A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tündér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tündér. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 1., szombat

Mirabilia - Miss Valentine (3) készen

Tegnap reggel belevágtam a kontúrozásba, aztán pedig a gyöngyözésbe, ma pedig megékrezett a napsütés a fényképezéshez. :) Kicsit rózsaszín, de tetszik. Volt egy időszak, amiko rószaszín pacának hívtam, amíg csak a szoknyája és a szív alakú doboz volt készen, de még a keze sem sokat segített a dolgon, mert szinte egybefolyt a háromféle rózsaszín fonal, ezt sajnos nem igazán jól választották ki vagy sötétebbre sikerült ez az adag Pink Posey és világosra a Prickly Pear.

A végeredmény azért tetszetős lett:

 Itt még csak kontúrral, gyöngyök nélkül.




2014. február 26., szerda

Mirabilia - Miss Valentine (2)

Szerettem volna február 14-én feltenni ezt a képet, ha már Miss Valentineról van szó, de sajnos nem lettem készen a kontúrozás és gyöngyözés előtti hímzéssel idejében. Most már tényleg csak a végső simításokat várja, hogy felkerüljenek rá a gyöngyök és az arcát is kiemelő kontúrok.


2014. január 23., csütörtök

Mirabilia - Miss Valentine (1)

Régóta terveztem már, hogy meghímzem csak ezidáig Doránál volt, és mivel ő még nem kezdett bele, ezért elkértem a közös szerzeményt.


Egyelőre még nem kapott becenevet, de talán ez most kivétel lesz. :) A hétvégi nátha pedig segített a haladásban.

2011. szeptember 9., péntek

Mirabilia - Miss New Year's Fairy (4)

Múlt héten befejeztem a hímzés részét, most már a gyöngyözésre vár (hamarosan gyöngyözni fogok éjjel nappal, mert a Lady of the Mist is közeledik a befejezéshez, pontosabban újra nekiálltam a hímzésének a sok bontás után). 

Sajnos megint nem sikerült elég jó képet készítenem, pedig imádom, ahogy a nap sugarai játszadoznak a fémes fonalakkal... na majd legközelebb.


Az óramutató jelzésén és újrahímzésén pedig még gondolkozom, mert valahogy szerintem nem 11:58 percet mutat, ami pedig mégis csak autentikusabb lenne, ha már az újév tündéréről van szó. Arról meg már nem is beszélve, hogy a mutatókat csak egy szállal kellett volna ölteni a kettő helyett. :)

2011. augusztus 20., szombat

Mirabilia - Miss New Year's Fairy (2)

Két hete fogtam hozzá ehhez kis szösszenet tündérhez, már a ruhájával majdnem teljesen készen is vagyok. Szegénynek pont a feje hiányzik, de előbb-utóbb ez is változni fog. Ő vonatos darabom, mivel a lepkéket lehetetlen a vonaton kontúrozni, nem bírom egyszerűen a mintát leolvasni.

És egy biztos, idejében készen lesz még akár a keretezése is, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lehessen majd.


A fonalak persze megint nem úgy jönnek ki, hogy teljesen elüssenek egymástól, szóval nem tudom, mennyire fog érvényesül helyenként a minta, de remélem szép lesz az összkép ettől függetlenül.

2011. június 22., szerda

Mirabilia SAL - Butterfly Fairy (1)

Nem élehetek sokáig tündérek és angyalok hímzése nélkül, így a hétvégén belevágtam a sorozat következő hölgyébe, azaz a Pillangó Tündérbe. A szombati nap egyébként kivétel volt, szinte semmi mást nem csináltam, csak hímeztem, na jó meg filmet néztem közben, meg Csomádon voltunk telkezni, meg teáztunk, meg ilyesmi, de semmi komolyabb.

Remekül lehet haladni vele, mert nagy foltokban vannak a színek, egyedül a hajánál kell majd számolgatni kicsit jobban, de az sem olyan vészes. Tetszenek ez a rózsaszínes-lilás árnyalatok rajta, annak idején ez a tündér sarkallt a kezdésre és egy cserére is, most pedig végre elérkeztem hozzá. Remélem, a saját ablakomban is tetszeni fog legalább annyira, mint amelyik az ihltet adta. :)

Most még nem látszik ugyan rajta, hogy ő egy tündér lesz, de bárki nyugodtan elhiheti!


Itt pedig egy csoportkép:

2011. június 12., vasárnap

Nora Corbett - Easter Fairy (3) kész

Ő is elkészült a héten, már csak pár gyöngy maradt le róla a múltkor, mikor félretettem. A gyöngyözés itt is csalóka volt, azt hittem, nem is olyan sok kell hozzá, nos ehhez képest szinte egy egész dobozzal rákerült végül. Olyan kis finom és bájos a visszafogott színeivel. 



Eredetileg nem is ilyenre terveztem a szöveget a bejegyzéshez, de most már nem írom át, na meg ahhoz a szöveghez mesés fotók is dukáltak volna... így viszont maradnak a szokásos megörökítési módok.

2011. május 19., csütörtök

Nora Corbett - Easter Fairy (2)

Már egy ideje a gyöngyözésre várakozik ez a kis tündérke, szerencsére rajta csupán egy féle fajta lesz, ami kész felüdülés az Enchanted Mermaid sokszínű és sokféle gyöngyeihez képest. Ha jól sejtem, mennyiségre is kevesebb lesz...

Most így fest a gyöngyök nélkül:

2011. április 29., péntek

Nora Corbett - Easter Fairy (1)

Természetesen nem bírtam ki, hogy ne kezdjek valami újba, mert a megkezdettek közül megint nem maradt olyan, amit a vonaton tudnék hímezni. És mikor a mintába belekezdtem még húsvét előtt jártunk. :) Mivel jövőre is lesz húsvét, nem aggódom egyáltalán, hogy elkészül-e addig a kis tündérke... és már most tudom, hogy ovális keretet és ovális paszpartut fog kapni.

Egyelőre eddig jutottam vele:


2011. április 28., csütörtök

Keretezőnél jártam

Kedden nagy túrára vállalkoztam, annak ellenére, hogy itthon vagyok szabadságon bemerészkedtem a város kellős közepébe az elkészült képeimért. Közben tettem egy kis kitérőt is az egyik kiadó felé és szert tettem két kis zsákmányra. :) Az egyik a Tilda legújabb kötete - bár nincs benne sok újdonság, én imádom, ahogy párosítja a színeket és az anyagokat -, másik pedig egy zokniból készült állatkás darab.

De vissza a keretezőhöz... két képet egyből meg is talált a hölgy, az egyik azonban még csak nem is rémlett neki, bár azt tudta, hogy a keretet levágta hozzá. Néhány perc múlva megjelent a tulajdonosnő a tündéremmel a kezében, így még meg kellett várnom, amíg beteszik a keretbe és hátlapozzák. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, bár nem volt egyszerű hazacipelni.

Igyekeztem színhű és élethű képeket készíteni, de még mindig nem az én mesterségem ez és nem is hinném, hogy lesz valaha is... magamhoz képest viszont egészen jól sikerültek.

 A sziromtündérem, immár a nappalink falát díszíti.

 A kis téli Dimenions kép is megkapta végleges alakját, bár őt most elteszem pihenni egy kicsit.

És végül Nora Corbett O betűje, hamarosan új otthonra talál majd.

A keretezőtől azért hazafelé sem volt egyenes az út, Andris vett fel az Árpád-hídnál és néztünk kandallót. Minél többet tudok erről a témáról, egyre inkább az az érzésem, hogy ehhez szakembert kell fogadnunk, ami szintén nem egyszerű feladat. Leghamarabb azt kellene kideríteni, hogy mekkora a kéményünk, mert ettől függ, hogy milyen kandallót vehetünk hozzá. Kinyomoztam a kéményseprő eléhetőségét is, nem volt egyszerű feladat, jó lenne, ha megnéznék a kéményt, bár az egyre inkább biztos, hogy bélelnünk kell majd valami új szabvány szerint.
Túrafelszereléseinket is bővítettük kicsit, aztán szereztünk mulcsot a kert csinosításához. Sajnos néhány év elteltével elkerülhetetlen az a beruházás, mert megkopik az állomány akármennyire is odafigyel rá az ember. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a geotextíliának vannak nem túl előnyös tulajdonságai is, mint pl. a növények java része ott marad, ahová beültették őket... pedig már néhány növényt szívesen átültettem volna, mert túl közel került egy másikhoz, vagy éppen a másik oldalon jobban teszene, de erre csak addig van esély, amíg nem növeszt túlságosan nagy gyökereket a növény, különben szét kell szabdalni a fóliát és akkor meg mi érteleme? A gaz így is kinő alóla, vannak ilyen kis ádázak!

2011. március 27., vasárnap

Mirabilia - Petal Fairy (10) készen

Tatataaaam... elkészült a tündérkém! :) Hálátlan munka ezzel a nagy fakerettel a gyöngyözés, de nem volt más választásom, viszont mióta megszabadítottam a rabságából nem győzök betelni vele. Egyszerűen imádom minden kis darabkáját. Három évvel ezelőtt szerettem bele és most elkészült, úgy érzem a részemmé vált.


A fotó a szokásos, de azt hiszem nem is ez a lényeg. A szerencsésebbek láthatják élőben is, úgyis az az igazi. :)
Igazán újba nem kezdek, próbálom csökkenteni a megkezdettek számát... ismét előtérbe került a Miribalia SAL sellője, de annyira közeledik a tavasz, hogy a tulipános terítőt is hímeznem kellene, mert rögvest aktualitását veszti és már meg sem tudom számolni egy kezemen hány évvel ezelőtt kezdtem neki. Olyanok is az x-eim rajta, borzalmasak, viszont nincs mit tenni, nem fogom ezért lebontani.

2011. március 20., vasárnap

Mirabilia - Petal Fairy (9)

Sokfelé jártunk az elmúlt egy hétben, ezért is nem nagyon voltam gép közelben... egész furcsa módon nem hiányzott. Előbb-utóbb tervezek az eseményekről írni, de az egy hosszadalmasabb bejegyzés lesz majd egyszer.

Most viszont mutatom a tündéremet, mert kisebb küzdelem árán sikerült rávarázsolnom a virágot, így már csak a gyöngyözés van hárta. Azt hiszem, hamar el fogok vele jutni a keretezőhöz, mert annyira szeretném a falon látni a hölgyet teljes pompájában. 

2011. március 12., szombat

Mirabilia - Petal Fairy (8)

Mostanában viszonylag keveset hímzek itthon, mert annyira lefárad az agyam odabent, hogy már nincs erőm számolgatni a jeleket és a lenvászon szálait... viszont kitaláltam egy módszert, amivel a tündéremet a vonaton is tudom hímezni (nem viszek minden fonalat, ami kell hozzá csak az épp aktuálisakat). Úgy érzem, szépen haladok vele bár azért nem rohamtempóban.


Hiába fotóztam napfényben, mégsem látszik annyira, hogy milyen szépen csillog a szárnyában a halványlila fémes fonal. Alig tudok betelni vele! :)
Remélem, a hosszú hétvége alatt elkészülök a hímzés részével és akkor már csak a gyöngyözés marad hátra, az sem lesz egyszerű munka. Még egy keretet is kell neki választanom, amire felteszem a gyöngyözés idejére, mert a láthatatlan fonallal képtelenség másképp szépen dolgozni.

2011. február 17., csütörtök

Mirabilia - Petal Fairy (7)

Nem csak főzök ám, hanem hímzek is! Íme itt a bizonyíték:


A szoknyájával teljesen elkészültem, már csak a gyöngyök hiányoznak belőle. Most félreteszem egy kis kötelező kedvéért, gyorsan meghímzem Dorottyának a cikóriát és folytatom a szárnyával, feltett szándékom ugyanis záros időn belül befejeznem szegényt, mert ahogy visszanéztem még 2009 júniusában kezdtem bele... nem mondanám, hogy valami fénysebességgel haladok, bár a szoknyája valahogy sokszor kifogott rajtam. A gyöngyözése sem lesz piskóta és a virágban is van vagy ezer szín, de mindenképpen kitartok ez alkalommal.

2011. január 28., péntek

Nora Corbett - M betű

Még tavaly készült ez a tündérke a Nora Corbett imádat jegyében, őt viszont nem karácsonyra, hanem születésnapra ajéndékoztam. Anyósomnál talált új otthonra és keresi megfelelő helyét a drága.





2010. december 31., péntek

Nora Corbett - O betű

Vele olyan gyorsan elkészültem, hogy nem is fotóztam hímzés közben. A végső megjelenési formája még bizonytalan, de hajlok rá, hogy kép készüljön belőle és mivel ajándéknak szánom, ő sem marad nálam.

2010. december 25., szombat

Nora Corbett - Letter B (3) keretezve

Anyukámnak sok szerettel:

(Ma délután fogja megkapni, nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog neki.)

2010. november 28., vasárnap

Nora Corbett - Letter B (2) készen

Elkészültem vele már egy hete, csak a fotózás nagyon-nagyon nem megy. Vagy fény nincs hozzá, vagy kedvem... ez van. A hímzést viszont imádom és még továbbra is a tündérek rabja vagyok.: Ez a betű egyébként is nagyon tetszik, sokkal jobban, mint mondjuk az én A betűm. Na majd anyukámnál nézegethetem, nekem meg marad a kis szögletes... :)



A keretezésre is nagyon kíváncsi vagyok, három paszpartut is választottam hozzá és talán keretet is sikerült jól eltalálni.

2010. október 11., hétfő

Nora Corbett - Letter B (1)

Közeledik a karácsony, kézimunkás szemmel nézve pedig mindezt rohamos léptekkel teszi. Éppen ezért kicsit félretettem szegény sziromtündért és erre szösszenetre cseréltem:


Már csak a gyöngyök hiányoznak róla, amibe csak azért nem kezdtem bele, mert virágok közepébe való gyöngyöt sehol sem találom... biztos elírtam egy kódot rendeléskor, szokott nálam ez így lenni. Imádtam hímzeni, de nem csupán a színei miatt. Nagyon bízom benne, hogy anyukámnak legalább annyira tetszeni fog, mint nekem tetszik, már csak a keretet kellene hozzá jól eltalálni.

2010. október 4., hétfő

Mirabilia - Petal Fairy (6)

Szegény mindig háttérbe szorul, pedig annyira szeretem magát a képet is és a hímzést is, csak ez a méret már nagy ahhoz, hogy a vonaton cipeljem, itthon meg valahogy mindig átsiklok felette. Most azonban elővettem és lassan egy hete csak vele foglalkozom... meglepő, látszik az eredménye: haladok! :)

Íme a májusi állás:



És itt tartok ma: