Balga módon megint azt hittem, hogy lesz kedvem fényképezni, de nem volt, így fotók nélküli beszámoló következik ismét. A héten viszonylag keveset volt internet közelben, mert megszaporodott a munka mennyisége (milyen felháborító körülmény is ez egy munkahelyen), a hétvégén pedig olyan gyönyörű idő volt, hogy a gép közelébe sem mentem. Több szempontból is felborultak a terveim, egyáltalán nem bánom, egyedül azt sajnálom, hogy Ági lebetegedett és nem tudott jönni a hétvégén. Tavaszi nagytakarítást terveztünk a hétvégére, de elhalasztottuk, az időnk jelentős részét ugyanis a kertben töltöttük, és olyan jó volt. Ennek ellenére maradt még teendő a teraszon és környékén, de most már nyugodtan ülhetünk a teraszon és élvezhetjük a kert szépségeit. Kinyílt ugyanis az aranyeső, és a többiek kezdenek zöldülni és rügyet fakasztani, szóval kezdődik a virágparádé. :-) Ültettem, kapáltam egy keveset, Andris befejezte a kertkaput (festés, drótozás) és összeraktuk meg lecövekeltük a rózsafuttató boltívet. Nekem ez az egyik szívem csücske a kertben, és most már egyre jobban érzem, hogy igen ez a mi kertünk… és nem csak azért, mert a mi házunkhoz tartozik, mi gondoskodunk róla, hanem mert kezdi lassacskán megvalósítani az álmainkat. Van még teendő bőven, de ez már javarészt a kerítés túloldalát jelenti, ott szeretnénk még rendezgetni egy kicsit a terepet, ültetni néhány növényt, de remélem, hogy hamarosan azzal is végzünk, és akkor már tényleg csak ülünk és gyönyörködünk benne. Némi túlzással azért, ezt csak zárójelben jegyzem meg, mert munkát mindig ad annak ellenére, hogy magas fokú és széles skálájú a növényeink tűrőképessége. Nem gondoltam volna, de a csüngő begóniák is elkezdtek hajtani, sőt a pünkösdi rózsa is kidugta a hajtásit, és egyre több tulipán levél kukucskál ki a virágládákból, szóval mégiscsak szeretnek nálunk lenni a növényeink. :-)))
Csak gyors ebédeket készítettünk, de annyira más a saját főztünket enni, mint itt a környéken elmenni valahová és enni valamit ebédre. Nem az igazi. De az újramelegítés sem, ezért nem hozok sokszor magammal, pedig még lehet, hogy mindig jobb íz maradna a számban utána.
Jártunk az unokatesóméknál is, most már nagyon jól viseli a kismamalétet. Rengeteget hímez és szépen is, az ízlésünk elég hasonló, ahogy elnéztem. :-) Adtam neki egy két jótanácsot, hagytam ott neki egy normális méretű hímzőtűt, mert az szörnyű, amit a készletekhez adnak és megtanítottam francia csomót készíteni. Mivel nem beszéltük meg, hogy meddig maradunk, vacsorával is készültek, de sajnos vissza kellett utasítanunk, mert már az anyósomékhoz is bejelentkeztünk vacsorára. A meggyes pite viszont megint nagyon finom volt.
Nem is tudom, mikor hímeztem utoljára a tegnap estét és a ma reggeli vonatot leszámítva, viszont olvastam, meg egyéb hasznos elfoglaltságokat találtam magamnak. Kinn olvasni a napsütötte teraszon, mennyei volt… Andris meg élvezte mellettem a semmittetvést. :-) Elolvastam a herceges történetet, reméltem, hogy happiend lesz a vége, nagyon kíváncsi voltam, főleg az utolsó 50 oldalnál. Néhány dolog azért felmerült bennem a könyvvel kapcsolatban, például hogy Taylor és Lucas tulajdonképpen rokonok voltak, vagy sem, de rájöttem, ezeknek semmi jelentősége. Jót tett a lelkemnek ez a szerelmi történet. Klaudia, köszönöm még egyszer a könyvet! :-) Szeretnék még olyan reggeleket, mint a tegnapi… napsütéses közös ébredés, édeskettes, reggeli… ebéd a teraszon egy pohár finom rozéval, aztán szieszta.
Andris csak rábeszélt egy biciklizésre is, és nem gondoltam volna, de hamarabb mondta, hogy elfáradt, mint én! Mégiscsak ér valamit az ugri-bugri az edzőteremben. Igaz, ha marad a jó idő, hamar elvesztem az előnyömet, mert biztosra veszem, hogy minden délután nyeregbe pattan, amíg én hazaérek. A mai nap még tudom, hogy kivétel lesz.
0 gondolat:
Megjegyzés küldése