2012. május 16., szerda

Újra keretezés

Ma délután keretezőnél jártunk, viszont annak ellenére, hogy röpket egy órát töltöttünk ott még mindig nem kaptam meg az összes képet. Volt azért előnye annak, hogy bementem, mert a Mira-hölgyeknél még mindig laza néhány kontúr, remélhetőleg most a helyükre kerülnek egy kis külső segítséggel, na meg a másik ovális keretnek sem lett igazi a színe, elfelejtettek ugyanis egy leheletnyi aranyozást tenni az ezüst keretre, ami pedig nélkülözhetetlen. De pénteken a maradékot házhoz szállítják, mondta Mónika, hogy most már nem ráncigál magához többet a megmaradt darabok miatt.

És akkor itt vannak, amiket elhoztam (a szokásos kanapén voltak a fotózáshoz a legjobbak a fényviszonyok, ami még mindig nem művészi és ez sokszor bánt, de se türelmem, se kedvem, se ötletem a hatásosabb hátterekhez, így be kell érnem ezekkel):

 LHN: Daisy Lane Cottage, a feliratot saját kezűleg magyarosítottam.

Mirabilia: Easter Fairy

Nora Corbett: Trick or Treat Fairy újragondolva

Az otthon édes otthon remekül illik az előszobába, úgyhogy most egy darabig a pillangók átadják neki a helyüket. Egyszerű, mégis bájos és remekül összeköti a teret azon a pici helyen, egyfajta hídat képezve az előszoba a nappali és a fürdő között.
A húsvéti tündérke már csak jövőre díszíti a falat a nappaliban, de addig is lehet csodálni őt. Első ovális keretes képem, és mint majd később fény derül rá, nem is az utolsó. Egy dolog nem tetszik a képben, hogy az alapanyag miatt messziről elveszik a tündér a háttérben, így ha még egyszer hímezném, másféle anyagot választanék hozzá... de közelről gyönyörően kimeli a keret és a paszpartuk. Úgyhogy majd húsvét táján - meg addig is - közelről nézegetem. :) 
És hát a végére az újragondolt Trick or Treat Fairy... aki nem emlékszik, itt megtekintheti a korábbi verziót, szerintem ég és föld a különbség és nem csak a kép minősége miatt. Ennyit számít, hogy van-e szeme és érzéke hozzá a megbízott személynek és a tulajdonosnak, bevallom, rám is rámfért a fejlődés, de ha valakinek van (szép)érzéke is hozzá és szereti is csinálni, akkor ezt lehet belőle alkotni. Egyszerűen imádom a kínai ablakosra vágott paszpartukat és ahogyan a színek kiemelik a tündért! Ahogy Mónika mondta, életre kelt a kép. Azt hiszem, ezt mindent magába foglal.


11 gondolat:

Edit írta...

Anita! Ezek a képek egytől egyig gyönyörűségesek! Tényleg százszor szebb lett a tündérke ezzel a passzpartúval. Szuper a kereteződ!

Judit írta...

mindegyikhez jol all a keret!!! barcsak en is talalnek itt, egy jo keretezot, de addig is csodalom a Tiedet!!!!!

dviki írta...

Anita!!! :-) A Trick or Treat tündéres az valami.....nagyon-nagyon-nagyon szuper!!!! :-)))) Szégyenszemre nekem még mindig dobozban várja a jobb sorsát, de most megadtad a lökést....szerintem nemsokára el kell vinnem a keretezőhöz! :-DDD

Anita írta...

Köszönöm lányok! :)

Edit a keretezőm ugyanaz, csak nem mindegy, hogy a tulaj van az üzletben vagy alkalmazott (aki már nincs egyébként).

Viki, nekem is ő az új szerelmem, meg a Mira csajok, ha visszakapom őket pénteken. Örülök az inspirációnak! :) És még ha nem is volt olcsó az újrakeretezés maximálisan megérte, annyira jó lett. :D
Ha megkapom a maradékot pénteken, mutatom őket is.

Dora írta...

Ilyenkor jövök rá, hogy nekem mennyi minden kereteznivalóm lenne... csak pénzem nincs rá... Nekem sincs még meg a Trick or treat fairy, állati jó lett tényleg most! Ez az érdekesre vágott paszi nagyon jó!
Tetszik az ovális is nagyon!

Anita írta...

Na én most szinte mindent kisöpörtem, amit tudtam. Még a Debbie Mumm-os sorozatból nincsenek a sütisek felgyöngyözve, így azok pihennek a fiókban, a többiből meg nem kép lesz. Már így is híján vagyunk a helynek, tényleg galériát kellene nyitnom lassan. :)
Majd egyszer keretben lesznek a tieid is! Tervezzetek nekik egy különtermet szerintem. :D

Örülök, hogy bevállaltam az ovális keretet, mert nagyon tetszik nekem is a végeredmény. De most a Trick or Treat viszi a pálmát. :) Mónika meg győzködött, hogy adjak le képet a kiállításra a Camponába, mert szerinte nyerhetnék is. Hát ebben azért nem vagyok biztos, de a Mira csajokkal, meg ezzel az újragondolttal lehet benevezek az idén, eddig még úgysem tettem sosem.

Dora írta...

Szerintem is nevezzél! Miért ne tennéd, legfeljebb nem lesz nyertes, de ott lesz és megcsodálhatjuk élőben is! Ha meg mégis nyersz, akkor meg jóság lesz :)

TJ írta...

Mindharom gyonyoru : a himzes es a keretek is!
Meghoztad a kedvem a himzeshez megint, mostanaban csak horgolgattam.
Puszi
Judit

Judit írta...

Nálam is Trick or Treat viszi, de az ovális is nagyon tetszik. Szuper lett így a paszi.
NEVEZZÉL!!! :D

Jucus írta...

Szia Anita, köszi, hogy kivetted a szóellenőrzést!:o)
Csak meg szerettem volna köszönni az orchideás témámhoz való hozzászólásod.
De látom, hogy itt mi minden dícsérni való is van még! Azt az LHN-t én is megcsináltam régebben, nagyon szép az ovális keretben a tündérkéd is, az a Halloween-es kép pedig nálam is listás! Csoda ügyes vagy és a keretek is szuperek!

Anita írta...

Dora, nevezek a ti kedvetekért! ;) Csak a képek hurcolásával járó macera ne lenne, de úgy döntöttem, ennyit most már megérnek a képeim.

Judit (TJ), de jóóóó! Nagyon örülök! Aztán tessék ám majd valami képet mutogatni a horgolmányokról meg az újonnan visszajött hímzőskedve eredményéről. :)

Judit, lásd feljebb, nevezni fogok. Azt még nem tudom pontosan mennyivel, de a két favorit közte lesz. Jön majd hamarosan a másik ováliska is, ha lencsevégre kapom.

Jucus, köszi! :)