2010. június 17., csütörtök

Könyvekről

Kezdem időrendi sorrendben, még valamikor májusban befejeztem a Tizedik felimerést, aminek enyhén elhúzódott az olvasása a formátum miatt, egyik táskámba sem fért bele rendsen. :) De sikerült leküzdenem a problémát, győzött a kíváncsiság. Mostanában csupa olyan könyv kerül a kezembe, ami hihetetlenül olvastatja magát, ez is azok közé tartozott. Tovább barangoltam a szerző segítségével a spiritualitás vilgában.Különös világszemlélet rendkívül szórakoztató köntösben, a következő könyvvel azért várok egy keveset, mert ülepednie kell az olvasottaknak.


Aztán a megjelenés napján kezembe került a Hajnalhasádás vagyis Stephenie Meyer Breaking Dawn-ja, elviselhetőbbé téve számomra a náthát, ami eléggé ledöntött a lábamról. Talán mondanom sem kell, de nekem is ez a kötet tetszett a legjobban a négy közül és ezt a részt olvasva értettem meg igazán Bella választását. Nem tudnám megmagyarázni miért, de nagyon sokáig Jacob párti voltam... talán mert nekem az olvasottak alapján jobban tetszett, viszont Bellának Edward a tökéletes választás, semmi kétség e felől. Magáról a történetről nem szeretnék írni, mert biztosan akadnak, akik csak később fogják olvasni és nehogy izgalmak nélkül maradjanak. 

Vágytam már egy kis szépirodalomra is és amikor egyik ebéd után betéretünk a lányokkal a sokemeletes könyvesboltba, nem tudtam megállni, hogy ne válogassak. Móra Ferenc Hiszek az emberben c. kötetén akadt meg a szemem, sok rövid kis novellákat tartalmaz a könyv. A történetek egytől egyig megérintettek, azt hiszem, nem akadt olyan, amilyinél a szemem száraz maradt volna, persze ez az én érzékeny természetemből is fakad, biztos vagyok benne, hogyha egyszer eljön a babavárás időszaka még a reklámokon is bőgni fogok. Minden esetre ajánlom a könyvet mindenkinek, mert azt hiszem, nagy szükség van rá, hogy igenis higgyünk az emberekben, még ha nem is mindenki szolgál rá erre a cselekedetivel, mert biztos vagyok benne, hogy kivételek még ma is akadnak.


És végül, de nem utolsó sorban, a Mesemaraton most van folymatban, holnap lesz időm a reptéren és a repülőn belemerülni. :)

7 gondolat:

Dora írta...

Rám is vár a Mesemaraton még egyszer :) Csak kb annyi megkezdett olvasnivalóm van, mint ahány hímzésem :-DDDDD

A Hiszek az emberben az engem is érdekelne!

Anita írta...

Nem is tudtam, hogy könyvekben is ennyire fanatikus vagy. ;D

Szívesen kölcsönadom, ha egyszer hazajutok innen. :)

Dorottya írta...

A Mesemaratonnál van SOKKAL jobb Fable is! A Mesemaraton néhol nagyon burleszk... de azért szórakoztató! :-)
Én most a Halkirálynő sorozatnak futottam neki. Újra. Szeretem...
..és én is úgy vagyok a könyvekkel mint a hímzéssel... ;-)

Anita írta...

Azt hiszem, fogok még Fablet is olvasni, majd akkor választok egy sokkal jobbat. ;)

A több könyv nekem még nem megy eszerre, de ki tudja, lehet egyszer ezt is elirigylem tőletek. :)

dviki írta...

Anita, én is megpróbálkoztam már több könyv párhuzamos olvasásával, de még nekem sem jött be. ;-)
A Vavyan Fable könyvek nekem is nagyon- nagy kedvenceim (Leslie L. Lawrence mellett)...azt hiszem Dorottyához is el kell egyszer jutnom, hogy tudjak "csemegézni" nála a könyvek között. :-)

Dora írta...

Hát én így vagyok a könyvekkel is :-D
Most is meg van kezdve a Lux girl második része, a Hajnalhasadás, az Anita Blake második része, a Trieszti gyors, a Ma szőke vagyok... és ezeket csak mostanában kezdtem... biztos vannak régebbiek is :-D
Persze ha nagyon régen kezdtem, akkor újra kell kezdenem, de hónapokig még emlékszem a részletekre :)

Jucus írta...

Érdekeset írtál a Breaking Dawn-ról! A közepén tartok, kíváncsi vagyok most! Eddig még én is Jacob-párti vagyok!:o)