2010. június 27., vasárnap

Kakukkfű ZDórának

Néhány hete megkaptam ZDóra kendőjét Dorától, de a Rómát be szerettem volna fejezni, mielőtt ezt elkezdem. Két délelőtt alatt sikerült elkészítenem, nem tudom fog-e még változni, de most ez a kedvenc mintám a növénykék közül. :)

Mutatom is végeredményt, ZDórának sok szeretettel!

Itt még kontúr nélkül...

Itt már kontúrral, készen.

Egyben az egész kendő.

2010. június 26., szombat

Lanarte - Róma (4)

Elkészültem a Rómámmal, pontosabban a hímzés részével és a restauráció nagy részével... még a táskát kell applikálnom és aztán indulhat útjára, hogy belőle is táska legyen. :) Még mindig nagyon tetszik a kutyaharapás ellenére, amit igyekszem majd szépen eltűntetni. Egyedült a szöveg részét nem kedveltem igazán több okból is, az első és legfontosabb, hogy halvány lila dunsztom sincs, mi van odaírva; a krix-kraxoknak köszönhetően viszonylag lassan is haladtam vele. Viszont a végeredmény azt hiszem, magáért beszél.




Most pedig megyek és keresek valami újat... :)

2010. június 20., vasárnap

Bodzaszörp


Még a szabadság alatt készítettem két adagot is, mert nagyon szeretjük. Sajnos az idén az eső bodzavirágnak sem kedvezett igazán, de azért lehetett néhány tányért szedni itt a kertünk végében, sőt, a második "főzetben" a saját bokrunk virágai is benne voltak, annak azonban nem lett olyan karakteres íze. Talán majd jövőre, ha több virág lesz rajta, mert az idén egy egész szörphöz kevésnek bizonyultak... ha akkor sem válik be az íze, marad díszítő elemnek a kertben, csak mert olyan szép.



Hozzávalók:
  • 1 kg cukor
  • 1 doboz citrompótló
  • 2 nagyobb citrom
  • 10-12 bodzatányér
  • kb. 4 liter víz

Én a lehető legegyszerűbb módon készítem, nem főzőcskézek, meg semmi ilyesmi. Leszedem a bozdavirágokat, mivel innen az erdőből származnak még meg sem mosom őket, csak viszonylag rövidre vágom a szárukat. Beleöntöm a cukrot és a citromótlót az üvegbe (5 literes befőttes üveget használok), majd felkarikázom az alaposan megmosott citromot - kb. másfél centis karikákra - és őket is az üvegve dobom, végül jönnek a bodzavirágok. Ha mindenki az üvegben van, felengedem annyi vízzel, hogy az üveg megteljen és jó alaposan elkeverem. A kevergetést ismételgetem 2-3 órántként (na meg egyébként amikor eszembe jut) és 3-4 nap múlva leszűröm, palackokba töltöm és már kész is.

Vasalni mentem...

Rögtön látszik is, hogy hazajöttem, egyből nincs újabb bejegyzés a blogomban. :) Itthon azért mindig akad valami jobb elfoglaltság, mint a monitornézegetés. Tegnap például Csomádon voltunk ebédelni (ennek célja részben családlátogatás, részben lustaság a részemről, mert egy napi főzést kihagyhatok), aztán nekivágtunk a városnak. Először a Duna Plazaban álltunk meg, hogy végre találjak vasalót magamnak, mert a prototípust már kinéztem, csak a fél világot tűvé kellett tenni érte, viszont megérte a fáradtságot, elsőre nagyon jó választásnak tűnik. Tegnap este alig bírtam letenni, pedig ennyire azért nem szeretek vasalni, de ez pillanatok alatt eltűnteti a gyűrődéseket az anyagról, szinte öröm nézni, hogy milyen hamar simák lesznek a ruhák alatta. És ami a legjobban tetszik benne, az a plusz talp, aminek köszönhetően nyugodtan tudok nadrágot vasalni vasalóruha nélkül. Egyszerűen imádom!
A vasaló feletti örömöm azonban hamar megbosszulta magát, a Fabia ugyanis nem volt hajlnadó elindulni a garázsban, hiába próbálkoztunk vele számtalanszor. Végül betolással sikerült életre keltni a drágát, szerencsére akadt hozzá segítség a garázsban. Most már semmi kétség, muszáj lesz szerelőhöz vinni, mert valami nagyon nem stimmel az indítómotorral. :(
A malőr ellenére nem sokat késtünk, pár percet várt ránk csak Dani és bevetettük magunkat a Hanami teaházba. Miután a Tea Útja Teázó bezárt ez lett a kedvencünk, nagyon hangulatos, a fiúk nagyon értekenek a teákhoz ráadásul igazán ízletes teáik vannak a gyümölcsös-gyógynövényes ízesítettől kezdve át a fehéren, zöldön, sárgán, vörösön egészen a feketéig. Észre sem veszi az ember és máris eltöltött 2-3 órát tea mellett ücsörögve és beszélgetve. Jó volt. 
Aztán hazafelé még benéztünk az Évába, mert hogy akció van még a héten, hogy kárpótlásul a Rómáért beszerezzem a Párizst, de egyszem Rómájuk volt ott éppen akkor, de szerencsére ebből várható még készlet, azt egyelőre nem szüntették meg. Azért nem jöttem el üres kézzel, szeretem egy ollót a Perminem helyett, mert kezd rozsdásodni és eléggé kilazult, amit nem tudom, lehet-e még orvosolni, na meg egy kis falra való anyagot szereztem, hogy a virágoknak lehessen szivecskés, pillangós és madárkás párja. Jut is eszembe, pont ideje lenne a virágokat a falra akasztani. 
És ha már hímzés, haladok a Rómával, már tényleg csak egészen kevés van hátra, lehet mégis teszek fel róla képet még mielőtt teljesen készen lenne, viszonylag kultúráltan sikerült összefoltoznom a kutya rágtra lyukat. Valamivel azért muszáj lesz eltakarni, mert tartok tőle, hogy a vatelines újrahímzős megoldás nem lenne az igazi így, hogy táskának szeretném használni, félek, hamar megadná magát azon a részen a hímzés.

