Síeltünk :)

További fotókért kattints a képre

Ma délután hazaérkeztünk a síelésből, egy baj volt vele, hogy nagyon rövid ideig tartott. Odafelé sima utunk volt, négy óra körül megérkeztünk az ismerős szálláshelyre, ahol egy ismerős magyar lány fogadott minket. :) Nem nagyon kellett megerőltetnünk magunkat, amit a német tudásunkat illeti... a pályán meg ugye csak enni és innivalót kértünk, az nem volt olyan nagy kaland. A kipakolás után rögtön nyakunkba vettük a falut, amit már elég jól ismerünk, mégis sikerült egy templomkertet találni, ahol eddig még nem jártunk és remek kilátás nyílt a településre. Korai vacsoránkat az olasznál ejtettük meg, ismét finomakat ettünk.
Első nap vegyes időjárási körülmények között siklottunk a lejtőkön, volt hóesés, napsütés, borult ég és persze a műhó sem maradt el, amiből hatalmas kupacok (kész dombok) keletkeztek a pályák kellős középen, ezeket harmadnap már kész művészet volt kerülgetni. Az arcunk végig fedve volt, mert csípős volt a levegő és a folyamatos párakicsapódással is számolnunk kellett. Fél 3 körül adtuk fel sízést aznap, mindketten alaposan kifáradtunk... nekem másnapra szép kis izomlázam is lett, pedig azt hittem, hogy edzésben vagyok. Na ennyire azért mégsem voltam, de jól esett a friss hegyi levegő, a sok-sok mozgás és a fizikai fáradtság.
Másnap ragyogó napsütésben síeltünk végig egész nap, a hideg persze nem került el aznap sem minket, viszont nagyon jól lehetett csúszkálni. Szinte az összes pályán lecsúsztunk a fekete pályák kivételével, azt azért még nem merjük megkockáztatni (szerintem én később sem fogom, bőven beérem a piros és kék lejtőkkel). Nagyon tetszett a St. Michael-be vezető erdős pálya, annyi hátránya azért volt, hogy viszonylag hosszú a felvonó menetideje és semmi védőburok nincs rajta, szóval könnyedén odafagyhat az ember, ha nem elég óvatos. :) Szóval rekord mennyiséget síeltem szerdán, szerintem ez a csúcstartó nap az életemben, bár kilométerben nehéz lenne megmondani, mert már nem emlékszem a sorrendre és a mennyiségekre, csak hogy kétszer is megálltunk a kocsmában pihenni.
Tegnap szinte egész nap esett a hó, ami egyfelől jó volt, mert mindig volt friss hó a pályán a műhó mellett, viszont a látási viszonyok nagyon borzalmasak voltak, így néhány kör után mondtam, hogy én feladom a további csúszkálást, és bár nem vallotta be hogy nem a legideálisabbak a körülmények a síelésre, de Andris is feladta. A szaunázás előtt sétáltunk a sűrű hóesésben egy nagyot, annyira szép volt a táj, még úgy is, hogy a szempilláim folyton tele voltak hópelyhekkel.

Élveztük nagyon a csendet, a pihenést, a mozgást, a szaunázást, a közös reggeliket, ébédeket, vacsorákat és persze egymás társaságát. Vágyunk is vissza, mert máris magával ragadott ez az elektronikus világ...

Címszavakban

Most ez valami olyasmi bejegyzés lenne, hogy miről is kellene, illetve kellett volna írnom, ha lett volna hozzá kedvem és időm. Na nem sajnálom, hogy nem ücsörögtem itt a gép előtt, találtam jobb elfoglaltságokat.

Szóval nem meséltem még Brüsszelről, a haladó foltvarró tanfolyam elindulásáról, munkahelyi apróságokról és miről is még? Lehet, hogy nekem is kezdenek kihalni az agysejtjeim... vagy egyszerűen csak elfáradtam ma. Pedig voltak gondolatfoszlányok a fejemben, amik ezek szerint a nyugtázással szépen érvényüket is vesztették. Írás közben majd hátha eszembe jutnak, ha mégsem, nem is voltak olyan fontosak.

Holnap indulunk síelni Mauterndorfba, idén 3. alkalommal ugyanoda. Eredetileg ezt sem így terveztük, de így alakult... talán majd jövőre, vagy azután. :) Már szinte mident összepakoltunk, holnap reggeli után vágunk neki a nagyvilágnak. Várom már a meseszép tájat, az erdőket, a hegyeket, a havat (hátha több lesz valamennyivel, mint nálunk) és a kis falvak nyugalmát, derűjét, hogy kikapcsolódhassunk és egymásra figyelhessünk egy kicsit megszakítva a szürke hétköznapok monotonitását. Szóval hamarosan indulunk, kb. egy hét múlva jövök.

Ez+az

Sok minden jár a fejemben tegnap óta, amiről úgy gondoltam, hogy mindenképpen le kell írnom.

Kezdem a jó oldalával... a hétvégénk takarítással és egyéb házimunkákkal telt, én szinte végig vasaltam a hétvégét (na jó, kis túlzással, mert azért csak befejeztem a novembert és majnem elkészültem a decemberrel), voltunk Andris szüleinél, előtte benéztünk a Mountexbe a Váci úton, de nem találtam méretben rám való kabátot, mert ugye a néhány évvel ezelőtt beszerzett kabátom külső részének kezd tönkremenni a cipzárja is... aztán ellátogattunk a Varrógépcentrumba. Végig én vezettem, mit ne mondjak, Budapesten időnként még elég erős kihívást jelent a váltó használata és a forgalom egyidejű figyelése. Ha mást nem, egy Pfaff gépet mindenképpen szerettem volna látni működés közben, ez sikerült is, de valahogy nem fogott meg. Úgyhogy döntöttem, marad a Janome 6600-as, amiből persze jelenleg nincs nekik készleten, kb. tavasszal fog érkezni. Addig meg gyakorlok a jelenlegi kis gépemen, azért ő is egy szuper darab! Köszönöm mindenkinek, aki próbált megkönnyíteni a döntésemet! :-))) A hétvégén egy kis varrás fog következni, azt hiszem.

A síelést imádom, de neki is vannak ám árnyoldalai, amit eddig nem igazán fedeztem fel... így a 30-hoz közeledve már jobban tapadnak a kilók és a centik az ember lányára, nem is gondoltam volna. Már karácsony után is kiakadt a szemem attól, amit a mérlegen láttam, de a jó részét sikerült lefaragni, mire síelni indultunk, aztán meg jól meglepődtem, mire hazaértünk. Visszaszereztem az újév körüli versenysúlyomat. Persze áltathatnám itt magam, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, meg ilyenek, de azért olyan sokat nem csúszkáltunk, hogy ez ekkora változást eredményezne, legalábbis azt hiszem. Kicsit szomorú vagyok, talán már soha nem fogok a 36-os ruhácskáimba beleférni. :-(( És még a gyermekek sehol... A spinningről is le kell mondanom, mert olyan időpontban van, hogy esélyem sincs odaérni, pedig olyan jó lett volna a lányokkal együtt edzeni.

Aztán itt vannak ezek a kiutazások is. Egyrészről jó, mert olyan helyeken is járok, ahová egyébként nem biztos, hogy magamtól elmentem volna, de már kezdek időnként besokallni egy kicsit. Mert azért általában ez arról szól, hogy megérkezünk a szállodába, aztán két napig be vagyunk zárva egy konferenciaterembe, aztán másnap meg kimegyünk a reptérre és irány haza. Rossz esetben, még a megbeszélés után irány a reptér. Jövő héten másodszorra leszek Brüsszelben, de azon kívül, amit a reptéri buszról látni lehet, semmit nem fogok látni, mert késő esete megyek és másnap késő este jövök, közben meg konferenciázok. Apa szerint fogjam fel úgy, hogy 10 millió emberből én lehetek az az egy, aki ott lehet. Tulajdonképpen ez sem egy rossz nézőpont, de valahogy úgy érzem, hogy én nem erre születtem. Arról meg már nem is beszélve, hogy nem csak engem küldenek, hanem Andrist is, alig fogjuk látni egymást egész hónapban. Engem az ilyen dolgok már, mint hogy világot látok, napidíjat kapok, nem a helyemen vagyok, stb. nem tudnak meggyőzni ezeknek az utazásoknak a fontosságáról. Mert ha még valami lényeges dolog történne ezeken a megbeszéléseken, de lassan ugyanazt szajkózzák már vagy 4 éve, mióta járok ezekre az ülésekre, kezd baromi unalmassá válni az egész. Kivételesen vannak új dokumentumok, amiket el kellene olvasni, hogy egy kicsit képben legyek, de egy hét szabadság után, elég nagy kalamajka lett itt hiretelen az asztalomon, mert egyik adminisztrátor nem tudja, hogy mit csinál a másik. Ráadásul a kolléganőm mindenképpen rám akarja testálni az iktatás egy részét, ami teljes egészében az ő feladata, nekem legfeljebb akkor, ha helyettesítem, de van már erre másik munkaerő.

A ház sem tökéletes, megint vacakol a kazán, hol beindul, hol nem, mint a mesében. Nagyon kellene már egy savazás, aztán ha akkor sem fog működni, muszáj lesz cserélni. Tegnap kb. 5x verte ki valami a biztosítékot a fázissal együtt... először azt hittem, hogy tönkrement a mosogatógép, aztán rájöttem, hogy csak nem kap áramot szegénykém, persze, hogy nem tudom beindítani. Igaz, legalább a penészedést sikerült megszüntetnünk mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül.

Aztán itt van ez a felkérés Miától a kézírásról... még nem tudom, hogy megírom-e. Túl sok mostanában a rosszakaró ember és egy kis hozzárétéssel ebből néhány sorból is igen sok következtetést le lehet vonni, sőt! Lehet, hogy túl gyanakvó vagyok, nem is tudom, de valahogy kezdem soknak érezni ezeket az ártatlannak tűnő játékokat, amivel mindig egy kicsivel többet árulunk el magunkról. Gondolom, hogy ezek mögött persze csupa jószándék húzódik meg, de ugye a pokolba vezető út is azzal van ám kikövezve. Még alszom rá egy néhányat, azt hiszem. Ez már nem az a kategória, amikor otthon kitöltök egy tesztet a lánymagazinban, mert érdekel, hogy mondjuk milyen típusú fiú illik hozzám a legjobban, mert az az én titkom marad, meg lefeljebb a barátnőmé.

Hamarosan ebédszünet, a főnököm felfedezett valami új helyet, azt fogja most megmutatni, állítólag jókat lehet ott enni. Ez megint a kilóim rovására fog menni...

Képek a síelésről

Csak úgy ízelítőül mutatok egy panoráma képet, a többit megtaláljátok itt. :-) Később majd feliratozom is őket, de most már nincs hozzá energiám.



Még az előző bejegyzésből kimaradt, hogy végre úgy tudtam síelni, több napon keresztül hogy a saját bakancsomban nem fájt a lábam, nagy élmény volt ez nekem. :-) Végre eszembe jutott, hogy olyan bakancsot vegyek, mint amilyet béreltem és jól érezte benne magát a lábam. A lécem is szuper volt, a kesztyű is jó volt a kezemre, szóval szinte minden passzolt. Nagyon jól éreztük magunkat így kettesben, teljesen más hangulata van, mint mikor csapatostól-családostól megy az ember a havas hegyekbe. Természetesen az is jó, csak másképp. :-)

Megjöttünk! :-)

Tegnap hazaérkeztünk a síelésből, így hát az egyik szemem sír, a másik meg nevet... Jó lett volna még maradni, mert nagyon kevés volt ez a két és fél nap síelés, az utolsó tényleg csak fél napra sikeredett, annyira esett a hó és élvezhetetlenek lettek a pályák pillanatok alatt. Pedig isteni volt az egészen friss havon síelni, a nekem való nem túl meredek lejtőkön, ezek szerintem az 5%-ot sem igen érik el, éppen hogy lejtenek egy kicsit, hogy azért mégis csak csússzon az a léc.
Az utazást én jól viseltem, meglepő módon Andris jól bírta a vezetést, végig vállalta az egészet oda- és visszafelé is, én meg hímezgettem közben. Már csak a november 2/3-a és a december hiányzik a BC Snapperes mintámról, alig várom, hogy befejezzem. :-) Majd lesz kép is idővel róla. Még el sem foglaltuk a szállást, rögtön a pályánál kezdtünk, megvettük a bérleteket és megnézettem, hogy passzol-e a bakancsom a kötébe, mert tavaly a szezon végén újat vettem. És passzolt! A srác viszont javasolt egy kis szervízt a lécre, amibe aztán nagy nehezen belementem és Andris is csatlakozott hozzám. Nagyon tartottam a végeredménytől, mert egyszer itthon vaxoltattunk már lécet, annak elég rossz vége lett, alig bírtam síelni vele utána. Most viszont csili-vili lécet kaptunk, mintha új lett volna és élmény volt vele siklani a lejtőkön. Hiába, az osztrákok ehhez (is) jobban értenek.
Az első két nap ragyogó napsütésben síeltünk, mivel ketten voltunk én a szokásos adagomnál sokkal többet is, de nem akartam az uramat magára hagyni teljesen ezeken a hosszú pályákon. Harmadik nap ment úgyis szegénykém eleget egyedül, mert nekem nagyon nem jött be a havazásban síelés, hatalmas buckák keletkeztek, párásodott a szemüvegem és egy őrült majdnem fel is lökött menet közben, szerencsére megúsztam egy alapos beterítéssel. Ketten voltunk szinte végig a panzióban, és az egyik alkalmazott magyar lány volt, úgyhogy szinte otthon érezhettük magunkat. Minden este szaunáztunk egyet, nagyon jól esett az egész napos mozgás után, vacsorázni pedig egy olasz étterembe jártunk, amit még tavaly fedeztünk fel szintén síelésünk alatt. Lehetetlen náluk melléfogni a választással, utolsó este különösen jól jártam egy finom hallal, még Andris is azt mondta rá, hogy ahhoz képest, hogy hal, egészen jó. :-))
Szerdán indultunk útnak hazafelé, de csak Hévízig jöttünk, ott eltöltöttünk egy éjszakát. Az út szörnyű volt, időnként esett a hó, a viharos szél pedig állandó volt és egészen a tegnapi indulásunkig sem csendesedett. Először azt hittük, csak kettesben leszünk, de végül egy baráti család maradt még egy éjszakát (anyáékkal már nem találkoztunk, ők elindultak, mire mi odaértünk), így vacsoránál és reggelinél csatalkoztunk hozzájuk. A három gyerekből a két kicsi ajándékot készített nekünk, nagyon aranyosak voltak, én Noémitől kaptam egy rajzot, Andrisnak pedig Ricsi hajtogatott repülőt és hajót papírból. Azért ők is megérik ám a pénzüket, hihetetlen, hogy micsoda dumát tudnak lenyomni, és az egész világra haragudni csak azért, mert elfogyott a lovas matrica az újságosnál. :-)

Tegnap délután rendben hazaértünk, anyáék hazavitték Zöldikét, most már visszakerült jogos tulajdonosához, a Fehérlovam most már teljesen elfoglalta az ő helyét. Nagyon-nagyon megkedveltem és már a váltogatást is egészen megszoktam, de van még mit csiszolni a dolgon azért. Lefulladni eddig még csak egyszer sikerült vele, szerencsére nem akadályoztam a forgalmat a manőverrel. Jövő héten kap egy csini kis váltózárat, valami védelem azért kell bele, hátha valaki illetéktelennek megakad rajta a szeme.

Készítettünk néhány fotót is, annak ellenére, hogy a hegyek tavalyhoz képest mit sem változtak, később feltöltök párat valamelyik albuma belőlük.