Brüsszel - II. felvonás

Tegnap fél 12-kor szerencsésen hazaértem. Nem mondanám, hogy kipihent vagyok és jól esne ma csak itthon lustálkodni, de sajnos be kell mennem dolgozni, mert várna A TÁBLÁZATOK. Most jól felül kell vizsgálni egy nap alatt (mivel nem voltam tegnap és tegnapelőtt is csak félig), hogy mit rontottak el az adatbevitel során az adatokban, legalábbis első ránézésre nagyon úgy tűnik a dolog.

De visszatérve Brüsszelre, induláskor jól elkezdett havazni, ennek ellenére a mi gépünk pontosan indult szerencsére, a kaja nem volt nagy szám, egy kis szendvicset kaptunk és kész, de nem is voltam igazán éhes, úgyhogy bőven elég volt, de régen azért egy sonkás szendvicsnek is tartalmasabb volt a belseje, ide is begyűrűzött a válság. :-) Mivel Brüsszelben is elég ítéletidő volt, és nem akartam egyedül kavircolni a sötét utcákon a vonatozás után, taxit fogtam. Viszonylag gyorsan a szállodába értem, de a fuvar ellenértéke kicsit földhöz vágott, végül 43 eurót fizettem. A szálloda az interneten olvasott rossz vélemények ellenére egészen korrekt volt, és ingyen volt a wifi, úgyhogy Andrissal beszéltünk is rögtön fél órát, másnap úgysem volt rá lehetősége egyikünknek sem, hogy sokáig fecsegjen, sőt! Végigolvastam a blogokat és a leveleket, aztán még böktem pár ikszet az egyik titkosomba, aztán megpróbáltam elaludni. Reggel elég rosszul esett az óracsörgés, de kelnem kellett, ha időben oda akartam érni a megbeszélésre, ugyanis össze is kellett pakolnom mindent, amit szétrámoltam az este, már nem mentem vissza a szállodába a bőröndért. Amit még nem igazán értettem a szállodában, hogy elkéréték a bankkártyámat, pedig valószínűleg a cég már ki is fizette azt az egy vacak éjszakát és levontak 1 forintot a számlámról, ezt egyszer valaki elmagyarázhatná, hogy miért kell nekik ilyesmit csinálni. Ha szétrombolom a szobát, akkor az 1 forinttal sokra mennek...
Mivel a szálloda ismét az északi pályaudvar közelében volt, ezért vonattal közelítettem meg a Schuman teret, sokkal gyorsabb volt, mintha metróztam volna és világosban egyáltalán nem tűnt vészesnek az a pár száz méter, amit az állomásig kellett megtenni. Hiába, én már csak ilyen vagyok, félek sötétben az utcára menni egyedül. Ott aztán sikeresen hoztam a szokásos formámat, most az utcát elsőre eltaláltam, csak azt nem, hogy melyik épületbe kell menni, csak a biztonsági ellenőrzés után derült, ki, hogy nekem egy másik épületben a helyem, még jó, hogy közel vannak egymáshoz ezek a mindenféle bizottsági hadiszállások. Aztán megtaláltam a megfelelő utcát, de ott is továbbküldtek az első épületből, hogy a következő lesz az igazi, és tényleg! Aztán megnyugodtam, hogy nem én vagyok az utolsó, aki érkezik, jöttek még jó néhányan utánam, együtt vártuk meg, hogy valaki megmutassa, melyik termet foglalták le erre a célra.
A délelőtti megbeszélés viszonylag érdekes volt, mert ezekkel a témákkal egyébként nem szoktam foglalkozni, jegyzeteltem is szorgosan, sőt, még kérdést is kellett feltennem. Furcsa, hogy kezdek aktív részt vállalni az ilyen megbeszéléseken, bár a prímet azért koránt sem én viszem, de már nem csak hallgatok és megfigyelek, mint általában eddig. Nem sikerült végezni az anyaggal, folytatjuk legközelebb, március 13-ra tűzték ki a legközelebbi megbeszélést. Egy 3 órás megbeszélésért utazhatok majd legalább 4 órát...
A délután kicsit csúszott, nem is tudtuk időben befejezni, de a belga kolléga elég sokat értetlenkedett, neki köszönhetjük a lemaradást, kár, hogy nem a másik jött, aki egyébként is részt szokott venni az ilyen megbeszéléseken. Szóval az értelmetlen vita megvolt, én meg írhattam Krisztának az sms-t, hogy nem fogok időben végezni, sajnos várniuk kell rám egy kicsit. Az a kicsit kb. egy fél óra lett, nem tudom, hogy sikerült az örökmozgó fiúkat egy buszmegállóban tartania, de sikerült neki. :-) Ebből kiderül, hogy sikerült találkoznunk Krisztával és mindenkit puszil! Nagyon örülök, hogy ha csak egy rövid időre is, de tudtunk beszélgetni egy kicsit, és hát személyesen is megismerni egymást. Egyikünk sem volt ismerős a környéken, de találtunk egy kis pékséget, ahová be lehetett ülni. A két fiú alig várta, hogy megkapja a kakóját, pontosabban forró csokiját, ami végre rendsen főzött volt! Olyan krémes és lágy, ahogy az illik, azt a forró csokit keresem már évek óta, mióta egyszer nagyon régen egy síelés alkalmával ittunk hasonlót Ausztriában. Kriszta pedig kért nekem galád módon egy sütit is, az is nagyon finom volt. :-) Nagyon gyorsan elrepült az egy óra, és már a fiúk is szerettek volna hazamenni, nekem meg indulnom kellett a reptérre, csak a busz megállóját nem találtuk, mert az átépítések miatt folyton áthelyezik... megkérdeztem a metróban az információnál, de nem lettem sokkal okosabb, aztán találtam egy angolul beszélő férfit, ő segített ki, hogy melyik megálló lesz a nyerő. Nem volt nehéz ekkor már beazonosítani, főleg, hogy pont elment a nekem kellő busz, így várnom kellett majdnem negyed órát, de még így is pont kiértem a reptérre, és egy percet sem kellett várnom a beszállás megkezdéséig. Szereztem csokit, az egyik dobozzal érkezem majd Dórához a következő Sárkánytalira! :-))))) Készülhettek lányok a finom kis truffelekre! Krisztától is kaptam csokit, nem is akármilyet, Tetty Taddy-t formál és van mellé három tojás, gondolom, már a húsvétra készülnek ezzel, mintha tudta volna, hogy szeretem ezeket a szürke macikat. :-)
Hazafelé taxival jöttem, mert Andrist nem akartam az éjszaka közepén kiráncigálni a reptérre, azért ez is elég húzós volt, de még mindig olcsóbb, mintha minibusszal jöttem volna és így egyenesen házhoz hozott a sofőr.

Összességében jól sikerült az utazás, de ezen sokat segített, hogy sikerült összefutnunk Krisztával. Remélem, legközelebb lesz idő arra, hogy ellátogassak hozzájuk, nagyon kíváncsi vagyok a hímzéseire, na meg egyszer Judittal is szeretnék találkozni. Azért ettől függetlenül önként továbbra sem vállalkozom az ilyen utazásokra, de ha menni kell, sajnos nincs mit tenni. Csak tudnám, mikor lesz így időnk egymásra Andrissal, mert most már a szüleim is kezdenek lázadozni, hogy hozzájuk ugyan mikor kívánunk ellátogatni...