2010. augusztus 3., kedd

Ha a szenvedélyek találkoznak... ;)

Akik esetleg valami csintalan bejegyzésre asszociáltak, ők egy picit melléfogtak, itt ugyanis a hastánc és a varrás iránti rajongásom látszik ötvöződni. Nagyon szeretek szoknyában táncolni, ezért az egyik darab anyagból, ami már évek óta a sorsát várta egy rendkívül egyszerű egyenes vonaló, gumis derekű szoknyát varrtam. A padlizsánlila szoknyához aztán került rózsaszín öv és melltartó is, ezek közül az utóbbit magam díszítettem (a vége felé már nagyon vártam, hogy elfogyjon a hely a kosárról szivacsos volta miatt ugyanis azt volt a legnehezebb átbökögetni. Holnap azt hiszem, fel is avatom együtt őket:


Aztán Orsitól kölcsönkaptam egy szoknyát, amit szétbontottam és újra összevarram, közben pedig levettem a szabásmintát. Végtelenül egyszerű és viszonylag rövid idő alatt összeállítható, kényelmes viselet. Mivel hozott anyagból dolgoztam (az utolsó 90 centit hoztam el a méteráruboltból) kicsit rövid lett a szoknya, de meleg nyári napokra szerintem tökéletes lesz. A maradékból még majd valami kis felsőt összeeszkábálok és egy kevés díszítést a szoknyára is tervezek, de ez majd csak később, egyelőre őt is be kell majd táncoljam.



6 gondolat:

Carol Anna írta...

Annyira ügyes vagy! Irigykedem! ;-)

Anita írta...

Köszönöm! Lehet, hogy csak nekem tűnik olyan egyszerűnek? :)

Dora írta...

Jó lett nagyon! Nem tudom, hogy nekem menne-e :)

Dora írta...

Mindkét szoknyát tánchoz fogod egyébként használni?

Anita írta...

Nem nagy ördöngősség szerintem, de nem árt hozzá egy kis gyakorlat meg tisztázó masina a rugalmas anyag miatt. :)
Igen, mindkettőt tánchoz szeretném hordani, hogy legyen váltás, ha nem kerül valamelyik időben a mosásba, meg az egyik vastagabb anyag, a másik vékonyabb, a szabás miatt is más táncolni bennük, szóval érdekes.

parvati írta...

Nagyon jók aképek, elsőre azt hittem, hogy a hastáncra és a fotózásra gondolsz, mint szenvedélyek...látszik magambol indultam ki :) már ami a fotózást illeti.

Ügyesen varsz! Vigyázzzz :D