Csempe dilemma

Útban hazafelé beugrottam a festékboltba és bár már zárófélben voltak, Alíz gyorsan mutatott nekem csempéket a röviden felvázolt elképzeléseim alapján. Az a baj, hogy mindegyik burkolólap szép náluk és elég nehéz választani általában, de amint megláttam ezt a virágmintás kékeset, azonnal tudtam, hogy ő kell nekem.

Jogos lehet a kérdés, hogy akkor most hol itt a dilemma. Nos, a dilemma abból adódik, hogy azért ez a csempe nem a nagyon olcsó kategóriába tartozik és ha egy sor virágost teszünk a falra a többi egyszínű, akkor 3 doboz kell belőle, de ha két sor virágos kerül a falra szintén két sor egyszínűvel, akkor szinte darabra elég a 2 doboz. Bár egyébként csak halkan jegyzem meg, valamiért az az érzésem, hogy ennek a hobbiszobának a költségvetés egyébként már réges-régen túlszárnyalta a tervezettet, szóval nem ezen az egy dobozon fog múlni a mintázat kiválasztása (kaptam hozzá halk támogatást is).

Íme a szívemcsücske csempe-kombináció dilemmája:

A színüket a kép nem igazán adja vissza, de a helyben készített telefonos fényképpel sem lennék beljebb, úgyhogy a célnak megfelel így is. Ja és volt még hozzá virágkék színű csempe is, de aztán úgy döntötem marad a világos és a fal lesz ilyen szépsége kék.

Az illesztések persze nem tökéletesek és nem látszik az sem, hogy az első sor fölött közvetlenül fognak elhelyezkedni a konnektorok, a második verzió esetében belelógnak a virágmintába, ez nem tudom, mennyire lenne zavaró.

Szerintetek? :-)

A mesteremberek világában

Na ott minden másképp van, mint ahogy azt a halandó ember elképzeli...

Mivel a festők bemondtak egy február közepi kezdést, arra gondoltunk, hogy megcsináltatjuk a vízvezeték szerelést a hobbiszobában és akkor minden klappolni fog, mire megszáradnak a falak, mehetek a boszorkánykonyhámba kotyvasztani. 

A kiszemelt vízvezeték szerelő már december közepén járt nálunk, még mikor a kandallót felépítményét csinálták a szintén mesterek, persze ez sincs azóta sem befejezve, de sokkal hatékonyabb fűtés szempontjából mióta bekerült a kályha a dobozába, szóval nem volt azért teljesen felesleges a munka, csak nem olyan túlságosan szép a natúr gipszkarton látványa. Azonban mindennek eljön a maga ideje, elvileg festéskor ez is megszépül és állítólag a csempe is felkerül rá. El is kellene zarándokolnom a közeli festékboltba és kinézni valami szép csempét a boszorkánykonyhámba, hogy azokat a csempéket is fel tudja rakni a falra a burkolásban is jártas házi kőművesünk.

Kicsit eltértem a tárgytól, úgyhogy visszakanyarodok a vízvezeték szerelésre, szóval december közepén abban maradtunk, hogy nem égetően sürgős a munka, az ünnepek után jön és megcsinálja, majd ő keres minket. Teltek a hetek, emberünk nem jelentkezett, aztán meg közbejött a síelés is és majdnem február lett, mire ismét találkoztunk vele. Pontosabban én találkoztam vele, csak és kizárólag miatta kivettem egy nap szabadságot, mert ugye jön szerelni, amire rá is kérdeztem a telefonban, hogy biztosan elkezdi-e a munkát még pénteken, mert egyébként felesleges otthon lábat lógatnom. Na hát ebből az lett, hogy háromnegyed egy körül megjelent, újra és egy kicsit alaposabban felmérte a terepet, sőt még azt is kinyögte, hogy mennyiért csinál meg egy kiállást/lekötést bánom is én hogyan hívják. Konklúzió, hogy jön szombaton reggel fél 9-9 tájban. Nos, azóta is várjuk, pontosabban már nem várjuk, mert nekem ez itt az utolsó csepp volt a pohárban ugyanis még felhívni sem lehetett, hogy fog jönni vagy sem aznap.

Ezen felbuzdulva rákerestünk az interneten vízvezeték szerelőre és találtunk is egyet Fóton meg Gödöllőn, de talonba tettük. Aztán vasárnap délutánra eljutottam oda, hogy megvizsgáljam a helyzetet közelebbről is, mert egy szakember korrekt munkájához az is hozzátartozik szerintem, hogy akkor jön, amikor megígérte, ő pedig nem jött, nekünk meg készen kell lennie a szerelésnek két héten belül. Addig keresgéltem, míg a pozitív vélemények alapján kiválasztottam egy zuglói srácot és írtam neki megkeresést. 2 óra telt csak el és már hívott is a srác, hogy mikor tud kijönni megnézni, adjon-e egy hozzávetőleges ajánlatot a munkadíjra mielőtt kijönne, stb. Ez volt vasárnap este, hétfőn délután már ki is jött megnézni, kedden reggel már megkaptam e-mailben az árajánlatot és tegnap el is fogadtuk. Mivel a héten nem tudok újabb szabadságot kivenni, ezért abban maradtunk, hogy összekötik egy másik fóti munkával és egy délután alatt felszerelik a törölköző szárító radiátort is a fürdőszobában és megcsinálják a vízvezeték szerelést is, aztán ha kész festés kijön majd még egyszer összekötni a dolgokat, hogy a festőknek egyszerűbb dolga legyen a szekrény mögött (addig ugyanis lehet tologatni ide-oda korlátozott keretek között). Nem hiába váltottunk úgy gondolom, még ha drágább is lesz valamivel, mint az eredeti ember lett volna, ha időben jön. A harmadik opciót meg már számba sem veszem, mert az már úgyis veszett fejsze nyele, de legjobban akkor jártunk volna, ha a kandalló építéskor hoz magával apa vízvezeték szerelőt is és azok potom pénzért megcsinálnak mindent, az útiköltség meg egyébként is adott lett volna nekik.

