2013. május 16., csütörtök

ELÉG!!!!!!

Besokalltam, kész vége, pont. Nem tudok egy nap 25 felé szakadni és egy ugyanazon a napon egy ugyanazon az időintervallumban legalább kettő, de inkább három helyen is lenni egyszerre.

Semmi bajom a kedves Panita kolléganőmmel, kedves, aranyos, bájolog, közben meg nem hiszem, hogy bármennyire is kedvel, és mivel soha nem mond semmiről véleményt, egy kis sunyi besúgó szerintem. Szóval tényleg az ég világon semmi bajom a képmutatással, végül is a munkáját elvégzi és helyettesít bizonyos dolgokban. Cserébe persze én is helyettesíthetem... már az is sok volt, hogy jótékonysági gyűjtést kezdtek el szervezni az esküvőjére, ahová az utolsó pillanatig még csak jelképesen sem hívott meg senkit, na nem mintha nekem ez hiányzott volna, úgyhogy én voltam az egyedüli, aki majdnem nem adtam egy fityinget sem, mert nem éreztem jogosnak. De aztán csak körbeküldött egy emilt az utolsó előtti nap, így viszont nem volt pofám nem adni, ha következetes akartam maradni.
Múlt péntek óta szabadságon van és azóta jóformán csak helyette dolgozom, pedig az iktatás még nem is rám maradt, közben egyfolytában hív valaki telefonon, hogy neki ez kell, neki az kell, miért nincs még elbírálás, ő engedélyt hozna, a másik engedélyt vinne, a minisztérium is egyfolytában úgy gondolja hogy én vagyok a mindenható istenség engedély témában és mindent sos véleményezzek és intézzek el. Ide menjek, oda menjek, itt legyek, ott legyek. Hát köszönöm szépen én ebből nem kérek, mert a kedves kolléganő annyit hagyott hátra, hogy lehet hogy az ukrán engedélyek elkészülnek és akkor át kell adni őket, de előkészíti hozzá a papírokat (hogy a sorszámok tekintetében hagy elég sok kívánnivalót maga után, azt hagyjuk is inkább), hát ehhez képest egy rakás dolgot tudnom kellene, hogy mit hogy és ki szokott intézni. Úgyhogy ma betelt az utolsó csepp is a pohárban, mert egyszerre kellene lennem jövő szerdán vérvételes beutalóért a Szent Imre kórházban, a NFM vegyesbizottsági ülésén, amire persze még reggel fel kell szedni a VIII. kerületben az engedélyeket és akkor még a saját munkámról megint csak nem esett még egy gondolat sem.
Mi a fészkes fenéért nem lehet ezeket a feladatokat olyan kolléganőnek átadni, aki csak azért jár be dolgozni, hogy a nagyasszonyt eljátssza és megszerezze a teljesen felesleges harmadik diplomáját is a cég pénzéből????? A válasz persze megvan, egyszerűen félnek tőle és sakkban tudja tartani még a vezetőket is, pedig pontosan tudja, hogy mi a teendő ilyenkor, csak neki derogál felvenni a telefont és a nyomdával beszélni, vagy éppen akár egy nyomorult kis átvételit bárkinek is átadni és egy levelet elküldeni. Bezzeg a feladatok kiosztása remekül megy neki, csak kár hogy nem tudja pontosan ki és mivel foglalkozik az osztályon.

