Van egy szabad estém, és hirtelen nem is tudom, hogy mihez kezdjek... csak kapdosok össze-vissza, kicsit netezek, kicsit telefonálok, aztán kicsit hímezek, de sehogy nem találom a helyemet, pedig itthon vagyok. Elég sűrű volt a mai napom, és mivel nem igazán van kivel megosztanom élőszóban, ezért megörökítem írásban. :-)
Egyszer ma már írtam Dorottyánál, hogy ez nem az én napom, nos igen, kezdődött már jobban is a szerda eddigi életem során. Piszok rosszul aludtam/aludtunk, csak forgolódtam egész éjjel és persze éreztem, hogy majd kiesik a szívem a helyéről, Andris az utazás miatt volt ideges, én meg szépen átvettem tőle. Nem mondanám, hogy ez egy jó szokás, de meglehetősen érkények vagyunk egymásra, és sajnos nem annyira sikerült az esti nyugtatgató hadműveletem. Szóval nem valami kipihenten ébredtünk, nem is igazán bírtam már azután visszaaludni, hogy elment, így felkeltem és korábban elindultam, ami annyit jelentett, hogy ellapátoltam a havat a kocsi útjából az udvaron. Ezt még élveztem is, kis reggeli mozgás a friss levegőn, aztán mikor beszálltam a kocsiba, jött a feketeleves: nem záródott a kapu, de még ez előtt, miközben álltam ki a garázsból, sikerült eltalálnom a falat a bal oldali tükörrel, így annak most elég rendesen elrepedt a műanyag része (apósom szerint akár még ragasztani is lehet, de én ugye ekkor már nem valami rószaszínben láttam a világot). A kapu természetesen befagyott és nem igazán érdekelte, hogy nyomkodom a gombot, mint az őrült, tehát maradt, hogy garázsajtó kinyit, riasztó kikapcsol, mechanikára váltó kulcs elő (ez sem lett meg elsőre persze), miközben a kezem odafagyott a kapuhoz, kulcs elfordít mindkét szárnynál, kaput betuszkoltam, mechanika vissza, hogy ne lehessen nyitni és ekkor indulhattam az állomásra. Teljes nyugalommal, mert ekkor már réges régen lekéstem a 7 óra 5-ös vonatot, persze nem is lett volna indokolt elérnem, mert az egész kulcscsomómat benthagytam az íróasztalom fiókjában, így tuti nem tudtam volna bejutni az irodába, hacsak el nem kérem a portán a kulcsot. De csodák-csodája, a MÁV-nak is gondot okozott az éjjel lehullott csekély 15 centi hó és héthúszkor már indult is a vonat, én meg szépen elértem. :-) A hónak egyébként nagyon örülök, olyan szép volt reggel az a sok-sok fehérség, a napsütés és a kék ég! Ilyennek szeretem a telet, de azért már jöhetne a tavasz lassan. A késésnek hála, halál pontosan 8-ra értem be a helyemre, és volt kb. két és fél órám, hogy valami maradandót alkossak, nem túl sok mindenre futotta. Fél tíz körül megérkezett a telefonom, ja igen, mert vasárnap hirtelen felindulásból rákerestem a készülékre, amit elloptak még júliusban és találtam, és nem is túl drágán, úgyhogy meg is rendeltem, ma meg kihozták. Aggódtam, hogy nem érnek oda 11-ig és akkor kérhetem a futárt, hogy jöjjön még tovább egy kicsit a körúton, de ezt így megúsztam. Megint van egy Sony Ericsson z310i-m! :-)) Annyira szerettem ezt a telefont és mostanában egyre többet hiányzott, úgyhogy most nagyon örülök, hogy újra van. Lesz még dolgom vele bőven, mert rengeteg dolgot kell átmásolnom bele a másikból és persze rendszerezni, de megéri a fáradtságot.
11-re mentünk a központba, merthogy megbeszélés van a táblázatokkal kapcsolatban. Azt hittem, ezeket már rég elfelejtettük és sosem látjuk őket viszont, de jó nagyot tévedtem. Szerencsére, mint kiderült a mi részünkkel nem volt túl nagy hiba, csak néhány kódot hibásan írtam be, de kérdem én, hogy ki a csudát érdekeltek a kódok, mikor ezek már legalább a tizdikek voltak és a létszám sem egyezett elég sokáig, azt is vagy háromszor átdolgoztuk legalább. Na mire mindez kiderült, máris fél 5 lett, tehát túlóráznom nem kellett, de ha nincs ma ez a találkozó, akkor már 1 óra körül simán itthon lehettem volna, ugyanis bombariadó miatt kiürítették az egész épületünket (vissza is kellett menni a cuccunkért a megbeszélés közepén, aztán ebéddel szakítottuk meg, nem csoda, hogy így eltelt az idő). A vonatok persze még nem indultak rendesen, úgyhogy kihasználtam az apósom ajánlatát és hazahozattam magam vele. :-)
A hímzéssel nem sokat haladtam, mert a vonaton vettem észre, hogy itthon maradt az aum jelem, benne a jógás táskában, tegnap ugyanis elvittem Szilvinek megmutatni. Nagyon tetszett neki, de ez csak az egyik ok, amiért szeretném minél hamarabb befejezni. A körbemintával már készen vagyok, most már magát a jelet hímzem, nagyon jó lesz szerintem. :-) Tegnap rettenetesen magam alatt voltam, mikor megtudtam, hogy Szilvi, a jógaoktatónk átteszi székhelyét frank honba. Egyik szemem sír, a másik meg nevet... az önzőbbik felem sír, mert a kb. másfél év alatt nagyon jól összebarátkoztunk és egyébként is szeretünk az órájára járni, amit már csak szűk két hónapig élvezhetünk, aztán fogalmunk sincs, mi lesz. Az itthon gyakorlástól tartok egy kicsit, mert azt túl könnyű elszabotálni, de hátha menni fog, és hátha találunk a közelben valamit számunkra elfogadhatót. Azért bízom benne, hogy egyszer hátha visszaköltöznek és visszatér hozzánk. Persze az is lehet, hogy elértünk valamit és már máshol kell keresnünk az utunkat, nekünk is váltani kell. A másik felem pedig nagyon-nagyon örül, mert tudom, hogy megtalálta az ő boldogságát. Jógát oktatni meg persze külhonban is lehet, és még az is lehet, többre viszi majd, mint itthon. Bár szerettem volna hozzá járni majd kismama meg babás jógára, de biztosan találok majd olyan helyet, ahová eljárhatok és ugyanúgy rábízhatom magam az oktatóra. Tehát, ha a hét végéig befejezem a hímzést, akkor talán még néhány hétig láthatom a falon az alkotásom, aztán ő is nekiindul a nagyvilágnak. Híres leszek! :-)))) Franciaországban is az én hímzésemet fogják nézni a jógázók, erre eddig nem is gondoltam. Ez picit olyan búcsúajándékféleség is lesz, biztosan megéreztem, hogy most már el kell kezdenem, nem halogathatom tovább. Nagyon szeretem hímezni ezt a képet és tudom, hogy Szilvi is szeretni fogja, szóval ez csak pozitív energiákat hozhat a térbe, ahol helyet kap majd. Ennél többet azt hiszem, aligha adhatnék, bár a barátsága nagyon hiányozni fog, cserébe majd biztosan jön valaki más, majd egyszer, amikor nem is számítok rá, mert ő csak így lett egyszer, mint ahogy a hímzős lányok is. :-)))) (ezek a gondolatok már tegnap óta a fejemben jártak, muszáj volt leírni őket, így talán feldolgozni is könnyebb lesz)
Beszéltem anyával is este, apa is hívott még mikor hazaértem, na meg Andrissal is váltottam pár szót, hogy megérkezett. Apának magas a vérnyomása, most gyógyszert is kapott rá, még szerencse, hogy lejárt a jogosítványa és így orvoshoz kellett mennie, különben nem tudom, mi lett volna a vége. Nem túl jó kilátásaik vannak munkahely szempontjából, ez sem egy megnyugatató körülmény, őszig azonban függőben van a dolog. Anyának a pajzsmirigye nincs teljesen rendben, a cukra meg a határértéken mozog, de ez lehet akár a másiktól is, amin viszont kiakadtam, a megyében egy gép van, amivel a pajmirigy működést tesztelni lehet, április 22-re kapott időpontot. No comment. Lehet, hogy sikerül végre eladniuk a házat, talán a jövő héten megyünk utoljára a házba ahol felnőttem. Kicsit furcsa érzés lesz, de már igazi otthonomnak a fóti hátunkat tekintem, úgyhogy az elszakadás már egy ideje megtörtént. Az internetet sikeresen kiírtották a házból, ezt most hosszú lenne elmesélni, csak a nagyszüleimnél tudnak netezni, jó mi? Ezt sem gondoltam volna sosem. Az unokatesómék pedig babát várnak, méghozzá kettőt egyszerre, ma majdnem mentem látogatóba, de még azt hiszem, jobb, ha nyugiban pihen a kismama, majd megyek, ha kicsit simábbak lesznek a dolgok a babák körül. Most még szinte állandó fekvésre van ítélve, így nekiállt ő is a hímzésnek. :-)
A holnap estém csak félig lesz már szabad, remélhetőleg ilyen idő tájt érkezik majd haza Andris, én meg addigra teljesítem az első edzésemet a Gladiátor edzőtermeben. Zsírégető tornával kezdem, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni a dolog, na meg hogy mennyire fogom bírni így első alkalommal. Képek remélem a hétvégén lesznek.
Egyszer ma már írtam Dorottyánál, hogy ez nem az én napom, nos igen, kezdődött már jobban is a szerda eddigi életem során. Piszok rosszul aludtam/aludtunk, csak forgolódtam egész éjjel és persze éreztem, hogy majd kiesik a szívem a helyéről, Andris az utazás miatt volt ideges, én meg szépen átvettem tőle. Nem mondanám, hogy ez egy jó szokás, de meglehetősen érkények vagyunk egymásra, és sajnos nem annyira sikerült az esti nyugtatgató hadműveletem. Szóval nem valami kipihenten ébredtünk, nem is igazán bírtam már azután visszaaludni, hogy elment, így felkeltem és korábban elindultam, ami annyit jelentett, hogy ellapátoltam a havat a kocsi útjából az udvaron. Ezt még élveztem is, kis reggeli mozgás a friss levegőn, aztán mikor beszálltam a kocsiba, jött a feketeleves: nem záródott a kapu, de még ez előtt, miközben álltam ki a garázsból, sikerült eltalálnom a falat a bal oldali tükörrel, így annak most elég rendesen elrepedt a műanyag része (apósom szerint akár még ragasztani is lehet, de én ugye ekkor már nem valami rószaszínben láttam a világot). A kapu természetesen befagyott és nem igazán érdekelte, hogy nyomkodom a gombot, mint az őrült, tehát maradt, hogy garázsajtó kinyit, riasztó kikapcsol, mechanikára váltó kulcs elő (ez sem lett meg elsőre persze), miközben a kezem odafagyott a kapuhoz, kulcs elfordít mindkét szárnynál, kaput betuszkoltam, mechanika vissza, hogy ne lehessen nyitni és ekkor indulhattam az állomásra. Teljes nyugalommal, mert ekkor már réges régen lekéstem a 7 óra 5-ös vonatot, persze nem is lett volna indokolt elérnem, mert az egész kulcscsomómat benthagytam az íróasztalom fiókjában, így tuti nem tudtam volna bejutni az irodába, hacsak el nem kérem a portán a kulcsot. De csodák-csodája, a MÁV-nak is gondot okozott az éjjel lehullott csekély 15 centi hó és héthúszkor már indult is a vonat, én meg szépen elértem. :-) A hónak egyébként nagyon örülök, olyan szép volt reggel az a sok-sok fehérség, a napsütés és a kék ég! Ilyennek szeretem a telet, de azért már jöhetne a tavasz lassan. A késésnek hála, halál pontosan 8-ra értem be a helyemre, és volt kb. két és fél órám, hogy valami maradandót alkossak, nem túl sok mindenre futotta. Fél tíz körül megérkezett a telefonom, ja igen, mert vasárnap hirtelen felindulásból rákerestem a készülékre, amit elloptak még júliusban és találtam, és nem is túl drágán, úgyhogy meg is rendeltem, ma meg kihozták. Aggódtam, hogy nem érnek oda 11-ig és akkor kérhetem a futárt, hogy jöjjön még tovább egy kicsit a körúton, de ezt így megúsztam. Megint van egy Sony Ericsson z310i-m! :-)) Annyira szerettem ezt a telefont és mostanában egyre többet hiányzott, úgyhogy most nagyon örülök, hogy újra van. Lesz még dolgom vele bőven, mert rengeteg dolgot kell átmásolnom bele a másikból és persze rendszerezni, de megéri a fáradtságot.