Folyt. köv. ha jönnek szerelni.

Haditerv - státuszjelentés II.

Avagy kalandozásaim az egészségügyben. :) Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az ilyen témájú bejegyzésem (sajnos).

Na már most a doktornő akihez elmentem a Szent Imre kórházban dolgozik és kiírta nekem a beutalót a Fehérvári úti rendelőbe, hogy ott megcsinálják tb-re a vérvételeket. Először nem is gondoltam, hogy ezzel bármi probléma lenne, biztosan nem én vagyok az első olyan betege, akivel ugyanezt csinálja, viszont a rendelőintézet alkalmazottai enyhén szólva is megvetéssel néztek rám, meg gondolták mi a fenét keresek én ott. Aztán jött a következő ellenszenv kiváltó dolog, a vércukor-terheléses vizsgálat. Náluk ugyanis az a módi, hogy egyik nap leveszik a vért az éhgyomri vércukor méréshez, annak kielemzik az eredményét és csak akkor mehetek vissza másnap terheléses vizsgálatra, ha ők ezt jóváhagyják. DE!!! ha kismama lettem volna, akkor szó nélkül megitatják velem a cukros löttyöt, nem kell többször rohangálni hozzájuk. Azt hittem, eldobom az agyam, aztán a nő felajánlotta, hogy saját felelősségemre megcsináltathatom a terhelést, ráíratta velem a beutalóra, dátum, aláírás, minden ami kell. Sorra kerültem a vámpíroknál, ott sem volt valami kedves az idős hölgy, de aztán végül csak belement, hogy igyam meg az előre bekevert cukros vizet és két óra múlva menjek vissza újabb vérszívásra. Amúgy meg sem nézték, hogy tényleg megiszom-e, azt meg főleg nem tudják, hogy mit iszom... no comment, mert még mindenféle következtetéseket vonnék le és nem vagyok benne biztos, hogy az célszerű lenne. Arra a következtetésre jutottam, hogy csak azért aggódnak, nem fogok-e összeomlani ott a váróteremben, mert akkor nekik kell felvakarni és észhez téríteni, ezt a kockázatot meg nem akarják vállalni, ezért ilyen elővigyázatosak.

Elsősorban azért, hogy megnyugodjak, hogy simán túl fogom élni éhgyomorra azt a 75g cukrot, felhívtam a nagynénémet, aki asszisztens egy háziorvos mellett, hogy mi ez a módi. Mondta, hogy ő még nem hallott ilyet, hogy ezzel náluk vacakolnának, de az ugye B-A-Z megye, másképp működnek a dolgok, mint a 11. kerületben. És egyébként pedig a 10 feletti cukorral bírókat nem szokták terhelni, mert azoknak már enélkül is elég magas, de ha nekem normál érték szokott lenni az éhhomi, akkor minden rendben lesz. És tényleg rendben is volt, egyedüli panaszom a gyomorégés volt, bár még mindig érzem, hogy kicsit sok a savam a cukormennyiségtől. Vagy nem is attól, mert már tegnap délután és estefelé is éreztem.

Szóval vérvétel megvolt, kb. 2 hét mire kiadják az eredményeket, azért én majd bepróbálkozom jövő pénteken, hátha mégis elkészülnek vele hamarabb, mert jó lenne minél hamarabb visszamenni kontrollra a doktornőhöz. Még így is érdekes lesz a történet, ha akkor már készülünk majd a festésre.

Válaszoltak az Istenhegyi genetikusok is, célszerűnek tartják mindkettőnk vizsgálatát, ha már ilyen régóta nem jön a baba. Egy vérvétel az egész, bármelyik munkanap mehetünk (azt azért még meg akarom kérdezni, hogy időpontot ettől függetlenül kell-e kérnünk) és kb. három hét alatt van eredmény. Nem olyan vészes összeg és legalább nyugodtak lehetnénk, hogy minden rendben, vagy tudjuk milyen irányba menjünk, ha mégis gond lenne.

Francia kapcsolatok

Az úgy volt, hogy karácsonyra hangverseny jegyeket kaptunk Andris tesójáéktól, mert a színdarabokat nem jó időpontban játszották, amik tetszettek volna. Karácsonykor még olyan messzinek tűnt a február 2-a, de aztán persze szokás szerint hirtelen elrepült az idő.

A koncertet egy beszélgetés előzte meg a karmesterrel és Kováts Péter orgonaművésszel, ahol inkább érdekességeket tudtunk meg róluk, mintsem az eljátszandó művekről esett volna szó. Persze érintőlegesen azokat is beleszőtte beszédébe a riporter, de emelett sokat beszéltek magukról a szerzőkről is, főleg Lajtha Lászlóról. Két dolgot is megállapítottam, az első, ami rögtön az első percben világos volt és egyébként is tudtam, hogy nem vagyunk elég jártasak a komolyzene világában, mert a Bizet művet úgy emlegették, mint bárki, aki ott volt álmából felébresztve is eldúdolja. A másik, hogy egészen jó fej is lehet egy orgonaművész és egy színházigazgató és egyben karvezető meg karmester, nagyon tetszett minden ellenére az a fél órás beszélgetés a hangverseny előtt.

Ezeket hallgattuk meg, ha valaki esetleg jártasabb a témában, mint én:

• Bizet: Az arles-i lány - II. szvit
• Dupré: g-moll szimfónia orgonára és zenekarra, op. 25
• Lajtha László: Mise fríg hangnemben, op. 50

Nekem személy szerint a Bizet mű tetszett a legjobban, no meg az a Bach francia tánc, amit meglepetésképpen játszott el a közönségnek az orgonaművész. Csodálatosan játszott a hangszeren, órákig el tudtam volna hallgatni.

A mise sem volt igazán az én stílusom, vagyis inkább szombat este nem egészen arra vágytam, de voltak abban is olyan részek, amik felemeltek egy kicsit. És hát a kórus nagyon szépen énekelt, bármi is volt a latin szöveg. Nekem olybá tűnt, mintha az öt alaptételt folyamatosan énekelnék, persze mindig a megfelelő tételt csak és azt az egy-két szót rengeteg féle variációban egymás után.

Egyébként pedig ez a hangverseny terem is jól kitalált darab, rendkívül jó az akusztikája, gyönyörűen szólalnak meg benne a hangszerek. Egyszer ajánlom mindenki figyelmébe a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet.

Haditerv - státuszjelentés I.

Legnagyobb szerencsére az endokrinológusom nem esett pánikba velem ellentétben. Ugyanis a gyér progeszteron termelésnek köszönhetően, hosszú pecsételést követően sikerült egy 24 napos ciklust generálnom. Ennek persze voltak előnyei, minthogy enyhe lefolyású volt a vérzés, nem kellett a sípályán betétet cserélgetnem, de ez körülbelül ennyiben ki is merül. Mindennek következtében múlt hét csütörtökön már vérvételen kellett volna megjelennem, ehelyett élveztük az osztrák sívidék adta összes lehetőséget, úgy mint síelés, séta a hóesésben és hóesés nélkül, fürdőzés az alpesi levegőn, gőzgombóc, sajtos nokedli, amarettós forrócsokoládé tejszínhabbal.

Szóval a 7. napi hormonsoros vérvétel elmaradt, helyette megyek 21. napon azaz jövő csütörtökön vagy szerdán a doktornő utasítása szerint. Megküldte postán a beutalót, jó sok dolgot bejelölt rajta, úgyhogy gondolom jól meg fognak csapolni, na meg ugye a terheléses vizsgálat miatt többször is szúrni fognak. Ebbe eddig bele sem gondoltam, mert a bal kezemen alig érezhető a vénám, az meg legutóbb sem volt a legkellemesebb, mikor kétszer szúrták rövid időn belül ugyanazt a vénámat. Na de hátha itt ügyesebbek lesznek az asszisztensek, ebben az intézetben még úgysem jártam.

Írnom is kellene a doktornőnek, hogy mi a teendő a csapolás után, mikor menjek vissza az eredménnyel, meg idő közben fogalmazódtak meg kérdések a fejemben.

Az Istenhegyi útról még a mai napig nem kaptam választ, úgyhogy azt hiszem, fel fogom őket hívni. Holnap úgyis otthon leszek, mert várom a vízvezeték szerelőt, aki mint kiderült csak 1 körül fog jönni, de jól fog jönni ez az egy nap szabad, legalább kicsit megpróbálom utolérni magam háztartás szinten. Tartok nagyon a vizsgálat eredményétől, viszont ez egy újabb olyan bizonytalansági tényező, ami most már nem hagy nyugodni, befészkelte magát a kisördög az agyamba, ezért pontot kell tenni a dolog végére.

Egyelőre ennyi ezen a fronton. Azért reménykedek ebben a hónapban is, hátha mégis sikerülne. A harmincharmadikra kiderül vagy majdnem.

