2012. október 8., hétfő

Egy kis emlékeztető

Ezt most kivételesen csak a magam kedvéért írom, mert jó érzés néhány dolgot kihúzni a listáról, olyanokról nem is beszélve, amik eleve rajta sem voltak és megcsináltuk, vagy nincsenek rajta, de szükséges lenne megcsinálni/megcsináltatani.

Most így áll a lista:
  • Nappali: végső simítások, az asztalon lévő kupacok helyükre csoportosítása.
  • Padlás: egyszer ezt is át kell nézni, mert ugye sok minden van oda eltéve, hogy időnként szükség lehet rájuk, de nem tudom, hogy a karácsonyfa díszeken kívül bármit is elő szoktunk-e onnan venni. Azon kívül le kellene ellenőrizni, hogy mennyi fürdőszobás csempe maradt meg, mert a mosdóban elvált a wc-t tartó gipszkartonfal a helyéről és ez így nem igazán jó azt hiszem. (Jó hír, festők vállalják a javítást, de kell talonba egy vízvezeték-szerelő is, ha nem tudják megoldani.)
  • Konyha és ebédlő: ezeket lehetetlen külön kezelni, mert nem tudnék hol határvonalat húzni és ha pakolni kell egyik szekrényből a másikba, nem is lehet. Nehéz feladat lesz, mert át kell rendezni a porcelánokat és meg kell válni a kristályoktól, na meg át kell nézni az összes szekrényt edényestől, tányérostól, poharastól és evőeszközöstől együtt. Erre biztosan kelleni fog egy teljes hétvége vagy nagyon sok délután, ha darabokban csináljuk, amit nem tudom, hogy szeretnék-e, mert elég nagy felfordulással tud járni, mint azt az előző napok bizonyítják. Már csak az ablakpucolás maradt és a függönyfrissítés.
  • Kerti helyiség alias sufni: lesz innen is mit kirámolni, mert rengeteg kaspót halmoztam fel korábban és szerszámos fogasunk is 2-3 használat után tönkrement, szóval cserélni kellene. Ja és valahogy le kellene vakarni a koszt a mosdókagylóról, az eddig próbálkozások közül csak a hígító hozott eredményt (sajnos nem tudjuk, hogy mi került itt leöntésre anno a festők által, de szörnyen néz ki, az biztos), emellett falat is kell javítani.
  • Mosókonyha és egyben varrószoba: itt is lesz mit rámolni, mert tüzetesen szeretném átnézni a hímzős és varrós cuccokat, hogy tényleg csak olyasmi maradjon, amit majd fel fogok használni és igyekszem majd úgy elpakolni, hogy semmi ne boruljon rám, ha kinyitom a szekrényajtókat. (Bár már belekezdtem, kihúzni még nem nagyon tudok sajnos mit.)
  • Garázs: itt a szekrény nagy falat lesz, de máshol is előszeretettel halmoztunk fel dolgokat, úgyhogy jó pár órát itt is el fogunk tölteni.
  • Kamra: Sok-sok apróság és nem használt valami gyűjtőhelye, lesz mit válogatni
  • Szauna sarok: itt talán lomtalanítani még nem kell, de azért nem árt átnézni ismét az autós kupacot, amit a függöny mögé rejtettünk.
  • Terasz és hátsó lépcső: ugyan igyekszünk itt is rendet tartani, de egy ellenőrzést megér a dolog, mert már most tudom, hogy lenne mit legalább rendbe rakni, ha kitoloncolni nem is kell.
  • Előszoba: végül, de nem utolsó sorban, a cipős szekrényt még nem válogattuk át, ez talán gyorsan menne. (Nem lenne nagy munka, de valamiért halogatom.)

A felgyülemlett dolgokat több kupacra szedtük és jó részüknek meg is van a helye, egyedül néhány alkalmi ruhadarabnak, a Skoda alkatrészeknek és egy-két dísztárgynak nem tudom még, hogy mi lesz a sorsa (plusz még ami a garázsból és a sufniból kerül majd elő). Remélhetőleg, sikerül rajtuk túladni. A kihímzett készleteimet is kiválogattam legutóbb, úgyhogy jönnek majd ide a blogba és aki kapja marja alapon lehet őket vinni. Hamarosan szánok időt a feltöltésre, csakúgy, mint a könyvlistára is, amit már lejegyzeteltem.

2 gondolat:

Judit írta...

Jók ezek a listák. Én hetit szoktam írni, ált. meg is tudom csinálni.
Olyan jó, kihúzkodni róla ezt azt, ami elkészül. :D

Anita írta...

Alapvetően frusztrálnak a listák, de most már kezd jó érzéssel eltölteni, hogy egyre több dolgot kihúzgálni róla. :) Még az is lehet, hogy idővel rászokok majd, bár nagy esélyét nem látom jelenleg... majd az idő megmondja.