Vasalni mentem...

Rögtön látszik is, hogy hazajöttem, egyből nincs újabb bejegyzés a blogomban. :) Itthon azért mindig akad valami jobb elfoglaltság, mint a monitornézegetés. Tegnap például Csomádon voltunk ebédelni (ennek célja részben családlátogatás, részben lustaság a részemről, mert egy napi főzést kihagyhatok), aztán nekivágtunk a városnak. Először a Duna Plazaban álltunk meg, hogy végre találjak vasalót magamnak, mert a prototípust már kinéztem, csak a fél világot tűvé kellett tenni érte, viszont megérte a fáradtságot, elsőre nagyon jó választásnak tűnik. Tegnap este alig bírtam letenni, pedig ennyire azért nem szeretek vasalni, de ez pillanatok alatt eltűnteti a gyűrődéseket az anyagról, szinte öröm nézni, hogy milyen hamar simák lesznek a ruhák alatta. És ami a legjobban tetszik benne, az a plusz talp, aminek köszönhetően nyugodtan tudok nadrágot vasalni vasalóruha nélkül. Egyszerűen imádom!

A vasaló feletti örömöm azonban hamar megbosszulta magát, a Fabia ugyanis nem volt hajlnadó elindulni a garázsban, hiába próbálkoztunk vele számtalanszor. Végül betolással sikerült életre keltni a drágát, szerencsére akadt hozzá segítség a garázsban. Most már semmi kétség, muszáj lesz szerelőhöz vinni, mert valami nagyon nem stimmel az indítómotorral. :(

A malőr ellenére nem sokat késtünk, pár percet várt ránk csak Dani és bevetettük magunkat a Hanami teaházba. Miután a Tea Útja Teázó bezárt ez lett a kedvencünk, nagyon hangulatos, a fiúk nagyon értekenek a teákhoz ráadásul igazán ízletes teáik vannak a gyümölcsös-gyógynövényes ízesítettől kezdve át a fehéren, zöldön, sárgán, vörösön egészen a feketéig. Észre sem veszi az ember és máris eltöltött 2-3 órát tea mellett ücsörögve és beszélgetve. Jó volt. 

Aztán hazafelé még benéztünk az Évába, mert hogy akció van még a héten, hogy kárpótlásul a Rómáért beszerezzem a Párizst, de egyszem Rómájuk volt ott éppen akkor, de szerencsére ebből várható még készlet, azt egyelőre nem szüntették meg. Azért nem jöttem el üres kézzel, szeretem egy ollót a Perminem helyett, mert kezd rozsdásodni és eléggé kilazult, amit nem tudom, lehet-e még orvosolni, na meg egy kis falra való anyagot szereztem, hogy a virágoknak lehessen szivecskés, pillangós és madárkás párja. Jut is eszembe, pont ideje lenne a virágokat a falra akasztani. 

És ha már hímzés, haladok a Rómával, már tényleg csak egészen kevés van hátra, lehet mégis teszek fel róla képet még mielőtt teljesen készen lenne, viszonylag kultúráltan sikerült összefoltoznom a kutya rágtra lyukat. Valamivel azért muszáj lesz eltakarni, mert tartok tőle, hogy a vatelines újrahímzős megoldás nem lenne az igazi így, hogy táskának szeretném használni, félek, hamar megadná magát azon a részen a hímzés.

Lerobbantam...

Pontosabban nem én, hanem a fehér lovam. Mivel délután biorezonanciázni megyek, úgy gondoltam, bejövök Kaszásdűlőre a lakótelepre és leparkírozom az autót, így onnan egyenesen tudok majd hazamenni, nem kell még BKV-re és vonatra szállnom. Már nyáron is volt rá példa, hogy nem indult elsőre a kocsi, és a héten megint előfordult, hogy reggel csak harmadik elfordításra adta be a derekát a motor. Ma reggel viszont minden gond nélkül indult, nem is gyanakodtam semmire, a torlódás sem volt elviselhetetlen mértékű és kb. fél óra alatt begördültem a lakótelepre. Hurrá, gondoltam, bár parkoló helyet a közelben nem láttam, így mentem tovább a 10 emeletesek közé, aztán felcsillant a szemem, megláttam egy parkolót és már éppen kanyarodásra készültem, amikor valószínűleg magasabb fokozatban hagytam a sebváltót, mint kellett volna és a lovacska szépen lefulladt. Az újraindítás meg nem sikerült még tizedjére sem, a türelmetlen autósok pedig mit sem törődtek vele, hogy kiraktam az elakadásjelzőt (mert ugye ki gondolná, hogy tényleg azért teszem ki, mert elakadtam, az autósok ilyen esetek 90%-ában valójában csak tilosban parkolnak/várakoznak) egyfolytában dudáltak mögöttem. Egyszer csak jött egy hölgy és megkérdezte, hogy lerobbantam-e - gondolom, hallotta, hogy nem tudom beindítani a motort - felajánlották, hogy betolnak a parkolóba. Kb. 1000% hogy nem olvassák a blogomat, de itt is hálás köszönet nekik a segítségért. A parkolóban próbáltam még párszor beindítani a motort, sikerrel azonban nem jártam, de felhívtam közben Andrist és abban maradtunk, hogy mindenképpen induljak el dolgozni, aztán majd kiokoskodunk valamit. Nagyon-nagyon sanszos, hogy az akkumulátor adta meg magát, mert nyáron már a szerelő is említette, mikor rákérdeztünk mi baja lehet, miért nem indul időnként elsőre. Hát eddig bírta... bár meg kell valljam, én a 3 évet keveslem egy kicsit egy akkumulátortól, igazán bírhatna többet is, ha már olyan sokba kerül.

Szóval délután találkozok Andrissal a HÉV megállóban, átadom a forgalmit meg a kulcsot és amíg én a megfelelő hullámhosszra/rezgésre hangolódom, ő kicseréli az aksit a lovamban. Nagyon örülnék neki, ha csak ennyi lenne a gond, mert holnap reggel útra szeretnénk kelni vele egy kedves tűbarátnőt készülünk meglátogatni Dórival.