2010. június 17., csütörtök

Palota és katedrális

Hála istennek már nem sokkal négy óra után befejeztük a mai megbeszélést, ami lényegében a tegnapiak elismétlése volt szinte szó szerint, de nagyvonalakban mindenképpen. Kellően unatkoztam is, de azért figyeltem, hátha elcsípek valami újat, gondolom mondanom sem kell, hogy nem igazán sikerült. A többi munkacsoport ülésein elhangzottakat annyira lerövidítették, hogy már lassan a dióhéj is nagynak bizonyult a mondanivalóhoz. Sebaj, éljen a városnézés! :) Ráadásul szerencsénk volt, mivel végre valahára kisütött a nap, sokkal kellemesebb volt a séta, mint a szeles, nedves, hűvös időben. 
Az ír hölgyek ebéd után hazamentek, ketten maradtunk Annie-vel a tegnapi csapatból és eldöntöttük, hogy mindenképpen megnézzük a kastélyt. Ez a séta kevésbé volt szórakoztató hiányos angolságom révén, az élmény azt hiszem, mindenért kárpótolt. Mivel még vissza szeretnék jönni egyszer hosszabb időre Madridba, a palota belső termeit nem néztük meg, csak az udvarra mentünk be és a gyógyszertáron mentünk keresztül, ami gyakorlatilag egy állandó kiállítás a régi gyógyszerészeti üvegekből, kerámiákból és egyéb kellékekből. Aztán benéztünk a katedrálisba is, lenyűgöző látványban volt részünk! Az orgona hangjára is nagyon kíváncsi lettem volna, de ugye csak az én kedvemért nem szólaltják meg és mise ideje alatt egybébként sem látogatható a katedrális.




Viszonylag időben visszaértünk, de máris úgy elrepült az a két óra... észre sem venni itt mennyire múlik az idő, mert csak 10 körül kezd sötétedni, de be kell valljam, könnyen felvettem ezt a később fekszem, később kelek életvitelt. Ma azért igyekszem időben ágyba kerülni, mert holnap sokkal fárasztóbb nap elé nézek a 3 órás repüléssel az az azzal járó herce-hurcával együtt, plusz még délelőtt auditos és költségvetési kérdésekben is figyelnem kell, ami még magyarul is messze áll tőlem, nem még ékes angol nyelven. Délben lelépek bármennyire izgalmas is lesz a megbeszélés, mert időben szeretnék kijutni a reptérre. Összeszámoltam, lesz elég pénzem a taxira, szeirntem nem fogok vacakolni a metróval, ami legalább 45 perc és 2 átszállás, a taxi viszont közvetlenül visz és fél óránál nem tart sokkal tovább (kivéve dugó esetén), a másik különbség árban jelentkezik, ugyanis a metrójegy csak 2 euró, a taxi viszont 35 euróért visz ki a reptérre. Mivel előbb-utóbb mindkettőt visszakapom, azt hiszem, nem fogok kedvenc munkáltatómnak spórolni, így is én hitelezem meg nekik a holnapi konferenciaköltséget.
Tehát harcra fel, megkezdem a pakolást és öltögetek egy keveset, hátha előrébb jutok a megtépázott Rómámmal.

Könyvekről

Kezdem időrendi sorrendben, még valamikor májusban befejeztem a Tizedik felimerést, aminek enyhén elhúzódott az olvasása a formátum miatt, egyik táskámba sem fért bele rendsen. :) De sikerült leküzdenem a problémát, győzött a kíváncsiság. Mostanában csupa olyan könyv kerül a kezembe, ami hihetetlenül olvastatja magát, ez is azok közé tartozott. Tovább barangoltam a szerző segítségével a spiritualitás vilgában.Különös világszemlélet rendkívül szórakoztató köntösben, a következő könyvvel azért várok egy keveset, mert ülepednie kell az olvasottaknak.


Aztán a megjelenés napján kezembe került a Hajnalhasádás vagyis Stephenie Meyer Breaking Dawn-ja, elviselhetőbbé téve számomra a náthát, ami eléggé ledöntött a lábamról. Talán mondanom sem kell, de nekem is ez a kötet tetszett a legjobban a négy közül és ezt a részt olvasva értettem meg igazán Bella választását. Nem tudnám megmagyarázni miért, de nagyon sokáig Jacob párti voltam... talán mert nekem az olvasottak alapján jobban tetszett, viszont Bellának Edward a tökéletes választás, semmi kétség e felől. Magáról a történetről nem szeretnék írni, mert biztosan akadnak, akik csak később fogják olvasni és nehogy izgalmak nélkül maradjanak. 

Vágytam már egy kis szépirodalomra is és amikor egyik ebéd után betéretünk a lányokkal a sokemeletes könyvesboltba, nem tudtam megállni, hogy ne válogassak. Móra Ferenc Hiszek az emberben c. kötetén akadt meg a szemem, sok rövid kis novellákat tartalmaz a könyv. A történetek egytől egyig megérintettek, azt hiszem, nem akadt olyan, amilyinél a szemem száraz maradt volna, persze ez az én érzékeny természetemből is fakad, biztos vagyok benne, hogyha egyszer eljön a babavárás időszaka még a reklámokon is bőgni fogok. Minden esetre ajánlom a könyvet mindenkinek, mert azt hiszem, nagy szükség van rá, hogy igenis higgyünk az emberekben, még ha nem is mindenki szolgál rá erre a cselekedetivel, mert biztos vagyok benne, hogy kivételek még ma is akadnak.


És végül, de nem utolsó sorban, a Mesemaraton most van folymatban, holnap lesz időm a reptéren és a repülőn belemerülni. :)

2010. június 16., szerda

Irish, British, Irish, Hungarian :)

Na jó, megkímélem az olvasóimat és magyarul írok, bár ma már annyi angol szöveget hallottam, hogy valószínűleg angolul is simán menne. (Tudom, van egy ilyen blogom is, amit rendesen hanyagolok, de ennyi időm és energiám már tényleg nincsen... majd ha munka nélkül leszek vagy babát várok.)

Szóval ma egész nap a konferencia teremben ültem, leszámítva a két kávészüntet és az ebédet, de akkor is angolul hablatyolt mellettem valaki. Rájöttem, hogy ki kellene költöznöm Angliába vagy 2-3 hónapra és egész jó angolsággal térnék vissza. :) Addig meg be kell érnem a jelenlegi tudással, mert ösztönző környezet hiányában nem ragad rám semmi. Na tessék, meg is van a program, ha állás nélkül maradok megyek Angliába nyelvet tanulni, bár kétségeim vannak felőle, hogy bírnám-e. Annak idején Németországból már másfél hét után hazavágytam, pedig ott még ismerős családnál laktam, mi lenne itt velem az ismeretlenben. De vissza a megbeszéléshez, századjára is átrágtuk magunkat ugyanozokon a témákon és megint nem igazán jutottunk előre, igaz némi információval azért gazdagabb lettem, de ettől még nem fogom tudni megváltani a világot, ha visszamegyek. Ez volt az utolsó meeting ilyen keretek között, átszervezik az egészet, új nevet kapnak a bizottságok és teljesen átszervezik a tevékenységi/érdeklődési köröket, sőt arról is leszoknak majd, hogy az EU-s elnökséghez kössék a tett színhelyét és költöznek Brüsszelbe. Amennyit oda járok, lassan én is költözhetek, igaz a jövő heti kiutazás még teljesen bizonytalan, szerintem nem fog átfutni az adminisztrációs rengetegen. Nem gond, csupán uniós kötelezettségvállalásról van szó, miért is foglalkozzunk vele komolyabban, mikor a vezetőváltások idejét éljük. Fél 7 tájt már végeztünk is a megbeszélnivalókkal, kiderítettem, hogy a két kollégám már rég a várost szeli, ezért megbeszéltük Marievel, hogy elindulunk kettesben sétálni, az ő kolléganője is meglógott valakivel, ha jól értettem. Míg Mariet vártam a recepciónál összefutottam az egyik angol hölggyel, aki a másik ír hölgyet várta, szóval néhány percen belül lettünk négyen: egy ír, egy angol, egy ír és egy magyar. Nekivágtunk a városnak, első célunk a Plaza Major volt, aztán a palotához szerettünk volna eljutni, csakhogy útközben felhívtam a hölgyek figyelmét a piacra (olyasmi, mint nálunk a vásárcsarnok, csak sokkal szebbek az áruk és a környezet is kultúráltabb - ilyen vastag spárgát még életemben nem láttam, mint itt, a többi zöldésgről és gyümölcsről már nem is beszélve, s talán csak ízelítőt láttam az itteni kínálatból). A piacon pedig magával ragadott minket a forgatag, két hatalmas adag chips mellé elkortyolgattunk egy üveg isteni fehér bort, miközben jókat nevetgéltünk. Bevallom én sokszor azt sem tudtam, hogy min, mert a bor természetesen a fejembe szállt és már kicsit nehezebben koncentráltam az angol szavakra, mondatokra. Aztán a kastély helyett visszasétáltunk a Plaza Majorra és beültünk egy étterembe vacsora gyanánt, az adagokra egyáltalán nem lehetett panasz. Homáros rizottót kértem, amit utólag egy kicsit megbántam, de ilyesmit otthon úgysem eszek, mert biztosan konzervből készítenék, itt legalább friss alapanyagot használtak, csak egy kissé túlzásba vitték az olajat ezzel nehézzé téve az ételt. Hazafelé úton is végig nevetgéltünk, biztosan a bor is megtette a maga hatását, a lényeg azonban a felszabadultság érzése volt. Semmi gond, semmi teher, semmi kötelezettség, minden ilyesmit kizártunk erre az estére. És tulajdonképpen, ha jól belegondolok, így kellene élni minden nap és nem csak este, hanem egész álló nap. Lehet valami ebben a sok napsütésben itt errefelé. :)
Sokkal jobban szeretem hallgatni az angol angolokat, mint a különböző európaikat, akik angolul tanultak, annyira dallamosan tudnak beszélni és annyira máshol használják a hangsúlyokat, mint ahogy belém rögzült annak idején. Mintha csak most nőttem volna fel hozzá, hogy ezeket meghalljam és csak úgy szívtam magamba dallamot, a ritmikát a hanglejtést, mintha csak csecsemő lennék és tanulni kezdeném a nyelvet. Hihetetlenül érdekes érzés. Ugyanakkor a másik oldalon kiakaszt, ahogy egy francia beszél angolul, borzalmas. De Dominique-ot nem lehet felülmúlni! Francia származású, de Olaszországban él és ezeket ötvözi az angollal, kutya legyen a talpán, aki ezt huzamosabb ideig követni bírja. Az ő előadása után döntöttem a tejeskávé mellett, mert különben biztosan elaludtam volna a negyedik negyedben. És ahogy hallgattam az angol hölgyet (holnap még ki kell derítenem a nevét) eszembe jutottak a Monty Phyton repülő cirkuszai, hogy mennyire stimmelnek azok a pródiák, legalábbis ami a hanglejtéseket illeti.

Holnap este már egyedül leszek, remélem nem túl későn ér majd véget a hivatalos program és még világosban el tudok sétálni a palotához, annyira szép épület, hogy muszáj megörökítenem legalább kívülről. Azt hiszem, marad majd némi időm az x-ekre vagy VF Mesemartonjára (repülőn kiolvastam egy újabb kötetet - Móra Ferenc: Hiszek az emberben - és belekeztem a kilengésbe), a srác aki kipakolta a pakkomat a reptéren biztosított róla, hogy jó könyv, bár ezt nélküle is sejtettem.

2010. június 15., kedd

Madrid

Ha nem is túl könnyen, de megérkeztem Madridba. Az út csak annyiban volt kalandos, hogy majdnem 3 órás késéssel indult a gépünk, útközben még egy villám is elkapott bennünket, az már meg sem kottyant, hogy egy folytában dobálta a gépet a szél, ja és a biztonsági ellenőrzésnél kiszedték a hátizsákomat a sorból és az egészet kipakolták (persze a jelenlétemben, de akkor is!), amit egyáltalán nem értek. Főleg azt, hogy akkor minek világítják át, ha utána úgyis mindent kipakolnak?! Pedig tényleg semmi olyasmi nem volt nálam, amit ne vihetnék fel a gépre, mégis kivették a többi közül, megjegyzem nem voltam egyedül, legalább minden második kézi poggyász hasonlóan járt, ebből egynél volt olyan, hogy valami pipere cuccot nem lehetett volna beletenni. Szóval rendkívül magas hatásfokkal dolgoznak.
Ahogy elfoglaltam a szobát, gyorsan cserét is kértem, mert az a meglehetősen zajos sugárútra nézett ráadásul még büdös is volt, ezzel a másodikkal azonban teljesen elégedett vagyok. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy az internet kapcsolat benne foglaltatik-e az árban, vagy fizetni kell érte, minden esetre pénteken ez is kiderül.

Miután elfoglaltuk a szobát és röviden kifújtuk magunkat, nyakunkba vettük Bercivel a várost, harmadik kollégánk pedig maradt a sorozat első vagy második ülésén a szállodában. Sok mindent megnéztünk, nem is vettem elő mindenhol a gépet, de a palotához még mindenképpen szeretnék visszamenni, meg a parkokat belülről is megnézni, a Prado-ra is kiváncsi vagyok és még sorolhatnám, simán el tudnék egy egész hetet itt tölteni mindenféle konferenciák nélkül is, de most azzal kell sajnos beérnem. 

Izelitőül néhány kép, majd otthon igyekszem egy jobb variációt összeállitani, per pillanat erre futotta.


Az időjárás korántsem olyan döglesztő, mint itthon, sőt! A napsütés ellenére mire befejeztük a vacsorát szabályosan átfagytam a hűvös fuvallatoktól. Ettől függetlenül még mindig tetszik ez a város, olyan hangulatos, ami nagyvárosok esetében igencsak ritkán mondható el.

Ha túlélem a meetingeket még jelentkezem.

A virtuális kávé

Mit mesélnék el egy kávé mellett?

Sárgavirág tette fel a kérdést a bartánőinek, mit mesélnének el egy kávé mellett. Azt hiszem, bőven lenne megbeszélnivalónk, mert már hű de sok ideje nem találkoztunk.
Mindent elmesélnék, amiről az előző bejegyzésben irogattam, de mesélnék még apáról és arról, hogy milyen nehezen viselem a dolgot még mindig, mesélnék a zűrzavaros munkahelyi mindenféléről, Brüsszelről és az idiótáról, Andrisról, az ikrekről, a kertről, a hastáncról, hogy soha nem olvastam még ilyen gyorsan könyvet, mint a Hajanlahasadást és még ki tudja, mi mindenről, ami éppen eszembe jutna.

És legfőképpen mesélnék arról, hogy már megint kettős érzések kavarognak bennem a jövő vasárnapról, mert lehet, hogy két helyen kellene lennem megint egyszerre. Apánál talán csak téged láttalak régebben... Talán van már rá esély, hogy újra együtt legyen a család, ha igen, akkor az ország másik szegletébe indulok a hétvégén és ismét mardunk a virtuális kávénál. Nem is tudom, melyiket szeretném jobban...

2010. június 14., hétfő

A helyzetről úgy általában

Csak hogy legyen egy ilyen bejegyzés is, mert lassan már teljesen megszűnik létezni a blogom… Sokat nehezít a helyzeten, hogy csak otthon tudom szerkeszteni és minden egyebet, ami ezzel kapcsolatos, nem igazán működik ez a bent megírom és majd valamikor közzéteszem történet. Mert ezzel nagyon sokszor az ihlet is elpárolog, mire hazaérek meg már eszemben sincs, hogy mit is akartam írni még délelőtt vagy kora délután, pedig biztosan sokkal több mindenről írnék egyébként. Vagy nem, de ez is csupán feltételezés. :) Kb. egy hónapja írtam hasonló bejegyzést, ebből is látszik, nem igazán sikerült megvalósítani az akkori elképzelés.
Persze most is dolgoznom kellene, mert holnap Madriba távozok és elég sok intéznivaló van még addig, de ha már így belefogtam írok egy kicsit.

