Szombaton...

... a kék-sárga áruház körbejárása után babáztunk is egy kicsit, Andris szüleinél ebédeltünk össznépileg. Annyira gyorsan telik az idő és ez most Vilikén látszik a legjobban, már 9 és fél hónapos. És persze zabálni való, okos, ügyes és nappal keveset alvó (de ezt egyre több gyereknél hallom, hogy viszonylag hamar végigalussza az éjszakát, de nappal semmi érdekesről nem hajlandó lemaradni). Azért egy rövid alvás csak összejött, amíg elmentünk négyesben az óbudai temetőbe.

 A nyakláncom bűvöletében, imádja főleg húzgálni bármelyik van rajtam, de azt azért ritkán hagyom neki.

Keresztszülőkkel játék közben a világ nagy dolgairól elmélkedve...

Mindennapi betevő

Szeretjük a saját sütésű kenyeret és egy ideje még a kenyérsütő gépről is leszoktunk,már csak akkor használjuk, ha időzíteni kell a sütést vagy nincs idő a kelesztésre. Rájöttem, hogy tulajdonképpen szeretek kenyeret sütni és annyira jó érzés a saját serclit ropogtatni... :)

Szerintem nehéz első ránézésre megállapítani, hogy a saját sütőnkben sült vagy a boltban leemeltük a polcról, az első szembeötlő különbség akkor látszik, ha felvágjuk. Manapság egy fél kilós kenyeret készítenek ekkorára, na én lemértem kíváncsiságból, ez pontosan 995 gramm volt, viszont a héjja ugyanúgy ropogós, a belseje pedig puha és ruganyos, ráadásul szükség esetén egy egész hétig is eláll. Na jó, olyankor már pirítósként vagy melegszendvicsként végzi, de próbálja meg az ember ezt egy bolti példánnyal. Egy szó, mint száz: büszke vagyok rá! :)

És hogy mi a titka? Nos első sorban a szeretet, amivel gyúrja meg formálgatja az ember, aztán fontos még a kovász hozzá és egy pici aszkorbin sav, na meg a friss élesztő. Kb. két és fél óra alatt készen van, de a gyúrás nem tart tovább fél óránál az élesztő futtatásával együtt és még 5 percet lehet számolni a formázásra, a többit elintézi az élesztő és a sütő.

Limara alapkenyere volt a kiindulási pont, de nála sok finomságot találhattok.

Ami tegnap kimaradt

Merthogy volt még jó pár gondolat a fejemben, de most sem biztos, hogy minden eszembe fog jutni.

Gondoltam, hogy kellene néhány elterelő hadművelet, hogy kicsit máshol járjanak a gondolataim, mint az utódnemzésen és arra jutottam, hogy egy kandalló vagy szauna építés erre kiválóak lehetnek. Most, hogy elkezdtünk nézelődni egyre jobban azt érzem, ez igencsak pénztárca kérdése is lesz... viszont találtunk olyan kandallót, ami mindkettőnknek tetszik és illene a nappalinkba. Ez már haladás, a gond csak ott kezdődik, hogy a bele való kandallóbetét baromi drága (alsó hangon 200 ezer, de határ a csillagos ég, jelen esetben kb. 1 millió) és akkor még a felépítményről nem is beszéltünk, meg a munkáról, a tervezésről, stb.

Valami ehhez hasonlóra vágyunk, bár találtunk egy másikat, ami még jobban, de azt nem találtam meg interneten sajnos. Most talán jöhet az érdeklődés és kérdezősködés, hogy ki és mennyiért készítené el ezt nekünk, mert házibarkácsba azért nem merünk fogni. Szóval ez még bőven a jövő zenéje.

De azt hiszem, a szaunával is érdemes lenne még várnunk legalább a tavaszi építőipari vásárig, mert talán jelentős kedvezménnyel juthatnánk szép és igényes darabhoz... minden esetre lehet már most kérünk néhány ajánlatot erre is, az még nem kerül semmibe. Viszont ha várunk, elmegy egy tél szaunázás nélkül... hát, valamit valamiért.

Tegnap este meg is kaptam a hormoneredményeket, a TSH és az fT4 kivételével jónak is mondhatóak, nagyon-nagyon remélem, hogy lassanként magához fog térni a pajzsmirigyem és az alul-működésből visszaáll a normál működésre, mert éppen elég volt egy mesterséges hormont tömködni a szervezetembe. Ezek után nagyon kíváncsi leszek a hormonsor második felére, hogy csökkent-e az ösztrogén szintem és növekszik-e megfelelően a progeszteronom. 2-3 hét múlva ez is kiderül.

Csend...

