Francia kapcsolatok

Az úgy volt, hogy karácsonyra hangverseny jegyeket kaptunk Andris tesójáéktól, mert a színdarabokat nem jó időpontban játszották, amik tetszettek volna. Karácsonykor még olyan messzinek tűnt a február 2-a, de aztán persze szokás szerint hirtelen elrepült az idő.

A koncertet egy beszélgetés előzte meg a karmesterrel és Kováts Péter orgonaművésszel, ahol inkább érdekességeket tudtunk meg róluk, mintsem az eljátszandó művekről esett volna szó. Persze érintőlegesen azokat is beleszőtte beszédébe a riporter, de emelett sokat beszéltek magukról a szerzőkről is, főleg Lajtha Lászlóról. Két dolgot is megállapítottam, az első, ami rögtön az első percben világos volt és egyébként is tudtam, hogy nem vagyunk elég jártasak a komolyzene világában, mert a Bizet művet úgy emlegették, mint bárki, aki ott volt álmából felébresztve is eldúdolja. A másik, hogy egészen jó fej is lehet egy orgonaművész és egy színházigazgató és egyben karvezető meg karmester, nagyon tetszett minden ellenére az a fél órás beszélgetés a hangverseny előtt.

Ezeket hallgattuk meg, ha valaki esetleg jártasabb a témában, mint én:

• Bizet: Az arles-i lány - II. szvit
• Dupré: g-moll szimfónia orgonára és zenekarra, op. 25
• Lajtha László: Mise fríg hangnemben, op. 50

Nekem személy szerint a Bizet mű tetszett a legjobban, no meg az a Bach francia tánc, amit meglepetésképpen játszott el a közönségnek az orgonaművész. Csodálatosan játszott a hangszeren, órákig el tudtam volna hallgatni.

A mise sem volt igazán az én stílusom, vagyis inkább szombat este nem egészen arra vágytam, de voltak abban is olyan részek, amik felemeltek egy kicsit. És hát a kórus nagyon szépen énekelt, bármi is volt a latin szöveg. Nekem olybá tűnt, mintha az öt alaptételt folyamatosan énekelnék, persze mindig a megfelelő tételt csak és azt az egy-két szót rengeteg féle variációban egymás után.

Egyébként pedig ez a hangverseny terem is jól kitalált darab, rendkívül jó az akusztikája, gyönyörűen szólalnak meg benne a hangszerek. Egyszer ajánlom mindenki figyelmébe a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet.

Piros, piros, piros...

Vettem táskát, pirosat! :) Vettem kesztyűt, pirosat! :) Most már csak a sál és a sapka hiányzik, de az még kicsit ráér, mert most állítólag tél jön és akkor a szövetkabátom talonba kerül, mert belefagyok. Tegnap erre remek példa mutatkozott. (Később tervezek a szerzeményekről fotót, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.)

Tegnap voltunk csokifondüzni, nekem nagyon bejött. Maga a hely is tetszett, kedvesek voltak a kiszolgálók és a csoki is mennyei volt a gyümölcsökkel. Mindkettőnknek az eper vitte a pálmát. :) Aztán átballagtunk a Zöld Teknős Teaházba, vegyes érzésekkel hagytuk magunk mögött. Vagyis a tea finom volt, csak nagyon hamar kihűlt és nem volt, amit elsőre választottam volna, az étel finom volt, de rengeteg - én szabályosan szédelegtem hazafelé - a helység hangulatos volt, de kicsit túldíszített és hideg. A görbe délután azért mindettől függetlenül jó volt, bár spontaneitásán lehet még csiszolni egy hangyányit.

Anya és tesó csütörtök este jött, tesó mosott és péntek reggel ment, anya maradt szombat reggelig. A péntek délutánt a sárga-kék áruházban töltöttük, bár nekünk lett volna jobb elképzelésünk is Andrissal, de elkísértük anyát. Aztán persze én hagytam ott a legtöbb pénzt, az úgyis te fizetsz után ugyanis szárnyakra kaptam. Rengeteg időt eltöltöttünk a bóklászással és válogatással, közben véletlenül összefutottunk Petivel, Zsófival és Vilikével - látszott rajta, hogy tart az idegenektől és egyre szégyellősebb, de a nyakláncom most is rögtön elbűvölte és minden elfelejtett. Vettünk lámpákat, komódot, ágyneműt (mert abból ugye sosem elég), függönyre valót, fali fogas félét, kis asztalt, a fotelok még maradtak, azzal aszondta Andris várjunk még. De nagyon kényemlesek, úgyhogy gyanítom csak idő kérdése és velünk jönnek azok is egy cipőtárolós leülőkével együtt. Ugyanis azt találtam ki, hogy mivel hülye helyre vagyis a nappaliba jön fel a lépcső a garázsból, kellene egy másik előszobaféleség is a garázsba, ehhez kellene a kellékek. A pihenőfotelek persze a szaunához, de az még ráér. Szóval szükséges a másik előszoba, mert nem szimpatikus, hogy a fél házon végig mászok ilyenkor télvíz meg ősszel-tavasszal a sáros lábbelimmel a fél házon. Hamarosan megvalósul. :)

Szauna napolva, mert állítólag kevés az alapanyag... csak akkor miért vállalta 3 hétre a szállítást, miközben nem tudja teljesíteni? Még akkor is, ha szép lesz. Most persze vehetünk ki szabadságot, mert a hétvégében nem tudtunk egyezségre jutni. Na nem mintha nem örülnék, hogy meghosszabbítjuk a soron következő hétvégét egy nappal, de ezt egy kicsit pofátlanságnak tartom. De ha már otthon maradunk, kicsit körül kellene nézni kandalló ügyben is, jó lenne, ha meg tudnánk csináltatni az idén, mert ilyen gáz és villany árak mellett, jól jönne egy kis besegítés.

Legyezőfátylas hastáncóra. Nem is tudom, hol kezdjem... maga a legyezőfátylas tánc tetszik, de rengeteg gyakorlást igényel, mire szépen tudja kivitelezni az ember lánya, ha valamilyen oknál fogva Isten adta tehetség híján van. Az óraadó (szándékos nem tanárt írtam) nem könnyítette meg a helyzetet, a koreográfiát csak azok tudták teljesen elsajátítani, akik tényleg tehetségesek a táncban. Vannak olyan mozdulatok, amelyek a rövid fátyollal abszolút nem mutatnak jól. Nem mindegy, hogy milyen minőségű a legyeződ, mert a jobbakat csak az egyik irányba lehet kinyitni és fontos, hogy legyen az anyag szegve, különben foszlik. A szűk 4 óra mozgás elfárasztott, de koránt sem volt olyan felemelő, mint amihez eddig szoktam, talán az óraadó személyének köszönhetően, akiből a női báj és kecsesség jócskán hiányzott, minden mozdulata szabályozott és irányított volt, holott ennek szívből kellene jönnie. Na de ez az én egyéni meglátásom. Miden esetre az eszköz és a vele való munka tetszik, szóval alapvetően nem bántam meg, de sokkal jobbat is el tudtam volna képzelni. 

Szerda délutánig szalma vagyok, igyekszem okosan kihasználni. 

Holnap reggel kapok okostelefont.

Szeretni nehéz... :)

Már nem is emlékészem, miről beszélgettünk tegnap este, de egyszer csak megszólal:

- Tudod, nehéz szeretni téged.

- Tényleg, biztosan, ezt komolyan mondod? – kérdem én tágra nyílt értetlen szemekkel.

- De én tudlak! – érkezik a válasz…

Teáztunk...

... kivételesen a kertben, vagyis majdnem, a kert mögötti árnyas erdős részen. Nagyon-nagyon tetszett!  :) Biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás.