2013. január 4., péntek

Haditerv

Tulajdonképpen dolgoznom kellene, de az autluk nem válaszol az archiválási kísérletemre, úgyhogy amíg észhez tér írok egy keveset. Állítólag eltűntem, ami egyébként nem igaz, csak kicsit kizártam a virtuális világot, mert nem szeretek monitort bámulni még mindig. Itt ugye muszáj, de nincs fb, blogot írni meg vagy van ihletem vagy nincs.

Szóval sok jó dolgot kaptam a Jézuskától, de egy dologban még mindig cserben hagyott vagyis karácsony estére zebrás teszt helyett vérzést hozott. Már megint rosszul küldhettem valami üzenetet vagy az ő dekóderükkel van gond, így az áhított gyermekáldás továbbra is várat magára.
Mivel akárhogy próbálkozunk nem tudjuk elfojtani a gyerek utáni vágyunkat, a ragaszkodás pszichikai korlátja mellett úgy döntöttem meg szeretném tudni, hogy van-e valami más oka is a késlekedésnek. Első körben egy endokrinológust környékezek meg, mert nőgyógyászatilag elvileg rendben vagyok, legalábbis a legutóbbi vizsgálatok nem mutattak kizáró okot... az átjárhatósági vizsgálatra pedig még mindig nem vettem rá magam. Így hát irány a hormonrendszertan, mert folyton olyasmit kérdezgetnek tőlem az orvosok az általános vizsgálatok alkalmával, hogy van-e pajzsmirigy vagy cukorbetegségem, mert az vitiligo esetében ki szokott alakulni. Eddig nem tudtam róla, most viszont szeretnék utána járni, hogy tényleg így van-e vagy csak az orvosok eddig nem értettek a hormoneredményeimhez. Ráadásul nem is olyan régen olvastam, hogy a pajzsmirigy hormon határértékeit anno úgy határozták meg, hogy a kísérleti alanyok között bizony voltak betegek is, tehát a TSH vonatkozásában igencsak csalóka a referenciatartomány. 
Valami hormonális gubancom egészen biztosan van, mert ugyan kevesebb a vérzés előtti barnázás, de még mindig nem szűnt meg teljesen. A peteérést egyre kevésbé érzem és a menstruációs görcseim is enyhültek, csak éjszakára kell csillapítanom kicsit, hogy tudjak aludni, nappal viszont sokszor észre sem veszem a fájdalmat. 

Tehát a terv a következő: január 16-án endokrinológus látogatás, meglátjuk ott mit mond a doktornő. Valószínűleg jól megcsapolnak majd újra, hogy ellenőrizzék a hormonszintjeimet. Ha ismét vérzés lesz a ciklus vége, akkor gáz van, mert a 3. napi vérvételt nem fogom tudni megcsináltatni tekintve, hogy az Alpok hófödte hegycsúcsain fogunk csúszkálni, szóval a kivizsgálás elkezdődik, de csúszni fog. Emellett felkeresek egy újabb nőgyógyászt, hogy nézzen meg a biztonság kedvéért és fel kell vállalnom az átjárhatósági vizsgálatot is. Na de majd meglátjuk, mit mond akkor a doki.
További lépések eredmények függvényében. Hát egyelőre ennyi... bár tervek vannak egyéb területeken is, de azt majd máskor.

6 gondolat:

Dora írta...

Ha van terv az mindig jó! Hajrá! Drukkolok, hogy legalább derüljön ki valami, hogy lehessen újabb tervet gyártani.

Anita írta...

Nem is tudom, hogy minek örülnék jobban, ha kiderülne, hogy valami nincs rendben, vagy ha minden rendben lenne. De azt hiszem a lényeg inkább az, hogy a bizonytalanságnak ez a része megszűnjön. Aztán majd lehet tovább folytatni a tervezgetéseket.

Dora írta...

Talán az lenne a legjobb ha valami olyasmi derülne ki, ami orvosolható. Mert ha az derül ki, hogy semmi bajod, akkor megint ott a dilemma, hogy akkor mégis miért nem sikerül.
Azt nem tudom, hogy kérdeztem-e már, de Andris volt már valami kivizsgáláson? Nem csak nálad lehet valami orvosolandó, előfordulhat nála is.

Anita írta...

Mielőtt stimulált volna az előző nőgyógyász megnézette Andris rendben van-e, úgyhogy vele nincs gond.

Ha hormonrendszerileg teljesen rendben lennék, még mindig ott a petevezeték elzáródás lehetősége, ami tekintettel az endometriózisra lehetséges, azt ugyanis műtétkor nem nézte a doki anno.

Dora írta...

Sandrine mesélte egyébként tegnap, hogy volt egy barátnője, akik 4 éve próbálkoztak, és nem jött össze a baba. Elvileg minden rendben volt, aztán az én dokimat javasolta nekik valaki, és ő mondta, hogy amit pozitívnak vettek, hogy minden rendben, az pont nem az volt. Valami kezelést csináltak (asszem gyógyszeres) és utána rögtön teherbe esett.

Anita írta...

Idővel nálam is kiderül, hogy van-e ilyesmi. Bár a síelés miatt sajnos csúszni fognak a vizsgálatok, de előbb-utóbb lesz eredmény.

Sajnos sok orvos van, aki felületesen kezeli ezeket az eredményeket és sokan figyelembe sem veszik, hogy attól mert tartományon belül van az érték, attól még nem biztos, hogy az az én szervezetemnek megfelelő működést biztosít.
Jó lenne már túl lenni legalább az első konzultáción, kíváncsi vagyok nagyon, hogy milyen ez a doktornő. Aztán tesztelem majd a nőgyógyászt is.