Hosszú, hosszú hétvége

Mivel már hónapok óta nem találkoztam apával és pénteken lehetőségem nyílt rá, nem gondolkoztam sokáig, szabadnapot kértem erre a napra. Szépen elterveztem, hogy majd reggel lustálkodom egy jó nagyot, aztán elballagok a postára, gyorsan megsütöm a pizzát, addigra Andris hazaér, ebédelünk, és végül útnak indulunk. Hát ez a történet már az elején megdőlt, mert reggel a szokásosnál is hamarabb kipattantak a szemeim és képetelen voltam aludni. Semmi értelmes nem jutott eszembe, csak ténferegtem a lakásban, aztán összeszedtem magam, megreggeliztem és elindultam a postára. Jó másfél hét után végre át tudtam venni a csomagot, amit Klaudia küldött, de valahogy úgy jött ki a lépés, hogy nem tudtam eljutni hamarabb. Aztán már elrepült az idő a főzéssel...
Andris szerencsére időben hazaért, így volt időnk megebédelni és a születésnapi ajándékom egy részét is megkaptam még itthon. Szépséges ezüstláncot kaptam, viseltem is ma nagy büszkeséggel. :) A meglepetés másik része anyáéknál várt, de erről majd később.
Anyával Miskolcon találkoztunk, ott tudtunk bemenni apához egy rövid időre. Jó volt vele találkozni a nem túl kellemes körülmények ellenére. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy mire legközelebb megyünk már otthon lehet velünk.
A látogatás után nem indultunk rögtön anyáékhoz, mert szerettem volna néhány ruhadarabot venni magamnak, jó lenne frissíteni a ruhatáramat és tudtam, hogy van egy jó kis bolt a fő utcán. Anyának is akadt intéznivalója, így mindenki ment a maga útjára. A kedvenc boltomat persze nem találtuk meg, hiába nézegettük alaposan táblácskákat az üzleteken. Bizonyos szempontból azért sikeres volt a séta, mert szert tettem egy téli kabátra síeléshez leginkább, mert a másik kezd lassan ezer sebből vérezni, ezt meg nem lehetett féláron ott hagyni. Aztán visszafelé csak megkérdzetem a volt szomszéd kisállat kereskedésben, hogy hová lett a ruhazáti üzlet, aztán az eladó elmondta, hogy már vagy egy éve nagy kiárusítással bezártak és már a varrodát is beszüntették, de ha jól tudja, Pesten még néhány bolta szállítanak ruhákat, ismeri a volt tulajdonost és szívesen utána kérdez. 2-3 hét múlva bemehetek érdeklődni. :) Lehet, hogy nem lesz az egészből semmi, de akkor is, szerintem nagyon rendes volt tőle, hogy ezt így felajánlotta.
Ha megbeszéltük volna, akkor sem érhettünk volna ennyire egyszerre haza anyával, ahol már a megterített asztal fogadott bennünket. Anya teával és egy könnyű csicseriborsó salátával készült, az ünnepi fogásokat szombatra tartogatta, amikor már az öcsémék is megérkeztek. Ettől függetlenül azért megkaptam ami jár, anyától egy gyönyörű orchideát, Andristól pedig 30 szál tulipánt. Alig győztem váltogatni rajtuk a tekintetemet! :) Aztán nekivágtunk a fodrászos körútnak, ami meglepően gyorsra sikeredett az eddigiekhez képest, és a végeredmény is tetszik. Egyedül a hímzésre nem maradt időm, de majd pótolom valamikor, most már úgyis akkora a lemaradásom a terveimhez képest, hogy úgysem érem soha utol magam.

Szombat reggel lustálkodtunk egy kicsit, jól esett nem kikelni az ágyból és csak később reggelizni. Mire belekezdtünk, anya is hazaért, így sikerült a közös reggeli. Aztán Andris belevágott a hólapátolásba, hogy rendesen elférjenek az autók az udvaron én meg elővettem a tisztázó gépemet és nekiestem apa atlétáinak szűkítéséhez. Anya szerint elég szabadon vettem a szabásmintát, egyik-másik lehet, hogy szűk lesz, de majd legfeljebb papó megörökli... közben jókat nevettünk és forralt bort iszogattunk, anya pedig nekilátott az ebédnek. Tárkonyos raguleves készült nyusziból, a második szintén nyuszi volt tepsiben sülve tejszínes burgonyával. Mindkettő finomra sikeredett. Még tortát is kaptam, diótorta csokikrémmel töltve, ami szintén ellenállhatatlan, bár akkor már az egész napos csipegetés után nem igazán bírtunk sokat enni belőle.

A vasárnap megint gyorsan elment, kipróbáltuk anya újdonsült tésztagépét, amit karácsonyra kapott. Az öcsém nagyon ráérzett az ízére, aztán már pikk-pakk ment a nyújtás és a vagdosás. Én közben igyekeztem megszabadítani magam a körömerősítésemtől, mit ne mondjak, nem volt valami egyszerű feladat és hát nem is a legszebb lett a végeredmény, de mit tegyek, ha meguntam. :) Most még jó egy hónap, mire újra megerősödik, viszont a sajátom lesz és szabadon tudom használni az ujjaimat, ami szintén nem utolsó dolog.
Hazafelé még bementünk nagymamákéhoz, velük is biztosan egyre nehezebb lesz. Papónak nem nagyon használt a stroke, bár a beszédtempójával már nincs baj, de szinte mindent elfelejt, Mama meg összekeveri a dolgokat, a neveket leginkább és így szokszor nehezen érthető, kire is gondolt valójában. Az építkezés alakul, de apa nélkül ez is nehézkesen halad.
Az autózás viszonylag gyorsan eltelt, pedig még hímezni sem tudtam a sötét miatt, de estére teljesen kidőltem, mintha kiszippantották volna az összes energiámat. Reggel nehezemre is esett felkelni, de ez már egy másik törtnet kezdete...