2014. január 23., csütörtök

Mirabilia - Miss Valentine (1)

Régóta terveztem már, hogy meghímzem csak ezidáig Doránál volt, és mivel ő még nem kezdett bele, ezért elkértem a közös szerzeményt.


Egyelőre még nem kapott becenevet, de talán ez most kivétel lesz. :) A hétvégi nátha pedig segített a haladásban.

2014. január 21., kedd

Új-Zélandi naplemente

Az úgy volt, hogy megláttam a kirakókat és időnként muszáj beszereznem és kiraknom egyet. Egyetlen egybe tört bele a bicskám, egy napraforgókkal körbe vett babás Annie Geddes képbe, az nem ment vagy nem volt hozzá elég türelmem.

Andris szerint ennek is négy hónapig kellett volna tartania, de kevesebb, mint két hét alatt abszolváltam és meglepő módon igazán nehéznek csak az alján levő kék víz bizonyult.


Jó játék volt ez is... :)

2014. január 19., vasárnap

Magamnak is, meg nem is :)

Most hogy elég nagy már a keresztfiunk a legózáshoz, mindenféle járgonyokat kapott a születésnapjára, mi pedig Andrissal építettünk. Régen is nagyon szerettem építeni, igaz akkor a házak voltak a favoritok, de ezek modern készletek elérhető árban nem igazán tartalmaznak ilyesmit, arról meg nem is beszélve, hogy Vilikénél azzal nem lehet mellélőni, aminek négy kereke van. :)

Szóval nosztalgikus hangulatba kerültem és úgy éreztem, nekem is szükségem van egy ilyen járműre, már csak az építés kedveéért és persze, hogy legyen mivel játszani, ha véletlenül idekeveredik majd egyszer. 

Íme a kész mű:



A képeken ugyan nem látszik, de rendesen zárható a kuka fedele, az autót egy nő vezeti és természetesen be lehet billenteni a kuka tartalmát az autóba, és magát a kukabefordítót is fel lehet emelni. A kukában pedig két hal figyel a banán mellett. Szóval minden apró részletre figyelnek.

2014. január 10., péntek

Rico Design - Birds and berries terítő (4)

Lassan közeledek a vége felé, már csak néhány leveles ágacska, két madár és egy madáretető van hátra. A két madár a legmacerásabb, mert ott nagyon kell számolgatni, ezért a végére hagytam őket.

Sajnos a kép nem adja vissza a színeket ebben a még borongós időben, viszont a haladás látszik az előző kevéske hímzéshez képest :)


Azért ha jobban megnézem, van még vele munka, csak kicsivel állok jobban a felénél, a nyolc motívumból két és fél esetleg háromnegyed van készen. Ennek ellenére is mindjárt elkészül érzésem van.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az új évet nem bírtam ki újabb hímzésbe kezdés nélkül, de a "hidat" még nem örökítettem meg. Nagyon-nagyon furcsa most 32ct vászonra hímezni, olyan icipicik az ikszek ehhez a terítőhöz képest, ahol 4 szállal kell 4x4 szálon ölteni és a szálak is vastagabbak, mint a lenvászonnál.)