ELÉG!!!!!!

Besokalltam, kész vége, pont. Nem tudok egy nap 25 felé szakadni és egy ugyanazon a napon egy ugyanazon az időintervallumban legalább kettő, de inkább három helyen is lenni egyszerre.

Semmi bajom a kedves Panita kolléganőmmel, kedves, aranyos, bájolog, közben meg nem hiszem, hogy bármennyire is kedvel, és mivel soha nem mond semmiről véleményt, egy kis sunyi besúgó szerintem. Szóval tényleg az ég világon semmi bajom a képmutatással, végül is a munkáját elvégzi és helyettesít bizonyos dolgokban. Cserébe persze én is helyettesíthetem... már az is sok volt, hogy jótékonysági gyűjtést kezdtek el szervezni az esküvőjére, ahová az utolsó pillanatig még csak jelképesen sem hívott meg senkit, na nem mintha nekem ez hiányzott volna, úgyhogy én voltam az egyedüli, aki majdnem nem adtam egy fityinget sem, mert nem éreztem jogosnak. De aztán csak körbeküldött egy emilt az utolsó előtti nap, így viszont nem volt pofám nem adni, ha következetes akartam maradni.

Múlt péntek óta szabadságon van és azóta jóformán csak helyette dolgozom, pedig az iktatás még nem is rám maradt, közben egyfolytában hív valaki telefonon, hogy neki ez kell, neki az kell, miért nincs még elbírálás, ő engedélyt hozna, a másik engedélyt vinne, a minisztérium is egyfolytában úgy gondolja hogy én vagyok a mindenható istenség engedély témában és mindent sos véleményezzek és intézzek el. Ide menjek, oda menjek, itt legyek, ott legyek. Hát köszönöm szépen én ebből nem kérek, mert a kedves kolléganő annyit hagyott hátra, hogy lehet hogy az ukrán engedélyek elkészülnek és akkor át kell adni őket, de előkészíti hozzá a papírokat (hogy a sorszámok tekintetében hagy elég sok kívánnivalót maga után, azt hagyjuk is inkább), hát ehhez képest egy rakás dolgot tudnom kellene, hogy mit hogy és ki szokott intézni. Úgyhogy ma betelt az utolsó csepp is a pohárban, mert egyszerre kellene lennem jövő szerdán vérvételes beutalóért a Szent Imre kórházban, a NFM vegyesbizottsági ülésén, amire persze még reggel fel kell szedni a VIII. kerületben az engedélyeket és akkor még a saját munkámról megint csak nem esett még egy gondolat sem.

Mi a fészkes fenéért nem lehet ezeket a feladatokat olyan kolléganőnek átadni, aki csak azért jár be dolgozni, hogy a nagyasszonyt eljátssza és megszerezze a teljesen felesleges harmadik diplomáját is a cég pénzéből????? A válasz persze megvan, egyszerűen félnek tőle és sakkban tudja tartani még a vezetőket is, pedig pontosan tudja, hogy mi a teendő ilyenkor, csak neki derogál felvenni a telefont és a nyomdával beszélni, vagy éppen akár egy nyomorult kis átvételit bárkinek is átadni és egy levelet elküldeni. Bezzeg a feladatok kiosztása remekül megy neki, csak kár hogy nem tudja pontosan ki és mivel foglalkozik az osztályon.

Mellesleg elegem van a diétázásból is, hogy folyton figyelni kell, mikor mit mennyit és hogyan ehetek. Ha nem kellene minden nap bejönnöm dolgozni sokkal egyszerűbb lenne a dolog, elfőzőcskéznék én magamnak minden nap és olyan finomakat ennék, hogy csak csuda. Persze ugye mondhatjuk, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.... és van is ebben rengeteg igazság. Csak amikor hazamegyek hulla fáradtan, esetleg még otthon is futok pár kört mire elintézem a dolgokat, jól esik a pihenés. És akkor még a házimunkáról meg a kertről nem is beszéltem. Meg a heti legalább négyszeri edzésről, amit szintén muszáj tartanom a diéta mellett. Frusztrált, hogy az aktuális kínálatból szinte semmit sem tudok választani egyik nap sem, mert mindig van valami olyasmi, amit nem ehetek meg, vagy jobb lenne, ha nem enném meg. És csak az én kedvemért nem fognak durumtésztát főzni, teljes kiőrlésű lisztet és barna rizst venni vagy éppen az olcsó finomított cukor helyett nyírfacukrot netalán más cukorhelyettesítőt használni. Pedig a spájzban elég jól főznek, ízlik amit csinálnak, nem olcsó ugyan, de megfelelő az adag, akár leves nélkül is jól lehet lakni.

Szóval keresgéltem az interneten, hogy ha már úgyis melegíteni kell (mert amit én főzök előző este azt is melegíteni kellene), próbálok rendelni valahonnan. Budapesten rengeteg lehetőség kínálkozik, de ha alaposan végigböngészi az ember a kínálatokat, akkor láthatja, hogy szinte mindenki kiesik a rostán zömében azért, mert diétásnak kikiáltott étrend szénhidrát tartalma úgy van összeállítva, hogy elég szélsőségesen mozog a 20 és 90 gramm között, ami lássuk be elég messze áll én stabil 50 grammomtól. A medirest fennmaradt a rostán, náluk egészen kiegyenlített a ch érték és leírás alapján nem dögunalmas ételeket készítenek. Az első két napi étel kimondhatatlan csalódás volt... először is rájöttem, hogy nem szeretem a spenót ízét, ezt most már tudom, de a levesek közül nem lehet választani, tehát kénytelen voltam megrendelni, a második paradicsomos káposzta. Azt hiszem erről elég, ha annyit írok, hogy a menzán anno finomabbat készítettek, szinte már ehetetlenül édes volt (gondolom nem az állítólagos nyírfacukor, hanem a túlzásba vitt édesítőszer miatt), a hús pedig rágós. A tegnapi ebéd egy fokkal jobb volt, azt hittem, egy húslevest nem tudnak olyan nagyon elrontani, hát tévedtem... utoljára a kórházban ettem ilyen minőségű levest. A cukkinifőzelék ehető volt, szinte csak a kaprot éreztem rajta és miután elpárolgott a bezárt hússzag, a grillezett csirke is tűrhető volt, de muszáj volt valamit csinálnom evés közben, hogy ne az ízekre koncentráljak.

Ma zelleres sajtkrémleves lesz és kakukkfűvel, babérral pácolt joghurtban sült csirkecomb karottás barna rizzsel. Szkeptikus vagyok, de ha marad az eddig tendencia, akkor ennek egy kicsit megint jobbnak kell lennie. Valamit valamiért persze, de mindennek vagy egy határa majd meglátjuk, hogy az én ízlésemé és időbeosztásomé hol húzódik.

Az édességek nem hiányoznak továbbra sem, beérem a gyümölcsökkel, fagyi helyett hatalmas adag készül fagyasztott gyümölcsből és joghurtból uzsonnára, de ezt is csak akkor tudom megjátszani, ha otthon vagyok. Hála az eperszezonnak, újabban epret uzsonnázom délutánonként alanatur. Arra azért nem vetemednék, hogy hozzak bentre egy botmixert vagy valami hasonlót, amivel lehetne itt is ilyesmit készíteni.

Sütiátalakításban kezdek otthon lenni, a múlt héten meggyes piskótát sütöttem xilittel és graham liszttel, egészen jó lett. Persze már csak azért is vetemedtem ilyesmire, mert ki kellett próbálni a vadi új robotgépünket, amit igazából csak egy hónap múlva kellene megkapnunk. A keverőlapáttal körözöttet kevertünk, na arra nem igazán volt jó, kicsit gyorsabb és hatékonyabb villával összedolgozni a hozzávalókat és kevesebbet is kell mosogatni, a habverőfej viszont remekül tette a dolgát. A keverőlapátot is próbára fogom még tenni valami mással is, ami komolyabb és hosszabb műveletet igényel. Meg egyszer, ha lesz időm megsütni a kenyeret és nem csak a gépbe összedobálni, akkor a dagasztókart is. Jut is eszembe, vágyok már egy kis pizzára, de még ebédre is csekély az a tésztamennyiség, amit megehetek, szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz ilyesfajta gasztronómiai élményem. A gépnek köszönhetően lett húsdarálónk is.

A számolgatás persze itt is gáz, jó hogy laktat a zabpehely, de kritikán aluli mennyiség lett a kókuszgolyóból például. A palacsintát egy katasztrófa volt megsütni és amennyit szenvedtem vele, ahhoz képest nagyon keveset lehet megenni belőle egyszerre. Ha egyszer eljutok egy olyan helyre, ahol mindenféle magliszteket tudok venni, akkor alkotok egy paleolit sütit is, abban legalább tényleg nem olyan túlságosan sok szénhidrát van.

Na mentem dolgozni, mert így főleg nem haladok, de ennek egy részét már korábban is le szerettem volna írni és most megvalósítottam.

Veteményesünk a 3. héten

A szerda reggel nem biztos, hogy a legjobb időpont veteményest fényképezni, de valamiért ezt szemeltem ki... ennek következtében ma reggel csak a hálószoba ablakából készítettem egy felvételt a downgradelt telefonommal (a másik ugyanis tesómnál van újratelepítésen) és hát ez hagy némi kívánnivalót maga után. A dokumentálás viszont elengedhetetlen, így nem tehettem mást így korán reggel, a fényképezés idejét ugyanis a sóska fagyasztóba tuszkolása vette el. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy ezt tegnap este segítséggel oldom meg, de azért így is sikerült több mint 99%-ot a zacskókban landoltatni. Ez azért nem annyira rossza arány szerintem. :)

És akkor itt a nem túl éles fotográfia:

Most pedig a szöveges ismertetés: rögtön a korlát mögött látható a füge és/vagy a menta, az új fügét az idén ültettük be, mert a kinti kicsit sínylődött a kevés fény miatt, idén persze az is nagyon szép és vannak rajta fügekezdemények is, a fűszernövényest még nem rendeztük mellette, a nem látható bal sarokban van a ribizlibokor és a képen már látszik a málnasövény vége, meg hogy szépen felkötöztük őket a tákolt támrendszerhez (ősszel jön a rendes majd). És akkor ugrás a veteményekhez a barna kanyargó csíkon. Legelöl két tő padlizsán, aztán egy cukkini, a következő sorban kapor, de ez még nem kelt ki, aztán két-két édeskömény és zeller gumó, a paradicsomsorban két koktélparadicsom és két bokros paradicsom (ez fogalmam sincs milyen lesz), a paprikasorban van kápia, alma, édesnemes zöld és albaregia. Az uborkák még eddig nem bújtak elő, pedig már kellett volna nekik, de még kapnak pár napot, most már a petrezselyemnél és a sárgarépánál is nőnek a második réteg levelek, így könnyű lesz őket megkülönböztetni a gaztól. A ruccola ehető nagyságúra nőtt és a fejes saláták is szépen nőnek. Úgyhogy örömésbódottsád van. :) Hétvégén pedig lehet gazolni.

Morzsák

Morzsák, ami kellenek és melegséggel töltik el az ember szívét-lelkét. :) Összegyűjtöttem most párat, amit mindenképpen le szerettem volna jegyezni.

Talán már egy hónapja is van vagy még több is, hogy a vonaton egy lány mellé ültem le, aki babát készített és az utolsó simításokat a vonaton végezte. Teljesen lenyűgözött, még a kis nemezkabátkát is ő készítette, egész idő alatt lopva néztük egymás munkáit, mert én meg ugye hímeztem, aztán a végén nem bírtam megállni és szóltam pár szót. Azt hiszem, mindkettőnknek jól esett. :)

Tegnapelőtt mentem a kanalaimért a keretezőhöz, ilyenkor végigvillamosozok a Mester utcáig, de általában nem olyan nagyon kellemes élmény ez az emberek miatt sajnos. Most viszont volt mellettem egy anyuka 3-6 hó körüli babájával, akit kenguruban hordozott, a szerintem kislány pedig itta a vizet rendületlenül. Párszor elkaptam a tekintetét és kacsintott kétszer is, mintha üzenni akarna valamit. Imádom, amikor ennyire tisztán tudnak még mézni a gyerekek, hogy mindent ki lehet olvasni a szemükből, legszívesebben magamhoz öleltem volna.

Nálunk nagy szokás a májuskosár készítettése május elsejére, amit az udvarló fiú visz a lánynak, akinek szeretné elnyerni a kegyeit. Vágytam én is mindig ilyenre, de Andrisnak fogalma sem volt erről, hogy ez egyáltalán létezik, aztán később kaptam is, azonban azt egy kicsit úgy éreztem, hogy nem szívből jön neki, ha nem  mert én szeretném, túlságosan idegen volt neki ez az egész. Az idén viszont kaptam tőle egy májusvirágot, mert ugye már eladósorban sem vagyok, meg a kosár az továbbra is távol áll tőle, de ennek az egy virágnak sokkal "jobban" örültem mint annak idején az egész kosárnak.

És ha már szóba kerültek a kiskanalak, nekem ugyan csak a válogatás az érdemem, de jól esett, hogy mindenki a csodájára járt a keretezőnél is. Egyedül az ír kanál nem saját szerzemény, oda viszont szeretnék egyszer eljutni, hátha sikerülni fog.

Veteményes és egyebek

Egyre nagyobbak a növények a kertben, minden kezd lassan zöldellni vagy virágozni, bár a meleg miatt nem tart egyik sem sajnos túl sokáig. Minden esetre egyiket-másikat igyekszem időnként elkapni.

Tegnap picit rendet tettünk a kertben, én kizoltam a veteményest miközben Andris elszórta az új mulcsréteget, aztán meghosszabította a málnakarót addig is, amíg nem lesz rendes és szépen kikötöztük hozzá a málnákat, olyan szép rendezett lett így és nagyon bízom benne, hogy a gyümölcsöt is könnyebb lesz így szedni. Két vessző sajnos áldozatul esett, de már hajd újat a tövéről, úgyhogy nem aggóm, helyre fognak jönni.

A veteményesképet persze a gyomlálás előtt készítettem, de látni lehet már így is, hogy mekkorát nőttek egy hét alatt.

Ma elvetettem az uborka magokat is, úgyhogy remélhetőleg hamarosan a legutolsó sorban is lesz valami, aztán jön egy sor cikória, két sor fejes saláta, két sor ruccola, sok hagyma és fokhagyma, aztán négy sor répa, egy hagyma, három sor petrezselyem és egy hagyma zárja a sort, amíg a palántákat meg nem veszem és be nem ültetem.

A ribizlibokor, már látszanak rajta a kiz zöld kerek szemek.

Most éppen a babérmeggy virágzik és a boglárka, előbbi fent, utóbbi lent.

A kerítés túloldalásra árnyékos helyre került még medvehagyma is, kíváncsi vagyok be foknak-e foganni, mert elég későn ültettem el őket sajnos. Ha pár darab megmarad már az is, aztán majd sokasítom őket később.

Almás zabpehelypuding

Colette után szabadon... :) Mert hogy már megint az volt, hogy sok valamit helyettesítettem valamivel, az alma és a fahéj maradt meg, mint közös pont.

Nyüglődöm a diétával, de ezt majd egy másik bejegyzésben egyszer bővebben is kifejtem, ma viszont itthon vagyok és a holnap is, úgyhogy az unalmas tízórai változatokat lehet kicsit bolondítgatni. Az alma az egyik kedvencem, mert szinte egész évben lehet enni és csak 7g ch van 100g almában és egyébként is szeretem, a Pink Lady lett a kedvencem, de olyan drága, hogy sokszor beérem valami mással. Na de majd ültettek valakivel egyszer egy ilyen fát, mert sajnos a mi kertünkben nem fér el és nem is lenne porzótársa, szóval egyelőre kivitelezhetetlen.

Szóval ihletet merítettem és gyorsan összedobtam a tízóraimat, bár egy laktatóbb verzión még nem ártana gondolkozni...
Vettem egy almát, egy kis marék diót, 18g zabpelyhet (a két evőkanál egyébként lehet kb. itt is megállja a helyét, de még szárazon) és annyi forró vizet, hogy a zabpelyhet ellepje. Az almát felnyolcadoltam, a dióval együtt hat cikk ment az aprítóba, addig ázott a zabpehely a vízben. Került még bele fahéj (kb. egy kávéskanálnyi, de ki hogyan szereti), pár csepp citromlé és mindezt pépesre kevertem. A végén a felkockázott almát rádobáltam és már ehettem is. Tényleg pár perc elkészíteni, de egy munkahelyen ilyesmit nem lehet összedobni... persze vihetném is magammal, de akkor meg már lassan koffer kellene táska helyett.
Egyszer még ráveszem magam és csinálok granolát vagy mi a csudát, csak ugye az is tele van olyan dolgokkal, amivel számolnom kell.
Ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy egyáltalán nem hiányzott belőle a cukor vagy a méz, persze adott volna neki a méz egy picit pikáns ízt, aki eheti/teheti próbálja meg biztosan nem lehet vele elrontani.