Pénteken meglátogattam az unokatesómat Biatorbágyon, amolyan próbának is jó volt, hogy mennyire bírom a terhelést. Hát mit ne mondjak, rendsen lefáradtam a nap végére pedig nem maradtam túlságosan sokáig - fél 6-ra már itthon voltam. Jó volt látni az ikreket meg beszélgetni egy kicsit, bár erre a gyerekek nem sok teret biztosítottak... Boldizsár ugyanis nem volt hajlandó aludni, 25 percnyi vergődés és sírás után kimenekítettük a szobából, hogy legalább Janka aludjon. Kicsit még nehéz velük a kommunikáció, mert mindenre ugyanazt a két szótagból álló halandzsát használják, de azért az esetek nagy részében ki lehet találni, hogy épp mire gondolnak. :)
Készítettem nekik gyorsan egy-egy macit bízva benne, hogy szeretni fogják őket.
Legnagyobb meglepetésemre nem a masnik kioldása volt az első dolguk, inkább csak nézegették őket. Janka meg is köszönte a saját kis nyelvén, picit megvariálva a mindent helyettesítő szót... azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amik mindent megérnek.
1 gondolat:
Nagyon aranyosak a macik. És tényleg hihetetlen, hogy a masnik nem estek még áldozatául a gyerekeknek:-D
Megjegyzés küldése