2013. május 8., szerda

Veteményesünk a 3. héten

A szerda reggel nem biztos, hogy a legjobb időpont veteményest fényképezni, de valamiért ezt szemeltem ki... ennek következtében ma reggel csak a hálószoba ablakából készítettem egy felvételt a downgradelt telefonommal (a másik ugyanis tesómnál van újratelepítésen) és hát ez hagy némi kívánnivalót maga után. A dokumentálás viszont elengedhetetlen, így nem tehettem mást így korán reggel, a fényképezés idejét ugyanis a sóska fagyasztóba tuszkolása vette el. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy ezt tegnap este segítséggel oldom meg, de azért így is sikerült több mint 99%-ot a zacskókban landoltatni. Ez azért nem annyira rossza arány szerintem. :)

És akkor itt a nem túl éles fotográfia:


Most pedig a szöveges ismertetés: rögtön a korlát mögött látható a füge és/vagy a menta, az új fügét az idén ültettük be, mert a kinti kicsit sínylődött a kevés fény miatt, idén persze az is nagyon szép és vannak rajta fügekezdemények is, a fűszernövényest még nem rendeztük mellette, a nem látható bal sarokban van a ribizlibokor és a képen már látszik a málnasövény vége, meg hogy szépen felkötöztük őket a tákolt támrendszerhez (ősszel jön a rendes majd). És akkor ugrás a veteményekhez a barna kanyargó csíkon. Legelöl két tő padlizsán, aztán egy cukkini, a következő sorban kapor, de ez még nem kelt ki, aztán két-két édeskömény és zeller gumó, a paradicsomsorban két koktélparadicsom és két bokros paradicsom (ez fogalmam sincs milyen lesz), a paprikasorban van kápia, alma, édesnemes zöld és albaregia. Az uborkák még eddig nem bújtak elő, pedig már kellett volna nekik, de még kapnak pár napot, most már a petrezselyemnél és a sárgarépánál is nőnek a második réteg levelek, így könnyű lesz őket megkülönböztetni a gaztól. A ruccola ehető nagyságúra nőtt és a fejes saláták is szépen nőnek. Úgyhogy örömésbódottsád van. :) Hétvégén pedig lehet gazolni.

1 gondolat:

Jucus írta...

Nagyon tetszik a kert formája ezzel a kis fa körbekerítéssel! Csupa értékes növénykéd van! Várom a következő beszámolód, én is lelkes kiskertész vagyok!:o)