De hogy mi is történt azóta? Volt egy pünkösdi hosszú hétvége, ami alatt meg akartuk már megint otthon Andrissal váltani a világot, persze alig a felét sikerült a terveinknek megvalósítani, de azért valamit haladtunk előre. Szombaton délután esküvőre voltunk hivatalosak, kíváncsi voltam nagyon van-e különbség egy fővárosi és egy vidéki házásságkötési ceremónia között, persze szigorúan az anyakönyvi hivatali szertartásra vonatkozóan, mert a többit ugye vidéken is ifjú párja válogatja. Azt hiszem, finoman fogalmazok, ha azt mondom leesett az állam az itt látottak és hallottak alapján, mert nálunk ugye mindig van valami kis rövid monológ az anyakönyvvezető részéről, néhány kedves útravaló mondat az ifjú párhoz, na itt ilyennel nem strapálta magát a '70-es évek stílusát megtestesítő tisztviselő hölgy, rögtön bele a közepébe. Még alig volt időm kettőt pislogni és már mondták az igen és húzták egymás újjára a gyűrűt. Ha a menyasszony keresztanyja nem mondott volna egy szép beszédet a pezsgőivás előtt, hát nem hiszem, hogy negyed óránál tovább tartott volna a szertartás. Azt hiszem, erre is jellemzős az a rohanás és az a személytelenség, ami az egész fővárosra. Persze biztosan itt is vannak kivételek és én csak egy ilyen esküvőt láttam (a másik budapesti szertartás amin voltam az templomi volt és nagyon tetszett a templom is és a lelkész beszéde is), szóval lehet nem kellene ilyen messzemenő következtetéseket levonnom, de örülök, hogy vidéken kötöttük össze az életünket Andrissal. Az ifjú pár persze szép és csinos volt, na meg remélem, hogy boldogok lesznek együtt. A közös fotó után beültünk a közelben lévő Farkas teaházba teázni egyet négyesben, jó volt megint majdnem egyben látni az egész csapatot. A teák is nagyon finomak voltak, de megkóstoltuk a Marlenkát is és a végén megy a forrócsokit is, ami szintén isteni volt, erre már csak azért került sor, mert már éppen indultunk volna haza, de elkezdett szakadni az eső így inkább visszamenekültünk a pincehlyiségbe egy újabb forró italra. A hétvége többi része még homályosan sem rémlik, nem valami sok minden történhetett vagy csak teljesen elvesztettem a fejemet. :)
A hétköznapok teltek a szokásosnak megfelelően, csütörtökön este ismét egyedül voltam, mert Andris már leutazott Harkányba egy országos értekezletre, én meg pénteken mentem utána vonattal. Na az egy örökkévalóságnak tűnt, el sem tudtam képzelni, hogy Pécs ennyire messze van... természetesen fél órás késéssel indult a vonat, amit nem is nagyon hozott be időközben, de legalább volt időm hímezgetni. Andris felszedett az állomáson, vettünk néhány dolgot még útközben aztán birtokba vettük a szálloda medencéjét, jól esett a lazítás a hosszú út után. Aznap este még büfévacsorát kaptunk, de már akkor is annyira kevesen voltunk, hogy szinte szárdt ki az étel a tárolókban, így szombaton és vasárnap már étlapról választhattunk, ami nekem még jobban is tetszett, mert ugyan nem kóstolgattunk annyi félét, de mindent frissen készítettek és nagyon finom volt. Szinte mindig egyedül voltunk a medencében, a szaunákról már nem is beszélve, alig lézengett vendég az egész épületben főleg vasárnap. Az időjárást kicsit alulbecsültük, így folyton melegünk volt (készültünk ugyanis az erőteljes lehűlésre, ami csak hétfőn érkezett meg) a kirándulások alatt. Na nem kell azért komoly túrákra gondolni, a Mecsekbe a felázott talaj miatt ugyanis nem mertünk felmenni, csak egy-két kilátót néztünk meg, Pécsett sétáltunk egy nagyot és a siklósi várat szerettük volna megnézni, ami csak kívülről sikerült ugyanis felújítási munkálatok folynak, illetve Máriagyűdön jártunk még a templomot megnézni és belecsöppentünk a nagy horvát búcsú kellős közepébe. Pécs, mint város engem nem igazán fogott meg, de a környék itt is nagyon szép. Íme a bizonyíték:



Nagyon jól éreztük megunkat, bár én valahogy teljesen kimerültem mire hazajöttünk annak ellenére, hogy nagyon vágytam már a feltöltődésre. Egész héten szabadságon voltunk, így gondoltam semmivel sem vagyok elkésva, majd otthon jön a várva várt utánpótlás, na ezzel is hatalmasat tévedtem, szerda estére ugyanis egyfolytában az orromat fújtam és a torkom is megfájdult, csütörtök estére meg már be is lázosodtam, ami nálam elég nagy szó, mert nagyon-nagyon ritkán szokott előfordulni. A hétvégén sem tudtam teljesen kipihenni magam, ezért a hétfőt még megkértem szabadságnak, nem lett volna erőm végigülni a napot, arról nem is beszélve, hogy a légzésem még mindig nem volt tökéletes. Ugyanis hiába kértem Andrist, hogy halasszuk el a vasárnapra tervezett bográcsozást, ő mindenképpen ragaszkodott hozzá és megígérte, hogy segíteni fog. Azt inkább nem részletezném, hogy mennyi segítséget kaptam, de délben már hulla fáradtan estem a kanapéra... mintha figyelembe sem vette volna, hogy még nem bírok annyit, mint amikor teljesen jól vagyok. Valahol az volt az érzésem, hogy hallja és érti, hogy kevesebbet bírok, de fogalma sincs róla, hogy mennyi mindent csinálok a háztartásban anélkül, hogy az neki feltűnne és mintha nem is tudná figyelembe venni a fáradtsági fokomat. Szóval elvileg éri és hallja, csak éppen nem ennek megfelelően cselekszik, mert nem tudja/akarja elképzelni. Ezt leszámítva a bográcsozás jól sikerült, bár nem mindenki tudott eljönni, mert a sógoromék összeszedtek valami hasmenős nyavaját és a sógornőm még vasárnap is igencsak gyengélkedett, így ő otthon maradt pihenni. Peti és Andris átrágták magukat az R/C autó építés összes kritikus pontján, meg gondolom minden egyeben is, azt hiszem, sikerült egy hobbit találni Andrisnak és remélem, hogy ha elkészül az autó, akkor is megmarad a jelenlegi lelkesedése.
Hála a hét eleji pihenésnek és a második félidős kényszerpihenésnek a vasalnivaló még mindig hegyekben tornyosul, ráadásul magasodik. Rettenetesen frusztrál a dolog, de a világon nincs annyi idő, hogy utoljérem magam... talán egy hónap szabadság segítene. Addig még eljutottunk, hogy felkerült a varrószobában a függönykarnis és megvarrtam a függönyt (a sötétítő még azért hátra van), de ki kellene vasalni, mert embertelen módon összegyűrődött és már így is simább, mint a mosás előtt. Talán ezen a hétvégén fel is kerül a helyére a másikkal együtt.

Ezen a hétvégén meglátogattuk anyukámat, meg sikerült eljutnom fodrászhoz is, aminek már nagyon ideje volt ugyanis alig láttam ki a szemem elé csúszkáló hajszálak mögül. Sőt, még az unokatesómék otthon voltak, így újra találkozhattunk az ikrekkel. Kis cukorfalat mind a kettő, egy hónap múlva már egy évesek lesznek, hihetetlenül gyorsan repül az idő! Csúsznak, másznak, vigyorognak, minden érdekli őket. Mivel egy kicsit nagy volt a tömeg érkeztünkkor (mások is jöttek meglátogatni őket, mert születésük óta még nem jártak a nagyiknál) igyekszem majd máskor is meglátogatni őket, na meg akkor Kingával is nyugottabban tudok beszélgetni egy kicsit.
Még mindig látszanak mindenhol az árvíz nyomai, anyánál is folyton gyöngyözik a víz a padlón a pincében és a garázsban is elég áporodott a levegő, de reméljük most már hamarosan kiszárad minden, ahogy folyamatosan húzódik vissza a talajvíz (ugyanis ott a környéken nem az áradás a probléma, hanem a magas talajvízszint, ami sajnos azt jelenti, hogy nagy esőzések után vizesedenek a pincék). A vízóraaknából még meglehetősen sok vizet szivattyúztunk ki, a mosógépet is ki kellett tisztítani, mert hibát jelzett mosás közben, de a garázsban már nem volt olyan nagy a vész.
A szombatot aztán nagymamáméknál töltöttük, ott is mindig van valami tennivaló, most éppen a vakolás folyik az építkezésen, már egyre jobban ház formája belülről is az építménynek. Vacsorára kerti sütögetést terveztünk, de mikor mondták, hogy annyi szúnyog van este, hogy már látni sem lehet tőlük, inkább a benti vacsoránál maradtunk. Így is sikerült szereznem néhány szépséges piros foltot a bal oldalamra (érdekes módon a jobbot nem bántották) be is dagadtak rendesen, feltételezem az árvízi fertőzésből nekik is és ezáltal nekem is kijutott. Vacsora után aztán utolért a katasztrófa... én alapból olyan fajta vagyok, hogy nem kedvelem a kutyákat, a többségüktől meg félek is, de az udvaron lévő 3 döggel már egészen megbékéltem. Kapnak egy kis simogatást is, sőt szombaton még uzsonnát is osztottam nekik, szóval egy szavuk sem lehet. Mivel már viszonylag kellemes idő volt odakint, kiültük az udvarra és hímeztem egy kicsit, anyáék meg a pergolára próbáltak új ruhát varázsolni, megtartották a főprábát aztán anya tovább szabott-varrt, én meg közben lesepertem a lépcsőt a bejárati ajtó előtt, mert a kutyák folyton telehordják homokkal és dolgom végeztével bemetem egy rövid kitérőre. A hímzésmet persze tudatlan és óvatlan módon azon a széken hagytam, amin előtte ültem. Mire kiléptem az ajtón Andris hozza a kezében a Rómát, hogy a kutya szájából szedte ki, borzalmas látványt nyújtott első pillantásra, többet nem is voltam hajlandó rá pazarolni, azonnal magamba roskadtam. Mivel legalább egy hónapos munkám van benne, az volt az első gondolatom, hogy soha nem lesz nekem ezzel a mintával táskám (na jó, ez csak a második volt, az első az, hogy lelövöm a kutyát - az állatbarátoktól ezúton is elnézést kérek, de nekem ez akkor is sokkal többet ér). Aztán miután Andris valamennyire megvígasztalt, megnéztem közelebbről is, mit művelt az a dög: iszonyatosan koszos volt az egész tele homokkal és a középén egy három centis hasíték. Először ki akartam dobni az egészet a kukába, hogy soha többet ne lássam, de aztán átgondoltam a dolgot, ennyi munkát nem hagyhatok rögtön veszendőbe, már kb. 80%-ban készen voltam vele. Hát szép nem lesz a kész művem, mert csak annyit bontottam vissza a hímzésből, amennyit feltétlenül kellett, így helyenkén elég egyenetlenek az x-ek, de legalább nem fogom annyira sajnálni, ha majd elkészül belóle a táska. És szerencse a szerencsétlenségben, hogy a keze magasságában szakadt ki a ruhájánál egészen a karjáig ahová "pont" passzol egy táska... a fazon már megvan, már csak meg kell valósítani, az applikálás mikéntjéről még nem döntöttem, de azt hiszem, kétoldalas rávasalható közbélés lesz a nyertes. Szóval az én Rómám egyedi lesz, ez már biztos, bár jobban örültem volna, ha olyan marad, mint a többieké, de ehhez nem voltam elég elővigyázatos. Most már csak a kész művet fogom mutatni, pedig tervezem erre a hétre is fázisfotót, de ezt a rágásnyomot nem vagyok hajlandó megörökíteni, így örökké az emlékeimben fog élni, a kutya meg egész életében le lesz sajnálva, örüljön, hogy életben maradt.
Vasárnap viszonylag korán elindultunk hazafelé, mert terveztem némi házimunkát és Viki tett egy kiruccanást Pestre így találkoztunk pár órát a lányokkal. Annyira hamar elszállt, hogy rövidesen meg kell ismételnünk, ha minden igaz, nem is lesz hiány ilyesmiben.

