2012. augusztus 27., hétfő

Lakberendezési harcművészet

Nagyon-nagyon régen írtam már hosszabb beszámolót bármiről is, de valahogy nincs hozzá kedvem esténként... napközben meg amikor esetleg lenne, dolgoznom kell bármilyen meglepő is ez egy munkahely tekintetében. Hímzést se nagyon tudok mutatni, mert szinte csak a vonaton hímzek és ha már eddig nem készítettem fázisfotókat az utolsó magnóliámról, akkor most már marad a kész virágról a fotó. A héten nagy valószínűséggel elkészül, de ha mégsem, akkor jövő hét végére egészen biztosan.

És hogy mivel is foglaljuk le magunkat mostanában? Egyrészről a szappantábor óta hatalmas szappanlázban égek és szövöm a gondolataimat a témában, mert a főzésre még nem szántam időt azóta sem, pedig neki kellene vágni, mert a végén még semmire nem fogok emlékezni, hogy mit mikor és hogyan csináltunk annak ellenére, hogy a receptek megvannak.
Másrészről  tervezzük ugye a kandallóbeépítést (amit csak a jó Istenke tudja, hogy mikorra fog megvalósulni, mert már megint szülői segítséget veszünk hozzá igénybe és arra bizony várni kell, mert most minden a földmunkák körül forog, ez persze érthető is), amivel egybe kellene kötni a különböző szellőzők beszerelését a konyhába a páraelszívónak, a mosdóba a wc-nek, a garázsnál a szaunának, szeretnének egy törölközőszárító radiátort is a fürdőbe felszereltetni, tegnapra majdnem teljesen megadta magát a klíma is és ha ezekkel mind megvagyunk, akkor jöhet a festés. Na meg a hátsó tárolóban jó lenne megszabadulni a salétromosodástól vagy legalább újravakolni és festeni a falat, meg hiányoznak még takarólécek két ajtó körül is, végre meg kellene csináltatni az előtetőt is, ha meg szappanműhelyet szeretnék, akkor arról már nem is beszélek. Amiért ebbe belekezdtem az ugye a festés, ami sok helyen időszerű mindenhol kicsit másért... és ha már festünk, legyenek összhangban a színek a természettel na meg annak rendjével a feng shuihoz fordultunk segítségért.

Először csak a színek miatt érdekelt az egész, aztán elkezdtem elmerülni benne és átesni a ló túloldalára. Merthogy, a feng shui szerint arra a helyre, ahová tervezzük a kandallót egyáltalán nem célszerű tenni, le kellene festeni a nappaliban a szekrénysort és ideális esetben még a konyhát is, meg egyébként a háló kivételével mindent, ami fából készült. Át kellene helyezni a szeletelőspultot, megválni a kristálypohár készlettől és a hálószobában még a lélegzetünket is zöldre festeni. Aztán ahogy elmerültem az olvasásban, kiderült, hogy az ágyunk sem jó helyen van, a kanapét is szerencsésebb lenne másképp fordítani, az alagsori wc-t gyakorlatilag jobb lenne megszüntetni, mert a hálószoba alatt nem szerencsés, a fürdőben el kellene falazni a wc-t és a bidét a többi résztől, de leginkább ki kellene telepíteni a wc-t a kertbe. :) Andris próbál két lábbal a földön tartani, de mivel nem hagyom magam meggyőzni nincs valami könnyű dolga. Végkövetkeztetésként pedig azt hiszem, igyekszem magam ahhoz tartani, hogy harmóniát és egységes egészet árasszon a ház, ha teljesen rendbe tesszük, a többivel pedig nem foglalkozom, mert akkor egyébként is bele kellene vágnunk az építkezésbe, azt meg egyikünk sem szeretne, bár szívesen eljátszanánk egy ilyen gondolattal a tervezés erejéig. Erről jut eszembe, még befejezésre vár a kerítésen lévő oszlopfő is, mert olyan ronda ebben a formában ez a beton és szeretnénk egy könnyebb lejutási lehetőséget a lépcső bal oldalára, amihez apa kitalálta, hogy vágjuk ki a korlátot és könnyedén megoldható, hogy arrafelé is legyen egy néhány fokos lépcső. Szóval van megoldás. És a kertet is át kell kicsit alakítani, mert szeretnénk ehető zöldségeket jövőre, a barátcserje és a füge sem a legjobb helyen van és elég kétséges, hogy az újonnan beültetett hortenziaborok bírni fogja-e a strapát.
Na de vissza a harcművészethez... jelenleg a lomtalanításnál tartunk, eddig 4-5 napot áldoztunk erre, nekem nagyon-nagyon kimerítő, mert szinte mindent én válogatok át (értsd sajátom és közös cuccok egyaránt) na meg én vagyok a drasztikusabb kidobáló. Eddig legkönnyebb a ruhásszekrény volt, abban már van rutinom, de az iratok átválogatása az egy borzalmas valami, senkinek nem kívánom még ha a végeredmény pozitív kicsengésű is, vagyis megéri. A fürdő és a nappali csak hosszadalmas, de gyanítom a nappali kirámolását megnehezítette, hogy kezdünk fáradni és nem utolsó sorban megtelni a lomokkal, mert ugye nem mindent akarunk kidobni. Van ami visszamegy anyáékhoz, van amit árvaháznak szánunk, van amit megpróbálunk eladni vagy csak úgy odaadni annak, aki úgy érzi szüksége van rá. Úgyhogy jönnek majd ide is képek, mert több szem többet lát, hátha valakinek megtetszik valami. Azt hiszem, a kristályokat is megpróbálom eladni, mert kezdem egyre terhesebbnek érezni a jelenlétüket, mintha ólomként nehezednének rám. Lehet, hogy ez hülyeség, de végre sikerült megfogalmaznom azt az érzést, amit velük kapcsolatban érzek, attól függetlenül, hogy szépek és nagyon tetszenek, de mintha megbéklyóznának. Még az írásban is elakadtam... lesz néhány hímzett képem is eladó, mert nem fogok tudni úgysem mindent kitenni vagy elajándékozni. Hosszú menet lesz már látom, de ha új életszakaszt szeretnénk nyitni, akkor erre óhatatlanul szükségünk van.
Néhány dolog pozitív átalakuláson megy keresztül, ilyen például a nagy halom vasalni való, ami persze azóta újra teremtődött, a meglévő kupacot eltüntettem szombat hajnalban ahelyett, hogy álmatlanul forgolódtam volna az ágyban. Új helyre költöztek a vázák, a térképek, a mackók (amiből nem tudom, nincs-e túl sok, de egyelőre maradnak) és a könyvek egy része is, a ruháim elférnek a szekrényben, még a fehérneműs fiókban is katonás rend van (na jó, a zoknik még nincsenek teljesen kipipálva). Az ékszeres dobozkám új színt kapott, most már csak egy jobban bele illő képeslapot kellene találnom, de egyelőre nincs meg a megfelelő. a mostani nagyon szeretem, de nem szeretném kettévágni. A nyakláncoknak kell még sürgősen valamit kitalálnom, mert a jelenlegi doboz+kalaposnő párost kinőttem a válogatás ellenére és egy baleset során a hölgy meg is sérült sajnos. De ami a leginkább hihetetlen, hogy a táskáim is egy helyen  - na jó, egy szekrényben - gyülekeznek. Rögtön fel is merült bennem egy kérdés, hogy mi lesz a rómás táskával lányok???

És ami még hátra van a lomtalanításból: 
  • Nappali: végső simítások, az asztalon lévő kupacok helyükre csoportosítása.
  • Padlás: egyszer ezt is át kell nézni, mert ugye sok minden van oda eltéve, hogy időnként szükség lehet rájuk, de nem tudom, hogy a karácsonyfa díszeken kívül bármit is elő szoktunk-e onnan venni. Azon kívül le kellene ellenőrizni, hogy mennyi fürdőszobás csempe maradt meg, mert a mosdóban elvált a wc-t tartó gipszkartonfal a helyéről és ez így nem igazán jó azt hiszem.
  • Konyha és ebédlő: ezeket lehetetlen külön kezelni, mert nem tudnék hol határvonalat húzni és ha pakolni kell egyik szekrényből a másikba, nem is lehet. Nehéz feladat lesz, mert át kell rendezni a porcelánokat és meg kell válni a kristályoktól, na meg át kell nézni az összes szekrényt edényestől, tányérostól, poharastól és evőeszközöstől együtt. Erre biztosan kelleni fog egy teljes hétvége vagy nagyon sok délután, ha darabokban csináljuk, amit nem tudom, hogy szeretnék-e, mert elég nagy felfordulással tud járni, mint azt az előző napok bizonyítják.
  • Kerti helyiség alias sufni: lesz innen is mit kirámolni, mert rengeteg kaspót halmoztam fel korábban és szerszámos fogasunk is 2-3 használat után tönkrement, szóval cserélni kellene. Ja és valahogy le kellene vakarni a koszt a mosdókagylóról, az eddig próbálkozások közül csak a hígító hozott eredményt (sajnos nem tudjuk, hogy mi került itt leöntésre anno a festők által, de szörnyen néz ki, az biztos), emellett falat is kell javítani.
  • Mosókonyha és egyben varrószoba: itt is lesz mit rámolni, mert tüzetesen szeretném átnézni a hímzős és varrós cuccokat, hogy tényleg csak olyasmi maradjon, amit majd fel fogok használni és igyekszem majd úgy elpakolni, hogy semmi ne boruljon rám, ha kinyitom a szekrényajtókat.
  • Garázs: itt a szekrény nagy falat lesz, de máshol is előszeretettel halmoztunk fel dolgokat, úgyhogy jó pár órát itt is el fogunk tölteni.
  • Kamra: Sok-sok apróság és nem használt valami gyűjtőhelye, lesz mit válogatni. 
  • Szauna sarok: itt talán lomtalanítani még nem kell, de azért nem árt átnézni ismét az autós kupacot, amit a függöny mögé rejtettünk.
  • Terasz és hátsó lépcső: ugyan igyekszünk itt is rendet tartani, de egy ellenőrzést megér a dolog, mert már most tudom, hogy lenne mit legalább rendbe rakni, ha kitoloncolni nem is kell.
  • Előszoba: végül, de nem utolsó sorban, a cipős szekrényt még nem válogattuk át, ez talán gyorsan menne.
Az eddigi tempónkat ismerve elleszünk ezzel még egy darabig attól tartok. Lehet, hogy addigra a kandallóépítésre is sor kerül, ha nem vigyázunk...

2012. augusztus 12., vasárnap

Szappansuli tábor beszámoló képekben

Ezen a héten keddtől szombatig végigjártam a szappansulit tábor formájában. Örülök, hogy ezt választottam, mert nagyon jó kis csapat jött össze és így nem aprózódott el hétvégékre az iskolapadban ücsörgés. Rengeteg információ cikázik folyamatosan még mindig a fejemben, kell neki jó néhány nap, hogy letisztuljon és jó lenne legalább egyszer megcsinálni itthon is a tanfolyamon elkészített dolgokat, hogy ne felejtsem el, de elég sok alapanyagom hiányzik, úgyhogy ez egészen biztosan későbbre fog tolódni. 

Egyelőre nem a szappansuli tábor alatt készült képeket teszem fel ide, hanem az elkészült szappanok és egyebekről készülteket. Na nem azért, mert a tábor alatt nem készítettünk képeket, de azok közül még csak néhányat kaptam meg szóval később majd még lehet, hogy válogatok. 

Átlátszó szappanok alkohollal, glicerinnel, gyantával és nélkülük négyféle kombinációban.

 Habszappanok, ezekből az elején még tortát készítettünk, aztán a végén a többiek más irányzatot választottak.

 A hibajavítós szappanok a gyurmakölteményeket leszámítva, mert azok azért elég érdekesre sikeredtek.

Krémszappanok

Melegen készült szappanok

A melegen készült szappanokkal együtt csináltuk őket, de ezek balról jobbra sorrendben: mosószer, mosószer, mosogatószer, tusfürdő és sampon.

Nemezelt szappanjaim, két féle technikával készültek: a felső a simogatós módszerrel, a másik tűnemezeléssel (a sztárfotó óta kicsit átsimogattam a tűset is, azóta sokkal jobban fest) ezen a technikán van még mit fejlesztenem, de nem sok időm maradt a gyakorlásra a párhuzamos készülődések miatt.

Sószappanok, rájuk nagyon kíváncsi leszek, sanszos, hogy kedvencek lesznek.

És végül a szappanmentes tisztálkodószerek, kétféle sampon és kétféle intim lemosó készült (az alapvető különbség a tenzidek mibenlétében rejlik).

2012. augusztus 11., szombat

Köszönöm, jól vagyok! :)

Kata, csak itt, csak most, csak neked: Épségben hazaértem, minden rendben. :) Ja és légyszi írd meg a postacímedet, mert szeretnék küldeni neked valamit! A többi meg majd megbeszéljük... tudom a dobozok titkát is. ;)

A többieknek, akinek esetleg hiányoztam volna, szappansuli táborban voltam és majd lesz beszámoló is képekkel. Egyszer valamikor... :)