Na jó, megkímélem az olvasóimat és magyarul írok, bár ma már annyi angol szöveget hallottam, hogy valószínűleg angolul is simán menne. (Tudom, van egy ilyen blogom is, amit rendesen hanyagolok, de ennyi időm és energiám már tényleg nincsen... majd ha munka nélkül leszek vagy babát várok.)
Szóval ma egész nap a konferencia teremben ültem, leszámítva a két kávészüntet és az ebédet, de akkor is angolul hablatyolt mellettem valaki. Rájöttem, hogy ki kellene költöznöm Angliába vagy 2-3 hónapra és egész jó angolsággal térnék vissza. :) Addig meg be kell érnem a jelenlegi tudással, mert ösztönző környezet hiányában nem ragad rám semmi. Na tessék, meg is van a program, ha állás nélkül maradok megyek Angliába nyelvet tanulni, bár kétségeim vannak felőle, hogy bírnám-e. Annak idején Németországból már másfél hét után hazavágytam, pedig ott még ismerős családnál laktam, mi lenne itt velem az ismeretlenben. De vissza a megbeszéléshez, századjára is átrágtuk magunkat ugyanozokon a témákon és megint nem igazán jutottunk előre, igaz némi információval azért gazdagabb lettem, de ettől még nem fogom tudni megváltani a világot, ha visszamegyek. Ez volt az utolsó meeting ilyen keretek között, átszervezik az egészet, új nevet kapnak a bizottságok és teljesen átszervezik a tevékenységi/érdeklődési köröket, sőt arról is leszoknak majd, hogy az EU-s elnökséghez kössék a tett színhelyét és költöznek Brüsszelbe. Amennyit oda járok, lassan én is költözhetek, igaz a jövő heti kiutazás még teljesen bizonytalan, szerintem nem fog átfutni az adminisztrációs rengetegen. Nem gond, csupán uniós kötelezettségvállalásról van szó, miért is foglalkozzunk vele komolyabban, mikor a vezetőváltások idejét éljük. Fél 7 tájt már végeztünk is a megbeszélnivalókkal, kiderítettem, hogy a két kollégám már rég a várost szeli, ezért megbeszéltük Marievel, hogy elindulunk kettesben sétálni, az ő kolléganője is meglógott valakivel, ha jól értettem. Míg Mariet vártam a recepciónál összefutottam az egyik angol hölggyel, aki a másik ír hölgyet várta, szóval néhány percen belül lettünk négyen: egy ír, egy angol, egy ír és egy magyar. Nekivágtunk a városnak, első célunk a Plaza Major volt, aztán a palotához szerettünk volna eljutni, csakhogy útközben felhívtam a hölgyek figyelmét a piacra (olyasmi, mint nálunk a vásárcsarnok, csak sokkal szebbek az áruk és a környezet is kultúráltabb - ilyen vastag spárgát még életemben nem láttam, mint itt, a többi zöldésgről és gyümölcsről már nem is beszélve, s talán csak ízelítőt láttam az itteni kínálatból). A piacon pedig magával ragadott minket a forgatag, két hatalmas adag chips mellé elkortyolgattunk egy üveg isteni fehér bort, miközben jókat nevetgéltünk. Bevallom én sokszor azt sem tudtam, hogy min, mert a bor természetesen a fejembe szállt és már kicsit nehezebben koncentráltam az angol szavakra, mondatokra. Aztán a kastély helyett visszasétáltunk a Plaza Majorra és beültünk egy étterembe vacsora gyanánt, az adagokra egyáltalán nem lehetett panasz. Homáros rizottót kértem, amit utólag egy kicsit megbántam, de ilyesmit otthon úgysem eszek, mert biztosan konzervből készítenék, itt legalább friss alapanyagot használtak, csak egy kissé túlzásba vitték az olajat ezzel nehézzé téve az ételt. Hazafelé úton is végig nevetgéltünk, biztosan a bor is megtette a maga hatását, a lényeg azonban a felszabadultság érzése volt. Semmi gond, semmi teher, semmi kötelezettség, minden ilyesmit kizártunk erre az estére. És tulajdonképpen, ha jól belegondolok, így kellene élni minden nap és nem csak este, hanem egész álló nap. Lehet valami ebben a sok napsütésben itt errefelé. :)
Sokkal jobban szeretem hallgatni az angol angolokat, mint a különböző európaikat, akik angolul tanultak, annyira dallamosan tudnak beszélni és annyira máshol használják a hangsúlyokat, mint ahogy belém rögzült annak idején. Mintha csak most nőttem volna fel hozzá, hogy ezeket meghalljam és csak úgy szívtam magamba dallamot, a ritmikát a hanglejtést, mintha csak csecsemő lennék és tanulni kezdeném a nyelvet. Hihetetlenül érdekes érzés. Ugyanakkor a másik oldalon kiakaszt, ahogy egy francia beszél angolul, borzalmas. De Dominique-ot nem lehet felülmúlni! Francia származású, de Olaszországban él és ezeket ötvözi az angollal, kutya legyen a talpán, aki ezt huzamosabb ideig követni bírja. Az ő előadása után döntöttem a tejeskávé mellett, mert különben biztosan elaludtam volna a negyedik negyedben. És ahogy hallgattam az angol hölgyet (holnap még ki kell derítenem a nevét) eszembe jutottak a Monty Phyton repülő cirkuszai, hogy mennyire stimmelnek azok a pródiák, legalábbis ami a hanglejtéseket illeti.
Holnap este már egyedül leszek, remélem nem túl későn ér majd véget a hivatalos program és még világosban el tudok sétálni a palotához, annyira szép épület, hogy muszáj megörökítenem legalább kívülről. Azt hiszem, marad majd némi időm az x-ekre vagy VF Mesemartonjára (repülőn kiolvastam egy újabb kötetet - Móra Ferenc: Hiszek az emberben - és belekeztem a kilengésbe), a srác aki kipakolta a pakkomat a reptéren biztosított róla, hogy jó könyv, bár ezt nélküle is sejtettem.
0 gondolat:
Megjegyzés küldése