2012. január 13., péntek

Címszavakban...

Eljutottam a blogolvasás olyan fokáig, hogy a sajátomat sem olvasom/írom... talán most máshol élem ki a grafomániámat.

Szinte csak a vonaton hímzek, egyszer majd lovak lesznek.

Fórumozok sokszor és nagyon megkedveltem a lányokat.

Karácsony mondjuk úgy, hogy letudva... a táskámat imádom (hála Zsuzsinak és az uramnak), amúgy meg apa kórházban volt.

Szilveszter kettesben, csendesen, nagyon jó volt.

Randi egy díszes oszloppal a Nyugatiban, Fiumei út, helyre rázott gondolatok és érzések.

Lesz szaunánk, meseszép, és szerintem hülyeség, hogy árt a pasiknak, a finnek sem haltak még ki, pedig mióta csinálják.

Sütöttünk kenyeret a lányokkal és Gáborral, jó volt nagyon, várom az ismétlést.

Leépítés lesz a cégnél, minket remélhetőleg kihagynak.

Kaptunk SZÉP kártyát, pénzzel.

Végre elkezdtem fogyni.

Hiányzik a hastánc, bár a Zumba Ladyt is nagyon szeretem, de az akkor is más.

Befejeztük a Gynevac kúrát.

Napsütésben édeskettes, a kedvencem az újévből.

Jól érzem magam, és ez most végre megint belülről jön.

Azt álmodtam, hogy kicsi aranyos kutyát szeretnék és nem emlékszem, hogy le tudtak volna róla beszélni. Teljesen meghibbantam... ÉN meg a KUTYA?! Még kimondani is olyan furcsa ezt a szót. (kutyabolondoktól ezer meg még egy bocsánat) Valami nagyon az agyamra mehetett...

Szerencsére nem szűnt meg a hangtál, úgyhogy járunk meditálni. Ma este is lesz, várom.

A MÁV-ban nem lehet csalódni és ezt a héten többször is megállapítottam.

4 gondolat:

Unknown írta...

örülök, hogy jól vagy! :) A KUTYA-kérdésre csak annyit: én mindig szerettem a kutyusokat, de sose értettem azokat, akik meg voltak bolondulva a kutyájukért... mióta van kutyám, értem :) Nem lehet elmagyarázni, nem lehet elmesélni, át kell élni. Persze csak ha a körülményeid is adottak... Mert legalább tiz évre elkötelezed magad!

én még "egyben", holnap töltjük be a 39. hetet.

puszi

Timici írta...

szuper, hogy írtál!!!:)
gynevac kúra hány szuriból áll? én is godolkodtam rajta...lehet el kéne kezdenem
Leépítéshez drukk, hogy elkerüljön, szanunához drukk, biztos szuper lesz én még sosem próbáltam...
puszillak,Timi

Anita írta...

Zsuzsi, volt kutyám nekem is, szerettem, de ez a helyzeten mit sem változtat sajnos.

Szorítok, hogy gyorsa szülés/születés legyen holnap! :)

Timi, a gynevac kúra 5 injekció (mi ugye párban csináltuk részben a baba miatt, hátha összejön) kb. 10 naponta ideális egy szuri. Elég borsos ára van, mert tűvel és fecskendővel együtt egy híján húszezer, de egészségkártyára ki lehet váltani, ha van. Nőgyógyász írhatja fel. Félévente lehet egy emlékeztető injekció is.
A leépítést talán a főosztály megússza, hamarosan okosabbak leszünk.
Jövő szombaton jönnek a szaunások, tegnap pedig anyáéknál próbáltuk ki, nagyon szép lett és kellemes időtöltés. Nekem mindig olyan sima lesz utána a bőröm. :)

Timici írta...

köszi szépen az infót, szerintem ha majd lezárul a szoptatás időszaka mindenképpen csinálok egy ilyen kúrát, ártani biztos nem árt.:)
Szauna nekem valahogy mindig kimaradt, mikor Milán elött tornázni jártam járt a belépőhöz ingyenes szaunahasználat, de óra után már rohannom kellett haza a srácokhoz, így akkor sem jött össze, mikor nem került volna semmibe. A bőrömnek biztos jót tenne, főleg ahogy mostanában kinéz.:S Szépülgess! relaxálj, az mindenre jó hatással van.;)