Mellesleg elegem van a diétázásból is, hogy folyton figyelni kell, mikor mit mennyit és hogyan ehetek. Ha nem kellene minden nap bejönnöm dolgozni sokkal egyszerűbb lenne a dolog, elfőzőcskéznék én magamnak minden nap és olyan finomakat ennék, hogy csak csuda. Persze ugye mondhatjuk, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.... és van is ebben rengeteg igazság. Csak amikor hazamegyek hulla fáradtan, esetleg még otthon is futok pár kört mire elintézem a dolgokat, jól esik a pihenés. És akkor még a házimunkáról meg a kertről nem is beszéltem. Meg a heti legalább négyszeri edzésről, amit szintén muszáj tartanom a diéta mellett. Frusztrált, hogy az aktuális kínálatból szinte semmit sem tudok választani egyik nap sem, mert mindig van valami olyasmi, amit nem ehetek meg, vagy jobb lenne, ha nem enném meg. És csak az én kedvemért nem fognak durumtésztát főzni, teljes kiőrlésű lisztet és barna rizst venni vagy éppen az olcsó finomított cukor helyett nyírfacukrot netalán más cukorhelyettesítőt használni. Pedig a spájzban elég jól főznek, ízlik amit csinálnak, nem olcsó ugyan, de megfelelő az adag, akár leves nélkül is jól lehet lakni.
Szóval keresgéltem az interneten, hogy ha már úgyis melegíteni kell (mert amit én főzök előző este azt is melegíteni kellene), próbálok rendelni valahonnan. Budapesten rengeteg lehetőség kínálkozik, de ha alaposan végigböngészi az ember a kínálatokat, akkor láthatja, hogy szinte mindenki kiesik a rostán zömében azért, mert diétásnak kikiáltott étrend szénhidrát tartalma úgy van összeállítva, hogy elég szélsőségesen mozog a 20 és 90 gramm között, ami lássuk be elég messze áll én stabil 50 grammomtól. A medirest fennmaradt a rostán, náluk egészen kiegyenlített a ch érték és leírás alapján nem dögunalmas ételeket készítenek. Az első két napi étel kimondhatatlan csalódás volt... először is rájöttem, hogy nem szeretem a spenót ízét, ezt most már tudom, de a levesek közül nem lehet választani, tehát kénytelen voltam megrendelni, a második paradicsomos káposzta. Azt hiszem erről elég, ha annyit írok, hogy a menzán anno finomabbat készítettek, szinte már ehetetlenül édes volt (gondolom nem az állítólagos nyírfacukor, hanem a túlzásba vitt édesítőszer miatt), a hús pedig rágós. A tegnapi ebéd egy fokkal jobb volt, azt hittem, egy húslevest nem tudnak olyan nagyon elrontani, hát tévedtem... utoljára a kórházban ettem ilyen minőségű levest. A cukkinifőzelék ehető volt, szinte csak a kaprot éreztem rajta és miután elpárolgott a bezárt hússzag, a grillezett csirke is tűrhető volt, de muszáj volt valamit csinálnom evés közben, hogy ne az ízekre koncentráljak.
Ma zelleres sajtkrémleves lesz és kakukkfűvel, babérral pácolt joghurtban sült csirkecomb karottás barna rizzsel. Szkeptikus vagyok, de ha marad az eddig tendencia, akkor ennek egy kicsit megint jobbnak kell lennie. Valamit valamiért persze, de mindennek vagy egy határa majd meglátjuk, hogy az én ízlésemé és időbeosztásomé hol húzódik.

Az édességek nem hiányoznak továbbra sem, beérem a gyümölcsökkel, fagyi helyett hatalmas adag készül fagyasztott gyümölcsből és joghurtból uzsonnára, de ezt is csak akkor tudom megjátszani, ha otthon vagyok. Hála az eperszezonnak, újabban epret uzsonnázom délutánonként alanatur. Arra azért nem vetemednék, hogy hozzak bentre egy botmixert vagy valami hasonlót, amivel lehetne itt is ilyesmit készíteni.
Sütiátalakításban kezdek otthon lenni, a múlt héten meggyes piskótát sütöttem xilittel és graham liszttel, egészen jó lett. Persze már csak azért is vetemedtem ilyesmire, mert ki kellett próbálni a vadi új robotgépünket, amit igazából csak egy hónap múlva kellene megkapnunk. A keverőlapáttal körözöttet kevertünk, na arra nem igazán volt jó, kicsit gyorsabb és hatékonyabb villával összedolgozni a hozzávalókat és kevesebbet is kell mosogatni, a habverőfej viszont remekül tette a dolgát. A keverőlapátot is próbára fogom még tenni valami mással is, ami komolyabb és hosszabb műveletet igényel. Meg egyszer, ha lesz időm megsütni a kenyeret és nem csak a gépbe összedobálni, akkor a dagasztókart is. Jut is eszembe, vágyok már egy kis pizzára, de még ebédre is csekély az a tésztamennyiség, amit megehetek, szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz ilyesfajta gasztronómiai élményem. A gépnek köszönhetően lett húsdarálónk is.
A számolgatás persze itt is gáz, jó hogy laktat a zabpehely, de kritikán aluli mennyiség lett a kókuszgolyóból például. A palacsintát egy katasztrófa volt megsütni és amennyit szenvedtem vele, ahhoz képest nagyon keveset lehet megenni belőle egyszerre. Ha egyszer eljutok egy olyan helyre, ahol mindenféle magliszteket tudok venni, akkor alkotok egy paleolit sütit is, abban legalább tényleg nem olyan túlságosan sok szénhidrát van.

Na mentem dolgozni, mert így főleg nem haladok, de ennek egy részét már korábban is le szerettem volna írni és most megvalósítottam.

0 gondolat: