Ez egy rózsaszín bejegyzésnek indult még ma reggel a fejemben, csak aztán jött a szokásos hétfő reggeli értekezlet és olyan letolást kaptam, hogy alig győztem kapkodni a fejem. Utálom, amikor sok ember előtt nyilvánosan döngölnek a földbe, és még csak nem is érzem jogosnak. Ráadásul hiába próbálok ész érveket felhozni, leperegnek róla, mint a falra hányt borsó. Csak tudnám, hogy akkor miért már megint én utazok március végén Brüsszelbe?! És hát tőlem ne várja, hogy részt fogok venni a kártyakiadó modul átültetésében, mert ugye én is benne voltam a rosszul kialakítók között... bár érdekes módon mégis működik, szerintem jól. Igaz, ma reggel azt is megtudtam, hogy réges-régen együtt kellene működnöm másik három főösztállyal. De könyörgöm, nem azért ő a vezető, hogy ezt átlássa és az együttműködést kezdeményezze? Én csak egy munkacsoport munkáját látom át, amiben részt veszek, ő meg elvileg az összeset ami a hatáskörébe tartozik, ergo szerintem ez az ő dolga lenne... a főosztályvezetőm meg annyit bír felhozni a rendszer védelmében, hogy ő nem volt itt, amikor ezt kidolgozták. Na hurrá, persze, hogy nem tud többet, mert nem is ismeri, hogy hogyan működik, soha egyszer sem nézett rá még a programfelületre egyikőjük sem, csak éppen a jelenlegi programot X cég fejlesztette uniós támogatással, míg a másikat Y kezelné természetesen szép kis plusz pénzért hozzá át a jelenlegi rendszerbe, ha jól sejtem. Csak ha én ilyeneket mernék mondani meg szembemondani, azt hiszem, kereshetném az új munkahelyemet méghozzá iziben és ez annyira szomorú. Reggel is hallottam a fiatalokat a vonaton beszélgetni, 18 körüliek voltak mind és arról beszéltek, hogy Ausztráliában van egy négytagú cenzúrabrigád, akik jóváhagyják, hogy milyen termékek jelenhetnek meg az ausztrál piacokon. Eddig rendben is volt a dolog, az igazán érdekes része ekkor következett, mert hogy el sem tudták képzelni, hogy ezt az ausztrálok elfogadják, mert mondjuk szerintük ez így helyénvaló, nem az első gondolatuk, hogy biztos meg lehetne őket vesztegetni, ha valamit el akarnának mondjuk utasítani, mert mindenkit le lehet kenyerezni. Miért erről szól az élet itt Magyarországon? Nem is értem, miért ragaszkodom még mindig ennyire hozzá, már rég élhetnék valahol külföldön, ahol szintén nincs kolbászból a kerítés, de józan paraszti ésszel felfoghatóbb keretek között élnek az emberek, mint itt.
Na jó, jöjjenek a hétvégék, hátha a visszaemlékezés meghozza megint egy kicsit az életkedvemet. (Pedig isten bizony jó kedvvel jöttem ma reggel dolgozni, de még mindig úgy érzem, hogy szét tudnék robbanni.)
Két péntekkel ezelőtt hirtelen ötlettől vezérelve elmentem
Dorottyával és a NŐvel meg a barátnőivel Szóló Estre. A fóti Waldorf iskola 11. évfolyamosai készültek mindenféle előadással, de zömében azért éneklésről volt szó. Nekem nagyon tetszett, szerintem ügyesek voltak! Nevekre nem emlékszem, pedig annyi iskolatársat megmutatott Dorottya, hogy alig bírtam kapkodni a fejemet... voltak kedvenc számaim is, alapvetően egy szám volt olyan, ami nagyon ellen nagyon tiltakozott a lelkem, az nekem nagyon "sötét" volt. Jövőre megyek Ágnest megnézni! :DDDDD
Szombaton délelőtt takarítottunk már egy kicsit a lakáson, hogy meg ne egyen a kosz minket és a felfordulás, mert hogy abban én azért nagyon jó vagyok. Mindig mindent leteszek valahová, aztán szépen otthagyom őket, ami nem azt jelenti, hogy semmiről nem tudom, hogy mi hol van, csak ez egy idő után kicsit zavaró lehet, hogy mindenfélék hevernek szanaszét mindenhol. Aztán rámjön a pakolhatnék és mindent szépen elrakok a helyére... a sűrűséggel néha lehet, hogy akadnak gondok, de ezen már aligha fogok változtatni amíg este 6-ra esek haza nap mint nap. De elkanyarodtam a témától, miszerint a szombat délutánt is Dorottyával töltöttem, mert korcsolyázást iktattunk be, ami majdnem sikerült is. Csak éppen kivételesen bejött az időjárás modell előrejelzése, és percre pontosan 5 órakor elkezdett esni az eső, ekkor fel is hívtam Dorottyát, hogy biztos menjünk-e, amire igen volt a válasz. Felszedtem az utcában Petrát, Dorottyával és Ágnessel pedig a koripályánál találkoztunk, ahol természetesen szintén esett az eső. A pályát az orrunk előtt zárták be, de megnyugodtunk egy kicsit, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik esőben is korcsolyázni szerettek volna, jött még legalább 3 fiú is, azonban az üzemeletető bácsi mindenkit elküldött. Így megállapodtunk, hogy menjünk Dorottyáékhoz, meleg is van, torta is van és Petra különben is ott alszik... a lányok koruknak megfelelően viselkedtek, na hozzáteszem, hogy tudunk mi is ilyen nemnormálisak lenni, ha akarunk és ez szerintem kell! :))) A torta pedig finom volt és jól nézett ki, ja hogy a recept szerint nem így kellett volna? Na és!! :)))
Vasárnap születésnapozás-névnapozás volt Andris nagyszüleinél, szóval megint halálra zabáltuk magunkat, pedig mindig igyekszem a minimumra szorítkozni, de akkora a választék, hogy a minimum is hatalmas adag lesz a végén. Nem akartam alkoholizálni, erre Andris gyorsan lecsapott, így én vezettem hazafelé. Ja előtt jártunk a sárga-kék áruházban is, szert kellett tenni néhány hihetetlenül nélkülözhetetlen dologra. Hazafelé beugrottunk Petiékhez az új lakásba tényleg csak pár percre körülnézni, mert még csak szombaton vitték át a cuccukat és annak ugye idő kell, mire minden a helyére kerül. Nagyon otthonos kis lakás lesz belőle, ha berendezkednek, remélem, szeretni fognak ott lakni.
Szerdán anya nálunk aludt. Egy ideje nem gondoltam volna, hogy ez egyszer energiával fog feltölteni, de most mégis sokat jelentett ez az egy este is. Azt nem mondom, hogy olyan volt, mint régen, annyi mindent szerintem soha nem leszek képes újból megosztani vele magamból, de jó volt kicsit nem csak azokról az általános dolgokról beszélgetni, hanem egy kicsit másról is.
Csütörtökön átmentem
Dorához, de igazából jobban csábított a beszélgetés, mint a hímzős pakk átvétele. :) A fiúk is aranyosak voltak, Kolos folyton mutogatott valamit, Botondot meg meg tudnám zabálni az édes pofijával együtt, főleg amikor meglátott és megörült nekem. 10 óra körül már haza is értem, de már ez is kellett... ilyen még nem fordult elő az utóbbi időben, hogy ne tudtam volna megmondani, mikor találkoztunk utoljára (vonatozós-hastáncolós nem számít, mert az csak fél óra). Előtte bementem az Évába eredetileg hűtőmágnestokért, majd egyszer mutatom, mi lett még belőle.
Szombaton ismét foltvarró tanfolyamon voltam, nagyon összeszoktunk már a lányokkal, szeretek ebbe a csoportba járni, itt is mindig jönnek az újabb és újabb ötletek. Most a szabadon szabott négyzeteket tanultuk, gyors, egyszerű és látványos technika ami abból is látszik, hogy két blokkal is elkészültem az óra alatt. A véglegesítés persze megint otthonra maradt, de most kivételesen gyorsan nekiálltam, így ha minden igaz ma estére elkészül a táskám. Ez lesz a második táska, amit sk. készítek, de az első, ami az enyém is marad. Igyekszem fotózni, ha elkészül.
Tanfolyam után bowlingozni indultunk a túrás pajtásokkal, és kivételesen egészen sokan lettünk, ugyanis Dóra és Norbi is csatlakozott a társasághoz, már nem is emlékszem, mikor láttuk őket utoljára, egyedül Zsolt maradt most ki, de ő a húgát kísérte a reptérre, szóval megadtuk neki a felmentést. Két kört gurítottunk, közben elromlott a gép is szóval nekem volt pár bónusz gurításom, amik egészen jól sikerültek, csak épp a gép nem vette figyelembe, a kezem meg kicsit nehezen viselte az egymás utáni sorozatot. A beszélgetés itt nem nagyon ment, mert tele volt a terem és iszonyatos volt a hangzavar, de elkezdtem edzeni a következő brüsszeli sörfogyasztásra, megittam egy pohár búzasört. Kár, hogy ezt is vizezik, mint az összes többi üdítőt ilyen helyeken, minden esetre javított a teljesítményemen. :) Ebédelni nem sikerült olyan egyszerűen, pedig Dani is és én is elég éhesek voltunk, mire megérkeztünk a Pólusba, azért nagy nehezen csak sikerült letámadni néhány pizzaszeletet és egy szabad asztalt a küzdőtéren. Ebéd után szert tettem egy kosztümre, majd bowling után még egy kör következett a C&A-ban, itt sem távoztam üres kézzel. Vacsorára kürtős kalácsot zsákmányoltunk.
Vasárnap ismét plázát hódítottunk, csak éppen az Arénát, mert oda szólt a karácsonyra kapott ajándékjegyünk, ami március 10-ig volt érvényes, szóval éppen ideje volt beváltani. Viszont most rájöttem, hogy miért is nem járunk mi moziba tulajdonképpen, bő két hét kellett ahhoz, hogy találjunk egy olyan filmet, amit mindketten szívesen megnéznénk. Egek ura... erre esett választásunk. Tulajdonképpen nem volt rossz, de hát egy film George Clooney főszereplésével túl rossz már nem lehet ugye, és mivel feliratos volt a film, a hangját is hallhattuk, nem tudom, kinek volt élmény, de nekem tetszett. :) A történet maga csapnivaló volt, de azért mégis elgondolkodtató, egy másik bejegyzésben majd lehet írok róla, hogy ez ne nyúljon már annyira hosszúra és most különben sem vagyok ráhangolódva az elmesélésre. Film előtt és után itt is körbejártuk az üzleteket, többek között Andrisnak kerestünk cipőt, de már mindenütt a tavaszi/nyári kollekció csalogatja a vásárlókat, a maradék méretválaszték meg csapnivaló, szóval ez a vásár megint elnapolva. Nekem sikerült még néhány ruhadarabot bezsebelnem, de egy szép barna cipellőre még én is vágynék, mert olyan unalmas mindig a feketét viselni. Egyelőre keresem a szerelem tárgyát.
Hazaérve tettünk egy sétát a kertben és megállapítottam, hogy hamisíthatatlanul itt a tavasz! :))) A nárciszok és a krókuszok is bújnak ki a föld alól, a jácint is próbálkozik, de vele valami történhetett időközben, mert a levelei furcsán néztek ki. A téltemető/bőrlevél is lassan hozza a virágokat, sőt az aranyeső is nagyon belelendült, sok növényen már látszanak a levélkezdemények. Alig várom, hogy mehessek a kertbe ápolgatni őket, hogy egy-két hónapon belül ismét teljes pompájukban tündökölhessenek. A fű siralmas, azzal is muszáj lesz valamit kezdeni, remélem, a gyeplazítás jót fog neki tenni. A délután további része táskavarrással telt, úgy szeretném ma befejezni, hogy holnap már élesben is kipróbálhassam.