11-re mentünk a központba, merthogy megbeszélés van a táblázatokkal kapcsolatban. Azt hittem, ezeket már rég elfelejtettük és sosem látjuk őket viszont, de jó nagyot tévedtem. Szerencsére, mint kiderült a mi részünkkel nem volt túl nagy hiba, csak néhány kódot hibásan írtam be, de kérdem én, hogy ki a csudát érdekeltek a kódok, mikor ezek már legalább a tizdikek voltak és a létszám sem egyezett elég sokáig, azt is vagy háromszor átdolgoztuk legalább. Na mire mindez kiderült, máris fél 5 lett, tehát túlóráznom nem kellett, de ha nincs ma ez a találkozó, akkor már 1 óra körül simán itthon lehettem volna, ugyanis bombariadó miatt kiürítették az egész épületünket (vissza is kellett menni a cuccunkért a megbeszélés közepén, aztán ebéddel szakítottuk meg, nem csoda, hogy így eltelt az idő). A vonatok persze még nem indultak rendesen, úgyhogy kihasználtam az apósom ajánlatát és hazahozattam magam vele. :-)
A hímzéssel nem sokat haladtam, mert a vonaton vettem észre, hogy itthon maradt az aum jelem, benne a jógás táskában, tegnap ugyanis elvittem Szilvinek megmutatni. Nagyon tetszett neki, de ez csak az egyik ok, amiért szeretném minél hamarabb befejezni. A körbemintával már készen vagyok, most már magát a jelet hímzem, nagyon jó lesz szerintem. :-) Tegnap rettenetesen magam alatt voltam, mikor megtudtam, hogy Szilvi, a jógaoktatónk átteszi székhelyét frank honba. Egyik szemem sír, a másik meg nevet... az önzőbbik felem sír, mert a kb. másfél év alatt nagyon jól összebarátkoztunk és egyébként is szeretünk az órájára járni, amit már csak szűk két hónapig élvezhetünk, aztán fogalmunk sincs, mi lesz. Az itthon gyakorlástól tartok egy kicsit, mert azt túl könnyű elszabotálni, de hátha menni fog, és hátha találunk a közelben valamit számunkra elfogadhatót. Azért bízom benne, hogy egyszer hátha visszaköltöznek és visszatér hozzánk. Persze az is lehet, hogy elértünk valamit és már máshol kell keresnünk az utunkat, nekünk is váltani kell. A másik felem pedig nagyon-nagyon örül, mert tudom, hogy megtalálta az ő boldogságát. Jógát oktatni meg persze külhonban is lehet, és még az is lehet, többre viszi majd, mint itthon. Bár szerettem volna hozzá járni majd kismama meg babás jógára, de biztosan találok majd olyan helyet, ahová eljárhatok és ugyanúgy rábízhatom magam az oktatóra. Tehát, ha a hét végéig befejezem a hímzést, akkor talán még néhány hétig láthatom a falon az alkotásom, aztán ő is nekiindul a nagyvilágnak. Híres leszek! :-)))) Franciaországban is az én hímzésemet fogják nézni a jógázók, erre eddig nem is gondoltam. Ez picit olyan búcsúajándékféleség is lesz, biztosan megéreztem, hogy most már el kell kezdenem, nem halogathatom tovább. Nagyon szeretem hímezni ezt a képet és tudom, hogy Szilvi is szeretni fogja, szóval ez csak pozitív energiákat hozhat a térbe, ahol helyet kap majd. Ennél többet azt hiszem, aligha adhatnék, bár a barátsága nagyon hiányozni fog, cserébe majd biztosan jön valaki más, majd egyszer, amikor nem is számítok rá, mert ő csak így lett egyszer, mint ahogy a hímzős lányok is. :-)))) (ezek a gondolatok már tegnap óta a fejemben jártak, muszáj volt leírni őket, így talán feldolgozni is könnyebb lesz)
Beszéltem anyával is este, apa is hívott még mikor hazaértem, na meg Andrissal is váltottam pár szót, hogy megérkezett. Apának magas a vérnyomása, most gyógyszert is kapott rá, még szerencse, hogy lejárt a jogosítványa és így orvoshoz kellett mennie, különben nem tudom, mi lett volna a vége. Nem túl jó kilátásaik vannak munkahely szempontjából, ez sem egy megnyugatató körülmény, őszig azonban függőben van a dolog. Anyának a pajzsmirigye nincs teljesen rendben, a cukra meg a határértéken mozog, de ez lehet akár a másiktól is, amin viszont kiakadtam, a megyében egy gép van, amivel a pajmirigy működést tesztelni lehet, április 22-re kapott időpontot. No comment. Lehet, hogy sikerül végre eladniuk a házat, talán a jövő héten megyünk utoljára a házba ahol felnőttem. Kicsit furcsa érzés lesz, de már igazi otthonomnak a fóti hátunkat tekintem, úgyhogy az elszakadás már egy ideje megtörtént. Az internetet sikeresen kiírtották a házból, ezt most hosszú lenne elmesélni, csak a nagyszüleimnél tudnak netezni, jó mi? Ezt sem gondoltam volna sosem. Az unokatesómék pedig babát várnak, méghozzá kettőt egyszerre, ma majdnem mentem látogatóba, de még azt hiszem, jobb, ha nyugiban pihen a kismama, majd megyek, ha kicsit simábbak lesznek a dolgok a babák körül. Most még szinte állandó fekvésre van ítélve, így nekiállt ő is a hímzésnek. :-)
A holnap estém csak félig lesz már szabad, remélhetőleg ilyen idő tájt érkezik majd haza Andris, én meg addigra teljesítem az első edzésemet a Gladiátor edzőtermeben. Zsírégető tornával kezdem, kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni a dolog, na meg hogy mennyire fogom bírni így első alkalommal. Képek remélem a hétvégén lesznek.
0 gondolat:
Megjegyzés küldése