Ici-pici lelkiismeretfurdalással indultam neki a hétnek, mert már jó régen leegyeztettem Ritával, hogy teszek egy sétát a kertjükben, meg közben meglátogatom az unokatestvéremet is, akinek rendesen nőnek a babák a pocakjában :-) amikor megtudtam, hogy szombaton családi köszöntés lesz Andris nagymamájának születésnapja és Zsófi nap (sógornőm névnapja) alkalmából. Aztán úgy dönöttem, hogy nem szervezem át a programomat és kihagyom kivételesen a csomádi ebédet. Egy kis meglepetéssel azért készültem, a nagymama finomságokat kapott, Zsófinak pedig pikk-pakk varttam egy neszeszert, megtömtem konyakos meggyel és beborítékoltam hozzá a két dumavölgy-fesztiválos jegyet.
Aztán varrtam még egy neszeszert, mert jött az isteni szikra, hogy ez a kis hímzés annyira passzolna Ritához a barna mikrokorddal... az övé marcipán sziveket és marcipános nápolyit rejtett. :-)
Szombat reggel kilenc óra környékén indultam útnak, kb. egy óra alatt értem Biatorbágyra, ami az én tempómban nem is volt olyan rossz, főleg, hogy elég sokan igyekeztek a Balaton irányába a jó időnek köszönhetően. Kingával jó sokat beszélgettünk, közben Árpi elment bevásárolni mindenfélét az ebédhez és nekiállt elkészíteni. A brokkolikrémleves nagyon finom volt már magában is, a füstölt reszelt sajt fokozta még egy kicsit az élvezeteket. Második fogásként görögfűszeres csirke volt görögsalátával és sült krumplival. Miközben készült az ebéd, nekiálltam bontani... Kinga ugyanis a 11-es aida után szinte rögtön hímzővászonra váltott, és nem tudta, hogy ott bizony 2x2 szálon át érdemes ölteni, akkor is, ha esetleg a minta egy szálal öltéseket tartalmaz, így 1x1 szálon kezdte meg a mintát. Jó kis munkát fektettünk bele, ő a hímzésbe, én meg a bontásba. :) De sikerült, egy öblítés után kezdheti újra a madárkás hímzést.
Mivel megcsúsztunk az ebéddel, így később értem Ritáékhoz, mint eredetileg terveztem, de nem volt gond. Könnyen odataláltam, főleg hogy segítségem is volt a GPS képben. Az apróságok aludtak, mikor megérkeztem, úgyhogy gyorsan elkezdtünk hímzéseket mutogatni egymásnak, közben pedig csokis-meggyes muffint eszegettünk. Most ez lesz a kedvenc muffinom egy jó darabig. :-))) A parasztház mindig is a szívem csücske volt (majdnem mi is azt vettük meg, az volt a másik befutó, csak a födémszerkezet miatt a tetőtér nem volt igazán terhelhető, ill. az épület műemlék jellegű, ezért lemondtunk róla, pedig a kert is sokkal nagyobb volt), így a Ritáék háza teljesen elvarázsolt. Az a nyugalom és az a harmónia, ami körbelengte az egészet... remekül éreztem magam náluk. A vacsorát itt is Árpi készítette, csak Rita Árpija, mi meg közben összebarátkoztunk Pannával a kertben. A kert szintén nagyon szép és lassan talán minden a helyére kerül, Rita gondoskodik róla, a füvet pedig Árpi tartja rendben. (Na a miénk elbújhat e mellett a pázsit mellett, az biztos, pedig náluk még kutyus is van.) És micsoda szerencsénk volt, még pénteken megérkeztek a CC fonalak és egyéb finomságok, így elhoztam az enyéimet, meg a Dóri kincseit. Kaptam egy liliomot is, szép kecseset, sárgát, csak sajnos elmaradt a kiásás, így még Rita viseli gondját, míg újra feléjük nem járok. :-) Biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen alkalom, mert olyan gyorsan elrepült az a néhány óra, amit ott töltöttem és a végtelenségig tudtunk volna még beszélgetni... Köszönöm még egyszer a szíveslátást!
9 gondolat:
Nagyon jók lettek a neszik:)
Újra hímzed majd, vagy lemondtál erről a biscornuról?
Dehogy is, hímzek egy harmadik hasonló mintát, az talán jobban fog passzolni hozzá. :-)
És ha mégsem, majd abból készítek valami más szépséget, kárba nem veszik majd, az biztos.
Ó igen, egy csuda jó nap volt!:) Én is mutatom majd nemsokára a csodáltosanszépségesenprecíz neszesszeremet!:))) Folyt köv. ;)!
Hű, de jó lehetett nektek Ritával!
S a neszeszerek csodacsinik lettek!
Rita: várom. :-)
Marcsi, köszönöm!
Nagyon szép lett a nesszeszer! :)
Nagyon szép ajándékot készítettél!
Anita szuperek lettek a kis bugyrok. Na és a csokit(olvastam Ritánál) nagyon elteláltad.
Jól esnek a dicséretek, köszi lányok! Meg legalább kapok egy kis ösztönzést is a további varráshoz. :-)
Csilla, hozzád is hamarason érkezik valami szépség, csak ülnék már neki összeállítani. ;)
Zsófi, ha gondolod, lehet valami hasonló a csere-bere alap...
Megjegyzés küldése