2012. június 26., kedd

Uborkás-kakukkfüves szappan

Ez a legújabb szappanom (persze csak ha leszámítjuk a szombaton elrontottat), amit leginkább azért készítettem, mert ki kellet próbálnom az új formáimat és a pecsétemet. Ez utóbbi majdnem a Zöld Híd Régiónál végezte, de szerencsére nincs olyan sok szemetünk, hogy minden héten ki kelljen tenni a nagy zöld edényt, így vissza tudtam halászni. Mindez az én hatalmas naívságom eredménye, mert azt hittem, hogy a pecsét az olyan valami, aminek van "fogantyúja" ez meg csak egy kis műanyag téglatest, buborékos nejlonba csomagolva érkezett jól átcelluxozva, én meg azt hittem, hogy helykitöltő és gondosan visszatettem a borítékba. Nos maradjunk annyiban, hogy nem erre a célra szánták a gombócot. De lényeg a lényeg, hogy meglett és remekül használható így nyél nélkül is, tetszik. A formák is tetszenek és gondolkodom a többszörösítésükön is záros határidőn belül.


Visszatérve a szappanhoz, remélhetőleg használható darabok lesznek (kicsit lassan szilárdultak, amit az uborka magas víztartalmának tudok be), mert az illatuk az nagyon tetszik, legközelebb talán még annyit módosítok rajta, hogy teát főzök a kakukkfűből és teszek bele frisset is, ebbe most csak a friss növény került.
Kókuszolaj, pálmaolaj, napraforgó olaj és olívaolaj keverékéből készült friss uborkát és kakukkfüvet hozzáadva, 5% olajtöbbletet tartalmaz. Az olívaolaj bőrtápláló, a napraforgóolaj bőrvédő és enyhén antibakteriális hatása mellett az uborka fiatalítja, frissíti és méregteleníti a bőrt, a kakukkfűnek jó hatása van az aknéra, a zsíros és pattanásos bőrre. Az illatként csekély mennyiségben hozzáadott bergamott olaj pedig dezodoráló, fertőtlenítő és antimikrobiális tulajdonságokkal bír.
Július végére, augusztus elejére fog beérni, akkor lehet majd az első próbát tenni vele.

4 gondolat:

Erika írta...

Nagyon tetszenek a szappanjaid!
Hol lehet ilyen szuper pecsételőket venni?

Dora írta...

Nagyon tetszenek ezek a szappanok! És jó hogy meg lettek a pecsétek, kár lett volna értük! Jól mutatnak!

TJ írta...

Nagyyon fincsik lehetnek, csak gyozd majd kivarni!
Szep a magnolaia is az uj blog design is illik hozzad!
Pusz
Judit

Anita írta...

Köszi lányok, úgy örülök, hogy nem csak nekem tetszenk! :)

Erika, én az etsy-n vettem, de biztosan lehet máshol is kapni. Itthon is eléggé fellendült már ahhoz a szappanfőzés, hogy valaki ráálljon az ilyesmire.

Dora, majd kapsz egyet a szülinapodra, addigra pont beérik. :) Egyelőre még mind szabad, szóval nyugodtan választhatsz.

Judit, levittem őket a kamrába, így kisebb a kísértés. :) Puszi neked is!