A haditerv további része lett, hogy minden olyan dolgot elajándékozok vagy máshol helyezek letétbe, amit azért vettem, hogy egyszer majd jó lesz a gyerekünknek/gyerekeinknek vagy azért hoztam el, mert milyen jó emlék a baba korszakomból. Ilyen pl. az első kispárnám és egy pici pulóver, ezeket visszaviszem anyáéknak, úgyis többet jelent nekik, mint nekem. Na meg ott van néhány pici ruha, amit nem is tudom, kinek vettem ajándékba, de aztán valamiért nem adtam oda és azt gondoltam, nekünk majd jó lesz, meg aranyos gyerek evőeszközök, amik egyre csak porosodnak, valamit azokkal is kitalálok. Fogalmam sincs, hogy ezek mit fognak elindítani, vagy elindítanak-e egyáltalán valamit bennem, de legalább nem emlékeztetnek arra, hogy még mindig nem tudtam őket használatba venni és csak feleslegesen állnak a szekrény alján/mélyén.

Valami véget ér...

Olyan furcsa ezt elírni, hogy lezárul egy korszak az életemben. Tulajdonképpen semmi különös, de mégis megfogalmazhatatlan és furcsa érzések kavarognak bennem annak ellenére, hogy tudtam, ez egyszer be fog következni. Csak mindig azt hittem, hogy én leszek az, aki előbb el tudja hagyni a süllyedő hajót... nekem persze kényelmesebb lett volna, ha az elképzeléseim szerint történnek a dolgok, de nem így lett.

Már hónapok óta sejtettük, de teljesen bizonyosság csak néhány hete vált, hogy egykori főnököm a jogszabályi háttér változása miatt nem maradhat tovább a hatóságnál. Ő persze készült már erre lassan mondhatom, hogy évek óta és mindig az éppen aktuális körülményektől tette függővé, hogy marad-e még. Most pedig eljött a pillanat, hogy nem marad tovább és akárhogy is vesszük üresség marad a helyén. Sokszor legszívesebben lecseréltem volna, főleg amikor szinte könyörögnöm kellett, hogy elengedjen szabadságra, vagy nagy mértékben ütköztek a nézeteink. Alapvetően azonban nagyon megkedveltem és hiányozni fog... a szakértelme és kapcsolati tőkéje mellett emberileg is. Azt mondják, senki sem pótolhatatlan... nekem erről kezd alapvetően megváltozni a véleményem, bár nem is tudom, hogy egyet értettem-e ezzel valaha, de a jövőben biztosan nem fogok. Mert jöhet bárki a helyett az adott személy helyett, aki ellátja ugyanazokat a feladatokat, teendőket, de belőle csak az az egy van és az már nem ugyanaz, sosem azt az űrt fogja betölteni, hanem egy másik zugot váj magának benned (ha érdemesnek tartod rá) és ha egyszer elhagyja azt, az ugyanolyan üresen fog ott tátongani.

Nem fokozom tovább az önsajnálatot, mert azt hiszem, ez alapvetően erről szól, ő ugyanis teljesen jól érzi magát szabadúszóként, megszabadult egy olyan béklyótól, amihez önmaga ragaszkodott sokáig talán már kicsit túlhaladottan is. 

Ma délután búcsúzunk el tőle, de bízunk benne, hogy látjuk még a későbbiekben is. Én egészen biztosan szívesen. :)

Endokrinológus I. felvonás

Megkezdtem a haditerv kivitelezését, bár bonyolultabb lesz, mint gondoltam.

Első pont kipipálva, miszerint 16-án látogatást teszek a doktornőnél. Örülök, hogy neki szavaztam bizalmat, eddig nagyon pozitív összkép alakult ki bennem róla, bár ugye nyugtával dicsérjük a napot. :) Nem tudom, mások hogyan vannak vele, de nekem sokat számít az orvos személye maga (biztosan vannak, akiket ez hidegen hagy, én azonban a másik táborba tartozom). Ez a doktornő meg egy tündér, de tényleg. Kedves, aranyos, mosolygós, alapos és teljes higgadtsággal és nyugalommal válaszol az összes kérdésemre, azokra is, amiket én totál idiótának érzek. És mindent megmagyaráz. És nem akar vagyonokat leakasztani a pácienseiről, szóval a hivatásának tekinti hála Istennek a munkáját. Na már csak egy ugyanilyen kaliberű nőgyógyászt kellene találnom és akkor egészen nyugodt lennék.

Amit megtudtam, hogy alapvetően rendben vannak az értékeim a másfél és kétévvel ezelőtti vérvételek alapján, de ugye ezekre nem adunk és a helyzet tényleges tisztázása és feltárása érdekében kapok beutalót 7. és 21. napi vérvételre a szokásos nőgyógyászati hormonsor, plusz vércukor és inzulin mérés terheléssel és a pajzsmirigy hormonok ellenanyag szűréssel. Csak a hetedik nap lesz egy kicsit necces, mert voltam szíves egy extra rövid luteálist produkálni és tegnap már enyhén véreztem a jövő hét hétfő helyett, a havas lankákról meg nehéz lenne hazaruccanni. Minden esetre megküldtem a beutalót a doktornőnek és vázoltam neki a krízishelyzetet, majd megmondja, hogy ennek tükrében mi legyen a vérvétellel. 

A pecsételéssel kapcsolatban egyértelműen progeszteron hiányra voksolt, amit azért eddig is tudtam, csak nem sikerült eredményesen helyre állítani sajnos és nem igazán repdesek a boldogságtól, hogy vegyileg előállított mesterséges hormonokat kapok esetleg, de ez már így nem állapot, ezzel valamit kezdeni kell és ez a következő lépés. A sárgatest elégtelenség meg viszonylag egyértelmű a sok pecsételésből és a rövid luteálisból.

A hormonokról és a kezelésükről meg majd konkrétabban akkor beszélgetünk, ha meglesznek a friss eredmények és eldől, hogy hol a porszem a gépezetben, de kérdésemre elmondta, hogy a TSH tényleg 1-1,5 között ideális, úgyhogy azt kezelni fogja, ha magasabb. Én azért reménykedem benne, hogy a pajzsmirigy helyes működésével be fog állni a többi hormonom is normál szintre és nem lesz szükség a petefészkek stimulálására. Azért azt hozzátette, hogy értékes petesejtek vesztek el a műtét alkalmával, tehát ezzel is csökkentették a teherbeesés esélyét sajnos. Ennek kapcsán még gondolkozom további vizsgálatokon, mint az AMH, meg lehet valami immunológiát is kellene vizsgálni, de majd ezekkel megvárom a következő konzultációt.

Ami teljesen az újdonság erejével hatott az a kromoszóma analízis javaslat volt tekintettel a jobb hüvelykemen növekedett plusz ujjamra. Jó néhány pácienssel volt már dolga a doktornőnek és mikor mondtam, hogy ő az első aki ezt javasolja, azt mondta, hogy tapasztalatok alapján indokoltnak tartja, hogy ki lehessen zárni a génmutációt, mert ugye ez nem egy normális állapot, ami nálam keletkezett. Szóval újabb vizsgálat a listán, már felkerestem az Istenhegyi úti géndiagnosztikát, de még nem kaptam választ a levelemre, gondolom neki is kell egy-két nap átfutási idő. Nincs mit tenni, ezt ki kell deríteni, mert ha van valami gubanc, az azt jelenti, hogy a babának csak 20-30% esélye van arra, hogy egészséges legyen és ezen az arányon a lombik sem javít. Megoldás azért van, még visszaültetés előtt megvizsgálják a "gyerekeket" és csak az egészségeseket ültetik vissza.

Eddig nem is gondoltam erre, hogy egy ilyen kis testi hiba akár ekkora galibát is okozhat és kezdem egyre selejtesebbnek érezni magam... mert valljuk be, ez azért elég gáz, hogy a természetes kiválasztódás gyakorlata szerint pont én vagyok az, akinek nem születik gyermeke. Persze nem akarom előre az ördögöt a falra festeni, de még a lehetőség is igencsak rosszul esik az ember lelkének. És akkor ne veszítsem el a hitet, hogy legalább egyszer átélhetem majd az anyaság élményét és az azzal járó minden örömöt, küzdelmet, nehézséget és szépséget. Arról meg nem is beszélve, hogy Andrist is megfosztom az apaság hasonló tulajdonságokkal rendelkező élményétől.

Mogyorós-tejfölös mártogatós

A karácsony előttől szilveszter utánig tartó szinte mértéktelen ételfogyasztást követően igyekszem kicsit visszafogni magam és saját kezűleg készítem el legalább a reggelimet (vagy valami hasonló, minden esetre nem mélyhűtött sajtos pogácsát vásárolok). Eddig a gyümölcsökkel kokettáltam, tegnap és ma pedig áttértem a zöldségekre, ebből kifolyólag lesz még egy recept majd valamikor a napokban, amíg el nem felejtem az összetevőket.

A műanyag dobozos változat nem olyan ínycsiklandozó látványt nyújtana, úgyhogy a fényképet most kihagyom, de higgyétek el, hogy finom.

Hozzávalók:

• 2 ek darált földimogyoró
• 2 dl sűrű tejföl
• 2 ek reszelt vöröshagyma
• kevés mustár
• citromlé, só, bors ízlés szerint

A földimogyorót ledaráljuk, a hagymát lereszeljük és az összes hozzávalót alaposan összekeverjük. Ha túl sűrű lenne az állaga, akkor lehet bele joghurtot is tenni, én azzal hígítottam tegnap.

Állítom, hogy a karalábéval a legfinomabb, de kínálhatunk hozzá bármilyen nyers zöldséget ami kezünk ügyébe akad, én ma a karalábé mellett retket és sárgarépát hoztam még.

Megfejtettem a titkot :)

Sajnos nem azt, amelyiket szerettem volna (de ami késik, az nem múlik, egyszer az is bekövetkezik vagy okafogyottá válik - ez utóbbinak jobban örülnék), mégis sikerélmény.

Fáradtak a szemeim a monitornézegetéstől és ennek következtében dolgozni sincs olyan sok kedvem, ezért blogruhákat keresgéltem. A mostanival majdnem teljesen elégedett vagyok, de a rajzon alakítanék mivel kicsit tinilányos beütése van. Mivel azonban nem találtam meg a tökéletest, ennél maradok. Mondjuk ez már jobban tetszik ugyanattól az alkotótól, de ezt sajnos személyre szabottan csinálta... lehet egyszer én is rászánom magam.

Szóval, mikor csináltam a plusz oldalt a szappanos kérdőívnek, úgy gondoltam jobb lenne változtatni a sorrenden és akkor valami elromlott a sablonban, szétcsúszott az egész oldal és azóta sem jöttem rá, hogy miért történt mindez. A legjobban a navigation bar idegesített, hogy bekerült az oldalsávba, még Dórit is megkértem, hogy segítsen. Aztán addig-meddig kísérletezgettem az áthelyezésekkel a html sablonban, hogy sikerült feltenni az oldal legtetetjére, de még nem rendes szélességben és csak amiatt látszott a legtetejének, hogy fehér a kép maga a fejlécben. Ma viszont eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megnéznék egy eredeti blogger sablont és ott megkeresném, hogy hová teszik be a navigation bar-t és megtaláltam!!! Úgyhogy most feletébb módon örülök a sikeremnek. :) Ha már programozni nem tudok, legalább az összehasonlítással mentem valamire.

Uff....

A vágányról B vágányra

A fehér lovamat ért támadást követően úgy döntöttem, hogy átpártolok Dunakeszi-Gyártelep vasútállomásra az eddig fóti helyett. Ugyan még csak egy hete használom ezt az útvonalat, de máris vannak tanulságos megfigyeléseim, miszerint:

• a vonatok ezen a vonalon is késnek, csak általában nem viszik túlzásba
• az utazásra kb. ugyanannyi időm megy el, csak többet autózom és kevesebbet ülök a vonaton
• a Szobról érkező vonatra nem érdemes felszállni, mert nagyon sokan vannak és alig ér be hamarabb, mint az utána következő sima váci személy (persze lehet csak a leesett hó mennyisége zavarta meg ma reggel a forgalmat, majd még teszek egy próbát, hogy megéri-e)
• az ülések itt sem tisztábbak, mint a másik vonalon, viszont reggelente nem kell az ülőhelyért megverekedni, mert olyan hosszú a szerelvény, hogy alig látni az egyik végéből a másikat az állomáson
• rendes parkolóban tudom hagyni az autót és elvileg kamerázott is a terület, szóval kicsit biztonságosabb, mint a kihalt fóti állomás
• a buszmegállók egész Dunakeszin balesetveszélyes helyen vannak és esély sincs a busz megelőzésére, a busz pedig az úton kénytelen megállni, mert nincs öböl kialakítva
• nagyobb rugalmasságot ad, hogy reggel kb. 10 percenként jön vonat 7 óra és fél 8 között, illetve hazafelé sem csak bizonyos időszakokban van vonat félóránként oda-vissza
• időben le kell tennem a tollat, ha hamar akarok hazaérni, de mégsem kell munkaidő vége előtt eljönnöm.

Összességében tehát egyelőre jobbnak tűnek ez a megoldás, még ha pár centis hóban a hazavezető út végtelen hosszúnak tűnik is. Bár sötétben még nem mindig ismerem fel az egyes állomásokat, úgyhogy nagyon kell figyelnem, hogy ne maradjuk egy megállóval tovább a vonaton, mert akkor már Gödön kötök ki. És tulajdonképpen szerencse, hogy van lehetőségem választani. :)

Haditerv

Tulajdonképpen dolgoznom kellene, de az autluk nem válaszol az archiválási kísérletemre, úgyhogy amíg észhez tér írok egy keveset. Állítólag eltűntem, ami egyébként nem igaz, csak kicsit kizártam a virtuális világot, mert nem szeretek monitort bámulni még mindig. Itt ugye muszáj, de nincs fb, blogot írni meg vagy van ihletem vagy nincs.

Szóval sok jó dolgot kaptam a Jézuskától, de egy dologban még mindig cserben hagyott vagyis karácsony estére zebrás teszt helyett vérzést hozott. Már megint rosszul küldhettem valami üzenetet vagy az ő dekóderükkel van gond, így az áhított gyermekáldás továbbra is várat magára.

Mivel akárhogy próbálkozunk nem tudjuk elfojtani a gyerek utáni vágyunkat, a ragaszkodás pszichikai korlátja mellett úgy döntöttem meg szeretném tudni, hogy van-e valami más oka is a késlekedésnek. Első körben egy endokrinológust környékezek meg, mert nőgyógyászatilag elvileg rendben vagyok, legalábbis a legutóbbi vizsgálatok nem mutattak kizáró okot... az átjárhatósági vizsgálatra pedig még mindig nem vettem rá magam. Így hát irány a hormonrendszertan, mert folyton olyasmit kérdezgetnek tőlem az orvosok az általános vizsgálatok alkalmával, hogy van-e pajzsmirigy vagy cukorbetegségem, mert az vitiligo esetében ki szokott alakulni. Eddig nem tudtam róla, most viszont szeretnék utána járni, hogy tényleg így van-e vagy csak az orvosok eddig nem értettek a hormoneredményeimhez. Ráadásul nem is olyan régen olvastam, hogy a pajzsmirigy hormon határértékeit anno úgy határozták meg, hogy a kísérleti alanyok között bizony voltak betegek is, tehát a TSH vonatkozásában igencsak csalóka a referenciatartomány. 

