2013. június 24., hétfő

A boldogságfüzet margójára :)

Múlt héten befejeztem az egészségügyi alkalmassági vizsgálatsorozatot, amit tulajdonképpen egy napra is be lehetett sűríteni, de a reggeli vérvételre és hasi ultrahangra annyira telítettek az időpontot, hogy kénytelen voltam három napra elosztani azt a néhány vizsgálatot. A belgyógyász nem volt túl komoly, felírta javaslatnak amit az endokrinológus javasolt, a szemész műkönnyet ajánlott és szemüveget még nem írt, de volt egy lencse, amivel jóval élesebben láttam a dolgokat, a csontsűrűséget nem tudták mérni mert rossz a gépük, a laboreredményeket majd küldik postán, az EKG rendben, egészségügyileg alkalmas vagyok az irodai munkára, a bőrgyógyász se mondott semmi újat, a hasi ultrahang maradt utoljára, arra nagyon kíváncsi voltam, mert a nőgyógyász eddig még nem követte a ciklusomat és mégis csak 10. cn-en voltam betekintésen. A hölgy először jól rám ijesztett, hogy mikor is jártam nőgyógyásznál utoljára, mert hogy van egy cisztám a jobb petefészekben, na ekkor megkönnyebbültem, hogy növesztgetem szépen a tüszőt a jobb oldalon. :)

Hétfő este óta éreztem a nyakamat, először azt hittem, hogy csak elaludtam, aztán rájöttem, hogy a klíma a ludas az irodában meg az elviselhetetlen meleg és a kettő kombinációja. Mivel péntek hajnalban megvilágosodtam - nevezetesen, hogy mi lenne, ha átforgatnám az íróasztalomat meg a polcokat, akkor talán nem fújna rám a klíma és a nyitott ablak sem lenne annyira zavaró - átrendeztem a szobát. De miért is kértem volna segítséget, mikor tele van segítőkész fiúkkal a szomszéd iroda, nem, én magam rendezgettem át a bútorokat. Azon kívül szombaton fellépésünk lett volna, vagyis a többieknek volt is, ezért mindenképpen mennem kellett táncolni csütörtök este, nos elég nagy valószínűséggel egyik sem hiányzott az ízületeimnek, amik pénteken délben csodaszépen bedurrantak a nyakamban olyannyira, hogy még az ebédet is nehezemre esett megenni (lásd nem nyíló állkapocs és nehezen emelhető kar), de végül bal kézzel belapátoltam valamennyit. Aztán átküzdöttem magam Budára a biorezonanciára, ott gyorsan elkapott a homeopátiás doki, megnyomogatta az érintett nyak-váll szakaszt, de nem komolyan, mert folyamatosan potyogtak a könnyeim a fájdalomtól, na meg óvatos is, nehogy egy sérvbe nyúljon bele... felírt egy rakás homeopátiás bogyót, amit azóta is szedek, de a pénteki nap egy borzalom volt. A biorezonanciás kezelés is a fájdalomcsillapításra meg a gyulladáscsökkentésre koncentrált persze, mert ilyenkor nem annyira foglalkozik a gép a hormonjaim helyzetével, amire nagyon kíváncsi lettem volna úgy mellékesen. Viszont amikor sikerült annyira megnyugodnom, hogy le bírtam csukni a szemeimet, érdekes képek jelentek meg a szemeim előtt: egy nagyon-nagyon cuki kisfiúpofi, aztán látni lehetett az összegubózott kis magzatot is. :) Lehet, hogy mégis fiús anyuka leszek elsőre, minden esetre azt hiszem, egyre kevésbé ragaszkodom a szőke göndör hajú kislányhoz, amit még réges-régen a kapcsolatunk elején megálmodtunk együtt. 

Ami viszont még ennél jobban is megérintett, hogy tegnap a nyakam miatt elég óvatosnak induló akció után Andris rakosgatta a kezét a jobb és a bal petefészkem fölé felváltva, végül a jobb oldalon kötött ki és mondta, hogy nem tudja miért, de kuncognia kell. :) Imádom!

Úgyhogy bárcsak, bárcsak, bárcsak... :)

Jut is eszembe, még csütörtökön hastáncról hazafelé láttam egy harsonás angyal alakú felhőt is elirigyeltem a lányoktól a számolást, ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ebben a ciklusban én is így számolok, szóval ma vagyok 2+3 :)

3 gondolat:

Edit írta...

Bárcsak... :)
Én nagyon drukkolok, hogy jöjjön a baba!!!

Unknown írta...

fiús anyukának lenni jó :) (pedig én is lányról álmodoztam)
hajrá bébi :)

Anita írta...

Edit :)

Zsuzsi, nem kételkedem, csak eddig nem gondoltam rá egészen egyszerűen. :)