És akkor most következzen néhány kép a szerzeményeimről, műveimről, stb. :-)
Még kedden megérkeztek Ritától a Nora Corbettes A betűhöz a fonalaim, de csak ma reggel volt alkalmam megbontani a csomagot. Köszönöm! :-)

A Ferihegyi reptéren sajnos nem tudtam ellenállni ennek a két újságnak, még sosem láttam ott ilyesmit, egyből lecsaptam rájuk. Na rendszeresen nem fizetnék elő rájuk, de vannak benne időnként jó dolgok, néha érdemes megvenni. Erről jut eszembe, hogy az ausztrál újságomat meg jól kifelejtettem, de egy képet talán annak a borítójáról is tudok mutatni, nagyon jó dolgok vannak benne. És hát nem utolsó sorban ezt Marian kedvességének köszönhetem, hogy nézegethetem ezt az újságot is. :-) Előbb-utóbb lehet, hogy készítek lapszemlét is...

Ha már hímzés és varrás, mutatom a frissen megkezdettjeimet... a Trick-or-Treat Fairyt a múlt héten kezdtem, de csak az a 3 estécskényit böktem bele, amit még Lisszabonban tudtam, mert nekivágtam az aum-jelnek a jógaterembe. Már több, mint egy fél éve megígéretem Szilvinek, de még csak most vágtam bele a megvalósításba. Mind a kettőt nagyon szeretem hímezni, nehéz is választani, hogy mikor épp melyiket vegyem a kezembe, hiába, ha MUK-ra hajlamos az ember lánya. :-)

A végére pedig itt vannak a csokoládék ő a Krisztától kapott macim:

Itt pedig az ítelítő, amit viszek magammal a következő Sárkánytalira! :-))) Lányok, addig nehogy fogyókúrába kezdjetek! ;)