Végül, de nem utolsó sorban

Bár őt kaptam utoljára lencsevégre, ez még korántsem jelenti azt, hogy kevésbe szeretném őt. Sőt!!! Illik hozzá is az ovális keret és tetszik körülötte ez a hűvösebb színösszeállítás. Szóval őt is szeretem és várom, hogy a falon lehessen majd a maga idejében.

Mirabilia: Miss New Year's Fairy

Azt az egyet bánom, hogy a ruháján a szalagok nem ütnek el túlságosan, hiába próbáltam ügyeskedni a sötétebb fonalrészek helyezgetésével, nem sikerült megoldanom. Ettől még persze nem veszít értékéből és szépségéből. :)

Várakozás

Müller Péter Gondviselés című könyvét olvasom és sok dologról szó esik benne, többek között a várakozásról is. Tegnap pedig ennek kapcsán elgondolkodtam rajta, hogy vajon én tudok-e jól várni? De az is könnyen lehet, hogy a kérdést inkább úgy kellene helyesen feltenni, hogy tudunk-e jól várni? És azt hiszem, inkább ez utóbbin van a nagyobb hangsúly, mert egyedül várni könnyebb, mint együtt, a jól várakozás ugyanis nem azt jelenti, hogy ülünk és várjuk, hogy sült galamb a szánkba repüljön, hanem teszünk annak érdekében, hogy a megálmodott dolgot valóra váltsuk. Lehet, hogy sokat vártunk már együtt, de keveset tettünk a megfelelő körülmények kialakításáért... talán. De hogy mikor van a megfelelő pillanat az majd csak utólag derül ki és addig is kénytelen vagyunk várni, várni és közben alakulni, változni, tenni valamit, éberségre törekedni. 

Azokon a bizonyos napokon mérhetetlen fájdalom járkál a lelkemben és még nem tudok uralkodni rajta, talán mert nem tudom, mi idézi elő. Érdemes lenne ennek néhány percet szentelni, hátha kezelhetőbb lenne és segítene más szemszögből látni a világot. 

Hálás lennék annak, aki el tudja magyarázni, hogy hogyan lehet egy gyermekre váró házaspárnak nem várni a lélek érkezésére, mert én ezt nem tudom elképzelni. Szeretnék valamit, de mégsem gondolok rá, hogy szeretném? Vagy hogyan működik ez? Kétségtelen, hogy el lettünk rontva a fogyasztói társadalomban, mert ha valamit szeretnék, akkor bemegyek a boltba, leemelem a polcról és megveszem, vagy gyűjtögetek rá, majd ha összegyűlt a rávaló bemegyek a boltba, leemelem a polcról és megveszem. De egy családalapítás nem így működik, azt nem lehet csak úgy levenni a polcról, mint egy kiló cukrot vagy egy negyed kiló kenyeret, egy kisautót, egy gombolyag fonalat, egy motring cérnát vagy besétálni egy szalonba és kiválasztani a megfelelő autót. A szülői szerepre érni kell azt mondják, de akkor kérdem én 14 éves fejjel vagy sokszor még korábban mitől érett valaki a szülői szerepre és oda mégis érkezik a baba, holott nem is várják? Velük csak úgy megtörténik a csoda, amit még az is lehet, hogy nem is egyszer kidobnak a kukába? Ilyen és ehhez hasonló kérdések tolongnak a fejemben, de a legfőbb talán nem is az, hogy mennyit kell még várni, hanem, hogy mit kell még tenni, ha kell még várni? Már csak a biztonság kedvéért, hogy jól tudjak/tudjunk várni... erre a kérdésre viszont attól tartok, hogy magunkban kell keresni választ és alighanem ott is fogjuk megtalálni. Ez az a kérdés, amire nem várhatjuk kívülről a választ.

Tulajdonképpen nem is erről akartam írni, csak valahogy így alakult. Onnan indult az egész, hogy négy vagy öt év után végre újra virágozni fog a mini orchideám, aminek annyira, de annyira örülök! :) Már azt sem tudom, hogy milyen színű virágokat hoz majd, úgyhogy kíváncsian várom (jójó tudom, a trónörökösre is ezzel a gyermeki kíváncsisággal és csodálattal kellene várni, mai egy ideig megy, aztán már nem, aztán ha elég idő eltelik, akkor lehet megint könnyen megy majd) és ugyanúgy örülök majd a virágoknak, mint most a még üdénzöld szárának. Kitartóan gondoztam és tudtam, ha eljön az ideje virágot is hoz majd az életerős gyökerek és levelek mellett... vajon miért nehezebb egy gyermekre várni, mint az orchidea virágzására? Tulajdonképpen mindkettő akkor következik be, amikor eljött az ideje, miért nehezebb kivárni az egyiket, mint a másikat? Kevésbé számít az orchidea mint egy gyermek? Egyiküket sem birtokolhatom, csak segíthetem a fejlődését, hálás lehetek a létezéséért és viszonozhatjuk egymás szeretetét (na jó, ez a virág esetében némi túlzás, de ő is élő lény), mindkettőjükért valamilyen szinten felelősséggel tartozom. Lehet, hogy kissé gyenge lábakon áll az érvelés, de ha elvonatkoztatunk mindenféle külső tényezőtől, akkor talán nem állok olyan messze az igazságtól. Egy biztos, marad a várakozás még egy ideig.

Nem az én napom...

Olyan régen nyavalyogtam már itt, meg úgy általában is, hogy talán éppen itt az ideje. Néha ez is kell és bízom benne, hogy segít a lelkemnek kicsit helyre billenni.

Nem voltam két hétig dolgozni az nagyon jó volt, még ha kiküldetés is volt benne, most viszont hétfő óta robotolok és nagyon rossz. Utálom, hogy a főnökeim (volt és jelenlegi) nem képesek valakit kijelölni a helyettesítésemre és aztán meg hozhatom helyre, amit elkavarnak amíg nem vagyok. A papírkupac meg újrateremtődik, amit eltüntettem korábban. Nem az én világom ez a mókuskerekesdi, de ugye valamiből meg ki kell fizetni a számlákat, meg hímzéshez és szappanozáshoz alapanyagokat venni. Úgyhogy ez van, de attól még nem szeretem. Jó lenne olyan munkát találni, amit tényleg szeretek csinálni...

Ma már megint egy óra alatt volt képes a vonat 16 kilométert megtenni, így jócskán elkéstem reggel. De nem hiányoztam senkinek ez a alatt a röpke fél óra alatt, úgyhogy hurrá. Otthon hagytam a telefonomat, persze a céges nálam van, de azt meg senki nem tudja... ezt meg most így mondom, mintha naponta 50-en hívogatnának. A családon kívül nem is szokott szinte senki hívni, így gondolom ma sem fogok azoknak hiányozni, akik egyébként nem szoktak hívni.

A május már megint nem a mi hónapunk volt és ilyenkor mindig azt érzem, hogy eljön-e egyáltalán valaha az, amelyik a miénk lesz. Belefáradtam azt hiszem, nem vagyok már türelmetlen, azon régen túl vagyok, de nem akarok már több ilyen hiába hónapot aminek mindig ugyanaz a vége. Vagy ne adjunk esélyt és akkor tudom biztosan, hogy mi lesz a vége, vagy sikerüljön már végre, hogy legyen végre értelme az erőfeszítéseinknek. Azt mondják az okosok, hogy fejben dől el minden... itt akkor biztosan az én fejemmel van a baj vagy nem tudom, mi mást csinálunk rosszul. Ebben a hónapban ideje rákszűrésre mennem, úgyhogy kipróbálok egy újabb orvost, bár egy porcikám sem kívánkozik nőgyógyászhoz annyira kiábrándultam már belőlük. Talán ez a mostani körültekintőbb lesz és emberibb, már épp ideje lenne megtalálni a nekem megfelelőt, mert egy idő mindegyikben csalódnom kellett.

