Ezer éve nem írtam már megint...

Egyfolytában úton vagyok, vagy éppen dolgozom, így az utóbbi két hétben eszembe sem jutott, hogy írni kellene esetleg valamit. Pedig lenne miről, csak nem mindent kívánok belőle közhírré tenni (röviden és tömören, aki teheti kerülje a magyar egészségügyet, bár ezt sokan biztosan maguktól is tudják).

Ma szinte derült égből villámcsapás szerűen megjött a menzeszem, és gyanítom, hogy nem fog hasonlítani az eddigiekre... jobban szerettem más állapotban lenni a rosszullétek ellenére is. Talán jövőre már lehet következő, sajnos rajtam kívülálló körülményektől is függ, lásd feljebb.

Ha van egy kis időm otthon, akkor azért hímezgetek, a vonaton meg természetesen elmaradhatatlan. Így esett, hogy egy harangnyi kontúr híján készen vagyok a karácsonyi asztalközéppel. A futóba még nem kezdtem bele, mert még osztok-szorzok, hogy milyen sűrűséggel hímezzem a mintát, hogy jól mutasson az asztalon is, meg magán az anyagon is. A dilemma ugyanis abból fakad, hogy eredetileg 3x3 szálon kellene 4 szállal hímzeni a minta szerint, így viszont kb. 140cm hosszú lenne a minta, az asztal pedig csak 120cm, vagyis 10-10 centi lógna le a mintából, ami nem feltétlenül szerencsés, arról meg nem is beszélve, hogy mennyi fonalat fog ez felemészteni... viszont így mutatna jól az anyagon a kép szerint. Ha 2x2 szálon hímzek 2 szállal, akkor nem fog annyira fedni a fonal és nem is lesz akkora a minta, simán elférne az asztalon, viszont nem mutatna a kis keskeny motívum az anyagon. Látom már, kell az a próbahímzés... egyedül a fémes fonalat nem tudom elképzelni 4 szállal hímezve, de csak menni fog.

A vonaton a megkezdett Winter Welcome képet hímzem, nem volt kedvem és ihletem mást összeválogatni, így ezt dobtam be gyorsan a táskámba az RR kendő után. Erre inkább azt mondanám, hogy csak haladgatok vele, nem érzem, hogy rohamtempóban készülni a mű, ennek egyik oka a sok szürke szín lehet, nem valami üdítő velük hímezni. Igyekszem azért néha váltani, de egy téli képen túl sok vidám színt ugye ne várjon az ember lánya.

És természetesen újba is kezdtem, nehogy véletlenül csappanjon a lista ott az oldalsávban. :) Dóránál láttam a majdnem kész Butterfly Fairy-t és ez adta meg a végső lökést, hogy én is belekezdjek végre a Mirabilia SAL-ba. Annyira nem is vagyok lemaradva, mert még négy nőci van hátra a kilencből, én pedig összesen négyet szeretnék meghímezni, tehát harcra fel, gondoltam. Elkezdtem hímezni a kereteket, amitől annyira tartottam, de haladok velük, mint a villám egy este alatt egy simán elkészül. Ráadásul igazán számolni csak az elsőnél kellett, ha jó irányba kezdem, akkor a többinél csak a tetejénél kell figyelni. Viszonylag közel áll a vászon és a keret színe egymáshoz, de nekem nagyon tetszik, hogy éppen csak ott van a keret... nem hivalkodóan, hanem finom fogja majd körbe a hölgyeket. :) Olyan "épphogy ott van".

Képek később, talán délután lesz rá pár percem, a hazaérkezés és a jógázni indulás között, ráadásul még napsütés is van!

Ismét jártam Brüsszelben, nekem egy évszázadnak tűnt, pedig csak két napot voltam, de kicsit túlzásnak éreztem ezt a rengeteg időt az ülésen eltöltött 4 órához képest. Mivel túl későn engedélyezték az utat, már csak Münchenen keresztül volt jegy odafelé, visszafelé pedig biztos, ami biztos az esti gépre foglalt jegyet a kolléganőm. Tanulság, többet ilyet nem engedek neki, mert a meghirdetett időtartamot mindig túlbecsülik, soha nem szokott addig tartani az ülés, mint ameddig meghirdetik, vagy csak nagyon kivételes esetekben. Mindkét nap lett volna időm sétálni, vasárnap este az eső tartott vissza, hétfőn délután meg a kéregetők, lépten-nyomon akart tőlem valaki valamit és mindenki franciául beszélt, úgyhogy egy rövid kör után a reptéren kötöttem ki. Így persze Peti jól járt, megírtam neki az évek óta ígérgetett levelemet... 8 oldalt firkáltam tele neki, persze a teljesség igénye nélkül, mert legalább 3-4 évet kellett összefoglalnom és akkor még nem is az utolsó levelem óta számoltam az eseményeket, csak a legutóbbi találkozás óta. Lehet, hogy lassan kellene egy újabb nyíregyházi kört tennem. A levélírás mellett azért még rengeteg pénzt elvertem csokira,de egy része ajándék lesz, egy részét pedig megrendelésre hoztam. Ha mégsem, majd beviszem táncra, hogy fokozzuk az élvezeteket. :) Remélem, egyszer majd valaki elmagyarázza/megmutatja, miért olyan jó város ez a Brüsszel, mert voltam már ott jó sokszor, de még nem sikerült rájönnöm.

Néhány hete újra járok táncolni és jógázni, már nagyon hiányzott a mozgás, úgyhogy szívből remélem, hogy a következő baba körül minden rendben lesz és járhatok majd továbbra is ezekre a foglalkozásokra, mert különben bedilizek a kilenc hónap alatt. Hastáncon a középhaladós csoport rettenetesen megcsappant, jó esetben ketten voltunk az utóbbi hetekben, de tegnapelőtt csak egyedül voltam. Eszméletlen, hogy milyen gyorsan tudok koreográfiát tanulni, épp eszembe jutott, hogy hány hónapg tanultuk a kezdő darabunkat, most meg ebbe fél percbe több mozdulat van szinte, mint abban az egészben és megy, mint a villám. Már a botost is majdnem teljesen tudom, bár magamtól az még biztosan nem menne végig, pedig néhányszor eltáncoltuk már, de a bot plusz nehézséget jelent, időnként az sem tudom, merre induljak. Az ujjcin a másik nehézség, ott még több mindenre kell egyszerre figyelni, biztosan eltelik majd jó kis idő, mire abba is rendesen belejövök.

A jóga órák sem túl megerőltetőek, szerencsére Szilvinek nincs annyi ideje az órákra készülni a vizsgái miatt, ő is kevesebbet gyakorol, de ennek az időszaknak hamarosan vége, össze kell szednünk magunkat előbb vagy utóbb. :) Rászoktunk a pénteki órákra, mert ilyenkor tibeti hangtálas mély relaxáció is van az óra után és egészen beleszerettünk. Mindig más és mindig új helyekre kalauzol minket a kedves hangtálas hölgy az őrangyalunk és egy másik angyal segítségével, ma pl. a kívánságok kútjához megyünk és a lehetőségek angyalával találkozunk. Várom ezt az esti kirándulást, érdekes felfedező utak ezek a lelkünk ösvényein.

Múlt héten villámlátogatáson voltunk Miskolcon, Andris rokonait látogattuk meg, a szüleivel tartottunk erre az útra. Hazafelé azért bementünk anyáékhoz is, mert már régen találkoztak a szülők és így volt alkalmuk Marika néniéknek a készülő - most már talán mondhatom, hogy szépülő - házat is. Lassan már tényleg csak a végső simítások lesznek hátra, sokat javított a helyzeten, hogy apa átvette az irányítást munkásvezérlés fronton. Tetszik nagyon az a ház... ha egyszer megunjuk ezt a nyüzsit itt a főváros környékén, akkor oda szívesen visszavonulnék. :)

Munkám van dögivel, alig látok ki belőle, még mindig nem értem utol magam a 4 hetes kihagyás óta, szinte hihetetlen. És mivel a kolléganő helyettesít, még az iktatásomat is nekem kell csinálnom, mintha nem lenne elég e nélkül is. Komolyan azt hiszik itt a vezetők, hogy időmilliomos vagyok és csak lógatom a lábam (na jó, most speciel nem ezt a bejegyzést kellene írnom, de ki tudja, mikor tiltják le ismét a proxin ezeket az oldalakat, ki kell használni a lehetőséget), és persze nem vagyok benne biztos, hogy mindezek ellenére megtartanának a leépítéskor. Azért remélem, legalább addig megtartanak amíg elmegyek szülni, aztán majd ahogy lesz úgy lesz. :) Mert már annyira elmebeteg módon mennek itt a dolgok, hogy csoda egyáltalán a létezésünk.

Ezen a hétvégén sem sokat leszünk otthon, ugyanis megyünk anyáékhoz rokon és temetőlátogatás címszó alatt, na meg nagymamámnak hétfőn volt a 80. születésnapja, őt fogjuk ünnepelni nagycsaládilag vasárnap. Remélem, jól fog sikerülni az összejövetel.

No akkor most már kitehetem a táblát, hogy RÖGTÖN JÖVÖK! ...