Már megint jól eltűntem...

... de ennek is megvan a maga oka. Azt hittem, hogy majd itthon leszek két hét szabadságon és megváltom a világot, a világ meg persze jól kinevetett. A hétvégét ugye anyánál töltöttük, a hétfőt még kicsit ellustultam, mondván úgyis lesz még időm a kitervelt dolgokat megvalósítani, aztán ennek keddtől fogva lőttek is, mert éjjel elkezdett kaparni a torkom és reggeltől menthetetlenül elkezdtem köhögni. A szerdát persze vonatozással töltöttem, hogy találkozhassak apával, így az is jól kimerített, csütörtökön már teljesen padlón voltam, így péntek reggel a dokinál kezdtem, aki meg jól letolt, hogy miért is nem jöttem hamarabb. Felírni nem írt fel semmit, de a szabadságot táppénzre váltottuk, holnap kell visszamennem a papírért és addig eldönthetem, hogy maradok itthon vagy megyek vissza robotolni. Hát ebbe még többen is bele fognak szólni azt hiszem, de holnap már talán tisztább lesz előttem is a kép.

A nyaralásunk sem úgy telt, ahogy terveztük, mert 3 napból másfelet kényszerpihenővel töltöttem a szállodától elég távol, nem volt valami szíves a vendéglátás, bár nem is vártam tőlük túl sokat. Szóval ennek a feltöltődésnek is lőttek, de legalább a köhögésem megszűnt végre. Megjegyzem gyönyörűek a naplementék és napfelkelték a Balatonnál, más előnyét nem igazán tudtam/tudtuk kiélvezni, pedig tervek azok voltak. Helyette sokat hímeztem, már csak a levelek és a kaspó kontúrja van hátra a hortenziámból, egyszer majd kép is lesz róla, lehet már csak a kész műről. A gyöngyök még kisebb nehézséget fognak jelenteni, hogy pontosan hová is kerüljenek annyi szín és jel volt a virágszirmoknál, de azért remélhetőleg sikerül leküzdenem az akadályt.

A hétvégét pedig ismét a szülőknél töltjük, de most már teljes családi körben végre! Nagyon örülök, hogy kezdenek végre jobbra fordulni körülöttünk a dolgok, talán én is helyrekupálódok lassan.