2011. május 11., szerda

Hurrá!

Nem gondoltam volna, de a hétfői kontroll egészen pozitív eredményeket hozott. Ami az egyik legfontosabb, hogy eltűnt a cisztám, vagyis ténylegesen csak a tüszőrepedés hiánya okozta a jelenlétét. Produkáltam viszont két érett tüszőt, amik elvileg meg is repedtek valamikor tegnap vagy tegnapelőtt (egyelőre bizonyítékom nincs rá, de nagyon bízom benne, hogy ez a része is kezd helyreállni a ciklusomnak). Legközelebb azért kérdezek a dokinál, hogy ha egyébként nincs jele, akkor honnan tudhatom, hogy bekövetkezett-e. A pluszos LH teszten kívül ugyanis semmilyen jel nem mutat erre, bár a petefészkeim eléggé szurkáltak tegnap és még ma is érzem hol egyiket, hol másikat.
Mivel egyszerre egy érett tüsző is bőven elég, következő hónapban csökkentem a bogyóadagomat és talán a pecsételő vérzésem is megszűnik a progeszteron utánpótlástól. Az esélyt persze azért megadjuk ebben a hónapban is a babának, aztán néhány hét alatt kiderül, hogy élt-e a lehetőséggel.

A petevezetékek átjárhatóságáról nem esett szó, nem is jutott nekem sem eszembe, de nem forszíroztam most a dolgot, hátha sikerül megúsznom. Mert nem muszáj, minek terheljük feleslegesen röntgen sugárral meg mindenféle kontrasztanyaggal és eszközökkel a reproduktív szerveimet; nem hinném, hogy bárki önként ebbe belesétálna.

Hímzés: Gyöngyözöm az Enchanted Mermaid-et, nagyon tetszik, de az érzésem, hogy sosem érek a 600 darab gyöngy végére. Ha vele végeztem, jön az Easter Fairy gyöngyözése, rajta legalább csak egy színű gyöngy van, viszont őt még vasalni kellene gyöngyözés előtt (mekkora feladat! :)) A vonaton természetesen újba kezdtem, pontosabban újra kezdtem elszámolás miatt a Dimensions Butterly Vignette nevű szösszenetét. Na nem sokat kellett bontani, csak olyan nehezen szántam rá magam, hogy kibogozzam mit és hol rontottam el, de már nagyon haloványan körvonalazódik az első pillangó. Ha lesz értelme, csinálok képet is… egyébként pedig ilyen lesz, ha készen lesz.
 

4 gondolat:

Vera írta...

Nem gondoltam, hogy ennyire szép lesz a lepkés kép. Színek is kellemesek ! Én is elfogadnám a képet...
Gratulálok!
/Úgy legyen ahogy szeretnéd!!!!/

Barbi írta...

Csodás kép! De még csodásabbak a jó hírek! :D

Unknown írta...

én csak egyszerűen: LIKE :)

Anita írta...

Imádom ennek a képnek a színeit! :)

Barbi, Zsuzsi! :))))