Valami hormonális gubancom egészen biztosan van, mert ugyan kevesebb a vérzés előtti barnázás, de még mindig nem szűnt meg teljesen. A peteérést egyre kevésbé érzem és a menstruációs görcseim is enyhültek, csak éjszakára kell csillapítanom kicsit, hogy tudjak aludni, nappal viszont sokszor észre sem veszem a fájdalmat. 

Tehát a terv a következő: január 16-án endokrinológus látogatás, meglátjuk ott mit mond a doktornő. Valószínűleg jól megcsapolnak majd újra, hogy ellenőrizzék a hormonszintjeimet. Ha ismét vérzés lesz a ciklus vége, akkor gáz van, mert a 3. napi vérvételt nem fogom tudni megcsináltatni tekintve, hogy az Alpok hófödte hegycsúcsain fogunk csúszkálni, szóval a kivizsgálás elkezdődik, de csúszni fog. Emellett felkeresek egy újabb nőgyógyászt, hogy nézzen meg a biztonság kedvéért és fel kell vállalnom az átjárhatósági vizsgálatot is. Na de majd meglátjuk, mit mond akkor a doki.

További lépések eredmények függvényében. Hát egyelőre ennyi... bár tervek vannak egyéb területeken is, de azt majd máskor.

Sorsoltam :-)

A mézeskalácsos szappan elnyeréséért 14-en szálltatok versenybe, azoknak, akik megosztották velem, hogy miért hálásak igazán, külön köszönöm.

A szilveszter éjszakát ugyan csak kisebb baráti körben ültük meg, de ennek ellenére jól szórakoztunk és jókat nevettük. Igyekeztem nem túl sok dologgal készülni a vendégek számára, azonban még így is akadt olyasmi, ami nem fogyott el, szóval éhen halni nem fogunk egy ideig. :) A szomszéd lányok bulizenéjét is sikerült eléggé elnyomni, bár mintha kicsit visszafogottabbak lettek volna a tavalyinál, tehát tudtunk egy keveset aludni.

A reggeli séta után belevágtam a sorsolásba (a felügyelőbizottság Andris volt egyszemélyben), íme az erről készült képriport:

És a nyertes, akinek kedvezett a szerencse nem más, mint Viki. 

Szóval Viki, ha nem költöztetek el azóta, akkor tudom a címedet és igyekszem holnap postára adni, hogy még a héten elérhessen hozzád az illatozó szappan.

Játékra hívlak Titeket

Mióta blogot írok még sosem hirdettem játékot (a PIF-et leszámítva), de mint tudjuk egyszer mindennek eljön az ideje.

Azt mondják az ebben tőlem sokkal jobban elmélyült emberek, hogy a mai nappal lezárul a Föld életében a vaskorszak és a helyét a fénykorszak veszi át a holnap naptól, melynek hála az emberek egyre inkább szeretet és harmónia központúak lesznek az eddigi anyagias központúság helyett. Hogy mennyi idő szükséges ehhez, az majd csak utólag derül ki, de a változás minden esetre bizonyára beindul egyre szélesebb körben.

Ennek jegyében ajánlom fel nektek ezt a sok szeretettel készült mézeskalács szappant, amit a fahéjra hasonlító cassia illattal bolondítottam meg. 

Ha szeretnéd kipróbálni ezt a kellemes aromájú szappant, nem kell mást tenned - miután keresel legalább egy dolgot az életedben, amiért hálás vagy és megköszönöd azt -, mint kitöltened ezt az űrlapot 2012. december 31-én éjfélig. Sorsolni az új év első napján fogok. 

Megköszönöm, de nem a játék feltétele, ha a Szappanterveim oldalon található kérdőívet is kitöltöd.

Breaking news :(

Nem bírom feldolgozni, bár lehet ettől sem lesz most könnyebb, hogy ide (is) leírom.

Már reggel volt egy furcsa érzésem a kocsival kapcsolatban, hogy a reggeli kapkodásban és szokásos rutinbán vajon tényleg bezártam-e az autót, de aztán arra jutottam magamban, hogy egészen biztosan. És tényleg, mert ha nem tettem volna valamilyen oknál fogva, akkor most bottal üthetném a fehér lovam nyomát.

Leszállva a vonatról ugyanis az a kép fogadott, hogy a vezető ülésnél a zárat szétütötték és a bal hátsó ajtó háromszök ablakát betörték. Semmi egyéb nyom, semmi nem hiányzik és minden működik a tönkretett záron kívül.

Na de akkor is, hogy jut valakinek ilyesmi eszébe? És miért pont az én autóm kell neki? És legfőképpen mit csináljak, hogy ez ne ismétlődjön meg később? Már azon is agyaltam, hogy járok Andrissal és akkor nem lesz mit elvinni az állomásról, vagy ha átköltözünk a Bajcsy-ra, akkor ott lesz garázs és járok kocsival méregdrágán, vagy átjárok Dunakeszire, ami messzebb van ugyan, de gyakrabban jár a vonat és talán forgalmasabb is az állomás környéke, mint Fóton. Bár a fene tudja.

