Nigella után szabadon

Elméletileg ez egy kreatív blog is, de az utóbbi napokban komolyan elgondolkodtam rajta, hol is található ez igazán benne. Mert az, hogy meghímzek egy mintát a mintaív alapján még alapjában véve csak kézimunka, a kreativitásnak egy falatnyi köze sincs hozzá, legfejlebb a kézügyességnek. Egy babát megvarrni a megadott szabásminta alapján még mindig nem olyan nagy művészet, úgy értem ebben sincs semmi olyan, amit én találnék ki saját magamtól. A foltvarrásban már látok némi fantáziát ilyen térem, a különböző techninák elsajátításával és ötvözésével, az anyagok kiválasztásával már igenis lehet valami újat vagy legalábbis valami újszerűt alkotni. De vajon el fogok-e én valaha jutni odáig? Netán odáig is, hogy az eddig kipróbált és megkedvelt technikák ötvözésével valami egyedit hozzak létre, ami igazán rám jellemző? Azt hiszem, erre a kérdésre még nem mostanában fogom megtalálni a választ, mert még magam is keresem azoknak a jellemzőknek az összeségét, vagy még inkább összeérését, amitől rögtön tudni lehet, hogy igen, ezt én alkottam. (És ki tudja, bekövetkezik-e ez még ebben az életemben...)

A főzésben is hasonlót érzek, általában ragaszkodom a recpetekhez és nehezen találok ki valami újat, mert nem igazán tudom, hogy mit mivel érdemes összeházasítani... a gyakorlat mellett azt hiszem, ehhez is kell valamiféle érzék. Ma viszont, mondjuk, hogy szabadjára engedtem a fantáziámat, tehát jó néhány összetevőt arra cseréltem, ami volt itthon. Azt hiszem, a són és a ruccolán kívül nem is igen volt más, ami receptben szerepelt, így a rómaiköményes sherrys csicseriborsó helyett köményes vermuthos fehérbabot készítettem. Könnyen elképzelhető, hogy az eredeti recept jobb lett volna, de így egészen passzoltak egymáshoz az ízek. :) Biztosan lesznek még próbálkozásaim, ettől most kevésbé érzem magam elveszettnek.