Újabban szeretek listákat írni, főleg mióta ez a festés és egyéb átalakítás mizéria zajlik, meg a lomtalanításnál is elég hasznos volt (jut eszembe, azt sem ártana újra elővenni, hogy hogyan is állunk vele) és most úgy érzem, hogy két 36 órás nap is kevés lenne ennyi mindent megcsinálni a hétvégén, egyéb szükségletekről pedig még szó sem esett. :)
A lényeg azért talán nem is ez, hanem, hogy érzésre is haladjunk. Két év után végre végleges formába öntöttem a Sárkány RR-es kendőmet, még Andrisnak is tetszik, szerintem ennél többet nem is kell mondanom. :) Én meg imádom, csak még a falra rögzítés nincs teljesen fixálva, bár az elképzelés megvan és szerintem meg is lehet valósítani... de különben meg kell nekem vitrázsrudat falra szereltetni.
A fürdőszobába pedig tervezek
egy ilyet a nyakláncaimnak, mert már kezelhetetlen a kupac a dobozban és az ékszertartón is, szóval tennem kell valamit, emellett pedig lehet egy kisebbet befogok sminkesnek csak úgy kipróbálás szinten, mert hát ugye amennyit én sminkelem magam, csak hát olyan jól néz ki és felhasználható képkeretek is vannak otthon hozzá, vagyis minden adott.
És akkor jöjjön a lista, ami tegnap még csak papír alapon létezett, hogy lehessen mit kihúzogatni róla, azt hiszem, jobb lesz, ha helyiségenként rendszerezek és nem feladattípusonként és akkor jobban látszik, hogy hol mennyi munka hiányzik még.
Hálószoba:
függönyt és sötétítő függönyt venni és varrni/varratni, ehhez méretet venni
- a sötétítő anyagából ágytakaró és
párnahuzatokhoz méretet venni
- képkeretet festeni? (ebben még magam sem vagyok biztos)
képet előhívatni a keretbe
szőnyegeket helyre tenni
Nappali:
Egyiptomi képet falra fúrni
csempéket felvinni a padlásra
- teásszekrényt készíteni
- könyvszekrényt javítani
- tv-állványt beszerezni
- függönyt venni és varrni/varratni,
ehhez méretet venni
szőnyeget a helyére tenni
- piros asztalterítőhöz anyagot venni és megvarrni
Konyha-étkező:
falra fúrni a szakácskönyvtartót
rendet tenni a tálalószekrényben
- függönyt varrni a tálalószekrénybe
megnézni, kiszedhető-e a plusz szűrő a páraelszívóból gond nélkül
- olajsütőt megnézetni, ha lehet javíttatni
- fellépőt lefesteni
Fürdőszoba:
- akasztókat fehérre festeni
- sminkes és nyakláncos tartókat készíteni, ehhez anyagot beszerezni (
mintás anyag, fém lap méretre vágva)
- fűtéselosztóra takaró szekrényt készíteni/készíttetni
- szappanadagoló csere
- WC-kefe csere
Dolgozószoba:
ruhaállvány csere, a jelenlegi mehet összecsukva a padlásra
kiskanalakat kereteztetni
irattartót festeni
- szekrény betét részeit festeni
mütyürös dobozkát festeni
nyomtató, hangfal, forgószék csere és gazdát találni nekik
függönyt és sötétítő venni és varrni/varratni, ehhez méretet venni
Előszoba:
óra áthelyezés, helyére szezonális hímzés kerül
- kis széket festeni
- kulcstartót festeni (bár Andris nem rajong az ötletért, úgyhogy még parkolópályán)
- virágokat átültetni és helyükre rendezni
Lépcsőház:
- falra fúrni: Trick or Treat Fairy (még a keretezőnél javításon),
Családi fotós kollázs
kollázshoz új üveget vágatni
kollázst összeállítani és előhívatni
Hobbiszoba:
- falra fúrni:
óra, Serenity Prayer, RR kendő, kislámpa a tűzhely fölé, felső szekrény, lámpa a felső szekrényhez, kéményajtó, vízgyűjtő edény a kéményhez
vizet, csatornát beköttetni
mosógépnél sarokszelepet cseréltetni
- párkányt szilikonozni
- szekrényeket, polcokat festeni
kiegészítőket festeni (evőeszköztartó, gyöngyös doboz)
maradék csempe a padlásra
Sufni:
- rendszerezni a lépcsőre kipakolt dolgokat (grilltárcsának helyet csinálni, hamugyűjtőnek helyet keresni, fakupacot rendszerezni)
lépőköveket a kertbe beépíteni (húúú, a kertre is kellene lista...)
- szerszámtartót lefesteni és felszerelni
- ribizlis képet renoválni és falra fúrni
- a salétromosodás miatt ősszel muszáj lesz csempézni
- a kinti lépcsőnél a vakolatot helyre hozni
a festékeket anyáéknak adni, ha már mindent bejavítottunk
- függönyt varrni az ablakokra
- rácsot készíttetni az ablakokra
Szauna:
- elválasztó függönyt méretre varrni
- szennyes-tartónak új ruhát varrni
- RP szívet falra fúrni
- az autós cuccokat átválogatni
- ajtókeretet bevasalni a szaunáson, ami az ajtófordítás után elmaradt
Garázs:
- a lomtalanítás során keletkezett felesleges cuccokat eltüntetni (ruhák, cipők, táskás;
elektronikai hulladék; egyebek), az eladásra szántakat meghirdetni
- Skoda alkatrészeket meghirdetni
ventilátort beépíteni
- a kimaradt csöveket fehérre festeni
- szekrénynek új lábakat szerezni
- vízgyűjtő aknát csinálni
- síléceknek tárolót készíteni
- a szívmintás függönyből egy részletet a falra feltenni, ezt előkészíteni
- garázsajtót lemosni
Kamra:
pakolás
- rendszerezés a polcokon
- fémpolcok csavarjainak meghúzása
- fémpolcok falhoz rögzítése
- plusz polc felszerelése
(ha nem megfelelő a megmaradt alapanyag, akkor még polcot is kell venni)
- ajtóra szegőlécet csináltatni és festeni, ehhez méreteket összeírni
Sikerült végül nem csak rövid távú listát írni, de így legalább minden benne van, ami most eszembe jutott... és még mondja valaki, hogy valaha is el tud készülni egy ház.