2011. július 7., csütörtök

Dimensions - Butterfly Vignette (3)

Haladgatok a pillangókkal, a hímzés részének már több, mint a fele kész, ha azt vesszük, hogy a bal felső sarok szinte csak félöltés. Szóval még két virág, egy nagy és egy kis pillangó van hátra, na meg a kontúr... azzal is elszütymögök majd egy darabig, azt hiszem.
Sokszor sajnos csúnyák az x-eim, nekem legalábbis nem mindegyik tetszik, mert a 18-as aida nem a kedvencem és ez valamiért olyan puha a keményítés ellenére. Sőt, már próbálkoztam extra keményítéssel is itthon, de nem igazán használt neki, egyszerűen összeesik az anyag a kezemben - rámára tenni meg nem tudom, mivel olyan ügyes voltam, hogy jól a szélére került a minta.

Majdnem három hét alatt idáig jutottam az előző állapothoz képest:


0 gondolat: