2012. május 5., szombat

Na akkor most egy kis szappan

Továbbra is imádok szappant főzni, de még csak kétszer csináltam itthon és Andris szerint így is annyi szappanunk van már, hogy évekig elég lenne. Hát majd meglátjuk... mert ha elosztogatom, akkor azért hangyánit változik a helyzet. Legutóbbi darab kecsketejes-shea vajas körömvirág szirmokkal, de még érik, hiába próbálnám ki már nagyon szívesen.
Nem titkolt vágyam, hogy magasabb fokon űzzem ezt a kotyvasztást és szeretném elérni, hogy hivatalosan is forgalomba kerüljenek majd egyszer az én kis szappankáim. Közben meg fogalmam sincs ennek milyen valószínűsége és realitása van egyáltalán. Egy biztos, én nagyon szeretem kevergetni őket, egyelőre csak közvetlen környezetemet "mérgezve" vele, aztán hátha egyszer megvalósul az álmom.

Munka közben kell egy kis pihenés, na meg nem nyomhatom az ajándékozottak kezébe csak egy darabka papírszalvétában a mesés szappanokat, így hirtelenjében gyártottam nekik egy címkét. Van még rajta mit igazgatni, de első fecskének azt gondolom megteszi.


A csomagolás technikáján is elfér még némi tökéletesítés, na de idővel az is kiforrja majd magát. Ami még a címkét illeti, elirigyelltem a scrapbookosoktól a vágó- és domborító gépet és lehet a formához passzoló bélyegzőt is kapni... attól tartok, ez még nem most lesz. Első variáció, ha beindul valahogy az üzlet, második, ha véletlenül nyerünk a lottón (kár, hogy szinte sosem játszunk), nem is tudom, melyik tűnik valószínűbbnek. Azért bízom benne, hogy hátha mások is beleszertnek a szappanjaimba rajtam kívül. :)

9 gondolat:

Phan írta...

Biztosan szuper szappanokat készítesz! :)
Egyszer én is rendeltem házi készítésű szappant, annak a csomagolása sima Folpack fólia volt. Az szépen rásimul, látszik is alatta mi van. Erre még lehet feliratot is gyártani.

dviki írta...

Anita, a címemet ismered! ;-) De komolyra fordítva a szót, tök jó, hogy ilyenbe is bele mertél vágni és a végeredmény is tuti illatos, kényeztetős, fincsi.... :-))))
Sajnos az áruk miatt nekem még nem a mindennapokra megfizethető kategória, de szagolgatni mindig szoktam a különböző vásárokban és 1x már egy kis mintadarabot vettem. :-)

Anita írta...

Edit, köszönöm az ötletet és gondolkozom rajta, igaz a forma szappanoknál a felirat nehezebben megoldható.

Viki, majd előhalászom a címedet. ;) Írj, hogy milyet szeretnél... most tervben van egy újabb csokis-vaníliás, egy tiszta olíva olajos és az öcsém kérésére mojitos, de ez utóbbin még dolgoznom kell.

Dora írta...

Anita, én is szeretnék kipróbálni tőled szappant!!!

Anita írta...

Dora, okés! :)

Judit írta...

A folpack nem jó a csomagolásra, mert nem szellőzik benne a szappan!!
A papír, vagy a lélegző celofán az ideális a csomagolására.

És hajrá a szappanozás!:))

Egyébként baromi macerás a hivatalossá tétel...
1001 dolgot kell teljesíteni.. pffff

Anita írta...

Köszi Judit! Közben megtaláltam azt hiszem, a megfelelő csomagolást, csak még nem próbáltam ki. Most nem jut eszembe az anyag neve, de virágcsokrokhoz szokták használni díszítésnek és egészen biztosan szellőzik. :) De a lélegző celofán is tetszik.

Azért kíváncsi lennék a macerára, gondolatébresztőnek mindenképpen jó lenne. Tudsz ötletet adni, hogy honnan induljak el?

Judit írta...

A virágboltos papír jó lehet, csak ellenőrizd le hogy a víz hatására nem e engedi a színét.

Macera fő elemei a teljesség nélkül:
vállalkozói ig, besorolási szám a szappannak, műhely fehér és fekete mosogatóval, szabadba nem szellőző ablakkal stb., vegyész-gyógyszerész-orvos aki legalább 3 éve gyakorol laboratóriumi munkát, ántsz, a szappanok laboros bevizsgáltatása fajtánként-színenként stb - ezektől eltérni nem lehet/ne.
És rengeteg utána járás.
persze nem írtam le mindent.
Na? Mit szólsz hozzá?
Akarod? Igen vagy nem...
:(((

Anita írta...

Hát ez tényleg elég lehangoló, azt hiszem, és a vállalkozói igazolvány a legkevesebb... :(((