... van egy ideje (egészen pontosan harmincegy napja) a blogomon, pedig lenne miről írnom csak meglehetősen lusta vagyok hozzá, bent pedig aligha van időm ilyesmire. Vagyis van munkám, aminek ugye a mai világban örülni kell, csak már közel sem élvezem annyira, mint mikor ide kerültem, annak ellenére, hogy most lehetőségem nyílt új folyamatokat is gyakorolnom és valami újat alkotnom. Lásd pl. nálam kötött ki az engedélyminták ellenőrzése és javítása, külön öröm számomra, hogy hazánk neve a jövő év első napjától Magyarország és ezt az utolsó betűig mindenhol módosítani kell, ami különösen érdekes volt az orosz, ukrán, svéd és török nyelvek tekintetében, amihez nem minden segítség érkezett meg időben, tehát könnyen lehet, hogy az ukránok nagy kerek szemekkel fogják olvasni az engedélyre vésett szöveget. A megyékhez is visszakerültek hatáskörileg dolgok, amit egyébként is ők csináltak, így most már nem elég sima levelet írni, végzést kell fabrikálni az áttételhez, és ami eddig csak fiókomban (pardon a páncélszekrényben) landolt, azt most visszaviszi a postagalamb az illetékesnek. Tudom, hogy részben ebből van munkám, de ez a rengeteg adminisztráció már felesleges.

Hímezgetek, csak nem látszik itt, de majd egyszer csak jövök többel is egyszerre, mondhatni sorozatban. ;) Persze szigorúan gyöngyözés után... aztán nem is tudom, mi által vezérelve egyik este elővettem a Tulip Triot, pedig már talán években lehetne mérni, mikor szintén egy-két estét a hímzésére áldoztam. Ha kicsit nagyobb paca lesz a bal felső sarokban, akkor talán majd lencsevégre is kapom.

Egyébként meg őszi és karácsonyi terítőket kellene készítgetnem, így viszont valószínűleg ezen a karácsonyon sem a saját hímzett terítőm fogja még díszíteni az asztalt, a házikós-manós függönyről meg nem is beszélve, de majd jövőre. Előbb-utóbb azok is elkészülnek egyszer.

Kreatívan nincs türelmem fényképeket válogatni a nyaralásról, pedig már a beszámolót is nehéz lesz így megírni, hogy hol is jártunk. Sőt Bánkon is voltunk hirtelen felindulásból egy hétvégét és végre körbe tudtunk nézni a környéken.

Sokszor eszembe jut, hogy minek is írok, mert nem hiszem, hogy hiányzom bárkinek, de végül is arra lyukadok ki általában, hogy magamnak írom a blogot, akkor meg miért érdekelnek ilyenek. Meg ugye túlságosan egysíkú a gondolkodásom, az egyéni szűrőmmel biztosan nem elég megkapóan látom a világot, hát ez van. Azt hiszem, hiányzik egy olyan igazi barát... ez persze valószínűleg az én hibám is, mert talán túlságosan bezárkóztam az utóbbi időben, de időről időre az az érzésem, hogy észre sem vennék, ha eltűnnék és aligha lenne néhány ember, akinek tényleg hiányoznék. De ez is mekkora marhaság már, miért foglalkozom ilyesmivel??? Ettől még nem kellene rosszul éreznem magam, hogy másoknak nem vagyok fontos, vagy az, ami velem történik...

Nehezen viseltem a szombatot is, mert ugyan nem ért váratlanul a pénteki vérzésem a több napos pecsételés miatt, de Andris miskolci rokonai mind azt kérdezték jön-e már a baba, vagy azt várták, hogy bejelentem a babavárást. Hát nem és rohamosan telik az idő az egy évemből, édesanyám rendkívül egyszerű tanácsa pedig, hogy ne foglalkozzak vele csak éppen azt nem mondja meg, hogy ezt hogy csináljam. Hogyan ne vegyem észre, ha folyton erre célozgatnak, erről kérdezgetnek... Tényleg igyekszem lekötni magam mindenfélével, de a nap minden percét egyszerűen képtelenség. Olyan, mint mikor a gyerekek várják a karácsonyt, vagy az iskolát, hogy mennyit kell még addig aludni, izgatottan várják ők is és én is, a különbség csak annyi, hogy nekik ki lehet számolni, mennyit kell pontosan addig aludni, nekem meg bizonytalan, hogy bekövetkezik-e valaha egyáltalán. Kicsit talán könnyebb lenne, ha én is tudnám, mennyit kell még addig aludni...

Hiányzik nagyon a hastánc és Zumba Lady ugyan van hetente kétszer is, de nagyon-nagyon nem ugyanaz, ráadásul a folyamatosan új érkezők miatt mindig mindent ismétlünk és alig jut idő új koreográfiára. Kicsit ilyen szempontból jó volt kihagyni 3-4 alkalmat a múltkor, legalább volt egy kis újdonság. Helyette voltam biorezonancián, Doránál a fiúkra vigyázni, hétvégére készülődni, ilyesmi.

Hát nem sikerült valami rózsaszínre ez a bejegyzés, majd talán legközelebb.