Tegnap voltam egyébként foglalkozás egészségügyi vizsgálaton és mindent rendben találtak, nincs cisztám sem a hasi uh szerint (erre azért kíváncsi voltam, mert lassan egy éve nem látott nőgyógyász) ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy egészen jól működök a maradékkal is. A pajzsmirigy hormon vizsgálatot többen is javasolták ellenőrzésképpen a vitiligo miatt, arra majd lehet valamikor a közeljövőben benevezek megint. Mindegyik doki kedves volt és alapos, de a foglalkozásegészségügyis fogott meg a legjobban. Szerinte ideális korban vagyok az anyasághoz és júliusban már úgy megyek a dokihoz, hogy más állapotban leszek. Hátha úgy lesz!

Mirabilia SAL keretben

Lesz még keretezés, mert írnom ugyan lenne miről, de nincs ihletem hozzá. Szóval mielőtt kihalna a blog, néha felteszek egy fényképet. :) Most például tényleg csapnivalókat, mert egyszerűen nem lehetett jól lefényképezni a hölgyeket... vagy a paszpartu nem lett jó színű vagy a hímzés, úgyhogy kárpótlás képpen mutatok több pocsék képet is. :) Vagy aki gondolja, megtekintheti nálunk személyesen, csak szóljon előtte, hogy jön. :)

Itt a keret a legjobb...

itt a gyöngyöknek kellene jól látszani elvileg...

 

itt pedig a paszpartu színe majdnem olyan, mint az igazin.

Egy mondattal összefoglalva: ez a kép a másik nagyon-nagy kedvencem és élőben csodálatos szerintem. 

Újra keretezés

Ma délután keretezőnél jártunk, viszont annak ellenére, hogy röpket egy órát töltöttünk ott még mindig nem kaptam meg az összes képet. Volt azért előnye annak, hogy bementem, mert a Mira-hölgyeknél még mindig laza néhány kontúr, remélhetőleg most a helyükre kerülnek egy kis külső segítséggel, na meg a másik ovális keretnek sem lett igazi a színe, elfelejtettek ugyanis egy leheletnyi aranyozást tenni az ezüst keretre, ami pedig nélkülözhetetlen. De pénteken a maradékot házhoz szállítják, mondta Mónika, hogy most már nem ráncigál magához többet a megmaradt darabok miatt.

És akkor itt vannak, amiket elhoztam (a szokásos kanapén voltak a fotózáshoz a legjobbak a fényviszonyok, ami még mindig nem művészi és ez sokszor bánt, de se türelmem, se kedvem, se ötletem a hatásosabb hátterekhez, így be kell érnem ezekkel):

 LHN: Daisy Lane Cottage, a feliratot saját kezűleg magyarosítottam.

Mirabilia: Easter Fairy

Nora Corbett: Trick or Treat Fairy újragondolva

Az otthon édes otthon remekül illik az előszobába, úgyhogy most egy darabig a pillangók átadják neki a helyüket. Egyszerű, mégis bájos és remekül összeköti a teret azon a pici helyen, egyfajta hídat képezve az előszoba a nappali és a fürdő között.