Egyelőre még azt sem tudjuk, hogy mennyi pénzt kell most ebbe megint beleölni, már az is megfordult a fejemben, hogy esetleg el kellene adni, de annyira megszerettem és olyan jó kis autó ez, hogy ha választanom kellene, akkor megint ilyen mellett döntenék. Egy harmadikat meg azért már mégsem, amivel csak állomásra járok, meg lehet a tolvajoknak teljesen mindegy, hogy mit visznek. Annyi autó áll ott nap mint nap az állomáson, miért pont ezt szemelték ki? Nem szeretem az ilyen és ehhez hasonló miérteket, pedig sajnos nem tudok mást tenni, mint megbarátkozom velük, mert választ sosem fogok talán kapni rájuk. Erre legfőképpen nem.

Már megint eltűntem...

Hetek, lassan már hónapok óta nincs egy értelmes bejegyzés a blogomon. Na ez sem az lesz most, de néhány dolgot szeretnék a margóra írni, hogy ne merüljön teljesen a feledés homályába.

• Fejlődik a kandallónk, múlt héten kapott gipszkarton borítást és most már formára olyan, mint ahogyan elképzeltük. Azt hiszem, nagyon fogjuk szeretni, ha felkerül rá a csempe borítás és le is festik.
• Átkerült a kamrába a mélyhűtőszekrény, ami szintén nagy előrelépés volt, mert végre oda került, ahová terveztük eredetileg is.
• Átrendeztük a hobbiszobát, kezd kialakulni annak is a végleges képe. Vagyis a hímzős és varrós cuccokat tartalmazó szekrény és a tűzhely átkerült arra a falra, ahol a mélyhűtő volt meg a nyári/téli ruháim egy akasztós állványon, a mosóporos polc átkerült a varrógép melletti sarokba, ennek az egésznek a helyére pedig bekerült a szappanozós pultom, ami még csak ímmel-ámmal van összerakva és nem is érdemes jobban, amíg nem jön vissza a vízvezeték szerelő. Tervek szerint január elején jön vissza és akkor felszereli a fürdőbe is a törölközőszárító radiátort is. Körvonalazódik a festés is, azt várhatóan februárban bonyolítjuk.
• Elkészült a három magnóliás keretezésem és a házi áldásom, de még nem akadtak lencsevégre.
• Voltam Zsuzsinál táskát varrni, amit előszeretettel hordok is, csak kellene még rajta alakítanom, mert a villamoson nem annyira nyerő egy nyitott táska. De erről könnyen lehet, hogy már írtam is.
• A kajajegyem egy részét új minihifire költöttem, a régivel még nem tudom mi lesz, mert a kazettalejátszója sem tökéletes és a CD-lejátszóját is legalább meg kellene tisztítani, de nem biztos, hogy az segít rajta.
• Végre kiszórtam a pályázatosokat és elrendeztem nagyjából az engedélyek sorsát, de még mindig van mit intézni ezzel kapcsolatban, plusz a közben beeső feladatokat is meg kell oldani, vagyis tiszta diliházban érzem magam ilyenkor. Nagyon várom már a hétvégét és bízom benne, hogy a kezdeti szivatásos ijesztgetés ellenére tényleg elenged a főnököm szabadságra arra a nyomorult két kis vacak napra karácsony és szilveszter között.
• Megyünk januárban síelni egy egész hétre, lefoglaltuk a szállást, most már csak a hó hiányzik... bár az Alpokban biztosan több esik, mint itthon.
• Megvettük a fenyőfát, amit majd csak jó későn fogunk feldíszíteni, mert az idén sorrendet cserélünk és először megyünk anyáékhoz és utána maradunk itthon. És már megint elgondolkoztunk rajta, hogy nem kellene-e egy szépséges műfenyőre váltani ezt a minden éves friss vásárlást, egy idő behozná az árát. Csak az a baj, hogy ettől még jó sokat kivágnak és tönkre is mennek, amiket nem vesznek meg. Nekem ez ilyenkor mindig egy jó nagy dilemmám.
• Viszonylag keveset hímzek, azt is leginkább a vonaton, ha épp nem valami munkát cipelek haza.
• Újra járok hastáncolni. :) Nagyon örülök, hogy végre eljutottam, még így is, hogy Mogyoródra kell érte menni és viszonylag sokba kerül. Végre dolgozik az agyam is tánc közben, annyira lekötött, hogy semmi másra nem tudtam (persze nem is akartam) koncentrálni csak a mozdulatokra és tele volt az egész óra új és újra tanult mozdulatokkal. Imádom! Alida pedig nagyon ambiciózus, februárban debütálni szeretne velünk. Szóval valamit kell kezdeni a fellépős ruhámmal is, mert a szoknya ugye biztosan jó, de a csípőövem maximum a derekamra lesz jó. Na majd meglátom.
• Megsütöttem életem első zserbóját és Pom-Pom sütéjét... egyelőre még vannak kétségeim, hogy jók-e ők ilyen állapotban, de a fogyási szintből lemérve Andrisnak nagyon ízlik, a többiek véleményét meg nem tudom. A zserbó egyelőre felvágatlan állapotban pihen.
• Még mindig agyalok a mestermunkámon, de nem jut semmi értelmes az eszembe. Tudom, hogy bármit készítek, azt elfogadják, de én akkor is szeretnék valami olyat alkotni, ami igazán jellemző rám és ezt még nem sikerült eddig kitalálni.