... egyszer pedig folytatása következik a süteményekkel.
2010. augusztus 29., vasárnap
Debbie Mumm - Bowled Over (2)
Elkészültem vele, most már hárman vannak a sorozatban...
Témák:
Debbie Mumm,
hímzés,
hímzős képek
Horgolok is...
Hár persze, hogy nekem is ki kellett próbálnom ezt a nagyinégyzet dolgot, ki is okoskodtam, hogy valami babatakaró félét készítek belőle, de még nem számoltam ki, mennyi négyzetet is kellene ehhez elkészíteni és nem is megy olyan gyorsan, mint gondoltam. Bár ha jobban belegondolok négy-öt négyzet után már biztosan menne fejből is a minta.
Nálam ilyenek lettek a mintadarabok (egy tűvel kötöttem őket, 4,5-essel, mert ez volt a legkisebb itthon, a fonalhoz lehet vékonyabb kellett volna):
Pedig reménykedtem benne, hogy egyformák lesznek, de sajnos nem, így kénytelen leszek valami másikszínben egy pihe-puha Rico Baby fonalat beszerezni.
És ha már tű került a kezembe, gyorsan elővettem a félig kész traveling woman kendőmet, már csak tizenegy-két sor van belőle hátra, plusz a lekötés és a blokkolás, de nagyon remélem, hogy ennek valami szépséges kendő alakja lesz, nem úgy, mint az elődjének. Ha elértem valami eredményt, őt is mutatom.
Témák:
horgolás,
horgolós képek
Dimensions - Hydrangea in Bloom (1)
Miután befejeztem a tálak gyöngyözését sajnos nem tudtam megállni, hogy valami újba ne kezdjek és mi más lehetett volna az áldozat, mint a hortenzia. :)
Egy hét után ennyi haladást tudok felmutatni, na nem lesz ez mindig ilyen rohamtempó, mert a háttér szinte csak félöltésekből áll és viszonylag nagyobb pacákból, a kontúrról meg már nem is beszélek, de szeretem hímezni, mert olyan szépek a színei és mert egyre jobban várom a végeredményt.
Témák:
Dimensions,
hímzés,
hímzős képek,
Hydrange in Bloom
Egy hokedli története
Őnagysága 2003. őszén került a birtokomba, amikor is az albérlet helyett sürgősen eladó lakást kerestem és kaptam a szüleimtől. Szegényke nagyon-nagyon csúnyácska volt első ránézésre, olyan korházzöld lakkal volt lefestve, de már az megkopott rajta alaposan és látszott, hogy nem ez volt az első és egyetlen réteg rajta. Aztán egy szép napon megszabadítottam a sok fölös ruhától és az asztalosunk készített bele egy fiókot, mert már annak is híjján volt, majd íly szerényen mezítelen tengette-lengette napjait a kispesti erkélyen és a költözés után itt a teraszon is egészen múlt hét vasárnapig, akkor ugyanis elérkezett a festés ideje. Még egyszer alaposan megcsiszoltam, majd jöhetett a szépségét kihangsúlyozó lakk réteg, azóta pedig tényleg díszíti a teraszunkat, nekem legalábbis nagyon tetszik.
Témák:
boldogságfüzet,
képek,
kertecskénk
2010. augusztus 26., csütörtök
Kellene írnom...
... egy csomó mindenről, de nincs rá energiám. Inkább csinálok bármit mostanában, mint blogot írok mióta bentről ezt nem tudom intézni, meg különben is sok munkám van.
Szóval kellene írnom arról, hogy elkészültem a Bowled Over-rel még múlt pénteken, ezt követően természetesen új hímzésbe kezdtem. Festettünk és csiszoltunk, aztán csiszoltunk és festettünk az elmúlt hétvégén, erről lenne mit mesélnem, na meg dicsekedni a végereménnyel (és a közben elkövetett ballépésekről), mert lassan 90%-os készültségbe kerül a varrószobám. Hogy voltunk sütizni a lányokkal vasárnap és állati jól éreztük magunkat, na meg még egy soproni beszámolóval is tartozom, pedig már olyan régen volt, hogy lassan nem is emlékszem, hogy mikor is. Hogy a munkahelyem egyre jobban hasonlít egy romhalmazra és még rá is segítenek a nagyon-nagyon okosok és ha nem szeretnénk babázni már nekiálltam volna másikat keresni. Hogy túlvagyok egy túlságosan mély ponton, finom szólva is magamhoz ragdtam Dorottya ásóját és akkora gödröt ástam hirtelen, hogy alig tudtam kimászni belőle. Hogy nem bírtam tovább és nekem is horgolnom kellett egy nagyinégyzetet és talán valamikor lesz még folytatás, de még mindig az x-ek viszik a pálmát per pillanat. Elkészültem még egy PIF ajándékkal, de lusta voltam fotózni és postára menni vele. Hogy kaptam biciklis szemüveget és akkor már használnom is kell, csak ne lenne ennyi domb a környéken... Hogy mostanában egyre jobban mennek az ászanák és végig bírok táncolni 3 órát, meg még sok-sok apróság.
Most minden esetre ennyi, legközelebb talán többre futja.
Témák:
gondolatok,
irka-firka
2010. augusztus 19., csütörtök
Debbie Mumm - Bowled Over (1)
Egy biztos, nem sok fázisfotó fog készülni erről a darabról, mert gyorsabban haladok vele, mint gondoltam. :) Már csak a gyöngyözés van hátra...
Szerencsére van ennek a sorozatnak másik három darabja, így nem kell lemondanom ezekről az élő színekről, kész élvezet lesz a süteményeket böködni.
Témák:
Debbie Mumm,
hímzés,
hímzős képek,
Mill Hill
2010. augusztus 16., hétfő
Játék játék hátán
Annyira szépeket készítenek a lányok, én pedig nem tudok ellenállni a kísértésnek, ezért próbára teszem a szerencsémet, hátha...
Témák:
játék
2010. augusztus 15., vasárnap
Lanarte - Magnolia Bud (3)
Elkészültem vele, és ahogy általában ez szokott lenni egyik szemem sír, a másik nevet... mert nagyon tetszik a végeredmény, ugyanakkor sajnálom, hogy vége a hímzésnek és búcsút kellett intenem ennek a képnek. De lesz még két testvére, ezért a szomorúság már-már a feledés homályába is merült.
Ilyen lett ő:
A művészi képeket most is csak egyszerűséges képek helyettesítik, de mindenben csak nem lehet jó az ember lánya. :) És mivel őfelségével útban hazafelé elkészültem, tegnap már újabb áldozatra csaptam le élénk színekkel, vagyis tovább bővül a konyhás sorozatom hamarosan. Ha érdemes lesz fotózni, mindenképpen jövök. Ja és közben már majdnem készen van Mónika PIF ajándéka, csak egy alkatrészt várok hozzá és már repül is a postával, aztán Viki hamarosan te következel!
Témák:
boldogságfüzet,
hímzés,
hímzős képek,
Lanarte,
Magnolia Bud
2010. augusztus 8., vasárnap
PIF II. - Teca ajándéka
Pénteken megérkezett Tecához a meglepetésem, így most már itt is mutathatom. Annyira megtetszett ez a táska, hogy rögtön készítettem is második darabot belőle, kapott egy kis telefonzsebet is belül és tárca is készült hozzá az iratoknak vagy bárminek, ami belefér. :) Használdd egészséggel!
A színeket sajnos nem igazán adja vissza a fotó, nagyon kis vidám lett ez a darab.
Témák:
ajándék,
PIF,
varrás,
varrós képek
2010. augusztus 4., szerda
Útnak indul
Igen, végre útnak indul első második körös PIF ajándékom, bár azt hiszem, jócskán megkéstem vele. Az első szerencsés Teca, akire ez a csomagocska vár, de a többiek se csüggedjenek, készülget nekik is folyamatosan valami. :)
Szóval lehet izgulni!
2010. augusztus 3., kedd
Újból táska
Kezdem igazán megkedvelni a táskavarrást is, ennek köszönhető, hogy végre befejeztem egy középhaladó foltvarró tanfolyamon elkezdett darabot az órán ugyanis csak a blokkokat készítettük el, többre sajnos nem maradt idő.
Még mindig van mit gyakorolnom, hogy igazán szép darabok kerüljenek ki a kezeim közül, de már nagyon alakul a dolog. :) Most éppen a cipzárberrás volt ismét a szűk keresztmetszet, ugyanis kitaláltam, hogy miért ne tehetnék rá cipzáras bujtatott zsebet... hát kiötleni egyszerűbb volt, mint megvalósítani, de azért sikerült és legközelebb már tudom, mire kell majd figyelni. Kapott helyet a mobilom is kis zsebecske formájában, ezt már sikerült szépen applikálnom. Amolyan beledobálós_csomagtartóbadobós darabra gondoltam, így nem került rá semmilyen zárszerkezet, de később még mindig tehetek rá mágneszárat, ha mégis meggondolnám magam.
Témák:
foltvarrás,
táska,
varrás,
varrós képek
Ha a szenvedélyek találkoznak... ;)
Akik esetleg valami csintalan bejegyzésre asszociáltak, ők egy picit melléfogtak, itt ugyanis a hastánc és a varrás iránti rajongásom látszik ötvöződni. Nagyon szeretek szoknyában táncolni, ezért az egyik darab anyagból, ami már évek óta a sorsát várta egy rendkívül egyszerű egyenes vonaló, gumis derekű szoknyát varrtam. A padlizsánlila szoknyához aztán került rózsaszín öv és melltartó is, ezek közül az utóbbit magam díszítettem (a vége felé már nagyon vártam, hogy elfogyjon a hely a kosárról szivacsos volta miatt ugyanis azt volt a legnehezebb átbökögetni. Holnap azt hiszem, fel is avatom együtt őket:
Aztán Orsitól kölcsönkaptam egy szoknyát, amit szétbontottam és újra összevarram, közben pedig levettem a szabásmintát. Végtelenül egyszerű és viszonylag rövid idő alatt összeállítható, kényelmes viselet. Mivel hozott anyagból dolgoztam (az utolsó 90 centit hoztam el a méteráruboltból) kicsit rövid lett a szoknya, de meleg nyári napokra szerintem tökéletes lesz. A maradékból még majd valami kis felsőt összeeszkábálok és egy kevés díszítést a szoknyára is tervezek, de ez majd csak később, egyelőre őt is be kell majd táncoljam.
Témák:
hastánc,
ruhavarrás,
varrás,
varrós képek
2010. augusztus 1., vasárnap
Teáztunk...
... kivételesen a kertben, vagyis majdnem, a kert mögötti árnyas erdős részen. Nagyon-nagyon tetszett! :) Biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás.
Témák:
boldogságfüzet,
kertecskénk,
ketten,
tea
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)