Ma meg ismét diliház volt bent, alig tudtam ezt a néhány sort is összeírni, dehát a vezetőváltás sosem hoz semmi előrehaladást (legalábbis nekem itt ennél a hatóságnál eddig ez volt a tapasztalatom). És hát különben is megkezdtük az aggódást, mert új kormányunk hatalamas átalakításokat tervez, aminek csak isten tudja mi lesz a vége, de létszámleépítés az biztosan. Csak tudnám összeomlik-e teljesen ez az egész vagy valamit hagynak belőle, kell-e munkát keresnem gyorsan vagy esetleg továbbra is igényt tartanak a munkámra. Tudom, hogy nem kellene ezen előre idegeskedni, de mégis csak az ember megélhetéséről van szó és ezt a több hónapos bizonytalanságot ritkán szokták az emberek nyugodtan tölteni. Most minden esetre készülök Madridra, holnap délelőtt elutazom és csak pénteken délután jövök vissza, konferenciát konferenciára halmozok, a városból azt hiszem nem túl sokat fogok látni. Persze nem is luxusutazásra nevezett be a munkáltató, nem is várok ilyesmit, csak az egész napos agysejtrombolás után jól esne a kellemes levezetés, amire ki tudja, mennyi idő marad. Majd valamikor beszámolok róla, hogy miként volt.

2010. június 2., szerda

Eperszezon


Na igen, nincs mit tenni utolért engem is eperszezon. Egyszerűen imádom, mostanában többször ezt eszem reggelire és hogy teljesebb legyen a kép, rábukkantam erre a készletre a minap a kedvenc küldöldi hímzős rendelősömön (pedig csak a Róma párjára pályáztam, de annyira gyenge most a forint, hogy az Évában is megkapom ugyanennyiért, szóval nem éri meg). Gyorsan a kosaramba is került szerényke névnapi ajándékként magamtól magamnak. :)

Hétfőn délután mire Harkányból hazaértünk már várt is a csomag a postaládánkban, én meg nem tudtam ellenállni a kísértésnek és belekezdtem. Ismét Rico, ismét szerelemhímzés...

Lanarte - Róma (3)

Egy további hét kitartó hímzés után elkészültem a Róma felirattal... mit ne mondjak, nem is tudom, hogy volt-e értelme a kis mintának megy egyik barna jobban hasonlít a másikra, mint a másik az egyikre. Szinte alig észrevehető a különbség, szóval Dorottya nálam is ugyanaz a helyzet (de azért lelkesen leszámoltam a mintát, hátha mégis majd a végén).

Itt tartok most :)

A szöveg közelebbről