2009. december 19., szombat

Döntöttem :)

Hosszas évődés után úgy döntöttem, hogy mindenképpen szükségem van egy overlock masinára. Sokáig nézegettem a kínálatot, de ki egyiket sem próbáltam, csak az eladó javaslatára és a megérzésemre hagyatkoztam, hogy egy Bernina gép rossz nem lehet. És milyen igazam volt. :)))) A Janome 4800-as után ez lett a második szerelmem... de ne szaladjunk ennyire előre. Soha nem rendeltem még interneten varrógépet, na jó, most sem, mert telefonon adtam le a rendelést egy szegedi varrógépszaküzletben, ahol nagyon segítőkész kollégák álltak a rendelkezésemre. Megtudtam, hogy a 700D és a 800DL között alig van valamennyi különbség, de a 800DL-nek azért mégiscsak egyszerűbb a befűzése egy leheletnyivel és kitették oldalra a szabályozó gombokat, így azok igen könnyen elérhetőek. Mivel náluk nem volt árbeli különbség a két masina között és egyébként sem igazán láttam ezt a típust máshol az országban, hát hétfőn leadtam a rendelést, kedden pedig vártam a futárt, mint a messiást. Ő persze nem ért ide, pedig még a központot is felhívtam, hogy megkérdezzem, mikorra várható és ráadásul Andris tudott volna segíteni hazacipelni, mert együtt jöttünk-mentünk aznap. Hát a futár szépen megfeledkezett rólam és a gépemről, de azért felhívott, hogy nem gond-e és akkor másnap hozná. Mit tenni úgysem tudtam, beletörődtem az ajánlatba. :) És szerdán tényleg itt volt a futár is és a csomag is. Legszívesebben azonnal kibontottam volna, ettől csak az tartott vissza, hogy nem tudtam volna mivel lezárni a dobozt és így is elég bonyolultnak tűnt a cipelése, nem még nyitott fedéllel. Mindössze 9 kg volt a csomag, de végtelen hosszúnak éreztem a néhány perces sétát a szemközti épületbe, kis híján be is görcsöltek a karjaim. Otthon aztán nekiestem a kicsomagolásnak, persze csak a hastánc óra után és konstatáltam, hogy minden alkatrész megvan hozzá, a gombok/karok/egyebek nyomkodását és forgatását Andris átvállalta helyettem. Csütörtökön is később értem haza a szokásosnál, mert elhoztam Dóriéktól egy csomag képakasztót (Péter szerzett nekem, hálás is vagyok neki érte) és még a sütisütés is rám várt, mivel karácsonyi ünnepséget tartottunk tegnap főosztályi szinten. Jó, jó, hogy csak be kellett dobálni mindent a kenyérsütőgépbe, de akkor is másfél órás program keretében állt össze a banános-diós sütemény.
De tegnap délután már semmi nem állított meg, hogy kipróbáljam, először a benne lévő cérnafoszlányokat varrtam el (gyanítom, kiállított darab lehetett, vagy egyszerűen csak kipróbálták, ezt nem tudom) majd egy szűk fél óra alatt befűztem mind a négy ág cérnát. Nem volt egy könnyű menet, de szerintem gyorsan bele lehet jönni, és tényleg kell a csipesz, anélkül nekiállni sem érdemes. A próbaanyagomon kísérleteztem egy kicsit, egyelőre még csak a 4 szálas lockvarrattal próbálkoztam, de hihetetlenül szépen dolgozik. Az összevarrást is kipróbáltam ugyanezzel a programmal, hát meseszép! Csak annyit tennék hozzá, hogy 4 féle színű cérnát fűztem be: zöld, piros és kétféle sötétkék; és ebből semmi az ég egy adta világon nem látszik az anyag színén az összevarrásnál! :) Gyors, mint a villám, próbálgatnom is kell a pedált, amíg megszokom ezt a sebességet és a penge is nagyon szépen vágja az anyagot. Egyedül a hulladékgyűjtőt hiányolom róla, de arra majd kiokoskodok valamit. A többiféle öltést is biztosan szépen varrja, de arra már tegnap nem volt energiám, mert át is kellett volna fűzögetni a gépet, így azokat a későbbiekben tesztelem. De ha jók a megérzéseim, akkor azokban sem fogok csalódni, azt hiszem, jól választottam! :))))))

4 gondolat:

Ducika Ducila írta...

Hű, most nagyon irigykedek:-)

CsacskaMacska írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz:-) Szuper masina!!!! Kíváncsian várom a termést:-)

Timici írta...

gratulálok a gépedhez! jól választottál:o)
én sajns azóta sem varrtam vele, de már nagyon viszket a tenyerem és cérnákat is vettem hozzá;o) szóval már csak egy kis idő és egy nagy lendület kellene:o)
Kíváncsi vagyok Te miket készítessz majd vele;o)

Anita írta...

Én eddig leginkább hímzővászon szegésére használtam, de ezzel készítettem a karácsonyi csomagolásokat is (szaloncukor, zsák) és nagyon szeretek vele dolgozni.
Egyszer próbáltam szendvicset tisztázni vele, de azt nagyon elcsúsztatta egymáson, szóval még kísérleteznem kell vele. :)