2011. november 8., kedd

Bánk újratölve :)

Első bánki kirándulásunk a kirándulás szempontjából nem sikerült valami fényesre, mert ugye egész idő alatt esett az eső. Most viszont megkegyelmeztek nekünk az égiek és csodás őszi időjárást kaptunk cserébe. :) Ráadásul a szálloda új szárnyában kaptunk szobát, szóval a múltkori kis lyukat is kárpótolták, bővült a medence részleg is, egyedül a szabadtéri medencébe nem tudtunk kimenni, mert azt valószínűleg nem fűtik és csak nyáron lehet használni. A gerjesztett hullámok tetszettek a legjobban, tisztára úgy érezheti ott az ember magát, mint egy hajótörött. 

Egy egész napunk volt, így aznapra terveztük a kirándulást és végül a gyadai tanösvénynél kötöttünk ki. Aztán félúton elhagytuk a zsibongó gyerektömeget és áttértünk a kéktúra útvonalára, de a Naszályra már nem mentünk fel, szóval tényleg csak kis kitérőt tettünk. Szépen kiépített egyébként a tanösvény, gyerekekkel remek célpont szerintem kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kicsiket egy óvodás erdőkerülőre invitálják, míg a nagyobbak a különböző pontoknál játékos feladatokat teljesíthetnek miközben megismerik az erdőt és annak élővilágát, mondhatni flóráját és faunáját. 
Hazafelé úton belebotlottunk a bánki szüreti felvonulásba, sajnos a műsor nagy részéről lemaradtunk, de a mustot megkóstolhattuk... mit ne mondjak, isteni volt a frissen préselt szőlőlé (otelló) rögtön meg is ittam belőle két pohárral. Tetszett az is, ahogy a kisbíró elsorolta, mi történt az évben a falu életében, na meg a sok hímzett népviselet.

Vagyis nagyon jól éreztük magunkat, várom a következő hasonló alkalmat még ha más is lesz az uticélunk.












4 gondolat:

Unknown írta...

sosem jártam Bánkon... nagyon szép :) egyszer talán... :)

Anita írta...

Baba-barát a szálloda... ;) egyszer tényleg megéri ellátogatni Bánkra.

Unknown írta...

azt nézem, hogy nincs is olyan nagyon messze... ha az ember idejében elindul, egy szép nyári nap egy kellemes kirándulás :) Ha meglesz a baba, nemigen futja majd szállodára... :(

Edit írta...

Regen sokszor jartam Bankon, iskolas koromban, taborban. Mindig nagyon jol ereztem magam, sokat voltunk a tonal is. Ugy latom, azota sokat valtozott, szepult a to kornyeke :)