Azt hiszem, nyugodtan hívhatjuk nyaralásnak és nem csak azért, mert az idén még ilyen hosszú ideig nem voltunk pihenni sehol, hanem mert tényleg nyári meleg volt a múlt héten. Megint nem jutottunk el Svájcig, csak a szomszédba, de ismét megállapítottuk, hogy az Alpok bárhol gyönyörű (erről képek később, mert majdnem 500-at csináltunk, szóval van miből válogatni).
Amit most hirtelen szeretnék megmutatni, az a hangulatos szoba két lámpaernyője... természetesen egyből kiszúrtam, hogy keresztszemekkel öltögették a mintákat és annak ellenére, hogy sok napon keresztül gyönyű idő volt, mégis utlsó reggelre maradt a fényképzés, így nem tudtuk elkerülni a vakuzást. A lényeg azért így is jól látszik, nekem nagyon tetszettek! Bár Andris megjegyezte, hogy ugye nem akarok otthonra ilyet, nem is tudom... nem hiszem, hogy illene a lakásba, akár másféle mintával is. Szóval kicsi a valószínűsége. :)
Nem a lámpáknak köszönhetően ugyan, de nagyon jól éreztük magunkat és úgy elrepült az egy hét, hogy szinte észre sem vettük, már jöhettünk is haza. Folyt. köv.