Sok minden jár a fejemben tegnap óta, amiről úgy gondoltam, hogy mindenképpen le kell írnom.
Kezdem a jó oldalával... a hétvégénk takarítással és egyéb házimunkákkal telt, én szinte végig vasaltam a hétvégét (na jó, kis túlzással, mert azért csak befejeztem a novembert és majnem elkészültem a decemberrel), voltunk Andris szüleinél, előtte benéztünk a Mountexbe a Váci úton, de nem találtam méretben rám való kabátot, mert ugye a néhány évvel ezelőtt beszerzett kabátom külső részének kezd tönkremenni a cipzárja is... aztán ellátogattunk a Varrógépcentrumba. Végig én vezettem, mit ne mondjak, Budapesten időnként még elég erős kihívást jelent a váltó használata és a forgalom egyidejű figyelése. Ha mást nem, egy Pfaff gépet mindenképpen szerettem volna látni működés közben, ez sikerült is, de valahogy nem fogott meg. Úgyhogy döntöttem, marad a Janome 6600-as, amiből persze jelenleg nincs nekik készleten, kb. tavasszal fog érkezni. Addig meg gyakorlok a jelenlegi kis gépemen, azért ő is egy szuper darab! Köszönöm mindenkinek, aki próbált megkönnyíteni a döntésemet! :-))) A hétvégén egy kis varrás fog következni, azt hiszem.
A síelést imádom, de neki is vannak ám árnyoldalai, amit eddig nem igazán fedeztem fel... így a 30-hoz közeledve már jobban tapadnak a kilók és a centik az ember lányára, nem is gondoltam volna. Már karácsony után is kiakadt a szemem attól, amit a mérlegen láttam, de a jó részét sikerült lefaragni, mire síelni indultunk, aztán meg jól meglepődtem, mire hazaértünk. Visszaszereztem az újév körüli versenysúlyomat. Persze áltathatnám itt magam, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, meg ilyenek, de azért olyan sokat nem csúszkáltunk, hogy ez ekkora változást eredményezne, legalábbis azt hiszem. Kicsit szomorú vagyok, talán már soha nem fogok a 36-os ruhácskáimba beleférni. :-(( És még a gyermekek sehol... A spinningről is le kell mondanom, mert olyan időpontban van, hogy esélyem sincs odaérni, pedig olyan jó lett volna a lányokkal együtt edzeni.
Aztán itt vannak ezek a kiutazások is. Egyrészről jó, mert olyan helyeken is járok, ahová egyébként nem biztos, hogy magamtól elmentem volna, de már kezdek időnként besokallni egy kicsit. Mert azért általában ez arról szól, hogy megérkezünk a szállodába, aztán két napig be vagyunk zárva egy konferenciaterembe, aztán másnap meg kimegyünk a reptérre és irány haza. Rossz esetben, még a megbeszélés után irány a reptér. Jövő héten másodszorra leszek Brüsszelben, de azon kívül, amit a reptéri buszról látni lehet, semmit nem fogok látni, mert késő esete megyek és másnap késő este jövök, közben meg konferenciázok. Apa szerint fogjam fel úgy, hogy 10 millió emberből én lehetek az az egy, aki ott lehet. Tulajdonképpen ez sem egy rossz nézőpont, de valahogy úgy érzem, hogy én nem erre születtem. Arról meg már nem is beszélve, hogy nem csak engem küldenek, hanem Andrist is, alig fogjuk látni egymást egész hónapban. Engem az ilyen dolgok már, mint hogy világot látok, napidíjat kapok, nem a helyemen vagyok, stb. nem tudnak meggyőzni ezeknek az utazásoknak a fontosságáról. Mert ha még valami lényeges dolog történne ezeken a megbeszéléseken, de lassan ugyanazt szajkózzák már vagy 4 éve, mióta járok ezekre az ülésekre, kezd baromi unalmassá válni az egész. Kivételesen vannak új dokumentumok, amiket el kellene olvasni, hogy egy kicsit képben legyek, de egy hét szabadság után, elég nagy kalamajka lett itt hiretelen az asztalomon, mert egyik adminisztrátor nem tudja, hogy mit csinál a másik. Ráadásul a kolléganőm mindenképpen rám akarja testálni az iktatás egy részét, ami teljes egészében az ő feladata, nekem legfeljebb akkor, ha helyettesítem, de van már erre másik munkaerő.
A ház sem tökéletes, megint vacakol a kazán, hol beindul, hol nem, mint a mesében. Nagyon kellene már egy savazás, aztán ha akkor sem fog működni, muszáj lesz cserélni. Tegnap kb. 5x verte ki valami a biztosítékot a fázissal együtt... először azt hittem, hogy tönkrement a mosogatógép, aztán rájöttem, hogy csak nem kap áramot szegénykém, persze, hogy nem tudom beindítani. Igaz, legalább a penészedést sikerült megszüntetnünk mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül.
Aztán itt van ez a felkérés Miától a kézírásról... még nem tudom, hogy megírom-e. Túl sok mostanában a rosszakaró ember és egy kis hozzárétéssel ebből néhány sorból is igen sok következtetést le lehet vonni, sőt! Lehet, hogy túl gyanakvó vagyok, nem is tudom, de valahogy kezdem soknak érezni ezeket az ártatlannak tűnő játékokat, amivel mindig egy kicsivel többet árulunk el magunkról. Gondolom, hogy ezek mögött persze csupa jószándék húzódik meg, de ugye a pokolba vezető út is azzal van ám kikövezve. Még alszom rá egy néhányat, azt hiszem. Ez már nem az a kategória, amikor otthon kitöltök egy tesztet a lánymagazinban, mert érdekel, hogy mondjuk milyen típusú fiú illik hozzám a legjobban, mert az az én titkom marad, meg lefeljebb a barátnőmé.
Hamarosan ebédszünet, a főnököm felfedezett valami új helyet, azt fogja most megmutatni, állítólag jókat lehet ott enni. Ez megint a kilóim rovására fog menni...
Kezdem a jó oldalával... a hétvégénk takarítással és egyéb házimunkákkal telt, én szinte végig vasaltam a hétvégét (na jó, kis túlzással, mert azért csak befejeztem a novembert és majnem elkészültem a decemberrel), voltunk Andris szüleinél, előtte benéztünk a Mountexbe a Váci úton, de nem találtam méretben rám való kabátot, mert ugye a néhány évvel ezelőtt beszerzett kabátom külső részének kezd tönkremenni a cipzárja is... aztán ellátogattunk a Varrógépcentrumba. Végig én vezettem, mit ne mondjak, Budapesten időnként még elég erős kihívást jelent a váltó használata és a forgalom egyidejű figyelése. Ha mást nem, egy Pfaff gépet mindenképpen szerettem volna látni működés közben, ez sikerült is, de valahogy nem fogott meg. Úgyhogy döntöttem, marad a Janome 6600-as, amiből persze jelenleg nincs nekik készleten, kb. tavasszal fog érkezni. Addig meg gyakorlok a jelenlegi kis gépemen, azért ő is egy szuper darab! Köszönöm mindenkinek, aki próbált megkönnyíteni a döntésemet! :-))) A hétvégén egy kis varrás fog következni, azt hiszem.
A síelést imádom, de neki is vannak ám árnyoldalai, amit eddig nem igazán fedeztem fel... így a 30-hoz közeledve már jobban tapadnak a kilók és a centik az ember lányára, nem is gondoltam volna. Már karácsony után is kiakadt a szemem attól, amit a mérlegen láttam, de a jó részét sikerült lefaragni, mire síelni indultunk, aztán meg jól meglepődtem, mire hazaértünk. Visszaszereztem az újév körüli versenysúlyomat. Persze áltathatnám itt magam, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, meg ilyenek, de azért olyan sokat nem csúszkáltunk, hogy ez ekkora változást eredményezne, legalábbis azt hiszem. Kicsit szomorú vagyok, talán már soha nem fogok a 36-os ruhácskáimba beleférni. :-(( És még a gyermekek sehol... A spinningről is le kell mondanom, mert olyan időpontban van, hogy esélyem sincs odaérni, pedig olyan jó lett volna a lányokkal együtt edzeni.
Aztán itt vannak ezek a kiutazások is. Egyrészről jó, mert olyan helyeken is járok, ahová egyébként nem biztos, hogy magamtól elmentem volna, de már kezdek időnként besokallni egy kicsit. Mert azért általában ez arról szól, hogy megérkezünk a szállodába, aztán két napig be vagyunk zárva egy konferenciaterembe, aztán másnap meg kimegyünk a reptérre és irány haza. Rossz esetben, még a megbeszélés után irány a reptér. Jövő héten másodszorra leszek Brüsszelben, de azon kívül, amit a reptéri buszról látni lehet, semmit nem fogok látni, mert késő esete megyek és másnap késő este jövök, közben meg konferenciázok. Apa szerint fogjam fel úgy, hogy 10 millió emberből én lehetek az az egy, aki ott lehet. Tulajdonképpen ez sem egy rossz nézőpont, de valahogy úgy érzem, hogy én nem erre születtem. Arról meg már nem is beszélve, hogy nem csak engem küldenek, hanem Andrist is, alig fogjuk látni egymást egész hónapban. Engem az ilyen dolgok már, mint hogy világot látok, napidíjat kapok, nem a helyemen vagyok, stb. nem tudnak meggyőzni ezeknek az utazásoknak a fontosságáról. Mert ha még valami lényeges dolog történne ezeken a megbeszéléseken, de lassan ugyanazt szajkózzák már vagy 4 éve, mióta járok ezekre az ülésekre, kezd baromi unalmassá válni az egész. Kivételesen vannak új dokumentumok, amiket el kellene olvasni, hogy egy kicsit képben legyek, de egy hét szabadság után, elég nagy kalamajka lett itt hiretelen az asztalomon, mert egyik adminisztrátor nem tudja, hogy mit csinál a másik. Ráadásul a kolléganőm mindenképpen rám akarja testálni az iktatás egy részét, ami teljes egészében az ő feladata, nekem legfeljebb akkor, ha helyettesítem, de van már erre másik munkaerő.
A ház sem tökéletes, megint vacakol a kazán, hol beindul, hol nem, mint a mesében. Nagyon kellene már egy savazás, aztán ha akkor sem fog működni, muszáj lesz cserélni. Tegnap kb. 5x verte ki valami a biztosítékot a fázissal együtt... először azt hittem, hogy tönkrement a mosogatógép, aztán rájöttem, hogy csak nem kap áramot szegénykém, persze, hogy nem tudom beindítani. Igaz, legalább a penészedést sikerült megszüntetnünk mindenféle komolyabb erőfeszítés nélkül.
Aztán itt van ez a felkérés Miától a kézírásról... még nem tudom, hogy megírom-e. Túl sok mostanában a rosszakaró ember és egy kis hozzárétéssel ebből néhány sorból is igen sok következtetést le lehet vonni, sőt! Lehet, hogy túl gyanakvó vagyok, nem is tudom, de valahogy kezdem soknak érezni ezeket az ártatlannak tűnő játékokat, amivel mindig egy kicsivel többet árulunk el magunkról. Gondolom, hogy ezek mögött persze csupa jószándék húzódik meg, de ugye a pokolba vezető út is azzal van ám kikövezve. Még alszom rá egy néhányat, azt hiszem. Ez már nem az a kategória, amikor otthon kitöltök egy tesztet a lánymagazinban, mert érdekel, hogy mondjuk milyen típusú fiú illik hozzám a legjobban, mert az az én titkom marad, meg lefeljebb a barátnőmé.
Hamarosan ebédszünet, a főnököm felfedezett valami új helyet, azt fogja most megmutatni, állítólag jókat lehet ott enni. Ez megint a kilóim rovására fog menni...
3 gondolat:
Biztos, hogy feltöltődni voltál a síeléskor? Elég rosszkedvűre sikeredett ez a bejegyzés...
Ha majd ott lesz a gyerek, lehet, hogy örömmel mennél minden kiutazásra. Én pl. alig jártam külföldön, az urammal kettesben csak Gyulán és Siófokon (nászút) voltam, aztán pont. Az a kicsi,ami privátba jut Neked és Andrisnak, azt kell csodaszéppé és tartalmassá tenni.
Ja, mellesleg az egyetemi 52-54 kilómra nekem is mindig, minden évben jut plussz fél kiló szép lassan. Eljutottam oda, hogy örülök, ha 58-at lenget a mérleg. Azért elárulom, hogy a kedvenc ruháim még mindig benn vannak a szekrényben amolyan "hátha egyszer..." alapon. Pedig a csípőm az első szülés óta teljesen kerek és épp ésszel nézve tudom, hogy soha többet az életben nem fogok beleférni azokba a ruhákba. Nade a remény hal meg utoljára!
Varrógép, hurrá! majd ha hozzád kerül a drága, kérnék szépen sok fotót, hogy miket tud;o) köszi:o)
A férjemet ált. 1napra!szokták Münchenbe küldeni. Ami azt jelenti, hogy hajnal 5kor kel és éjfél után ér haza, egy olyan megbeszélésről, amit videókonferenciával is simán meg tudtak volna oldani.:S
Én megállapítottam már rég, hogy az ember 25 után már nem az a lány, aki 18évesen volt. Utána már tényleg oda kell figyelni. Addig nekem is mindegy volt mit eszem és mikor és az sem volt baj, hogy nem mozgok picit sem, csak amíg a buszig elsétálok és vissza. Utána viszont szépen lassan kúsztak fel a kilók. Le sem írom mennyit híztam 1év alatt(28évesen), mert ijesztő. Aztán jöttek a fiúk(29,32évesen) és a szoptatás és hiába próbálkozom sem elég időm, sem kitartásom. A 36os ruháimat már rég kiszanáltam, a 38asok közül csak a kedvenc kosztümjeim maradtak még, bár azok is inkább csak azért mert sajnálok megvállni tőlük.:(
Persze attól is sok függ, hogy ki milyen alkat, próbálj otthon mozogni dvd-re vagy csak úgy ami jól esik vagy egy közös fallabda a férjeddel, mi régen sokat jártunk, imádtam.:o)
Lassan itt a tavasz, válassz valami csodás mintát hímzeni vagy varr vmi vidámat.:o)))
Dóra, a síelés célja valóban a feltöltekezés volt, részben sikerült is, de most az utazáskényszer nagyon rányomja a bélyegét a hangulatomra. Rendkívül frusztrált vagyok, ezért is hímzek ezerrel, ha csak tehetem, még a vasalás is kevésbé viselt meg tegnap és tegnapelőtt, mint szokott. Én már külföldre csak a hegyekbe vágyom, vagy valami eldugott csendes helyre, ahol nincs ez a nyüzsgés és rohanás meg idegbajos emberek. Persze csend és hegyek van itthon is, de valahogy átalakulnak még a gondolataim is pozitívvá, ahogy átlépjük a határt Ausztria felé. Na mindegy, túléljük ezt a három hetet valahogy, aztán majd ismét megnyugszunk egy kicsit.
Timi, képek mindenképpen lesznek. :-) Meg beszámoló is.
És sokszor nekem is az az érzésem, hogy egy telekonferenciával simán el lehetni intézni az egészet, de itt ezeknek az uniós hivatalnokoknak, akik egy témával foglalkoznak egész munkaidejükben (én legalább 3-al) a világjárás a lényeg. A férjem elnevezte őket utazási irodának, és azt hiszem, nem áll messze az igazságtól, őt is folyton küldözgetik, csak érteleme nem sok van. Na meg a másik része a dolognak, hogy a nyugatiak simán megengedhetik maguknak, hogy maradjanak akár több éjszakát is, és mondjuk vigyenek magukkal házastársat vagy valami ilyesmi. Nálunk ez tuti szóba sem jöhetne, mert írtó sóher a cég. Ha szerencsém van, nem egy nap alatt kell megjárnom a jövő héten Brüsszelt, hanem legalább az előző estét ott tölthetem. Tudom, mivel jár az ilyesmi.
Kilókra és ruhákra visszatérve, engem ez az 58-60 kiló csak azért aggaszt, mert már kezd a szervezetemnek nagyon nehezére esni. Csak ugye nálunk se közel, se távol még uszoda sincs, pedig nekem is kellene, csak nekem nem a kezem miatt, hanem a nyakam miatt és nekem is csak a háton úszás lenne engedélyezett, de azt meg egyáltalán nem is tudok. Marad a jóga, meg a bicikli, de az ilyen időben kilőve, illetve a Nordic Walking, csak rá kellene már szánni magunkat. Hihetetlenül ellustultunk. Ja és ruha... az egyik kedvenc kosztümömet kölcsön adtam a kozmetikus barátnőmnek a diplomaosztójára, végül nem azt vette fel, mert mindenkinek feketében kellett lennie, az meg szép fényes szürke, de nagyon tetszett neki, és pont jó rá, mondtam, hogy maradjon. Erre megkérdezte, hogy de mi lesz, ha mégis egyszer még jó lesz rám? Megállapodtunk, hogy majd visszakapom. :-))))
A fallabdát még nem próbáltuk, de az azt hiszem, van Fóton is, majd utána nézek. :-)
Megjegyzés küldése