A húsvéti tündérke már csak jövőre díszíti a falat a nappaliban, de addig is lehet csodálni őt. Első ovális keretes képem, és mint majd később fény derül rá, nem is az utolsó. Egy dolog nem tetszik a képben, hogy az alapanyag miatt messziről elveszik a tündér a háttérben, így ha még egyszer hímezném, másféle anyagot választanék hozzá... de közelről gyönyörően kimeli a keret és a paszpartuk. Úgyhogy majd húsvét táján - meg addig is - közelről nézegetem. :) 

És hát a végére az újragondolt Trick or Treat Fairy... aki nem emlékszik, itt megtekintheti a korábbi verziót, szerintem ég és föld a különbség és nem csak a kép minősége miatt. Ennyit számít, hogy van-e szeme és érzéke hozzá a megbízott személynek és a tulajdonosnak, bevallom, rám is rámfért a fejlődés, de ha valakinek van (szép)érzéke is hozzá és szereti is csinálni, akkor ezt lehet belőle alkotni. Egyszerűen imádom a kínai ablakosra vágott paszpartukat és ahogyan a színek kiemelik a tündért! Ahogy Mónika mondta, életre kelt a kép. Azt hiszem, ezt mindent magába foglal.

Keretben

Ők itt ketten a hónapokkal ezelőtti keretezőnél tett látogatásom eredményei, sajnos még nem mindegyiket kaptam vissza végleges formájába öntve, de ami késik nem múlik... talán a jövő héten sor kerül a többiekre is.

A fényképezés helyszíne szokásos, szerettem volna egy kicsit mást, de a helyükön nem alkalmasak a fényviszonyok és a szabadtéri sem lett az igazi. Maradt helyettük a romantikus lemenő nap fénye és a kanapé, a végeredmény így is magáért beszél talán. :)

 Dimensions: Butterfly Vignette

Még mindig imádom a színeit, egyszerűen mesés. Annyiféle színkombináció illett volna hozzá, de a melegsége miatt ennél maradtam, mert szinte körülöleli a képet. A pillangók pedig már a nyarat idézik a kék éggel, a zöld fűvel és a nyíló virágokkal.

LHN: Chocolate Shoppe

Ez a keret nagy kedvencem, annyira illik az ilyen barnás beütésű egyszerű mintákhoz, röviden azt is mondhatnám, hogy egyszerű és nagyszerű. A konyhában kapott helyet a hűtő felett az óra helyén... mondanom sem kell, hogy azóta jó párszor próbáltam már megnézni rajta reggelente, hogy mennyi az idő. Eddig sikertelenül, de a látvány cserében kárpótol.

Lanarte - Magnolia twig with flower (1)

Csak bizonyítékként, hogy nem felejtettem még el hímezni...

Imádom hímezni, de ennek ellenére lassan halad, mert a vonaton a hőségben egyre kevesebb kedvem van öltögetni, otthon meg mindig találok valami mást, amit én magam sem igazán értek. Viszont ha egyszer készen lesz, akkor belekezdek a sorozat harmadikjába is és ellátogatok velük a keretezőhöz... nagyon remélem, jól mutatnak majd együtt egy keretben.
Még annyit róla, hogy valamilyen különös oknál fogva, őt kerettel hímzem, megmagyarázhatatlan - talán az anyag lehet az oka, mert a többi Lanarte képet is kerettel hímeztem.

Na akkor most egy kis szappan

Továbbra is imádok szappant főzni, de még csak kétszer csináltam itthon és Andris szerint így is annyi szappanunk van már, hogy évekig elég lenne. Hát majd meglátjuk... mert ha elosztogatom, akkor azért hangyánit változik a helyzet. Legutóbbi darab kecsketejes-shea vajas körömvirág szirmokkal, de még érik, hiába próbálnám ki már nagyon szívesen.

Nem titkolt vágyam, hogy magasabb fokon űzzem ezt a kotyvasztást és szeretném elérni, hogy hivatalosan is forgalomba kerüljenek majd egyszer az én kis szappankáim. Közben meg fogalmam sincs ennek milyen valószínűsége és realitása van egyáltalán. Egy biztos, én nagyon szeretem kevergetni őket, egyelőre csak közvetlen környezetemet "mérgezve" vele, aztán hátha egyszer megvalósul az álmom.

