Ez megint nem a mi hónapunk...

… vagyis még mindig nincs itt az ideje a pocaklakó beköltözésének. Pedig már egészen kezd kikupálódni a ciklusom, na meg a szervezetem. Persze azért akadnék még apró bibik, mint az egyre több plusz kiló és ezáltal egyre kevesebb ruhámba férek bele (persze, persze szokjam a gondolatot, de nem kellene ilyen látványosan szemléltetni már a beköltözés előtt), a petefészkeim is fájnak még időnként és a nyák-helyzeten is lehetne még javítani, de ami késik, nem múlik. Szűrés eredményem még mindig nincs, lassan már 3 hete voltam, kezdek aggódni.

A második bogyós hónapom egyébként kellemesebb volt, mint az első, csak egy-két hőhullám kapott el, azon kívül másra nem igazán emlékszem. PÉ-m viszont később volt az előző ciklushoz képest, viszont csak egy petesejt indult növekedésnek. Sajnos túl hamar volt jelenésem a dokinál, mert Brüsszelbe kellett mennem aznap, mikor pont jó lett volna… azért elég jól saccolt a doktor úr, hogy mikorra kell időzítenünk. Lényegesen könnyebben megy a dolog, ha szabadságon van az ember, de annyi szabadság a földön nincs, hogy ezt minden hónapban el tudjuk játszani. Na jó, nekem lenne, de én ugye egyedül kevés vagyok hozzá és nem szeretném ennyire elaprózni a szabadnapokat.

Szóval még várunk, hol türelmesen, hol kicsit kevésbé türelmesen, de már semmiképp sem kétségbeesetten. Még szabadságolást is nehéz így tervezni/szervezni, pontosabban nyaralást, mert amikor jó lenne, ha elvonulnánk a világ elől, na nekem pont akkor van jelenésem a doktor úrnál. Szeretném már, ha ennek a megfigyelősdinek vége lenne, ami két módon lehetséges:

a) Szinte kizártnak tartom, mert ugye a betegség miatt elég irányított vonalat képvisel a pocaklakó-teremtés, de mondjuk előbb-utóbb szünetet kell tartani ebben a gyógyszerszedésben egyszer, mert elvékonyítja a méh nyálkahártyáját (nem mellékesen pedig kíváncsi lennék rá, hogy mondjuk egy fél évvel a műtét után tudok-e már magamtól is rendesen működni… gyanítom, hogy igen).
 

b) Marad a megfigyelősdi, de már valakit figyelgetünk, ami mégiscsak egészen más lenne.

Elkezdtem hőmérőzni is, ez most már a harmadik ciklusom lesz, amit mérek, bár a gyógyszerek mellett fogalmam sincs, hogy van-e értelme. Nem tudom, így mennyire kapok valós képet a ciklusról és mondjuk kell-e foglalkoznom azzal, hogy viszonylag magas az ébredési hőmérsékletem. Ugyanis valahol azt olvastam, hogy a nagyon magas ébredési hő utalhat pajzsmirigy túlműködésre, bár az enyém szerintem inkább alulműködik sokszor (a tünetek teljesen erre illenek) és tartok tőle, hogy a kilók is ezért ragadnak rám részben. Lehet meg kellene ismételtetnem a vizsgálatot valamikor, na majd megemlítem a doktor úrnak. Persze én nem vagyok endrokrinológus csak hipochonder.

Lehet, hogy túlságosan előre haladunk, de lassan lesz fiúnevünk is a tarsolyban végre, nem csak lány, ami azért megnyugtató érzés, mert mi van, ha mégis fiú lesz, valahogy hívni kell majd őt is. Aztán persze ha már bent lesz, lehet felborít minden eddigi tervet és elképzelést. :) Mennyivel egyszerűbb lenne csak úgy próbálkozni, mondtam már, hogy legszívesebben hagynám az egészet a csudába és hagynám, hogy menjen csak minden a maga útján? Kezdek a dologba belefáradni, azt hiszem. Fogalmam sincs, ez jó-e vagy sem, de az az érzésem, hogy könnyebb lenne a témától elvonatkoztatni, ha nem kellene bogyózni meg kontrollokra járkálni. Most viszont ezt kell(ene) szeretni, ha már egyszer így alakult. És csak türelemmel várni és kicsit talán még le is mondani…