A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falilógóka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falilógóka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 11., vasárnap

Rico Design - Virágos lógóka

Én nem kapkodok el soha semmit, mert ugye mindennek eljön egyszer a maga ideje (még a függönygondoknak is ;)) és ezt az alábbi példa is remekül bizonyítja.

A kellemes időjárásból hazatértünk a hőségbe és valahogy a varrógéphez húzott a szívem, ami persze nem lehet olyan túl nagy véletlen, hiszen a műhelyben jóval hűvösebb van lent, mint a lakószinten és hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem felhajtani a réges-rég szekrényben pihenő nadrágok szárát, megrövidíteni a szoknyákat és összevarrni néhány félkész darabot. Ebből a nagy felszámolásból persze az elkészült hímzések sem maradhattak ki, így a több, mint három évvel ezelőtt elkészült virágmintás fali lógóka immár az előszobánk falát díszíti.


2011. december 18., vasárnap

Rico Designs - Vidám téli akasztóslógóka (2)

Még a múlt héten elkészültem vele, de megvártam a mai napsütést a fényképezéssel. Így most már be is vihetem holnap a neki szánt helyre, a tavaszi banner helyére az irodában.


2011. december 1., csütörtök

Rico Designs - Vidám téli akasztóslógóka (1)

Csak így a napló margójára írom, hogy a vonaton is hímzek még mindig és javarészt ennek köszönhető, hogy haladok valamit a megkezdett munkáimmal. Mivel közeledik a tél, ezt kaptam elő gyorsan következő áldozatként és azt hiszem, jól döntöttem. :) Rico mintát alapvetően jó hímezni, mert nem túlságosan számolós mégis mutatós az eredmény, viszont azt nem szeretem, hogy színes képkockákkal rajzolják meg a mintát... miért nem jó nekik a szimbólumos rendszer, ami annyi de annyi gyártónál bevált már. Na mindegy, nem volt kedvem gépre vinni a mintát, úgyhogy a két piros között nehezen fogok tudni különbséget tenni, de majd csak megoldom valahogyan, ha már erre esett a választásom.

A kép persze vasárnap készült, úgyhogy jóval előrehaladottabb állapotban van azóta, vagyis készen van a hóember a hógolyókkal együtt és körvonalazódik a szívecskét tartó manósapkás lányka is. Valami díszítést még alkotnom kell majd hozzá, mert így nagyon snassz lesz a falon, de hátha hétvégén anyának lesz valami ötlete és még inkább hozzávalója.

2010. május 9., vasárnap

Ez is meg az is

Mostanában nem valami sokat írok, most sem lesz ez másként... az agyam már képtelen értelmes mondatokat összerakni. Valamit azért ki fogok találni, hogy hogyan fognak időnként hosszabb lélegzetvételő bejegyzések is bekerülni.

Hétfőn megjártam Brüsszelt (na jó, még vasárnap elindultam) és mivel beszereztem az új netbookot már feltétlenül azt szerettem volna vinni magammal, csakhogy a másiknak a táskájába ez az új nem fér bele, így nem volt mit tenni, gyorsan varrnom kellett neki egy tokot. Lesz egy női változata is a dolognak, de vasárnap délelőtt már csak ez az egyszerű fazon fért bele, viszont ez Andrisnak tökéletes. :) A tartozékoknak még tartozok egy szütyővel.


Múlt hétvégén elkészültem a virágos kis lógókám hímzésével, persze már csak annyi lenne hátra, hogy felvarrjam az alját és a tetejét, lehet, hogy még akár 10 percet is igénybe venne a dolog, de erre már valahogy olyan nehezen veszem rá mindig magam... pedig akár már gyönyörködhetnénk is benne a falon. Nagyon tetszik ez a vászon, fogok még belőle venni és meghímzem majd a pillangósat, szívecskéset és a madárkásat is egyszer! Most megint ott tartok, hogy ezeket a mintákat nem tudom megunni, na persze nem végtelenszer kihímezve, mindig mást és mást. :)


Végül pedig egy újabb Rico szösszenet, pénteken kezdtem neki a vonaton vagy csütörtökön már nem emlékszem, egyik nap, mikor bejeztem a könyvet (elolvastam a Tizedik felismerést is végre, ez is nagyon tetszett, de most kell megint egy kis pihenés, hogy bele tudjak vágni a tizenegyedikbe). Egyszer majd lesz belőle valami valakinek...


És annyi mindenről tudnék még mesélni, az viszont egy másik vagy több másik bejegyzés lesz/nem lesz valamikor máskor.

2010. március 26., péntek

Tavaszodik és tovább MUK-kolok

Most hogy befejeztem az otthon édes otthont és még az RR kendőt is kivégeztem, kénytelen voltam valami újba kezdeni. Már közel egy éve kiválasztottam ezt a mintát, hogy majd jól meghímzem és meg is vettem hozzá az anyagot és a fonalakat is kikészítettem, aztán szépen elpakoltam, de most eljött az ő ideje. :)

A kép kicsit béna, mert szokás szerint szkenneltem, de majd ha készen lesz, lesz rendesebb is. :) Lassan már csak a díszítő sor van hátra alul és kész, na meg az összeállítás, hogy szépen mutasson a falon.

2010. március 18., csütörtök

Tavaszi banner


Nos ezzel a kis Rico mintával még tavaly elkészültem, csak jól eltettem a fiókba, mert nem volt kedvem a szalagokra gyöngyöt fűzni és úgy egyébként díszíteni. Ráadásul igazság szerint le is kellett volna a varrást bontani, mert nem teljesen egyenesen van felvarrva gyárilag, de erre az idén sem került sor. Viszont kedden reggel gyorsan elkészítettem a díszítést és kitettem az irodám ajtajára... nem volt valami szerencsés döntés, mert az ügyfelek leverték a helyéről időnként, na meg én csak akkor láttam, ha épp visszajöttem valahonann, ezért bekerült az egyik falra, de ott meg annyira elveszik. Sehogy nem az igazi, bár ettől még mindig nagyon tetszik. :) És még a főnököm is megdícsérte, amit eltehetek a tapasztalatok szerint legalább 5 évre, nem osztogatja az ehhez hasonló bókokat ugyanis túl sűrűn.

2009. február 26., csütörtök

Ha már tavasz...

Eredetileg csak a kész képet akartam mutatni, de ma reggel megint keresztbe tett a MÁV a terveimnek, ugyanis kimaradt egy vonat, ami jött, arra meg nem fértem fel, ígyhát az Árpád-hídig fehér lovon jöttem. És fejlődik ám a vasút, most már a jegypénztár is teljesen zárva - állítólag ideiglenesen - tehát még meg sem lehet kérdzeni, hogy hány vonat maradt ki eddig és mikor jön a következő, aki meg jegyet akar venni, vegyen a kalauznál. Ez az akció viszont kb. egy óra hímzéskiesést jelent mára és valószínűleg nem is fogom ma folytatni, mivel este tornázom, aztán meg pakolunk a hétvégére, hogy holnap munka után indulni tudjunk anyáékhoz. :-)

Szóval két nap után itt tartok a tavaszommal: