeket. :) Olyan "épphogy ott van".

Képek később, talán délután lesz rá pár percem, a hazaérkezés és a jógázni indulás között, ráadásul még napsütés is van!

Ismét jártam Brüsszelben, nekem egy évszázadnak tűnt, pedig csak két napot voltam, de kicsit túlzásnak éreztem ezt a rengeteg időt az ülésen eltöltött 4 órához képest. Mivel túl későn engedélyezték az utat, már csak Münchenen keresztül volt jegy odafelé, visszafelé pedig biztos, ami biztos az esti gépre foglalt jegyet a kolléganőm. Tanulság, többet ilyet nem engedek neki, mert a meghirdetett időtartamot mindig túlbecsülik, soha nem szokott addig tartani az ülés, mint ameddig meghirdetik, vagy csak nagyon kivételes esetekben. Mindkét nap lett volna időm sétálni, vasárnap este az eső tartott vissza, hétfőn délután meg a kéregetők, lépten-nyomon akart tőlem valaki valamit és mindenki franciául beszélt, úgyhogy egy rövid kör után a reptéren kötöttem ki. Így persze Peti jól járt, megírtam neki az évek óta ígérgetett levelemet... 8 oldalt firkáltam tele neki, persze a teljesség igénye nélkül, mert legalább 3-4 évet kellett összefoglalnom és akkor még nem is az utolsó levelem óta számoltam az eseményeket, csak a legutóbbi találkozás óta. Lehet, hogy lassan kellene egy újabb nyíregyházi kört tennem. A levélírás mellett azért még rengeteg pénzt elvertem csokira,de egy része ajándék lesz, egy részét pedig megrendelésre hoztam. Ha mégsem, majd beviszem táncra, hogy fokozzuk az élvezeteket. :) Remélem, egyszer majd valaki elmagyarázza/megmutatja, miért olyan jó város ez a Brüsszel, mert voltam már ott jó sokszor, de még nem sikerült rájönnöm.

Néhány hete újra járok táncolni és jógázni, már nagyon hiányzott a mozgás, úgyhogy szívből remélem, hogy a következő baba körül minden rendben lesz és járhatok majd továbbra is ezekre a foglalkozásokra, mert különben bedilizek a kilenc hónap alatt. Hastáncon a középhaladós csoport rettenetesen megcsappant, jó esetben ketten voltunk az utóbbi hetekben, de tegnapelőtt csak egyedül voltam. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan tudok koreográfiát tanulni, épp eszembe jutott, hogy hány hónapg tanultuk a kezdő darabunkat, most meg ebbe fél percbe több mozdulat van szinte, mint abban az egészben és megy, mint a villám. Már a botost is majdnem teljesen tudom, bár magamtól az még biztosan nem menne végig, pedig néhányszor eltáncoltuk már, de a bot plusz nehézséget jelent, időnként az sem tudom, merre induljak. Az ujjcin a másik nehézség, ott még több mindenre kell egyszerre figyelni, biztosan eltelik majd jó kis idő, mire abba is rendesen belejövök.

A jóga órák sem túl megerőltetőek, szerencsére Szilvinek nincs annyi ideje az órákra készülni a vizsgái miatt, ő is kevesebbet gyakorol, de ennek az időszaknak hamarosan vége, össze kell szednünk magunkat előbb vagy utóbb. :) Rászoktunk a pénteki órákra, mert ilyenkor tibeti hangtálas mély relaxáció is van az óra után és egészen beleszerettünk. Mindig más és mindig új helyekre kalauzol minket a kedves hangtálas hölgy az őrangyalunk és egy másik angyal segítségével, ma pl. a kívánságok kútjához megyünk és a lehetőségek angyalával találkozunk. Várom ezt az esti kirándulást, érdekes felfedező utak ezek a lelkünk ösvényein.

Múlt héten villámlátogatáson voltunk Miskolcon, Andris rokonait látogattuk meg, a szüleivel tartottunk erre az útra. Hazafelé azért bementünk anyáékhoz is, mert már régen találkoztak a szülők és így volt alkalmuk Marika néniéknek a készülő - most már talán mondhatom, hogy szépülő - házat is. Lassan már tényleg csak a végső simítások lesznek hátra, sokat javított a helyzeten, hogy apa átvette az irányítást munkásvezérlés fronton. Tetszik nagyon az a ház... ha egyszer megunjuk ezt a nyüzsit itt a főváros környékén, akkor oda szívesen visszavonulnék. :)

Munkám van dögivel, alig látok ki belőle, még mindig nem értem utol magam a 4 hetes kihagyás óta, szinte hihetetlen. És mivel a kolléganő helyettesít, még az iktatásomat is nekem kell csinálnom, mintha nem lenne elég e nélkül is. Komolyan azt hiszik itt a vezetők, hogy időmilliomos vagyok és csak lógatom a lábam (na jó, most speciel nem ezt a bejegyzést kellene írnom, de ki tudja, mikor tiltják le ismét a proxin ezeket az oldalakat, ki kell használni a lehetőséget), és persze nem vagyok benne biztos, hogy mindezek ellenére megtartanának a leépítéskor. Azért remélem, legalább addig megtartanak amíg elmegyek szülni, aztán majd ahogy lesz úgy lesz. :) Mert már annyira elmebeteg módon mennek itt a dolgok, hogy csoda egyáltalán a létezésünk.

Ezen a hétvégén sem sokat leszünk otthon, ugyanis megyünk anyáékhoz rokon és temetőlátogatás címszó alatt, na meg nagymamámnak hétfőn volt a 80. születésnapja, őt fogjuk ünnepelni nagycsaládilag vasárnap. Remélem, jól fog sikerülni az összejövetel.

No akkor most már kitehetem a táblát, hogy RÖGTÖN JÖVÖK! ...

Már megint jól eltűntem...

... de ennek is megvan a maga oka. Azt hittem, hogy majd itthon leszek két hét szabadságon és megváltom a világot, a világ meg persze jól kinevetett. A hétvégét ugye anyánál töltöttük, a hétfőt még kicsit ellustultam, mondván úgyis lesz még időm a kitervelt dolgokat megvalósítani, aztán ennek keddtől fogva lőttek is, mert éjjel elkezdett kaparni a torkom és reggeltől menthetetlenül elkezdtem köhögni. A szerdát persze vonatozással töltöttem, hogy találkozhassak apával, így az is jól kimerített, csütörtökön már teljesen padlón voltam, így péntek reggel a dokinál kezdtem, aki meg jól letolt, hogy miért is nem jöttem hamarabb. Felírni nem írt fel semmit, de a szabadságot táppénzre váltottuk, holnap kell visszamennem a papírért és addig eldönthetem, hogy maradok itthon vagy megyek vissza robotolni. Hát ebbe még többen is bele fognak szólni azt hiszem, de holnap már talán tisztább lesz előttem is a kép.

A nyaralásunk sem úgy telt, ahogy terveztük, mert 3 napból másfelet kényszerpihenővel töltöttem a szállodától elég távol, nem volt valami szíves a vendéglátás, bár nem is vártam tőlük túl sokat. Szóval ennek a feltöltődésnek is lőttek, de legalább a köhögésem megszűnt végre. Megjegyzem gyönyörűek a naplementék és napfelkelték a Balatonnál, más előnyét nem igazán tudtam/tudtuk kiélvezni, pedig tervek azok voltak. Helyette sokat hímeztem, már csak a levelek és a kaspó kontúrja van hátra a hortenziámból, egyszer majd kép is lesz róla, lehet már csak a kész műről. A gyöngyök még kisebb nehézséget fognak jelenteni, hogy pontosan hová is kerüljenek annyi szín és jel volt a virágszirmoknál, de azért remélhetőleg sikerül leküzdenem az akadályt.

A hétvégét pedig ismét a szülőknél töltjük, de most már teljes családi körben végre! Nagyon örülök, hogy kezdenek végre jobbra fordulni körülöttünk a dolgok, talán én is helyrekupálódok lassan.

Hétvége

Amilyen borzalmasan indult, olyan jól sikerült végül is. És hogy miért is indult borzalmasan, hát egyrészt azért, mert korán kellett kelnem, ha nem akartam a kocsit egész hétvégére az állomáson hagyni, így már 7 óra körül a munkahelyemen voltam. Sok értelme ugyan nem nagyon volt, mert a gépem olyan borzalmasan működik mostanában, hogy többször is újra kellett pénteken indítani, alig haladtam a munkával, pedig volt dolgom bőven. Ügyiratok kipipálva, a programtesztelésből egybedolgoztam az észrevételeket, de mivel ez már két óra után volt, benne hagytam mindent úgy, ahogy volt kb. Elintéztem egy csomó más dolgot, ami szinten azonnal kellett és majdnem két óra túlórával bírtam a nap végére, mire elindulhattam Andrishoz. Hát jó fáradtan vágtunk neki a Budapest-Barcika távolságba, de sikerült leküzdenünk azért. Szinte végig esett az eső, az emberek borzalmasan vezettek én meg állati fáradt voltam és a hasfájás a derékfájással váltogatta magát, így nagyon jól esett anyánál kiszállni a kocsiból. Finom vacsora és némi beszélgetés után elmentünk aludni, hogy bírjuk a másnapot is szusszal. Délelőtt ellátogattunk a vasútállomásra, mert szerdán megyek apához és megvettem a vonatra a helyjegyet, aztán bevetettem magam Ilike kezei közé, aki kiegyenlítette bennem a kesze-kusza energiaszinteket. Összeraktunk egy-egy éjjeli szekrényt a mamáék új szobájába, anya hozott utánfutót és felpakolták Andrissal a hálóból származó beépített szekrényt, nem volt ez sem könnyű meló, majd útnak indultunk nagyiékhoz, útközben persze utitársakat szedtünk fel (gipszkartonosok a rejtett világításhoz) és a fűtésszerelőkhöz is be kellett ugranunk. A fiúk jó kis ötleteket vázoltak fel a világítással kapcsolatban, kíváncsi vagyok, anya mit fog választani, nekem a sok-sok apró kis szétszórt led ötlete tetszik a legjobban, szerintem megérné a befektetést. Aztán délután összeraktuk Andrissal a célba érkezett beépített szekrényt, de villanyszerelésre már csak másnap került sor, mert még nincsenek a biztosítékok szétválasztva és az egész házban le kellett volna kapcsolni az áramot, de akkor meg nem látunk, és hát Andris nem olyan bátor, mint keresztapám, aki képes volt áram alatt szerelni a konnektorokat és villanykapcsolókat. Büszke vagyok magamra, mert egy konnektorfedőt és villanykapcsoló burkolatot én is a helyére tettem teljesen egyedül. :) Persze ez semmi extra tudást nem igényel, de akkor is. Szombat este mama sütőtököt sütött, meg is ettem jó sokat belőle, annyira finom volt... sajnos ilyenkor nehezen tudok leállni, nagyon-nagyon szeretem, pici babaként is ezen éltem, amíg lehetett, ha volt sütőtök, más nem nagyon kellett.

Vasárnap délelőtt viszonylag korán útnak indultunk, mert 15 órakor kezdődött a Klasszikusok könnyedén első előadása és még jó pár dolgot akartunk csinálni itthon előtte. Nagyon tetszett az előadás, örülök, hogy megvettük ezt a bérletet, ráadásul a Nemzeti Múzeum dísztermében vannak az előadások, meseszép helyen! Az akkusztika ugyan lehet nem tökéletes, de az élmény azért így is megéri szerintem. Az előadás után Andris elvitt vacsorázni, a Rozmaringot látogattuk meg, azt hiszem, nem utoljára. Nálam természetesen halra esett a választás, roston fogast ettem petrezselymes burgonyával, Andris őzpörköltet dödöllével és még egy gesztenyepürét is elfeleztünk a végén. Az estét egymáshoz bújva töltöttük, jó volt így kettesben. :)

A helyzetről úgy általában

Csak hogy legyen egy ilyen bejegyzés is, mert lassan már teljesen megszűnik létezni a blogom… Sokat nehezít a helyzeten, hogy csak otthon tudom szerkeszteni és minden egyebet, ami ezzel kapcsolatos, nem igazán működik ez a bent megírom és majd valamikor közzéteszem történet. Mert ezzel nagyon sokszor az ihlet is elpárolog, mire hazaérek meg már eszemben sincs, hogy mit is akartam írni még délelőtt vagy kora délután, pedig biztosan sokkal több mindenről írnék egyébként. Vagy nem, de ez is csupán feltételezés. :) Kb. egy hónapja írtam hasonló bejegyzést, ebből is látszik, nem igazán sikerült megvalósítani az akkori elképzelés.

Persze most is dolgoznom kellene, mert holnap Madriba távozok és elég sok intéznivaló van még addig, de ha már így belefogtam írok egy kicsit.

De hogy mi is történt azóta? Volt egy pünkösdi hosszú hétvége, ami alatt meg akartuk már megint otthon Andrissal váltani a világot, persze alig a felét sikerült a terveinknek megvalósítani, de azért valamit haladtunk előre. Szombaton délután esküvőre voltunk hivatalosak, kíváncsi voltam nagyon van-e különbség egy fővárosi és egy vidéki házásságkötési ceremónia között, persze szigorúan az anyakönyvi hivatali szertartásra vonatkozóan, mert a többit ugye vidéken is ifjú párja válogatja. Azt hiszem, finoman fogalmazok, ha azt mondom leesett az állam az itt látottak és hallottak alapján, mert nálunk ugye mindig van valami kis rövid monológ az anyakönyvvezető részéről, néhány kedves útravaló mondat az ifjú párhoz, na itt ilyennel nem strapálta magát a '70-es évek stílusát megtestesítő tisztviselő hölgy, rögtön bele a közepébe. Még alig volt időm kettőt pislogni és már mondták az igen és húzták egymás újjára a gyűrűt. Ha a menyasszony keresztanyja nem mondott volna egy szép beszédet a pezsgőivás előtt, hát nem hiszem, hogy negyed óránál tovább tartott volna a szertartás. Azt hiszem, erre is jellemzős az a rohanás és az a személytelenség, ami az egész fővárosra. Persze biztosan itt is vannak kivételek és én csak egy ilyen esküvőt láttam (a másik budapesti szertartás amin voltam az templomi volt és nagyon tetszett a templom is és a lelkész beszéde is), szóval lehet nem kellene ilyen messzemenő következtetéseket levonnom, de örülök, hogy vidéken kötöttük össze az életünket Andrissal. Az ifjú pár persze szép és csinos volt, na meg remélem, hogy boldogok lesznek együtt. A közös fotó után beültünk a közelben lévő Farkas teaházba teázni egyet négyesben, jó volt megint majdnem egyben látni az egész csapatot. A teák is nagyon finomak voltak, de megkóstoltuk a Marlenkát is és a végén megy a forrócsokit is, ami szintén isteni volt, erre már csak azért került sor, mert már éppen indultunk volna haza, de elkezdett szakadni az eső így inkább visszamenekültünk a pincehlyiségbe egy újabb forró italra. A hétvége többi része még homályosan sem rémlik, nem valami sok minden történhetett vagy csak teljesen elvesztettem a fejemet. :)

A hétköznapok teltek a szokásosnak megfelelően, csütörtökön este ismét egyedül voltam, mert Andris már leutazott Harkányba egy országos értekezletre, én meg pénteken mentem utána vonattal. Na az egy örökkévalóságnak tűnt, el sem tudtam képzelni, hogy Pécs ennyire messze van... természetesen fél órás késéssel indult a vonat, amit nem is nagyon hozott be időközben, de legalább volt időm hímezgetni. Andris felszedett az állomáson, vettünk néhány dolgot még útközben aztán birtokba vettük a szálloda medencéjét, jól esett a lazítás a hosszú út után. Aznap este még büfévacsorát kaptunk, de már akkor is annyira kevesen voltunk, hogy szinte szárdt ki az étel a tárolókban, így szombaton és vasárnap már étlapról választhattunk, ami nekem még jobban is tetszett, mert ugyan nem kóstolgattunk annyi félét, de mindent frissen készítettek és nagyon finom volt. Szinte mindig egyedül voltunk a medencében, a szaunákról már nem is beszélve, alig lézengett vendég az egész épületben főleg vasárnap. Az időjárást kicsit alulbecsültük, így folyton melegünk volt (készültünk ugyanis az erőteljes lehűlésre, ami csak hétfőn érkezett meg) a kirándulások alatt. Na nem kell azért komoly túrákra gondolni, a Mecsekbe a felázott talaj miatt ugyanis nem mertünk felmenni, csak egy-két kilátót néztünk meg, Pécsett sétáltunk egy nagyot és a siklósi várat szerettük volna megnézni, ami csak kívülről sikerült ugyanis felújítási munkálatok folynak, illetve Máriagyűdön jártunk még a templomot megnézni és belecsöppentünk a nagy horvát búcsú kellős közepébe. Pécs, mint város engem nem igazán fogott meg, de a környék itt is nagyon szép. Íme a bizonyíték:

Nagyon jól éreztük megunkat, bár én valahogy teljesen kimerültem mire hazajöttünk annak ellenére, hogy nagyon vágytam már a feltöltődésre. Egész héten szabadságon voltunk, így gondoltam semmivel sem vagyok elkésva, majd otthon jön a várva várt utánpótlás, na ezzel is hatalmasat tévedtem, szerda estére ugyanis egyfolytában az orromat fújtam és a torkom is megfájdult, csütörtök estére meg már be is lázosodtam, ami nálam elég nagy szó, mert nagyon-nagyon ritkán szokott előfordulni. A hétvégén sem tudtam teljesen kipihenni magam, ezért a hétfőt még megkértem szabadságnak, nem lett volna erőm végigülni a napot, arról nem is beszélve, hogy a légzésem még mindig nem volt tökéletes. Ugyanis hiába kértem Andrist, hogy halasszuk el a vasárnapra tervezett bográcsozást, ő mindenképpen ragaszkodott hozzá és megígérte, hogy segíteni fog. Azt inkább nem részletezném, hogy mennyi segítséget kaptam, de délben már hulla fáradtan estem a kanapéra... mintha figyelembe sem vette volna, hogy még nem bírok annyit, mint amikor teljesen jól vagyok. Valahol az volt az érzésem, hogy hallja és érti, hogy kevesebbet bírok, de fogalma sincs róla, hogy mennyi mindent csinálok a háztartásban anélkül, hogy az neki feltűnne és mintha nem is tudná figyelembe venni a fáradtsági fokomat. Szóval elvileg éri és hallja, csak éppen nem ennek megfelelően cselekszik, mert nem tudja/akarja elképzelni. Ezt leszámítva a bográcsozás jól sikerült, bár nem mindenki tudott eljönni, mert a sógoromék összeszedtek valami hasmenős nyavaját és a sógornőm még vasárnap is igencsak gyengélkedett, így ő otthon maradt pihenni. Peti és Andris átrágták magukat az R/C autó építés összes kritikus pontján, meg gondolom minden egyeben is, azt hiszem, sikerült egy hobbit találni Andrisnak és remélem, hogy ha elkészül az autó, akkor is megmarad a jelenlegi lelkesedése.

Hála a hét eleji pihenésnek és a második félidős kényszerpihenésnek a vasalnivaló még mindig hegyekben tornyosul, ráadásul magasodik. Rettenetesen frusztrál a dolog, de a világon nincs annyi idő, hogy utoljérem magam... talán egy hónap szabadság segítene. Addig még eljutottunk, hogy felkerült a varrószobában a függönykarnis és megvarrtam a függönyt (a sötétítő még azért hátra van), de ki kellene vasalni, mert embertelen módon összegyűrődött és már így is simább, mint a mosás előtt. Talán ezen a hétvégén fel is kerül a helyére a másikkal együtt.

Ezen a hétvégén meglátogattuk anyukámat, meg sikerült eljutnom fodrászhoz is, aminek már nagyon ideje volt ugyanis alig láttam ki a szemem elé csúszkáló hajszálak mögül. Sőt, még az unokatesómék otthon voltak, így újra találkozhattunk az ikrekkel. Kis cukorfalat mind a kettő, egy hónap múlva már egy évesek lesznek, hihetetlenül gyorsan repül az idő! Csúsznak, másznak, vigyorognak, minden érdekli őket. Mivel egy kicsit nagy volt a tömeg érkeztünkkor (mások is jöttek meglátogatni őket, mert születésük óta még nem jártak a nagyiknál) igyekszem majd máskor is meglátogatni őket, na meg akkor Kingával is nyugottabban tudok beszélgetni egy kicsit.

Még mindig látszanak mindenhol az árvíz nyomai, anyánál is folyton gyöngyözik a víz a padlón a pincében és a garázsban is elég áporodott a levegő, de reméljük most már hamarosan kiszárad minden, ahogy folyamatosan húzódik vissza a talajvíz (ugyanis ott a környéken nem az áradás a probléma, hanem a magas talajvízszint, ami sajnos azt jelenti, hogy nagy esőzések után vizesedenek a pincék). A vízóraaknából még meglehetősen sok vizet szivattyúztunk ki, a mosógépet is ki kellett tisztítani, mert hibát jelzett mosás közben, de a garázsban már nem volt olyan nagy a vész.

A szombatot aztán nagymamáméknál töltöttük, ott is mindig van valami tennivaló, most éppen a vakolás folyik az építkezésen, már egyre jobban ház formája belülről is az építménynek. Vacsorára kerti sütögetést terveztünk, de mikor mondták, hogy annyi szúnyog van este, hogy már látni sem lehet tőlük, inkább a benti vacsoránál maradtunk. Így is sikerült szereznem néhány szépséges piros foltot a bal oldalamra (érdekes módon a jobbot nem bántották) be is dagadtak rendesen, feltételezem az árvízi fertőzésből nekik is és ezáltal nekem is kijutott. Vacsora után aztán utolért a katasztrófa... én alapból olyan fajta vagyok, hogy nem kedvelem a kutyákat, a többségüktől meg félek is, de az udvaron lévő 3 döggel már egészen megbékéltem. Kapnak egy kis simogatást is, sőt szombaton még uzsonnát is osztottam nekik, szóval egy szavuk sem lehet. Mivel már viszonylag kellemes idő volt odakint, kiültük az udvarra és hímeztem egy kicsit, anyáék meg a pergolára próbáltak új ruhát varázsolni, megtartották a főprábát aztán anya tovább szabott-varrt, én meg közben lesepertem a lépcsőt a bejárati ajtó előtt, mert a kutyák folyton telehordják homokkal és dolgom végeztével bemetem egy rövid kitérőre. A hímzésmet persze tudatlan és óvatlan módon azon a széken hagytam, amin előtte ültem. Mire kiléptem az ajtón Andris hozza a kezében a Rómát, hogy a kutya szájából szedte ki, borzalmas látványt nyújtott első pillantásra, többet nem is voltam hajlandó rá pazarolni, azonnal magamba roskadtam. Mivel legalább egy hónapos munkám van benne, az volt az első gondolatom, hogy soha nem lesz nekem ezzel a mintával táskám (na jó, ez csak a második volt, az első az, hogy lelövöm a kutyát - az állatbarátoktól ezúton is elnézést kérek, de nekem ez akkor is sokkal többet ér). Aztán miután Andris valamennyire megvígasztalt, megnéztem közelebbről is, mit művelt az a dög: iszonyatosan koszos volt az egész tele homokkal és a középén egy három centis hasíték. Először ki akartam dobni az egészet a kukába, hogy soha többet ne lássam, de aztán átgondoltam a dolgot, ennyi munkát nem hagyhatok rögtön veszendőbe, már kb. 80%-ban készen voltam vele. Hát szép nem lesz a kész művem, mert csak annyit bontottam vissza a hímzésből, amennyit feltétlenül kellett, így helyenkén elég egyenetlenek az x-ek, de legalább nem fogom annyira sajnálni, ha majd elkészül belóle a táska. És szerencse a szerencsétlenségben, hogy a keze magasságában szakadt ki a ruhájánál egészen a karjáig ahová "pont" passzol egy táska... a fazon már megvan, már csak meg kell valósítani, az applikálás mikéntjéről még nem döntöttem, de azt hiszem, kétoldalas rávasalható közbélés lesz a nyertes. Szóval az én Rómám egyedi lesz, ez már biztos, bár jobban örültem volna, ha olyan marad, mint a többieké, de ehhez nem voltam elég elővigyázatos. Most már csak a kész művet fogom mutatni, pedig tervezem erre a hétre is fázisfotót, de ezt a rágásnyomot nem vagyok hajlandó megörökíteni, így örökké az emlékeimben fog élni, a kutya meg egész életében le lesz sajnálva, örüljön, hogy életben maradt.

Vasárnap viszonylag korán elindultunk hazafelé, mert terveztem némi házimunkát és Viki tett egy kiruccanást Pestre így találkoztunk pár órát a lányokkal. Annyira hamar elszállt, hogy rövidesen meg kell ismételnünk, ha minden igaz, nem is lesz hiány ilyesmiben.

Ma meg ismét diliház volt bent, alig tudtam ezt a néhány sort is összeírni, dehát a vezetőváltás sosem hoz semmi előrehaladást (legalábbis nekem itt ennél a hatóságnál eddig ez volt a tapasztalatom). És hát különben is megkezdtük az aggódást, mert új kormányunk hatalamas átalakításokat tervez, aminek csak isten tudja mi lesz a vége, de létszámleépítés az biztosan. Csak tudnám összeomlik-e teljesen ez az egész vagy valamit hagynak belőle, kell-e munkát keresnem gyorsan vagy esetleg továbbra is igényt tartanak a munkámra. Tudom, hogy nem kellene ezen előre idegeskedni, de mégis csak az ember megélhetéséről van szó és ezt a több hónapos bizonytalanságot ritkán szokták az emberek nyugodtan tölteni. Most minden esetre készülök Madridra, holnap délelőtt elutazom és csak pénteken délután jövök vissza, konferenciát konferenciára halmozok, a városból azt hiszem nem túl sokat fogok látni. Persze nem is luxusutazásra nevezett be a munkáltató, nem is várok ilyesmit, csak az egész napos agysejtrombolás után jól esne a kellemes levezetés, amire ki tudja, mennyi idő marad. Majd valamikor beszámolok róla, hogy miként volt.

Két hétvégék :)

Ez egy rózsaszín bejegyzésnek indult még ma reggel a fejemben, csak aztán jött a szokásos hétfő reggeli értekezlet és olyan letolást kaptam, hogy alig győztem kapkodni a fejem. Utálom, amikor sok ember előtt nyilvánosan döngölnek a földbe, és még csak nem is érzem jogosnak. Ráadásul hiába próbálok ész érveket felhozni, leperegnek róla, mint a falra hányt borsó. Csak tudnám, hogy akkor miért már megint én utazok március végén Brüsszelbe?! És hát tőlem ne várja, hogy részt fogok venni a kártyakiadó modul átültetésében, mert ugye én is benne voltam a rosszul kialakítók között... bár érdekes módon mégis működik, szerintem jól. Igaz, ma reggel azt is megtudtam, hogy réges-régen együtt kellene működnöm másik három főösztállyal. De könyörgöm, nem azért ő a vezető, hogy ezt átlássa és az együttműködést kezdeményezze? Én csak egy munkacsoport munkáját látom át, amiben részt veszek, ő meg elvileg az összeset ami a hatáskörébe tartozik, ergo szerintem ez az ő dolga lenne... a főosztályvezetőm meg annyit bír felhozni a rendszer védelmében, hogy ő nem volt itt, amikor ezt kidolgozták. Na hurrá, persze, hogy nem tud többet, mert nem is ismeri, hogy hogyan működik, soha egyszer sem nézett rá még a programfelületre egyikőjük sem, csak éppen a jelenlegi programot X cég fejlesztette uniós támogatással, míg a másikat Y kezelné természetesen szép kis plusz pénzért hozzá át a jelenlegi rendszerbe, ha jól sejtem. Csak ha én ilyeneket mernék mondani meg szembemondani, azt hiszem, kereshetném az új munkahelyemet méghozzá iziben és ez annyira szomorú. Reggel is hallottam a fiatalokat a vonaton beszélgetni, 18 körüliek voltak mind és arról beszéltek, hogy Ausztráliában van egy négytagú cenzúrabrigád, akik jóváhagyják, hogy milyen termékek jelenhetnek meg az ausztrál piacokon. Eddig rendben is volt a dolog, az igazán érdekes része ekkor következett, mert hogy el sem tudták képzelni, hogy ezt az ausztrálok elfogadják, mert mondjuk szerintük ez így helyénvaló, nem az első gondolatuk, hogy biztos meg lehetne őket vesztegetni, ha valamit el akarnának mondjuk utasítani, mert mindenkit le lehet kenyerezni. Miért erről szól az élet itt Magyarországon? Nem is értem, miért ragaszkodom még mindig ennyire hozzá, már rég élhetnék valahol külföldön, ahol szintén nincs kolbászból a kerítés, de józan paraszti ésszel felfoghatóbb keretek között élnek az emberek, mint itt.

Na jó, jöjjenek a hétvégék, hátha a visszaemlékezés meghozza megint egy kicsit az életkedvemet. (Pedig isten bizony jó kedvvel jöttem ma reggel dolgozni, de még mindig úgy érzem, hogy szét tudnék robbanni.)

Két péntekkel ezelőtt hirtelen ötlettől vezérelve elmentem Dorottyával és a NŐvel meg a barátnőivel Szóló Estre. A fóti Waldorf iskola 11. évfolyamosai készültek mindenféle előadással, de zömében azért éneklésről volt szó. Nekem nagyon tetszett, szerintem ügyesek voltak! Nevekre nem emlékszem, pedig annyi iskolatársat megmutatott Dorottya, hogy alig bírtam kapkodni a fejemet... voltak kedvenc számaim is, alapvetően egy szám volt olyan, ami nagyon ellen nagyon tiltakozott a lelkem, az nekem nagyon "sötét" volt. Jövőre megyek Ágnest megnézni! :DDDDD
Szombaton délelőtt takarítottunk már egy kicsit a lakáson, hogy meg ne egyen a kosz minket és a felfordulás, mert hogy abban én azért nagyon jó vagyok. Mindig mindent leteszek valahová, aztán szépen otthagyom őket, ami nem azt jelenti, hogy semmiről nem tudom, hogy mi hol van, csak ez egy idő után kicsit zavaró lehet, hogy mindenfélék hevernek szanaszét mindenhol. Aztán rámjön a pakolhatnék és mindent szépen elrakok a helyére... a sűrűséggel néha lehet, hogy akadnak gondok, de ezen már aligha fogok változtatni amíg este 6-ra esek haza nap mint nap. De elkanyarodtam a témától, miszerint a szombat délutánt is Dorottyával töltöttem, mert korcsolyázást iktattunk be, ami majdnem sikerült is. Csak éppen kivételesen bejött az időjárás modell előrejelzése, és percre pontosan 5 órakor elkezdett esni az eső, ekkor fel is hívtam Dorottyát, hogy biztos menjünk-e, amire igen volt a válasz. Felszedtem az utcában Petrát, Dorottyával és Ágnessel pedig a koripályánál találkoztunk, ahol természetesen szintén esett az eső. A pályát az orrunk előtt zárták be, de megnyugodtunk egy kicsit, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik esőben is korcsolyázni szerettek volna, jött még legalább 3 fiú is, azonban az üzemeletető bácsi mindenkit elküldött. Így megállapodtunk, hogy menjünk Dorottyáékhoz, meleg is van, torta is van és Petra különben is ott alszik... a lányok koruknak megfelelően viselkedtek, na hozzáteszem, hogy tudunk mi is ilyen nemnormálisak lenni, ha akarunk és ez szerintem kell! :))) A torta pedig finom volt és jól nézett ki, ja hogy a recept szerint nem így kellett volna? Na és!! :)))
Vasárnap születésnapozás-névnapozás volt Andris nagyszüleinél, szóval megint halálra zabáltuk magunkat, pedig mindig igyekszem a minimumra szorítkozni, de akkora a választék, hogy a minimum is hatalmas adag lesz a végén. Nem akartam alkoholizálni, erre Andris gyorsan lecsapott, így én vezettem hazafelé. Ja előtt jártunk a sárga-kék áruházban is, szert kellett tenni néhány hihetetlenül nélkülözhetetlen dologra. Hazafelé beugrottunk Petiékhez az új lakásba tényleg csak pár percre körülnézni, mert még csak szombaton vitték át a cuccukat és annak ugye idő kell, mire minden a helyére kerül. Nagyon otthonos kis lakás lesz belőle, ha berendezkednek, remélem, szeretni fognak ott lakni.

Szerdán anya nálunk aludt. Egy ideje nem gondoltam volna, hogy ez egyszer energiával fog feltölteni, de most mégis sokat jelentett ez az egy este is. Azt nem mondom, hogy olyan volt, mint régen, annyi mindent szerintem soha nem leszek képes újból megosztani vele magamból, de jó volt kicsit nem csak azokról az általános dolgokról beszélgetni, hanem egy kicsit másról is.
Csütörtökön átmentem Dorához, de igazából jobban csábított a beszélgetés, mint a hímzős pakk átvétele. :) A fiúk is aranyosak voltak, Kolos folyton mutogatott valamit, Botondot meg meg tudnám zabálni az édes pofijával együtt, főleg amikor meglátott és megörült nekem. 10 óra körül már haza is értem, de már ez is kellett... ilyen még nem fordult elő az utóbbi időben, hogy ne tudtam volna megmondani, mikor találkoztunk utoljára (vonatozós-hastáncolós nem számít, mert az csak fél óra). Előtte bementem az Évába eredetileg hűtőmágnestokért, majd egyszer mutatom, mi lett még belőle.
Szombaton ismét foltvarró tanfolyamon voltam, nagyon összeszoktunk már a lányokkal, szeretek ebbe a csoportba járni, itt is mindig jönnek az újabb és újabb ötletek. Most a szabadon szabott négyzeteket tanultuk, gyors, egyszerű és látványos technika ami abból is látszik, hogy két blokkal is elkészültem az óra alatt. A véglegesítés persze megint otthonra maradt, de most kivételesen gyorsan nekiálltam, így ha minden igaz ma estére elkészül a táskám. Ez lesz a második táska, amit sk. készítek, de az első, ami az enyém is marad. Igyekszem fotózni, ha elkészül.
Tanfolyam után bowlingozni indultunk a túrás pajtásokkal, és kivételesen egészen sokan lettünk, ugyanis Dóra és Norbi is csatlakozott a társasághoz, már nem is emlékszem, mikor láttuk őket utoljára, egyedül Zsolt maradt most ki, de ő a húgát kísérte a reptérre, szóval megadtuk neki a felmentést. Két kört gurítottunk, közben elromlott a gép is szóval nekem volt pár bónusz gurításom, amik egészen jól sikerültek, csak épp a gép nem vette figyelembe, a kezem meg kicsit nehezen viselte az egymás utáni sorozatot. A beszélgetés itt nem nagyon ment, mert tele volt a terem és iszonyatos volt a hangzavar, de elkezdtem edzeni a következő brüsszeli sörfogyasztásra, megittam egy pohár búzasört. Kár, hogy ezt is vizezik, mint az összes többi üdítőt ilyen helyeken, minden esetre javított a teljesítményemen. :) Ebédelni nem sikerült olyan egyszerűen, pedig Dani is és én is elég éhesek voltunk, mire megérkeztünk a Pólusba, azért nagy nehezen csak sikerült letámadni néhány pizzaszeletet és egy szabad asztalt a küzdőtéren. Ebéd után szert tettem egy kosztümre, majd bowling után még egy kör következett a C&A-ban, itt sem távoztam üres kézzel. Vacsorára kürtős kalácsot zsákmányoltunk.
Vasárnap ismét plázát hódítottunk, csak éppen az Arénát, mert oda szólt a karácsonyra kapott ajándékjegyünk, ami március 10-ig volt érvényes, szóval éppen ideje volt beváltani. Viszont most rájöttem, hogy miért is nem járunk mi moziba tulajdonképpen, bő két hét kellett ahhoz, hogy találjunk egy olyan filmet, amit mindketten szívesen megnéznénk. Egek ura... erre esett választásunk. Tulajdonképpen nem volt rossz, de hát egy film George Clooney főszereplésével túl rossz már nem lehet ugye, és mivel feliratos volt a film, a hangját is hallhattuk, nem tudom, kinek volt élmény, de nekem tetszett. :) A történet maga csapnivaló volt, de azért mégis elgondolkodtató, egy másik bejegyzésben majd lehet írok róla, hogy ez ne nyúljon már annyira hosszúra és most különben sem vagyok ráhangolódva az elmesélésre. Film előtt és után itt is körbejártuk az üzleteket, többek között Andrisnak kerestünk cipőt, de már mindenütt a tavaszi/nyári kollekció csalogatja a vásárlókat, a maradék méretválaszték meg csapnivaló, szóval ez a vásár megint elnapolva. Nekem sikerült még néhány ruhadarabot bezsebelnem, de egy szép barna cipellőre még én is vágynék, mert olyan unalmas mindig a feketét viselni. Egyelőre keresem a szerelem tárgyát.
Hazaérve tettünk egy sétát a kertben és megállapítottam, hogy hamisíthatatlanul itt a tavasz! :))) A nárciszok és a krókuszok is bújnak ki a föld alól, a jácint is próbálkozik, de vele valami történhetett időközben, mert a levelei furcsán néztek ki. A téltemető/bőrlevél is lassan hozza a virágokat, sőt az aranyeső is nagyon belelendült, sok növényen már látszanak a levélkezdemények. Alig várom, hogy mehessek a kertbe ápolgatni őket, hogy egy-két hónapon belül ismét teljes pompájukban tündökölhessenek. A fű siralmas, azzal is muszáj lesz valamit kezdeni, remélem, a gyeplazítás jót fog neki tenni. A délután további része táskavarrással telt, úgy szeretném ma befejezni, hogy holnap már élesben is kipróbálhassam.

Újabb rossz hír

Délelőtt beszéltem anyával pár percet, és bár eredetileg nem ezért hívtam, de megtudtam, hogy nagypapám ismét kórházban van. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy újabb agyérgörcse volt, de most sokkal rosszabb a helyzet, mint a december végi esetnél és már anya is elkezdett komolyan aggódni... Este talán többet fogok tudni, de ez már megint az a "tudom, viszont nem tehetek semmit" állapot lesz, amit nem mondanám, hogy kifejezetten jól tolerálnék.

Most pedig úgy érzem, hogy már az írás sem segít, ezt már nem tudja csak úgy kiírni magából az ember. Legalábbis nekem most nem megy.

Azt mondják, 30 évesnek a legjobb lenni... hát én ezt valahogy még nem érzem, annyira rosszul kezdődött nekem ez az év, és azóta mit sem változott a helyzet. Szeretném, ha ez minél hamarabb jóra fordulna...

Hosszú, hosszú hétvége

Mivel már hónapok óta nem találkoztam apával és pénteken lehetőségem nyílt rá, nem gondolkoztam sokáig, szabadnapot kértem erre a napra. Szépen elterveztem, hogy majd reggel lustálkodom egy jó nagyot, aztán elballagok a postára, gyorsan megsütöm a pizzát, addigra Andris hazaér, ebédelünk, és végül útnak indulunk. Hát ez a történet már az elején megdőlt, mert reggel a szokásosnál is hamarabb kipattantak a szemeim és képetelen voltam aludni. Semmi értelmes nem jutott eszembe, csak ténferegtem a lakásban, aztán összeszedtem magam, megreggeliztem és elindultam a postára. Jó másfél hét után végre át tudtam venni a csomagot, amit Klaudia küldött, de valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem tudtam eljutni hamarabb. Aztán már elrepült az idő a főzéssel...
Andris szerencsére időben hazaért, így volt időnk megebédelni és a születésnapi ajándékom egy részét is megkaptam még itthon. Szépséges ezüstláncot kaptam, viseltem is ma nagy büszkeséggel. :) A meglepetés másik része anyáéknál várt, de erről majd később.
Anyával Miskolcon találkoztunk, ott tudtunk bemenni apához egy rövid időre. Jó volt vele találkozni a nem túl kellemes körülmények ellenére. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy mire legközelebb megyünk már otthon lehet velünk.
A látogatás után nem indultunk rögtön anyáékhoz, mert szerettem volna néhány ruhadarabot venni magamnak, jó lenne frissíteni a ruhatáramat és tudtam, hogy van egy jó kis bolt a fő utcán. Anyának is akadt intéznivalója, így mindenki ment a maga útjára. A kedvenc boltomat persze nem találtuk meg, hiába nézegettük alaposan táblácskákat az üzleteken. Bizonyos szempontból azért sikeres volt a séta, mert szert tettem egy téli kabátra síeléshez leginkább, mert a másik kezd lassan ezer sebből vérezni, ezt meg nem lehetett féláron ott hagyni. Aztán visszafelé csak megkérdzetem a volt szomszéd kisállat kereskedésben, hogy hová lett a ruhazáti üzlet, aztán az eladó elmondta, hogy már vagy egy éve nagy kiárusítással bezártak és már a varrodát is beszüntették, de ha jól tudja, Pesten még néhány bolta szállítanak ruhákat, ismeri a volt tulajdonost és szívesen utána kérdez. 2-3 hét múlva bemehetek érdeklődni. :) Lehet, hogy nem lesz az egészből semmi, de akkor is, szerintem nagyon rendes volt tőle, hogy ezt így felajánlotta.
Ha megbeszéltük volna, akkor sem érhettünk volna ennyire egyszerre haza anyával, ahol már a megterített asztal fogadott bennünket. Anya teával és egy könnyű csicseriborsó salátával készült, az ünnepi fogásokat szombatra tartogatta, amikor már az öcsémék is megérkeztek. Ettől függetlenül azért megkaptam ami jár, anyától egy gyönyörű orchideát, Andristól pedig 30 szál tulipánt. Alig győztem váltogatni rajtuk a tekintetemet! :) Aztán nekivágtunk a fodrászos körútnak, ami meglepően gyorsra sikeredett az eddigiekhez képest, és a végeredmény is tetszik. Egyedül a hímzésre nem maradt időm, de majd pótolom valamikor, most már úgyis akkora a lemaradásom a terveimhez képest, hogy úgysem érem soha utol magam.

Szombat reggel lustálkodtunk egy kicsit, jól esett nem kikelni az ágyból és csak később reggelizni. Mire belekezdtünk, anya is hazaért, így sikerült a közös reggeli. Aztán Andris belevágott a hólapátolásba, hogy rendesen elférjenek az autók az udvaron én meg elővettem a tisztázó gépemet és nekiestem apa atlétáinak szűkítéséhez. Anya szerint elég szabadon vettem a szabásmintát, egyik-másik lehet, hogy szűk lesz, de majd legfeljebb papó megörökli... közben jókat nevettünk és forralt bort iszogattunk, anya pedig nekilátott az ebédnek. Tárkonyos raguleves készült nyusziból, a második szintén nyuszi volt tepsiben sülve tejszínes burgonyával. Mindkettő finomra sikeredett. Még tortát is kaptam, diótorta csokikrémmel töltve, ami szintén ellenállhatatlan, bár akkor már az egész napos csipegetés után nem igazán bírtunk sokat enni belőle.

A vasárnap megint gyorsan elment, kipróbáltuk anya újdonsült tésztagépét, amit karácsonyra kapott. Az öcsém nagyon ráérzett az ízére, aztán már pikk-pakk ment a nyújtás és a vagdosás. Én közben igyekeztem megszabadítani magam a körömerősítésemtől, mit ne mondjak, nem volt valami egyszerű feladat és hát nem is a legszebb lett a végeredmény, de mit tegyek, ha meguntam. :) Most még jó egy hónap, mire újra megerősödik, viszont a sajátom lesz és szabadon tudom használni az ujjaimat, ami szintén nem utolsó dolog.
Hazafelé még bementünk nagymamákéhoz, velük is biztosan egyre nehezebb lesz. Papónak nem nagyon használt a stroke, bár a beszédtempójával már nincs baj, de szinte mindent elfelejt, Mama meg összekeveri a dolgokat, a neveket leginkább és így szokszor nehezen érthető, kire is gondolt valójában. Az építkezés alakul, de apa nélkül ez is nehézkesen halad.
Az autózás viszonylag gyorsan eltelt, pedig még hímezni sem tudtam a sötét miatt, de estére teljesen kidőltem, mintha kiszippantották volna az összes energiámat. Reggel nehezemre is esett felkelni, de ez már egy másik törtnet kezdete...

Karácsonyról és szilveszterről röviden

Tavaly egyáltalán nem úgy telt a karácsonyunk, mint terveztük, de nagyon-nagyon bízom benne, hogy az idén szebb lesz a karácsony és jobb lesz majd új év, mint ahogyan a régi befejeződött.

Javarészt saját készítésű ajándékokkal készültem, volt, aki keretezett képet kapott, volt aki hímzett törölközőt és volt aki felnőtt méretű babakifogót kapott. Anyáéknak a tésztagép mellé csempésztünk egy saját fényképes naptárat, anyósomék pedig a teraszra való két székkel és kis asztallal lettek gazdagabbak. Ahol lehetett a csomagolást is anyagból oldottam meg, így jó néhány szaloncukor keletkezett legalább így, ha már az édességet hanyagoltuk.

Mivel anyát nem akartuk magára hagyni, már 24-én ebéd után elindultunk otthonról és a szent estét is együtt töltöttük. Nagyon fura volt így hármasban és legfőképp szomorú... aztán 26-án megjöttek az öcsémék is, addigra kicsit oldódott a hangulat, de azért mégsem lett az igazi. Öröm az ürömben, hogy közelebb hozta a nem várt esemény a családot és talán jó néhány ellentét is kisimult.
28-án útban hazafelé meglátogattuk az ikreket, akik már majdnem fél évesek és rengeteget nőttek és azt hiszem, kiegyensúlyozott kisbabák. Örülök, hogy láthattuk őket legalább a saját otthonukban, mert a szülők nagyon nehezen tudnak csak kimozdulni a két picivel.

29-30-án sajnos be kellett jönnöm dolgozni, bár értelmét nem igazán láttam, mert munka az szinte nem is volt, legalábbis aminek túl nagy jelentőséget kellett volna tulajdonítani, vagy ne várhatott volna még néhány napot. De hiába, a hatóság az hatóság és szolgáltat karácsony és újév között is. Szerdán este visszatértünk a jóga világába, jól esett a vezetett órát végigcsinálni, ráadásul mostantól járhatunk rendszeresen hétfőn esténként. Így biztosan szerdára marad a hastánc, de örülök a heti két mozgásnak, szüksége van rá a szervezetemnek.

Szilveszter napján az estét szülői és nagyszülői összevont látogatással kezdtük, ebben az egyetlen elhibázott lépés az volt, hogy valamennyit kénytelenek voltunk enni sok-sok finomságból, amit Andris nagymamája készített, a Dumaszínházban ugyanis az előadás mellett négyfogásos vacsorával készültek. Litkai Gergely és Kőhalmi Zoltán is hozták a szokásos formájukat, nekünk nagyon tetszett mindkét szórengeteg. A közönség nem minden része volt ezzel így, amolyan magunkba folytjuk az örömünket is társaság volt, vagy nem is tudom, de nem igazán voltak az előadóra hangolva, sokan talán nem is figyeltek egészen sokáig... szóval a hangulat szokott jobb is lenni. Viszont a vacsora szokás szerint finom volt, nem is bírtam az egészet megenni, annyira nagy adagot adtak. :))) Mivel 11 körül a műsor véget ért, gyorsan kocsiba pattantunk, hogy az éjfélt már otthon tölthessük, mert az előadók nélkül és nagyobb társaság hiányában azért nem volt olyan idilli a környezet, hogy maradjunk.

Az új év első napját hímzéssel töltöttem javarészt, a főzést és egyéb házimunkát sem vittem túlzásba sem aznap, sem a maradék pihenőnapokon. Jártunk a sógoroméknál is, még egy utolsó látogatást tettünk náluk a kis lakásukban, ahonnan hamarosan kiköltöznek. Reméljük, mihamarabb rátalálnak a számukra tökéletesre és belevágnak ők is a családalapításba.

A 4-ét egyedül töltöttem otthon és igen sok dolog szerepelt a terveim között, amiből végül csak néhányat sikerült megvalósítanom, nevezetesen, hogy befejeztem Dóra bergamottját, kerestem fodrászt, csak nem találtam (végre ma tudtam időpontot egyeztetni, megcsíptem az utolsó péntekit), megnéztem az Alkonyatot és sétáltunk egyet Andrissal. Mit ne mondjak, örülök, hogy először az Újholdat láttam, mert ha először az Alkonyatot láttam volna, nem biztos, hogy vállalkoztam volna az Újholdra. Vagyis nagyon-nagyon jót tett a filmnek a rendezőváltás, számomra sokkal jobban átadta a könyvet a második film, az alapján akkor is elolvastam volna a könyvet, ha még előtte nem tettem volna... az Alkonyatról nem tudnék ilyesmit elmondani. Nekem valahogy hiányzott az a szerelemérzés, ami a könyvből csak úgy sugárzott. Jut is eszembe, hamarosan megint moziba megyek, de most a férjemmel, mert mozijegyeket kaptunk ajándékba; nem tudom, még mire fog esni a választásunk, de remélem, nem fogunk mellé fogni.

Csak úgy...

Kicsit visszanéztem a bejegyzéseimet és láttam, hogy mostanában nem igazán írtam magamról semmit, pedig időnként lenne miről, csak akkor éppen még nem vagyok rá készen, hogy leírjam, aztán meg a feledés homályába merül... talán nem is annyira fontos akkor, hogy megörökítsem? Csuda tudja. Aki nehezen viseli a blablát, az nyugodtan átugorhatja ezt a bejegyzést, előbb-utóbb lesz másik, mert ma mindenképpen szeretném elhozni a tündérkémet a keretezőtől (tegnap ugyanis kudarcba fulladt a kísérletem, mert megváltoztatták a nyitvatartási időt és már 5-kor bezárnak). Már itten vagyok reggel hét óra óta, úgyhogy az ebédszünet kiváló lehetőséget fog erre biztosítani, így döntöttem.

És akkor, amiről nem írtam mostanában... a napok és a hétvégék csak úgy mennek, szinte észrevétlenül! Már csak 3 hét és karácsony, négy hét múlva pedig megkezdődik egy új év. Először a kellemes dolgokról:
Többszöri próbálkozás után végre sikerült összehozni egy teázást a túráscsapat felével, vagyis Dani csatlakozott hozzánk egy szombat délutáni teázásra a Hanami teaházban. Nekem még mindig nagyon tetszik és a srácok értenek a teákhoz, ami nem egy utolsó dolog! Bár nekem hiányzik az a szertartás, amit a Tea útja teaházban gyakorolhattunk, de azt sajnos bezárták... így marad otthonra a szertartás, azért hozzáteszem, ez sem utolsó, főleg így télvíz idején mécsesekkel tarkítva. :))) A következő több résztvevős találkozó nagyon kíváncsi vagyok, mikor fog összejönni, mert Dóra folyamatosan olyan elfoglalt, hogy nem tud a társaságunkra áldozni két órát, pedig állítólag szeretne velünk találkozni... el sem tudom képzelni, mi lenne, ha nem akarna. Valószínűleg nem kapnánk mentegetőző leveleket.
Véget ért a foltvarró tanfolyam középhaladó szakasza, és úgy érzem, egészen jó társaság kezd belőlünk összekovácsolódni. Meg is beszéltük, hogy januárban jöhet a folytatás, így 16-án kezdjük a haladó részt, kíváncsi vagyok azokra a technikákra is nagyon. Sőt, Piroska megígérte, hogy csinálunk egy közös anyagfestős napot is, azt is várjuk már mindannyian. Az ólomüveg technika azóta sem nyűgözött le, nem is tudom, hová tettem a félkész művemet, de majd megörökítem kidobás előtt mindenképpen... ellenpéldának. Azt hiszem, meg kell majd próbálnom picit másképp, hogy tényleg valami szépet lehessen kihozni belőle. Várom már, hogy letudjam a karácsonyi meglepetéseimet és befejezhessem a tanfolyamon félbehagyott dolgokat, mert a japán hajtogatós technikával készült tűpárna is tetszik ám, és már csak két oldalát kellene bevarrni plusz kitömni.
Hirtelen ötlettől vezérelve múlt szombaton moziban voltam Dórával és Dorával, mit mást is nézhettünk volna meg, mint az Új Holdat. :) Összességében nagyon tetszett a film, bár voltak hiányosságaim, főleg ami a szereplők felismerését illeti... az iskolatársakkal voltam a legnagyobb bajban. Na de így jár az, aki először a második részt nézi meg. :))))) Rosalie-ból hiányoltam azt a mindenek feletti szépséget, szegény Alice-t borzalmasan öltöztették, Edward meg olyan rideg volt nekem, ja és túlságosan közelről vették fel szerintem az egész filmet (a 16. sorban ültünk, de még 10 sorral simán hátrébb ültem volna). Ettől függetlenül szerintem remekül átadták a könyvben leírtakat, azt hiszem, ez egy olyan film, ami után még szívesen elolvasnám a könyvet is, ha nem tettem volna. :) És persze jó volt egy kicsit kimozdulni és találkozni a lányokkal, bár nem sok időnk volt sem a film előtt, sem a film után együtt - leszámítva, hogy Dora értem jött és haza is vitt...
Múlt vasárnap Petiék is átjöttek, társasoztunk egyet, na meg Peti hozta a modell autóját, amit maga szerelt össze és össze-vissza randalírozott vele Andris a lakásban, amit én elég nehezen viseltem idegileg, mert nem bírta használni a távirányítót és miden félét felborigatott a lakásban. Ki is zavartuk őket az udvarra, addig mi meg beszélgettünk Zsófival. Mivel nem csak őket vártuk, hanem délelőtt rövid időre anyáékat is, ezért reggel gyorsan kipróbáltam egy sütit az új kenyérsütővel. Banános-diós süteményről van szó, és akkori állapotára a ronda de finom volt a legjellemzőbb. Talán egy kis csokiöntet még jól jött volna hozzá... ja és a tojást kifelejtettem, erre csak hétfőn reggel jöttem rá, mert a hozzávalóknál szerepelt, de később a leírásban nem, én meg meg voltam róla győződve, hogy minden a keverőüstben van. Hamarosan teszek egy újabb próbát tojással, hátha kicsit ígéretesebb lesz a tésztája.

És akkor a nem olyan kellemes témák, de hát az élet ugye nem mindig habos torta.
Említettem már korábban, hogy a nőgyógyászati kontroll vizsgálat során a doki cisztát talált a bal petefészkemnél, amit még a fogászati tortúra lezárása után is ott talált. Na a hideg zuhany ekkor következett, ugyanis kijelentette, hogy ezt bizony meg kell műteni, ha nem múlt el. Az indokát nem tudtam meg, és folyton csak a laparoszkópiát emlegette, mint lehetséges megoldást, a gyógyszeres kezelés vagy a leszívás szóba sem jött (mert nem lehet azt csak úgy elmaszatolni). Én persze se köpni se nyelni nem tudtam, annyira letaglózott ez az egész, hogy amit egy hónappal korábban még nyugodtan lehetett ellenőrizgetni, azt most hirtelen mégis csak műteni kell. Ráadásul nem is ő hajtaná végre a műtétet, hanem valaki más... a nevet és telefonszámot azért megvártam, aztán eljöttem. Arra még nem szántam rá magam, hogy másik orvoshoz is elmenjek, de egy 3-3,5 centis ciszta nem hiszem, hogy olyan nagy problémát okozna, és újból megerősítést kaptam rá, hogy miért is kellene nekem megbízni az orvosokban, mikor küldenek egyből a kés alá. Az hogy rájöjjenek, mitől alakult ki, vagy elküldjön egy pontosabb uh vizsgálatra, hogy megnézzék tényleg indokolt-e a műtéti beavatkozás vagy sem, vagy más módszert válasszon, mert mondjuk nekem testreszabottan más is beválna esetleg, az meg sem fordult a fejében. Egy biztos, hozzá vissza nem megyek többet, most már az elején szimpatikus doki pénznyelő bányává alakult át a szememben. És egyébként is az az érzésem, hogy a baba ezt is meg fogja oldani, mire jön, addigra a ciszta is felszívódik. Ha mégis tévedtem, akkor ez van, de volt már nem egy olyan nő, aki cisztával hordott ki terhességet és egészséges gyereknek adott életet. Mellesleg jó kis lökést kapott a lelkem, amiből elég nehezen, de visszakászálódtam, pedig már annyira fel voltam készülve a kis jövevény fogadására, most kezdem újra visszanyerni az önbizalmamat és egyéb pozitív érzéseket, amiben azért Andrisnak jókora szerepe van.
A másik "kellemes" történet édesanyámhoz kapcsolódik, amiről írtam már jó néhány dolgot korábban is. Azt hittem, sikerült végre megérteni, hogy felnőttem, saját családom van és az én szabadidőmet szeretném én beosztani, de erre tegnap megint tehetségesen rácáfolt. Egyedül volt otthon, így mikor beszéltünk nyugodtan csinálhatta a cirkuszt, mert nem látta/hallotta senki. Az ártatlanul nekem szegezett kérdés az volt, miért jövünk haza már szombat este? Én gyanútlanul elmeséltem, hogy otthon is van dolgunk, sajnos nem tudunk tovább maradni a hétvégén, szeretnénk a vasárnapot kettesben otthon tölteni, amellett, hogy a házimunka egésze is erre a napra összpontosul. Mire duzzogva hozzáteszi, hogy persze, mert akkorra hagyom. Na ezt már nem bírtam megállni szó nélkül és elmagyaráztam neki, hogy kissé eltér az életritmusunk és ha a közigazgatásban dolgozik az ember, vagy egyéb hasonló munkahelyen, akkor kötött a munkaideje, nem úgy osztja be, ahogy egy vállalkozó, vagy éppen ideiglenesen munkanélküli. Elmagyaráztam azt is, hogy nem azért megyünk haza, mert kötelességnek érezzük, hanem mert találkozni szeretnénk velük és beszélgetni egy értelmeset, mert a fél óra, amit legutóbb is nálunk töltöttek, az ilyesmire alkalmatlan. Na erre megkaptam, hogy különben is negyedévente egyszer megyek hozzájuk, és hogy meg vagyok változva, de biztosan csak ő látja így. És hogy miben vagyok megváltozva? Na arra nem tudott válaszolni, sőt arra sem kaptam választ, hogy mi baja a viselkedésemmel, ha esetleg ezt bővebben ki tudná fejteni nagyon hálás lennék. Mire csak annyival lettem okosabb, hogy nem kell nekem mindent érteni. De azért várnak szeretettel (nahát ez egy olyan fordulat volt, amit hiszek, ha látok pontosabban érzek, mert a látszat fenntartásában rendkívül ügyes édesanyám). Miután felsorakoztattam a gondolataimat és elmondtam, hogy csupán szeretet vezérelt minket abban az elhatározásunkban, hogy meglátogassuk őket, nem tudott mit mondani. Hosszú hallgatás következett, aztán még annyit megtudtam, hogy az öcsémék is ma indulnak útnak, és hirtelen megszakadt a kapcsolat. Volt egy kósza próbálkozása az újrahívásra, de sajnos nem éreztem úgy, hogy nekem bármi mondanivalóm lenne még ezeken kívül, és kedvem sem volt vele tovább "beszélgetni", ezért nem vettem fel. Ha nem szeretném látni a nagyszüleimet, neki sem vágnánk az útnak, mert ha ennyi időre nem lát szívesen, akkor minek strapáljuk magunkat, idő, pénz és benzin. Ma délután szeretném lezárni ezt a történetet, játsszunk már végre nyílt kártyákkal és ne öldököljük egymást. Amíg nem kapok értelmes választ arra, hogy mi a csuda baja van velem és másfél napra nem kíváncsi rám, csak két és félre, addig egyáltalán nem megyek, ha kell karácsonykor sem és ne hívjon addig telefonon, amíg egy kicsit is nem érdekli az amit mondok, amíg egy kicsit is nem tud dolgoknak velem együtt örülni, és amíg nem tudok olyan dolgot tenni, amivel ő szimpatizálna, mert mondjuk örülne annak, hogy engem boldoggá tesz, amit csinálok, akkor felejtsük el egymást. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Sajnálom, de saját akarattal rendelkező felnőtt nő lettem, aki a saját elvárásainak akar megfelelni, aki a SAJÁT életét éli, saját döntései vannak és ezekért vállalja a felelősséget.