2013. március 30., szombat

Gyógynövényes RR kendőm végleges formába öntve

Sokáig gondolkoztam, hogy mi legyen a végleges formája ennek a hímzésnek (2010. decemberében kaptam vissza Dórától) és hosszú ideig a táska/szatyor féleség vezette a listát. Aztán egyszer csak jött egy ihlet, hogy mi lenne, ha mégis képként érné utol a végzete, abban azonban biztos voltam, hogy nem szeretném üveg és keret mögé zárni. Aztán jött a szappanozás és a hobbiszoba és egyre biztosabban tudtam, hogy ott lesz a helye, a lomtalanítás alklamával pedig megszületett az ötlet. A korábbi vitrázsfüggöny tartót felhasználva halványkék lenvászon keretet adva kap helyet a falon a pultom felett. Nos ez időközben kicsit megváltozott, mert a csempézés nagyobb felületen történt, mint eredetileg terveztük és a kép nem fért volna el, úgyhogy az óra és a Serenity Prayer kapott ott helyet (tényleg, arról sem csináltam még igazán szép fotót eddig). Egyik délután pedig belevágtam: szabtam, varrtam, vasaltam és elkészült a nagy mű. Aztán jött az ötletelés, hogy hogyan fog fennmaradni a falon, először Andris elcsodálkozott a javaslatomon, de hosszas gondolkodás után végül megoldotta (már csak a két kis tartót kell lefestenem falszínűre, mert így picit világít a fehér). 

És íme a végeredmény:



5 gondolat:

Judilla írta...

Szépen megoldottad, tetszik!! :))

Judit írta...

Szuperötletes! :)

Bakterno írta...

Nagyon szép lett! Én még ne véglegesítettem az enyémet, de már itt volna az ideje.

dviki írta...

Nagyon tetszik! :-) Valami hasonló megoldáson gondolkoztam én is, de elsősorban az AMAP: Noel 2009-es képpel kapcsolatban. ;-)
A konyhába a sok zsíros gőz miatt ódzkodom egy kicsit ettől a megoldástól, de végül is ki lehet mosni. :_)

Anita írta...

Köszönöm lányok! :)

Viki, ha nem közvetlenül a zsíros gőz felett lesz, akkor azért szerintem nem olyan vészes, majd a mosószer kihozza. Vagy ha nagyon tönkremegy kihímzed még egyszer. ;)