Munka közben kell egy kis pihenés, na meg nem nyomhatom az ajándékozottak kezébe csak egy darabka papírszalvétában a mesés szappanokat, így hirtelenjében gyártottam nekik egy címkét. Van még rajta mit igazgatni, de első fecskének azt gondolom megteszi.

A csomagolás technikáján is elfér még némi tökéletesítés, na de idővel az is kiforrja majd magát. Ami még a címkét illeti, elirigyelltem a scrapbookosoktól a vágó- és domborító gépet és lehet a formához passzoló bélyegzőt is kapni... attól tartok, ez még nem most lesz. Első variáció, ha beindul valahogy az üzlet, második, ha véletlenül nyerünk a lottón (kár, hogy szinte sosem játszunk), nem is tudom, melyik tűnik valószínűbbnek. Azért bízom benne, hogy hátha mások is beleszertnek a szappanjaimba rajtam kívül. :)

Miről is írjak?

Már megint meg kell állapítanom, hogy ritkábban olvasom és írom a saját blogomat, mint bárki másét... mégha a másoknak ez nem is annyira tűnik fel. 

Pedig lenne miről írnom, mert voltunk 5 napot Szlovéniában, aztán 3 napot Brüsszelben töltöttem, voltam ugye keretezőnél csak lusta voltam fotózni az elkészült darabokat, a Mira csajokat ráadásul vissza is kellett vinnem, mert helyenként meglazultak a kontúr öltések és látszott a képen sajnos. Készítettem egy mosolygó szmájlis hűtőmágnest az öcsémnek a születésnapjára, nekifogtam a második magnolia képnek (ebben az tetszik a legjobban, hogy nem lesz rajta kontúr öltés :)) és elolvastam majdnem három könyvet. James Redfieldet egyszerűen képtelen vagyok letenni és pillanatok alatt kivégzem a könyveit. Kellene még hasonlókat találnom, mert már csak pár oldal van hátra az utolsónak hagyott kötetéből.

Voltunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, még egyszer voltam Brüsszelben, jártak nálunk anyukámék és rendeztük a kertet. Vannak kertes terveink is, de most egyelőre meglátjuk, mi lesz a cserebogárból, vagyis mi marad a fűből és mi lesz a bokrokból, amiket szinte tövig visszavágtunk. Lesz-e még áldozata a tavalyi nemtudommilyenkártevő pusztításának, a pajzstetű munkálkodásának és hasonló kérdések várnak válaszra.

Mivel mi nem tudtunk kimenni a Construmára, anyáékat bíztuk meg ezzel, hogy nézzenek nekünk kandallót. Utólag belegondolva jobb lett volna, ha mi is megyünk, így viszont itthon csemegézhettünk a katalógusok kínálatából. Én szokás szerint kiváló érzékkel kiválasztottam az egyik legdrágább darabot, de ezen még úgyis elmeditálunk, meg szakembert is megkérdezünk, hogy milyet javasol az igényeinkhez képest. Viszont a dizájn megvan és azt hiszem, ez lesz a végleges. Ez az alap:

Májusban ismét mehetek Brüsszelbe, de nagyon szeretném, ha idén ez lenne az utolsó vagy legalább ebben a félévben, mert nagyon nem szeretem. Nem éri meg a felhajtást - értsd 2 nap utazás 1 nap megbeszélés - ezek egy részét simán lehetne rendezni telekonferencia keretében, ez a véleményem továbbra sem változott. Viszont jobb alternatíva híjján kénytelen vagyok utazni, amit néhányan irigyelnek is. Csak mikor már ott tartok, hogy az asztalon lévő iratok csak egyre gyarapodnak és még el sem utaztam, de már indítanom kell a következőt, és én nem a nemzetközi osztály tagja vagyok, akkor kezd egy kicsit sok lenne a jóból. Nem tudtam még sajnos rájönni, miként kapcsolódik ez az egész az életfeladatomhoz, mi az, amivel hozzá tudnék járulni rendszer előrébb jutásához, mi az igazságom, ami hozzájuk kapcsolódik... na egyszer azért hátha megvilágosodok.

Utód még mindig csak kering valahol az univerzumban, amit általában jól viselek, csak időnként jön egy-két hullámvölgy, amikor a csúf és gonosz irigység tör rám, hogy másoknak sikerül és nekünk még mindig várakoznunk kell. Ennek is egészen biztosan megvan az oka és utólag egyértelmű is, hogy miért történtek úgy dolgok, ahogyan. Hátha egyszer mi is sorra kerülünk BTL-nél a hosszú-hosszú listán...

Hirtelen ennyi... ha lesznek említésre méltó képeim, akkor megosztom majd őket.

Lavender and snow biscornu

Elkészítettem életem első biscornuját, az összevarrásnál úgy éreztem, hogy az utolsót ugyanis kicsit nehéz volt dolgozni az anyaggal és a fonal alig ütött el vászon színétől. De elkészült és a végeredmény azért kárpótol. :) Még a rokonaim is megdícsérték...

Belőlük lett a cserebogár:

Még tavaly a nyaralás alatt készültek kb. aztán szépen eltettem őket a fiókba és mivel most gyors sikerélményre vágytam, elővettem hát őket. Gyöngyözni kellett és összevarrni és ez lett belőle:

Mi jár a fejedben?

Kérdezi az FB, hát én meg itt válaszolok. :)

Energiaszint, imamező, szinkronicitás... még mindig túl sok bennem a félelem, a harag, a düh és az indulat, túlságosan alacsony az energiaszintem és a táplálkozással sem segítem elő ennek növelését. A többi meg mind ezekből következik, pedig ezek jelentenék élni az életet.

Megjegyzések

Tudja valaki, hogy mostanában miért nem lehet feliratkozni a megjegyzésekre? Vagy csak én nem állítottam be valamit, amit kellett volna?

Ez így már tényleg követhetetlen lesz, vagy olyan, mintha nem is érdekelne, hogy válaszol-e akinek írtam és lehetne ezt még ragozni...

Ha már nem hímzek...

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre kevesebb kedvem van hímezni és otthon például nem is nagyon tudom, mivel helyettesítem a kiesett időt. Talán az lehet a megoldás kulcsa, hogy elég keveset vagyok otthon, amit az utóbbi időben Andris szóvá is tett... a heti két tánc az szinte mindig biztos, aztán ugye ott a körömápolás, a kozmetikus, a barátnők, az ilyen-olyan tanfolyamok és hát jelentős mértékben a munka, az veszi el a legtöbbet. Csak az a baj, hogy a számlákat meg fizetni kell valamiből a hobbijaimról meg nem is beszélve.

Szóval otthon nem hímzek, mert nem vagyok otthon, vagy ha mégis, akkor valahogy nem visz rá a lélek, pedig van jó néhány munkám, amiről már csak a gyöngyök hiányoznak. A vonaton is az utóbbi egy hétben átvette az olvasás a fő szerepet, úgy tűnik kell most az információ az agyamnak és a lelkemnek, csak úgy szívom magamba a dolgokat.

És Judit szavaival élve, hogy ne csak én szippantsak, beszippantott a szappanozás. A hétvégén az albert kekszes süti helyett inkább a szappankészítést választottam, de hogy ne kanyarodjak el annyira az eredeti elképzeléstől, csokis-vaníliás változatot készítettem. Annyira finom illata volt az olvadozó kakaóvajnak, én is csak ott olvadoztam közben. Egy picit túlmelegedett, de nem vészesen, így csak leheletnyi zsírtartalmat vesztett el szerencsére. Sajnos nem bírtam magammal és már tegnap délután felvágtam, pedig csak ma este kellett volna, kicsit puhácska volt még a szeleteléshez, de nekem annyira tetszik, ahogy kanyarognak a csigavonalak egyik színből a másikba.

A hétvégére természetesen világmegváltó terveink vannak, először is lesz névnapozás József nap ürügyén, aztán szeretnénk menni kirándulni egyet a Gödöllői-dombságban - csak egy amolyan bemelegítés félét -, jó lenne barátnőzni is egyet és a takarításról és kertben motoszkálásról még nem is beszéltem. Pedig már annyira várom, hogy oda jussak a kis növényeimhez és kicsit ráncba szedjem őket. Na meg kertrendezés is szóba került, felmerült a gondolat, hogy a dísznövények mellett egy kis zöldséget is próbáljunk meg termeszteni, ha már van kertünk. Majd meglátjuk, mi lesz belőle, mert az ősszel még Andris nagyon lelkes volt, de most, hogy a tettek mezejére kellene lépni, úgy láttam, elbizonytalanodott. 

Jártam keretezőnél, szerencsére a tulajdonossal tudtam válogatni, mondhatjuk kedvemre. A Chocolate Shoppe (ehhez úgy választottam keretet, hogy nem is volt ott, de már van olyanom elvileg otthon, a Home of a Needleworker too is ilyenben van), a Butterfly Vignette, az Easter Fairy és a Mirabilia SAL kap végleges formát ez alkalommal. A pillangók színesek lesznek, de többre nem is emlékszem, pedig tudom, hogy sokat variáltam és válogattam. A húsvéti tündér bronzos ovális keretet kap sárgával-kékkel-zölddel, ha jól emlékszem, jó nagy falat lesz a végösszegben a keret miatt. A Mira hölgyek pedig külön ablakokba kerülnek majd, amit a paszpartuk fognak adni nekik és hozzá egy kicsit díszesebb keretet a hozzájuk illő stílusban. Színeiben bronzos keret, halványzöld és mályva bársony paszpartu. Április első napjaiban megyek értük, már nagyon várom a végeredményt.

Szappanoztam

Már majdnem egy hónap eltelt, mióta részt vettem a nyeremény-szappanozáson. Jó kis csapat gyűlt össze, bár elég vegyes volt a társaság, ami a korcsoportokat illeti, ennek ellenére azt hiszem, jót szórakoztunk a szappanok készítése és az elméleti tudás elsajátítása közben. Azt hiszem, magába szippantott a szappankészítés...

Ezek itt a készült szappanok, méghozzá hideg eljárással főzöttek. Még nincsenek  4 hetesek, úgyhogy várni kell az érésükre sajnos, kipróbálni ezért még nem volt alkalmam őket, de már nagyon kíváncsi vagyok, legfőképpen a sajátomra.

És akkor a szappanok balról jobbra felülről alulra: citromos-citromfüves, levendulás-indigós, aloés-zabpehelylistes-spirulinás (csak a spirulinás rész), holt tengeri iszapos, tejes-körömvirágos (rózsaszín rész vörös agyag), mézes-méhviaszos-virágporos, diós-fahéjas, aloás-zabpehelylisztes, mézes-méhviaszos-virágporos (gélesedett).

Várom, hogy teljesen sajátot is készíthessek.

LHN - Chocolate Shoppe

Az úgy volt, hogy ezt a mintát eredetileg apukámnak gondoltam meghímezni, de aztán úgy döntöttem, hogy a csokibarna csempéhez remekül fog menni a mi konyhánkban, ő meg úgysem tudná hová tenni. Aztán a mintát mindig csak rakosgattam, hogy majd egyszer milyen jó is lesz kihímezni... és tényleg! :) A számolgatós lovak után valami egyszerű mintára vágytam, azok közül is erre esett választásom. Persze nem véletlenül, mert ugye készen lett a szauna, oda meg letelepült az óra, ami a konyhában volt (addig is van ott ideiglenesen egy óra, amíg ezt a képet be nem kereteztetem) és annak helye ennek a kis finomságnak meggyőződősem szerint pont megfelelő.