2011. június 22., szerda

Mirabilia SAL - Butterfly Fairy (1)

Nem élehetek sokáig tündérek és angyalok hímzése nélkül, így a hétvégén belevágtam a sorozat következő hölgyébe, azaz a Pillangó Tündérbe. A szombati nap egyébként kivétel volt, szinte semmi mást nem csináltam, csak hímeztem, na jó meg filmet néztem közben, meg Csomádon voltunk telkezni, meg teáztunk, meg ilyesmi, de semmi komolyabb.

Remekül lehet haladni vele, mert nagy foltokban vannak a színek, egyedül a hajánál kell majd számolgatni kicsit jobban, de az sem olyan vészes. Tetszenek ez a rózsaszínes-lilás árnyalatok rajta, annak idején ez a tündér sarkallt a kezdésre és egy cserére is, most pedig végre elérkeztem hozzá. Remélem, a saját ablakomban is tetszeni fog legalább annyira, mint amelyik az ihltet adta. :)

Most még nem látszik ugyan rajta, hogy ő egy tündér lesz, de bárki nyugodtan elhiheti!


Itt pedig egy csoportkép:

0 gondolat: