2012. május 10., csütörtök

Keretben

Ők itt ketten a hónapokkal ezelőtti keretezőnél tett látogatásom eredményei, sajnos még nem mindegyiket kaptam vissza végleges formájába öntve, de ami késik nem múlik... talán a jövő héten sor kerül a többiekre is.

A fényképezés helyszíne szokásos, szerettem volna egy kicsit mást, de a helyükön nem alkalmasak a fényviszonyok és a szabadtéri sem lett az igazi. Maradt helyettük a romantikus lemenő nap fénye és a kanapé, a végeredmény így is magáért beszél talán. :)

 Dimensions: Butterfly Vignette
Még mindig imádom a színeit, egyszerűen mesés. Annyiféle színkombináció illett volna hozzá, de a melegsége miatt ennél maradtam, mert szinte körülöleli a képet. A pillangók pedig már a nyarat idézik a kék éggel, a zöld fűvel és a nyíló virágokkal.

LHN: Chocolate Shoppe
Ez a keret nagy kedvencem, annyira illik az ilyen barnás beütésű egyszerű mintákhoz, röviden azt is mondhatnám, hogy egyszerű és nagyszerű. A konyhában kapott helyet a hűtő felett az óra helyén... mondanom sem kell, hogy azóta jó párszor próbáltam már megnézni rajta reggelente, hogy mennyi az idő. Eddig sikertelenül, de a látvány cserében kárpótol.

0 gondolat: