ELÉG!!!!!!

Besokalltam, kész vége, pont. Nem tudok egy nap 25 felé szakadni és egy ugyanazon a napon egy ugyanazon az időintervallumban legalább kettő, de inkább három helyen is lenni egyszerre.

Semmi bajom a kedves Panita kolléganőmmel, kedves, aranyos, bájolog, közben meg nem hiszem, hogy bármennyire is kedvel, és mivel soha nem mond semmiről véleményt, egy kis sunyi besúgó szerintem. Szóval tényleg az ég világon semmi bajom a képmutatással, végül is a munkáját elvégzi és helyettesít bizonyos dolgokban. Cserébe persze én is helyettesíthetem... már az is sok volt, hogy jótékonysági gyűjtést kezdtek el szervezni az esküvőjére, ahová az utolsó pillanatig még csak jelképesen sem hívott meg senkit, na nem mintha nekem ez hiányzott volna, úgyhogy én voltam az egyedüli, aki majdnem nem adtam egy fityinget sem, mert nem éreztem jogosnak. De aztán csak körbeküldött egy emilt az utolsó előtti nap, így viszont nem volt pofám nem adni, ha következetes akartam maradni.

Múlt péntek óta szabadságon van és azóta jóformán csak helyette dolgozom, pedig az iktatás még nem is rám maradt, közben egyfolytában hív valaki telefonon, hogy neki ez kell, neki az kell, miért nincs még elbírálás, ő engedélyt hozna, a másik engedélyt vinne, a minisztérium is egyfolytában úgy gondolja hogy én vagyok a mindenható istenség engedély témában és mindent sos véleményezzek és intézzek el. Ide menjek, oda menjek, itt legyek, ott legyek. Hát köszönöm szépen én ebből nem kérek, mert a kedves kolléganő annyit hagyott hátra, hogy lehet hogy az ukrán engedélyek elkészülnek és akkor át kell adni őket, de előkészíti hozzá a papírokat (hogy a sorszámok tekintetében hagy elég sok kívánnivalót maga után, azt hagyjuk is inkább), hát ehhez képest egy rakás dolgot tudnom kellene, hogy mit hogy és ki szokott intézni. Úgyhogy ma betelt az utolsó csepp is a pohárban, mert egyszerre kellene lennem jövő szerdán vérvételes beutalóért a Szent Imre kórházban, a NFM vegyesbizottsági ülésén, amire persze még reggel fel kell szedni a VIII. kerületben az engedélyeket és akkor még a saját munkámról megint csak nem esett még egy gondolat sem.

Mi a fészkes fenéért nem lehet ezeket a feladatokat olyan kolléganőnek átadni, aki csak azért jár be dolgozni, hogy a nagyasszonyt eljátssza és megszerezze a teljesen felesleges harmadik diplomáját is a cég pénzéből????? A válasz persze megvan, egyszerűen félnek tőle és sakkban tudja tartani még a vezetőket is, pedig pontosan tudja, hogy mi a teendő ilyenkor, csak neki derogál felvenni a telefont és a nyomdával beszélni, vagy éppen akár egy nyomorult kis átvételit bárkinek is átadni és egy levelet elküldeni. Bezzeg a feladatok kiosztása remekül megy neki, csak kár hogy nem tudja pontosan ki és mivel foglalkozik az osztályon.

Mellesleg elegem van a diétázásból is, hogy folyton figyelni kell, mikor mit mennyit és hogyan ehetek. Ha nem kellene minden nap bejönnöm dolgozni sokkal egyszerűbb lenne a dolog, elfőzőcskéznék én magamnak minden nap és olyan finomakat ennék, hogy csak csuda. Persze ugye mondhatjuk, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.... és van is ebben rengeteg igazság. Csak amikor hazamegyek hulla fáradtan, esetleg még otthon is futok pár kört mire elintézem a dolgokat, jól esik a pihenés. És akkor még a házimunkáról meg a kertről nem is beszéltem. Meg a heti legalább négyszeri edzésről, amit szintén muszáj tartanom a diéta mellett. Frusztrált, hogy az aktuális kínálatból szinte semmit sem tudok választani egyik nap sem, mert mindig van valami olyasmi, amit nem ehetek meg, vagy jobb lenne, ha nem enném meg. És csak az én kedvemért nem fognak durumtésztát főzni, teljes kiőrlésű lisztet és barna rizst venni vagy éppen az olcsó finomított cukor helyett nyírfacukrot netalán más cukorhelyettesítőt használni. Pedig a spájzban elég jól főznek, ízlik amit csinálnak, nem olcsó ugyan, de megfelelő az adag, akár leves nélkül is jól lehet lakni.

Szóval keresgéltem az interneten, hogy ha már úgyis melegíteni kell (mert amit én főzök előző este azt is melegíteni kellene), próbálok rendelni valahonnan. Budapesten rengeteg lehetőség kínálkozik, de ha alaposan végigböngészi az ember a kínálatokat, akkor láthatja, hogy szinte mindenki kiesik a rostán zömében azért, mert diétásnak kikiáltott étrend szénhidrát tartalma úgy van összeállítva, hogy elég szélsőségesen mozog a 20 és 90 gramm között, ami lássuk be elég messze áll én stabil 50 grammomtól. A medirest fennmaradt a rostán, náluk egészen kiegyenlített a ch érték és leírás alapján nem dögunalmas ételeket készítenek. Az első két napi étel kimondhatatlan csalódás volt... először is rájöttem, hogy nem szeretem a spenót ízét, ezt most már tudom, de a levesek közül nem lehet választani, tehát kénytelen voltam megrendelni, a második paradicsomos káposzta. Azt hiszem erről elég, ha annyit írok, hogy a menzán anno finomabbat készítettek, szinte már ehetetlenül édes volt (gondolom nem az állítólagos nyírfacukor, hanem a túlzásba vitt édesítőszer miatt), a hús pedig rágós. A tegnapi ebéd egy fokkal jobb volt, azt hittem, egy húslevest nem tudnak olyan nagyon elrontani, hát tévedtem... utoljára a kórházban ettem ilyen minőségű levest. A cukkinifőzelék ehető volt, szinte csak a kaprot éreztem rajta és miután elpárolgott a bezárt hússzag, a grillezett csirke is tűrhető volt, de muszáj volt valamit csinálnom evés közben, hogy ne az ízekre koncentráljak.

Ma zelleres sajtkrémleves lesz és kakukkfűvel, babérral pácolt joghurtban sült csirkecomb karottás barna rizzsel. Szkeptikus vagyok, de ha marad az eddig tendencia, akkor ennek egy kicsit megint jobbnak kell lennie. Valamit valamiért persze, de mindennek vagy egy határa majd meglátjuk, hogy az én ízlésemé és időbeosztásomé hol húzódik.

Az édességek nem hiányoznak továbbra sem, beérem a gyümölcsökkel, fagyi helyett hatalmas adag készül fagyasztott gyümölcsből és joghurtból uzsonnára, de ezt is csak akkor tudom megjátszani, ha otthon vagyok. Hála az eperszezonnak, újabban epret uzsonnázom délutánonként alanatur. Arra azért nem vetemednék, hogy hozzak bentre egy botmixert vagy valami hasonlót, amivel lehetne itt is ilyesmit készíteni.

Sütiátalakításban kezdek otthon lenni, a múlt héten meggyes piskótát sütöttem xilittel és graham liszttel, egészen jó lett. Persze már csak azért is vetemedtem ilyesmire, mert ki kellett próbálni a vadi új robotgépünket, amit igazából csak egy hónap múlva kellene megkapnunk. A keverőlapáttal körözöttet kevertünk, na arra nem igazán volt jó, kicsit gyorsabb és hatékonyabb villával összedolgozni a hozzávalókat és kevesebbet is kell mosogatni, a habverőfej viszont remekül tette a dolgát. A keverőlapátot is próbára fogom még tenni valami mással is, ami komolyabb és hosszabb műveletet igényel. Meg egyszer, ha lesz időm megsütni a kenyeret és nem csak a gépbe összedobálni, akkor a dagasztókart is. Jut is eszembe, vágyok már egy kis pizzára, de még ebédre is csekély az a tésztamennyiség, amit megehetek, szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz ilyesfajta gasztronómiai élményem. A gépnek köszönhetően lett húsdarálónk is.

A számolgatás persze itt is gáz, jó hogy laktat a zabpehely, de kritikán aluli mennyiség lett a kókuszgolyóból például. A palacsintát egy katasztrófa volt megsütni és amennyit szenvedtem vele, ahhoz képest nagyon keveset lehet megenni belőle egyszerre. Ha egyszer eljutok egy olyan helyre, ahol mindenféle magliszteket tudok venni, akkor alkotok egy paleolit sütit is, abban legalább tényleg nem olyan túlságosan sok szénhidrát van.

Na mentem dolgozni, mert így főleg nem haladok, de ennek egy részét már korábban is le szerettem volna írni és most megvalósítottam.

Almás zabpehelypuding

Colette után szabadon... :) Mert hogy már megint az volt, hogy sok valamit helyettesítettem valamivel, az alma és a fahéj maradt meg, mint közös pont.

Nyüglődöm a diétával, de ezt majd egy másik bejegyzésben egyszer bővebben is kifejtem, ma viszont itthon vagyok és a holnap is, úgyhogy az unalmas tízórai változatokat lehet kicsit bolondítgatni. Az alma az egyik kedvencem, mert szinte egész évben lehet enni és csak 7g ch van 100g almában és egyébként is szeretem, a Pink Lady lett a kedvencem, de olyan drága, hogy sokszor beérem valami mással. Na de majd ültettek valakivel egyszer egy ilyen fát, mert sajnos a mi kertünkben nem fér el és nem is lenne porzótársa, szóval egyelőre kivitelezhetetlen.

Szóval ihletet merítettem és gyorsan összedobtam a tízóraimat, bár egy laktatóbb verzión még nem ártana gondolkozni...
Vettem egy almát, egy kis marék diót, 18g zabpelyhet (a két evőkanál egyébként lehet kb. itt is megállja a helyét, de még szárazon) és annyi forró vizet, hogy a zabpelyhet ellepje. Az almát felnyolcadoltam, a dióval együtt hat cikk ment az aprítóba, addig ázott a zabpehely a vízben. Került még bele fahéj (kb. egy kávéskanálnyi, de ki hogyan szereti), pár csepp citromlé és mindezt pépesre kevertem. A végén a felkockázott almát rádobáltam és már ehettem is. Tényleg pár perc elkészíteni, de egy munkahelyen ilyesmit nem lehet összedobni... persze vihetném is magammal, de akkor meg már lassan koffer kellene táska helyett.
Egyszer még ráveszem magam és csinálok granolát vagy mi a csudát, csak ugye az is tele van olyan dolgokkal, amivel számolnom kell.
Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy egyáltalán nem hiányzott belőle a cukor vagy a méz, persze adott volna neki a méz egy picit pikáns ízt, aki eheti/teheti próbálja meg biztosan nem lehet vele elrontani.

Festés és egyebek

Múlt hét kedden megérkeztek hozzánk a festők, szerencsére a szüleimmel együtt, így nem kell feltétlenül otthon lennünk velük, elég volt az első nap, aztán meg elmentem hamarabb haza, hogy haladjunk a visszarendezkedéssel. Szerdán még nem sok értelme volt a dolognak, de jobb volt otthon, mint itt bent. :) Mióta nem szedem a metformint csak diétázom egészen jól alszom, a pajzsmirigyes gyógyszert meg kifejezetten jól bírom szerintem. Vannak dolgok, amit nem szeret a szervezetem a diéta óta, ilyen például a krumpli és az egyik rágcsálnivalós kukorica, ezek hirtelen emelkedést/esést generálnak a szervezetemben és szédülni kezd a fejem tőle. A bort még nem próbáltam, de egy decit azért lehet időnként étkezéssel egybekötve, szóval valamelyik vacsorához kipróbálom majd. Kezd idegesíteni az időre evés... viszont igényli is a szervezetem, azt hiszem, elkezdtem átállni. A mozgás egyelőre az ide-oda pakolásban merül ki, de már hiányzik a tánc, úgyhogy jó lesz visszaszoknom és újra rá kellene állnom emellett majdnem minden nap az ellipszisre is. 

No de festésre visszatérve, kiválasztottuk a színeket mikor elhoztuk a csempét a szappansarokhoz, úgyhogy azzal már nem volt probléma, csak ki kellett kevertetni. Eddig úgy tűnik, hogy egy színt alul saccoltunk, egyet meg egész biztosan felül saccoltunk, a többit nem tudjuk, mert még folyamatban van ugye a dolog. A múlt héten keddtől péntek délig tudtak maradni, így a felső szint teljes egészében készen lett, plusz a garázs és a kamra is, a hétvégén szereltünk még egy kicsit a mosdóban, így ott nem ártana még egy sor fehér a biztonság kedvéért. Végre lesz szellőzője a mosdónak, kivezetjük a szabadba a páraelszívó levegőjét és a szaunában is lesz friss levegőnk, de még pár alkatrész hiányzik hozzá és hát őszintén szólva fáj a szíven huszonezret adni egy csőventilátorért, de akárhogy számolom egyik megoldás sem olcsóbb a másiknál, mert vagy a cső drága és olcsóbb a ventilátor, vagy a cső olcsó, de drága hozzá a ventilátor. Ez van, kell nekünk ennyit levegőt venni. :)

Imádom az új színeket!!! A kisszoba klasszisokkal világosabb és annyira jó lett a tejeskávé és a világoskék együtt, a háló zöldje pedig olyan friss tavaszt idéző és annyira jól mutat hozzá a fa ágykeret és a többi fa bútor. A csokibarna is nagyon tetszik, kiemeli a bútorokat a falon, bár a nappali még nem végleges formátumban van, mert a tapétacsíkot csak most fogják feltenni és a klíma is a garázsban várja jobb sorsát. A könyvszekrényt kapkodásban tették vissza a festők és sikerült lezuhannia, úgyhogy kitört a jobb hátsó sarka, az egyik festőnek meghúzódott a dereka, apának meg megsérült a keze mikor megpróbáltak utána kapni és még a falat is lehetett egy újabb sorral festeni. Na én ezért nem szeretek kapkodni, ha Andris az apjával együtt tette volna vissza a szekrényt nyugiban, akkor most minden ép lenne és elég lett volna két sor festék a falon. Most meg javíttathatjuk meg a szekrényt is ráadásul... csak remélni merem, hogy fogunk találni ugyanilyen mintázatú vasalható élfóliát vagy valakit, aki meg tudja ezt csinálni. Az ebédlőben viszont nagyon jó lett a hímzéses falam, majd szépséges napsütéses időben készítek róla képet, mert a vakus azért mégsem az igazi. Az előszobát is teljesen átrendeztük, felkerült a házi áldás is a helyére, a két tükör helyett már csak egy van és a fogast is áthelyeztük, így most ki lehet nyitni rendesen a mosdó ajtaját. Apropó, a mosdóban is megjavították a wc mögötti falat, nem volt rendesen kitámasztva a gipszkarton váz, nem is csoda, hogy elkezdett befelé dőlni az egész, el is volt már törve a gipszkarton és csak a csempe tartotta egyben. A lépcsőház kicsit sötét lett, de csak megszokás és 100-as izzó kérdése a dolog, mert a szín továbbra is nagyon tetszik. Jut is eszembe, vissza kellene szereznem Mónikától a Trick or Treat Fairy-met, már biztosan megjavította a hölgy, fel is hívom valamikor.

Ma visszajött a csapat és folytatják az alsó szinttel, meg az ajtók újrafestésével, hogy ne legyen tiszta rücskös az egész. Aztán ha minden igaz, a hétvégén burkolás következik és aztán jöhet vissza a vízvezetékszerelő bekötni a csapjaimat, ami elvileg már mi is meg tudnánk csinálni, csak már kifizettük a hozzá való anyagokat, amit nem hagyott ott, na meg ugye a munkadíját is, szóval jöjjön csak ki még egyszer, még így is a vakolást is nekünk kellett végül helyette elvégezni.

Az alagsori wc-vel kapcsolatban vannak nézeteltéréseink Andrissal és a szüleimmel is (de ez ugye kevésbé érdekes), mert én utálom az ott lévő csempéket és ki szeretném cseréltetni, ami majdnem meg is valósult, mert azt hittük, le kell verni a salétromosodás miatt. Erre viszont nem került sor, aminek részben örülök, viszont így nézhetem továbbra is ezeket a csempéket egy darabig. Pedig már kinéztem egy lehelethalvány zöldet és csak 1500 ft/m2, vagyis a hülyének is megéri. A harcművészet az harcművészet, és igazából csak részben indok a cserére a feng shui, hogy oda zöld illene vagy kék vagy fekete, DE egyik csempét sem szeretem ami azokon a falakon van. Erre persze jön a válasz, hogy úgyis olyan ritkán használjuk, nem mindegy, hogy milyen az a csempe? Hát nekem kérem szépen, nem mindegy. Erre apa kitalálta, hogy használjuk fel a megmaradt csempéket a padlásról, minek újra költeni, ki lehet azt sakkozni, hogy jó legyen. Biztosan van benne igazság és szeretem is azt a csempét, ami a fürdőszobában van, de valószínűleg nem lenne elég, a többiből meg nem maradt annyi, hogy elég legyen bármire is, csak 1-2 darab maradt tényleg, az meg bármikor kellhet, mint most a mosdójavítás miatt is. Lesz még ennek folytatása, azt hiszem... legfeljebb később kerül fel a falra az a zöld csempe. :)

Az egész heti pakolásban annyira kifáradtunk, hogy tegnap csak semmittenni tudtunk, pedig annyi mindent terveztem tegnapra is... porcelánrendezgetés a tálalószekrényben, virágátültetés, maradék apróságok visszapakolása a nappaliba, esetleg vasalás. Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra a világ egyik legutálatosabb dolga a függönyvasalás, amit úgy szoktam elkerülni, hogy még a mosógépből a sínre akasztom őket, így viszonylag tűrhető állapotba kerülnek. Na ez most elmaradt, mert csak teregetni lehetett a festés és ablakpucolás miatt, amiért végtelenül hálás vagyok anyának, hogy megcsinálta, mert az sem tartozik egyébként a kedvenceim közé. Szóval teáztunk egy rendeset, nagy kedvencünkre a Gyokurora esett a választás, aztán főztem egy bolognai spagettit, magamnak durumtésztával és igen, képes voltam két külön adag tésztát főzni. :) Először azt hittem, hogy ennyi tésztával jól lehet lakni, ez hülyeség, de tényleg, a végén már azon gondolkoztam, hogy meg bírom-e enni az egészet és ami a legjobb volt benne, hogy nem volt rögtön egy fél órával utána éhes. Ha már be tudom majd lőni az adagokat és elfogy a többi tészta, akkor azért nem fogok külön főzőcskézni, Andrisnak sem árt a lassan felszívódó szénhidrát a gyors helyett. Aztán filmet is néztünk, Az őslakót. Mindenképpen érdemes megnézni, érdekes kérdéseket taglalnak benne és észre sem vettem, úgy eltelt a majdnem másfél óra. És már csak azért is jó volt ez a film, mert tudunk ám olyat találni, amit mindketten szívesen megnézünk... valahogy rendszeresíteni kellene ezt, jó lenne. Végül összefirkáltuk a falakat, hogy melyiket milyen színűre szeretnénk és hogy hová fog kerülni csempe meg szekrény és beestünk az ágyba.

Fárasztó Dunakeszire járni az államosára, lehet vissza fogok szokni Fótra több okból is. Egyrészt időben és távban is a fele az út az állomásig és az állomásról haza, a vonat viszont kb. ugyanannyi idő alatt ér be innen is és onnan is. A 7:05-ös vonathoz sokkal könnyebb odaérnem Fóton, mint Dunakeszin a 7:08-ashoz vagy a 7:15-öshöz és ugyanúgy késnek a vonatok, tehát nem érek be hamarabb, csak 8 után tudok reggelizni, ami már kicsit későn van, mert az összes többi étkezés is tolódik ezáltal. Haza is később érek, mert csak később induló vonatot érek el, mint Fót felé és hosszabb az út haza. Szóval kénytelen leszek kockáztatni és otthagyni a kocsit Fóton és bízni benne, hogy minden alkalommal ott lesz, amikor délután megyek haza.

Nem volt olyan rossz egyébként, hogy a múlt héten nem volt sem tv sem internet otthon, de hosszú távon nem tudom, hogy bírnám azért. :) Igaz most 50MB helyett lesz 500MB a telefonomon, így nem lesz gond, ha napközben néha rápillantok a fészbukra, mi is történik arrafelé. 

Update, mert még pár dolgot elfelejtettem az előbb... érik a nyomtatócsere, mert a tintasugarasban folyton beszárad a festék és hát már nem is mai a kicsike, bár ezen kívül teljesen jól működik. Szóljon valaki, ha igényt tart rá, egy bontatlan színes festékkazetta is van hozzá, de már azt is cserélni kell, mert kifogyott/beszáradt és a fekete sem az igazi már. Típusa HP PSC 1410. Szeretnék hangszórót is cserélni, mert már olyan csúnyák a régiek, pár tökéletesen működnek (jó tagja vagyok a fogyasztói társadalomnak). Az olajsütő is úgy tűnik, hogy bemondta az unalmast és sajnos már nem garanciális, de szeretném, ha meg lehetne javítani, mert ahhoz elég drága volt, hogy csak ennyi ideig bírja.